Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Jelcin „sarokba szorulás”-a a tavasz első legszebb ajándéka Miloševićék simára.

Soha jobbkor és soha megfelelőbb áldozat. Mert ki volt az, aki a Kozirjev nevű jobb kezével a legnagyobb pofonokat oszto­gatta a megbonthatatlan orosz-szerb testvé­riségnek? Hát igen, Jelcin. Akinek a politikai ellenfelei és ellenségei már hónapok óta Belgrád legszívesebben látott vendégei. Tá­bornokok, immár zubbony nélkül, és írók, még mindig kicsinyítő képzővel.

Reminiszcencia

Ennyit a történelmi szövegkörnyezetről. Ideje visszatérni a jövőbe. Akárcsak öt évvel ezelőtt, a napokban is egyik barátommal eléggé el nem Ítélhető módon üldögéltünk egy vendéglátóipart objektumban. Asztaltár­samról csak annyit, hogy ő volt az az ifjúsági vezető, aki megszüntette Jugoszlávia egyik legmagasztosabb szocialista csodáját, az if­júsági stafétát, amely az akkor még létező országban hirdette volt az igét „Tito nélkül is Titóval!” Nos, azokban a békés nyolcva­nas években döbbentünk rá arra a mára már világossá vált történelmi igazságra, hogy a szocializmus (keleti értelmezés) utol­só fázisa a fasizmus. Tettük ezt annak alap­ján, hogy a szerb kommunisták berkeiben történt puccs után egy olyan garnitúra került hatalomra, amely csak egyetlenegy dologtól riad meg: a hatalma elvesztésétől. A cél szent, az eszközökről azóta tudomást szerez­hetett az egész világ. A mi helyzeti előnyünk (beszélgetőtársamé és jómagámé) az volt, hogy egzisztenciális szempontból is érzéke­nyen érintett bennünket az akkori antibürok­ratikus forradalom, amelyet elképesztően primitív volta alapján csupán a kínai kulturá­lis forradalommal lehetne összehasonlítani. Napidíjas utazó forradalmárok készítették elő a talajt a totális hatalomátvételre.

Történelmi igazság az is, hogy a vajdasá­gi értelmiség egy-egy, különben egymással alig szót értő része nem látta vagy nem akarta meglátni a Milošević-féle vörösbarna végveszélyt. Az addigi, kétségkívül dogmati­kus vajdasági vezetőség megbuktatása fölött érzett örömük elhomályosította előttük a va­lós képet. Mellesleg az akkori újvidéki garni­túra néhány, minden gyanún felül álló sztáli­nista kádere ismét fölbukkangat a „demok­ratikus közvélemény” sajtóorgánumaiban, ezzel is bizonyítva a tézist, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. De ennyire?

A szemfényvesztés

Az említett vajdasági értelmiségiek ment­ségéül szolgáljon, hogy a nagy szemfény­vesztésnek nemcsak ők voltak az áldozatai, hanem az egész szerb nép (tisztelet a kevés kivételnek) és a délszláv válsággal ügyetlen­kedő Nyugat is.

