Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Antikapitalizmus – itt és most
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Baljós mondat
Az elmúlt év legfélelmetesebb mondatát Günther Grass Nobel Díjas német írótól olvastam. Elkezdődött a III. világháború, csak mi még nem tudunk róla, írta. Rémálom? Nem egészen. Valahol morajlik, de még nem tudni pontosan, hol. Aggodalomra van épp elegendő okunk.
A színház nyughatatlan, az irodalmi élet csendes
Nem kis csalódással kell beismernem, hogy korai volt az öröm. A vajdasági magyar hivatalos sajtót olvasva abban bíztam, hogy a szabadkai Népszínházon belüli, pontosabban a politikusok és a művészek közötti ellentétet sikerül párbeszéddel áthidalni. Az interneten megjelent közlemények, a fiatal nemzedék hangja, a színészek nyilatkozata azonban az ellenkezőjét bizonyítja. Tiltakoznak az ellen, hogy a politika rátenyereljen a színházra. Írói berkekben nagy csend honol, a színházakban viszont nyugtalanság. Bárhogy is végződik a „színházi incidens”, avagy botrány, ahogyan az anyaországi lapok írják, belátom, hogy a párbeszéd esélye csekély. Hogy miért? Azért mert hiányoznak a megfelelő szabályokkal rendelkező intézményes keretek, a párbeszéd szakmai terei, amelyeken belül a szakma és a politika véleményt cserél.
Magyarságkalmárkodás
Az Újvidéki Színház társulatával utazom Zágrábba. Az autóbuszban Babitsot olvasom. Újra meg újra előveszem a Mi a magyar című esszéjét, amelyet érdemes időről időre újraolvasni, épp napjainkban, amikor annyi sekély közhely, gyakran giccses szólam hangzik el a témával kapcsolatban. A magyar ember magatartása javíthatatlanul individualista, írja a nagy magyar író 1939-ben, amikor az országban, mint ahogy az esszé méltatói írják, nagy volt a csinnadratta, folyt a magyarság kalmárkodás. Aki nagy karriert akart csinálni és magas posztra akart lépni, az barbár módon ismételgette a nemzetmentő jelszavakat. Hitler ágyúi már dörögtek, Horthy pedig magatehetetlenül támolygott be a vesztes háborúba. Helyzetünket ma sem tartom idillikusnak. Jelenleg is javában tart a kufárkodás. Érdemes kezünkbe venni néhanapján Babitsot. Noha nincs sok esélyünk jobb világot teremteni, akkor se ejtsük ki kezünkből Babits esszéjét, műve átsegít bennünket a nehezén: ne sorvadjon el teljesen a reményünk.
Antikapitalizmus – itt és most
Ebéd Slavenka Drakulić horvát, Bora Ćosić szerb és Richard Schwarz svéd íróval. Szóba került a néhány héttel ezelőtti belgrádi európai irodalmi találkozó. Richard Schwarz aggodalmaskodik, szerinte túl erős volt az szocialista nosztalgiával színezett antikapitalista hangvétel. Slavenka Drakulićot is ugyanez a gondolat foglalkoztatja, mivelhogy a puszta antikapitalizmus még nem jelent alternatívát. Az állítást nem vonom kétségbe, csupán azt vetem fel, hogy ki tudná megfogalmazni a vadkapitalizmus alternatíváját. A kelet-közép-európai és a balkáni expressz-kapitalizmusban növekszik a kiábrándultság, az elárvultság, a hontalanság érzése. A széles néptömegek nemhogy Európa-ellenesnek, inkább sehova se tartozónak érzik magukat. Az oligarcha rendszer szétverte az egyéni teljesítménybe vetett morális bizalmat. Kelet-Közép-Európa végrehajtotta a rendszerváltást, tönkrezúzta a szocializmus morális értékrendjét, viszont nem teremtett újat. Az egypártrendszerű privilégiumokat felváltotta a többpártrendszerű kiváltság, amely egyaránt érvényesül a munkahelyek megszerzésében, a politikán túli szellemi életben. Az erkölcsi értékeket az új osztály sokkal inkább semmibe veszi, mint a szocialista nomenklatúra. Nálunk autonóm gazdasági alappal rendelkező polgárság nélkül jött létre a szabad piac, a parlamentáris rendszer. Hiányzott a rendszerváltás legfontosabb láncszeme, az államtól is független polgári réteg! E réteg nélkül történtek a „bársonyos forradalmak”, amelyeket „felülről” hoztak létre. A szocializmus bukása után új, ám a régire nagymértékben hasonlító, államosított társadalom épült ki. Az állam által vezényelt privatizáció, az állami redisztribúció, kedvezett a pártokrata, az oligarcha-rendszernek, ami a széles tömegeket elidegenítette a liberális demokráciától. Az államszocializmust felváltotta az államkapitalizmus. Az új kulturális elit, amely nagy bátorságot tanúsított az autoriter szocializmus bírálatakor, a rendszerváltás után sértődötten menekült a vadkapitalista elefántcsonttoronyba miközben arra panaszkodott, hogy a perifériára szorult. Az elsődleges tőkeakkumuláció emberi sorsának ábrázolása kiesett az érdeklődési körből. Amennyiben a „tiszta irodalom” jeles képviselőjének Gustav Flaubert regényét, az Érzelmek iskoláját olvassuk, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy abban több a politika, mint a kelet-európai rendszerváltások után született regényekben. Az írók nem vállalkoztak rendszerkritikára, abbéli félelmükben, hogy szocialista nosztalgiával vádolják meg őket. A közép-kelet-európai író a többpártrendszerben megszelídült, vagy megfutamodott, leginkább elgyávult. A nemzetközi értekezleteken elpanaszolja a nacionalizmus térhódítását, azonban nem ír olyan regényeket, amelyek hitelesen ábrázolják, mind a jelen sorskérdéseit, mind a történelmet. Thomas Bernhard nem született a posztszocializmusban! A tömegekben egyre inkább erősödik az egalitárius utópia, a parlament iránti bizalmatlanság, félelem az „anarchiától”, amelyet majd egy erőskezű vezér állít meg. Újra oda kerültünk, ahol voltunk. Ebben az általános zűrzavarban tehát nem születik meg egykönnyen a modern baloldali alternatíva. De egy biztos: a baloldaliság nem képzelhető el kapitalizmus-kritika nélkül.
A Kavkazban
A rendes katonai szolgálatom letöltése idején sokat tartózkodtam a zágrábi Kazališna kavanában, vagy ahogyan a helybeliek nevezik, a Kavkazban. Már csak a régi emlékek miatt is, Slobodan Šnajder íróbarátommal itt beszéltük meg a találkozót, akivel legutóbb tíz egynéhány évvel ezelőtt Bécsben találkoztunk. Színdarabjait játszották Európa szerte, még a bécsi Burgtheaterben is, érdekes, hogy magyarul egy drámáját sem mutatták be. Még a Sinkó Ervinről szóló Confiteort sem.
A Gavellában
A zágrábi Gavella Színházban a Neoplantával vendégszerepelt az Újvidéki Színház. A www.tportal.hr portál szerint, ez az Újvidéki Színház első fellépése a rangos Gavella-esteken. Az előadás után elsőnek Slavenka Drakulić gratulál, majd örömmel állapítja meg: közös világunk van. Fél évszázaddal ezelőtt ebben a színházban láttam Krleža Lédáját. Itt volt Slobodan Šnajder Minigolf című drámájának ősbemutatója is. Mégis, a bejárat előtt habozom. Azon töprengtem, hogy hol kell belépni. Így múltak el a zágrábi napjaim. Minden ismerős volt, mégis ismeretlen. Az újságok a korrupcióról, az oligarchák uralmáról, a szegénységről írnak. Úgy, mint Szerbiában vagy Magyarországon. Nagy az elégedetlenség. Mindez ismerős. De az új horvát világ, ha egyáltalán van ilyen, ismeretlen maradt.
Lemaradtunk?
A Galamuscsoport portálon megjelent a Négyszemközt Máraival első méltatása. „A politikavezérelt magyar irodalmi kánonok egyike sem tud mit kezdeni Máraival – írja Herényi Károly, volt MDF-es politikus, majd így folytatja: „Ahogy Végel Lászlóval sem. Nem férnek bele sem a jobb, sem a baloldali kánonba. Más meg nem nagyon van”. Gyakran éreztem ugyanezt, minek okát nem a politikai vagy személyes ellenszenvben látom. Barátaimat, kollégáimat kedvelem, talán ők is kedvelnek engem, ellenben valahogy nem értjük egymást. Ehhez nagyobb nyitottság kellene, viszont a jelenlegi anyaországi párviadalban ilyen nyitottságra nehezen kerülhet sor. Amíg tart az urbánus-népi konfliktus, addig csak két kánon lesz és ez nagy baj. Egyszerűen Magyarországon két egymásnak feszülő tábor létezik, én pedig személyes rokonszenvtől, avagy barátságtól függetlenül, nem rendelkezem egyik csoport tapasztalatával sem. Illetve ismerem az egyiket is, a másikat is, ellenben az enyém másféle, hiszen más körülmények között éltem. És ma is mások a körülményeim. Egyszer majdcsak eljön az idő, hogy az élet és az irodalom összefüggéséről is szó essék. Úgy, mint ahogyan ez már az európai irodalomelméleti könyvekben feltűnik. Csak hozzánk késve ér el. Adynak ezúttal is igaza van: mindig lemaradunk.
A Török család drámája
Herényi Károly a Neoplanta avagy az Ígéret földjében a legdrámaiabb részt Török Miklós sorsában ismeri fel. Ugyanezt olvasom Deák Ernő a bécsi Magyar Naplóban megjelent kritikájában is. Ez valamiképpen felelevenítette bennem régi tervemet, amely már a regény írásakor felmerült, miszerint a Török család sorsát, külön pezsgős ünnepséggel kezdődő drámában fogalmazzam meg.
A bloggerek gyűlöletbeszéde
A belgrádi sajtófigyelő, az Ebart új felmérést készített a gyűlöletbeszédről, amelyet immár nem az írott sajtó terjeszt. A politikusok is mérsékelik magukat. Sajnos a gyűlöletbeszéd az internetre, a tulajdonosok megjelölése nélkül készített blogokra költözött fel, legfőképpen névtelen vagy álneves bloggerek végzik a sárdobálást. Hogy a bloggerek mögött, melyik párt vagy milyen szélsőséges csoportosulás rejtezkedik, azt nem lehet megállapítani. A névtelenség és az álnevek használata viszont jó jel, hiszen azt jelenti, hogy a névtelen vagy álneves bloggerek maguk is restellik „munkásságukat”.
Következő cikk: A bukás éve. Vagy csak az év bukásai?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >