A házelnök lelkiismerete és más kánikulai furcsaságok

Ha nem tudnám már jó ideje, hogy erősen csikorog a tartományi kormányzat gépezete és hogy a demokraták, ligások és VMSZ alkotta koalíciót, finoman szólva, már csak a szentlélek tartja össze, akkor most mindenképpen rádöbbenhetnék erre a szomorú tényre. Például abból a diskurzusból, amelyet a sajtó hasábjain folytat egymással ezekben a napokban Pásztor István és Bojan Pajtić.

A kívülállóban rögtön felmerülhet, hogy a házelnök és a kormányfő, a két legmagasabb poszton levő tartományi vezető már nincs is beszélő viszonyban egymással, hogy az újságokban kell üzengetniük egymásnak. Mert különben nehéz elképzelni, hogy ne találkoznának egymással a kormányzati épületben, nem olyan hatalmas labirintus a báni palota - ahogyan a régi újvidékiek nevezik -, hogy folyton elkerüljék egymás, és ne tudnák megbeszélni egy kávé vagy egy hideg gyümölcsszörp mellett (ebben a pokoli kánikulában), hogy mikorra is írják ki a tartományi választásokat. Nevezetesen: csak jövőre, a választási ciklus tényleges leteltekor – amihez a tartományi kormány gerincét képező demokraták ragaszkodnak -, avagy még az idén, az év vége előtt, amit Pásztor ajánlgat, mondván, már az idén beléptünk a választási évbe. És amit, egyáltalán nem mellesleg, a belgrádi haladópárt is követel a tartományi hatalom mielőbbi megszerzésének reményében.

Ha el is tekintek a kétféle állásfoglalás igazoltságának mérlegelésétől (töredelmesen bevallom: nekem, egyszerű, mezei választópolgárnak annyira mindegy, hogy mikor kell voksolnom, mintha azt kérdeznék tőlem, hogy kit tüntessen ki legközelebb Tomislav Nikolić), ám azt meglehetősen furcsa indoklásnak tartom a házelnök részéről, hogy a „lelkiismerete szerint” fogja kiírni a választásokat. És „akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem, mit csináljak”. Mintha ez kérdés nem lenne pontosan megszabva a tartományi statútumban, és Pásztor lelkiismeretétől függne. Kissé disszonánsan hat egy demokratikus társadalomban. Egy kis túlzással olyan ez, mintha az ENSZ-főtikár azt mondaná, hogy a lelkiismerete szerint dönt a békehadtest kiküldéséről mondjuk Szomáliába, ebbe ne szóljanak bele.

Ennek tükrében egyáltalán nem tűnik őszintének az ugyanebben a nyilatkozatban hangoztatott felszólítás, hogy a (koalíciós) partnereknek megállapodásra kellene törekedniük arról, hogy a tartományi választásokat a helyi választásokkal egy időben tartsák meg, mert sokkal ésszerűbb és takarékosabb megoldás lenne. Miről állapodjanak meg, ha Pásztor úgy is a saját lelkiismerete szerint intézkedik „kinek tetszik, kinek nem” alapon?

Persze, hogy nem maradt el Bojan Pajtić „kontrája”, aki megvádolta a koalíciós partnerek „egy részét” (nyilvánvalóan a VMSZ-re és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligára célozva), hogy Aleksandar Vučić utasítását követik. „Ha egy európai törekvésű társadalomban valakinek a lelkiismerete szerint írják ki a választásokat, akkor nem jutunk messzire”, üzente politikus társának a tartományi kormányfő.

A kánikulai érdekességek sorába tartozik Nenad Čanak múlt heti felszólalása is a belgrádi parlamentben. Arra kért magyarázatot az általa nagyra tartott miniszterelnöktől, hogy miért hirdettek vadászati tilalmat az afrikai gerlére, az olasz vadászok kedvenc zsákmányára, ami miatt az idén el fogják kerülni (mármint a pénzes olasz jágerek) a vajdasági vadászmezőket, tetemes deviza bevételtől fosztva meg az államkasszát? Avatatlan honatya társainak megmagyarázta, hogy eme gerlék esetében idegenben fészkelő madarakról van szó, amelyek csupán átrepülnek országunk felett, tehát nem tartoznak a szerb nemzeti vagyonhoz, „mi csak etetjük őket”, így nyugodtan lepuffanthatják őket az olaszok, csak hasznot hoznak nekünk.

Ám az általános derültségtől eltekintve, amit felvetésével kiváltott, más haszna nem volt felszólalásának. A gerlék legnagyobb örömére a tilalmi rendelet nem változik, és ne Čanakot okoljuk, ha az év végén mégiscsak veszteséges lesz az állami zárszámadás az olasz vadászok elmaradása miatt, ő idejében figyelmeztetett.

Eddig valahogy keményebb témákkal szokott kirukkolni a ligások vezetője a szkupstinában vajdasági ügyekben, mint a nemzet számára közömbös afrikai gerlék, amit rosszmájú elemzők azonnal összekötöttek a Vučićtyal való nemrégi találkozójával. Azzal, amelyen a haladópárti vezető nagylelkűen megígérte Čanaknak, hogy bár az Elektrovojvodina megszüntetésére (értsd: a szerbiai központba való beolvasztására) vonatkozó döntés nem változik, a villanygazdaság diszpécserközpontját Újvidékre költöztetik. Hogy miért vele tárgyalt a vajdaságiak stratégiai fontosságú létesítményéről, és nem az újvidéki kormánnyal, az legalább olyan komolytalan, mint a gerle ügy. Mindegy, a lényeg az, hogy meg akarta mutatni azoknak a kukacos autonomistáknak, hogy ő milyen nagyvonalú! A gesztustól a ligások vezetője annyira meghatódott, hogy azonnal az egekbe magasztalta a jelenlegi kormányt, amely szavai szerint „többet tesz Vajdaságért minden korábbi belgrádi kormánynál”.

Az autonomisták viszont Čanakot kinevezték vajdasági „fő diszpécsernek”, hálából a kikövetelt fontos hivatalért. Amiről senki sem tudja pontosan, hogy mit is jelent, és milyen hasznunk lesz belőle. De hogy az elorzott Elektrovojvodinával nem ér fel, azt még egy fizikából bukásra álló középiskolás is tudja. (...)