Vegyük szemügyre először a népet. Be­szélgetőpartnerem ebből a szempontból ge­netikai előnyökkel rendelkezik, ezért fogad­tam megnyugvással az én nézeteimmel azo­nos megállapításait, amelyeket ilyetén lehet­ne sommázni: Milošević az utóbbi néhány évben megtette azt a szívességet ellenzéké­nek és népének, hogy háromszor engedte szavazóurnák elé járulni őket. Mindhárom alkalommal, ha nem is a legnagyobb fokú áhítattal, de a félelemmel vegyített tisztelet jeleként ők juttatták vagy hagyták meg a mindenható bársonyszékben. Véletlen? Ko­rántsem, és mindent a Szerbiai Televízió elképesztő propagandájával sem lehet ma­gyarázni. Észérvek itt már nem sokat segíte­nek, amennyiben nem hívjuk segítségül a kevésbé empirikus tudományokat. Az a nép (vagy legalábbis annak többsége), amely hajlandó gyökeret enni és megutáltatni ma­gát az egész világgal, mást nem érezhet, mint erotikus vonzalmat a vele legszenvtelenebbül bánó hódító iránt. Milošević, mint ahogy a legközvetlenebb munkatársait is keresetien szavakkal utasítgatja (általában rendre), a népet is a legmesszebbmenőkig lenézi. Ha jónak tartja – és ezt csak igen ritkán teszi –, mond neki egy beszédet, amely csak fokozza az erotikus impulzuso­kat. Nem szól hozzá, hanem parancsol neki. Lehet, hogy mindez az államfő és a nép természetéből fakad, de valószínűbb, hogy Milošević ezt tudatosan teszi. Ugyanezt gya­korolja azokon a nyugati vezetőkön és diplo­matákon, akik még mindig azt hiszik, hogy elképzelhetetlen farkasszemet nézve a leg-szenvtelenebbül hazudni. Térképkészítés he­lyett inkább Bizánc történetét tanulmányoz­nák! Ahelyett, hogy évekkel ezelőtt közönsé­ges köztörvényes bűnözőkkel számoltak le, most már nemcsak egy regionális, hanem egy újabb globális válsággal kell számolniuk. Milošević erotikus varázsára ugyanis felfigyel­tek mások is ebben a színét vörösről vörös­barnára váltó Kelet-Európában. A recept ki­váló, a páciens szinte holtbiztosán belehal.

A többiek

Visszatérve szűkebb témánkhoz, Jugo­szláviához, fölvetődik a kérdés, hogy van-e kiút. Lenne, csak nincs, aki végigvezesse az országot rajta. Mert az erotizmus mellett Milošević kezére játszik, hogy mást aligha találni, aki hozzá hasonló szenvtelenséggel tudna irányítani. Történt egy elég ügyetlen kísértet a biciklibajnok-üzletember Panićtyal, aki azonban eladhatatlan termékeket kínált. Aki Szerbiában a demokráciát és a piacgaz­daságot kínálja, az jobb, ha azonnal elmene­kül, mert félő, hogy zárt intézetbe kerül. Panić eredeti munkaadója, a Nemzet Atyjá­nak is nevezett Ćosić, aki befejezetlen inasis­kolájával tornázta fel magát a szocialista, majd a nacionalista irodalom fellegvárába, a szerb politikai színpad legszánalmasabb figu­rájává vált. Csak ő nem tudja, hogy Miloševićnek (akit ő akart eszközként felhasz­nálni a Nagy-Szerbia nevű lázálma megvaló­sításához) egyetlen kézmozdulatába kerül, és máris mehet. Šešelj csetnikvajda most már arra sem méltatja, hogy a parlamentben meg­buktassa. Minek? Ćosić most már „szebb”-eket mond a pravoszlávság veszélyeztetettségéről, mint bárki más. A világban pedig valószínű­leg szánalomból vagy írói hírneve miatt áll­nak szóba vele, persze nem komoly ügyek­ben, hanem csak amolyan tereferére.

Marad az ellenzék, amelynek tömegbázis­sal rendelkező része nem rendszer-, hanem csak hatalomváltást akar, az „igazak” hatása viszont csak Belgrádra és a Vajdaságra szű­kül.

Ennek ellenére – és most nem a kötelező szocialista optimizmusról van szó! – azt kell mondani, hogy nincs reménytelen ügy. Ki gondolta volna ugyanis néhány évvel ezelőtt, hogy megszűnik a Varsói Szerződés? Vagy hogy az amerikai vezérkari főnök Budapes­ten szívélyesen tárgyalgat? Miért ne történ­hetne Belgrádban is egy csoda? Örök szere­lem ugyanis nem létezik. 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Legitim parlamenti képviselet nélkül

Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |