Ma Béla, Adalbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Csapdába estek a határon túli magyarok
Végel László
A nemzetállami eufória hosszú távon kisebbségellenes, akkor is, ha nem erőszakkal, hanem „demokratikus módszerekkel” él.
Egyre többször halljuk, legutóbb ebben a rovatban Lengyel László is szóvá tette, hogy a kelet-közép-európai társadalmakban erősödnek a tekintélyelvű tendenciák és kormányzási modellek. Mind többen tartanak a „puha diktatúrák” lehetőségétől. Jellemző azonban, hogy az nem a felülről irányított erőszak szüleménye, nem idegen szuronyok kényszerítik a népre, hanem szabad választások legitimálják, mivelhogy a lakosság többsége ebben látja a kiutat.
Sok magyarázata van ennek. Részben a rendszerváltás ellentmondásai, részben a szerény demokratikus hagyományok, az állam túlhatalma, a gazdaságilag viszonylag független középosztály és vállalkozói réteg hiánya, a túlzott és naiv rendszerváltási illúziók elvesztése. A választó polgárok mindinkább abban reménykednek, hogy az „erős kéz” gátat vet a korrupció és a protekcionizmus járványszerű terjedésének, a kiszámíthatatlan „demokratikus zűrzavarnak”.
A posztszocialista országokban a plebiszcitárius tekintélyelvűség éltető eleme az egyre erősödő nemzeti reneszánsz, a nemzetállami homogenizáció eszméje, amely rendszerint annál agresszívebb, minél nagyobb az illető országokban a nemzeti kisebbségek lélekszáma. Logikus lenne tehát, ha a kisebbségi közösségekben ezzel szemben erős antiautoritárius értékrend eresztene gyökeret. Paradox módon a kisebbségekben mégis erősödik az autoritárius ideológia.
Ez a kérdés merült fel az utóbbi hónapokban a vajdasági magyar közéletben fellángoló vitákban is, amelyek természetesen nem új keletűek. Felmerült ez a történelmi VMDK felbomlásakor, amikor a vajdasági magyarok akkor még egységes pártja kettészakadt. A szakadások sorozata azóta is tart, s jelenleg öt-hat kisebbségi párt létezik. A napjainkban zajló konfliktusban, akárcsak az előzőkben, a civilek mellett aktív politikusok is részt vesznek, ami komoly megosztottsághoz vezetett az előzőleg megbonthatatlan egységet hirdető Vajdasági Magyar Szövetségben.
Szembetűnő, hogy ez akkor következett be, amikor kiderült, hogy a VMSZ teljesen uralja a közéleti mezőnyt, ellenőrzi a sajtót, a kulturális intézményeket és a támogatási rendszereket. Vagyis az egység akkor szakadozott föl, amikor a párt hatalma és befolyása megdönthetetlennek tűnt. A legteljesebb egység idején keletkezett a legnagyobb repedés. Hogy mivel magyarázható ez? És miféle szakadásról van szó? Ha jobban megvizsgáljuk, kiderül, hogy a konfliktus egyértelműen az egypártrendszer konfliktusainak jellegére utal. Ez magától értetődő, hiszen a vajdasági pártéletben a többpártrendszeri keretekben egypártrendszer jött létre.
Nagy kérdés, hogy lehetséges-e a kisebbségben a többpártrendszer.
Egyre inkább kiderül, hogy a rohamosan fogyatkozó vajdasági magyarság lélekszáma – sajnos – nem éri el a valóságos többpártrendszerhez szükséges kritikus tömeget.
Húsz év alatt az egyszer hatalomba került, a közélet ellenőrzését megkaparintó párt ellenében nem születtek meg a politikai váltógazdaságot biztosító új pártok, legfeljebb törpe pártok szakadtak le. Tehát kialakul egy autoritatív struktúra, amely minden konfliktust „a jó és a rossz fiúkkal” magyaráz, ez pedig hosszabb távon permanens leszakadást, a közéleti dinamika megmerevedését és a szavazótábor szükségszerű zsugorodását idézi elő. Jelenleg a Vajdaságban ennek vagyunk tanúi.
A leépülés egyre szembetűnőbb. Ezt támasztja alá a robbanásszerű lélekszámcsökkenés is. Nincsenek pontos adatok arról, hogy a gyors fogyatkozásban mekkora szerepet játszik az asszimiláció és mekkorát a kivándorlás, de mégis a kivándorlás jelenleg a legfájóbb meghatározó tényező. A mostani elvándorlás ugyanis nem magyarázható csupán azzal, hogy most vált lehetővé a külföldi munkavállalás. A titói Jugoszláviában is szabadon lehetett külföldön munkát vállalni, s ennek feltételeit országok közötti szerződések biztosították. A vajdasági magyarok abban az időben is nagy számban vállaltak Nyugaton munkát, csakhogy ez inkább ideiglenes állapotot jelentett, vagyis a távozók egy idő múlva visszatértek.
A kilencvenes években csökkent a visszatérők aránya. Ebben az időben sok magyar távozott a szülőföldjéről, legfőképp az anyaországba. Ki a háborútól való félelmében, ki a jobb élet reményében. Ők, ahogyan ma mondják, „megélhetési menekültek” voltak. Magyarország vonzása szinte megtizedelte a vajdasági magyar értelmiséget (is).
Az elmúlt tíz esztendő viszont arról szól, hogy akik a háborútól való félelmükben távoztak, a konszolidáció után nem tértek vissza.
Mi több, még fel is gyorsult az elvándorlás, csakhogy ezúttal a vajdasági magyarok nem az anyaországba igyekeznek, hanem a nyugati országokba.
Az új elvándorlók tartósan kinn szándékoznak maradni. Eközben a kisebbségi párt a kisebbség helyzetének jelentős javulásáról nyilatkozik, a magyar kormány szerint pedig Szerbiában rendezték legjobban a magyar kisebbség helyzetét. A tartós távozásról tanúskodik, hogy a magyarlakta településeken a nagy kínálat miatt a legalacsonyabb az ingatlanok és a termőföld ára, ami arra utal, hogy a távozók nem szándékoznak visszatérni. Ez az olcsóság rendkívül vonzó az új bevándorlók számára, így egyre radikálisabban változik Észak-Bácska etnikai térképe.
A magyar elvándorlók jelentős része nem pusztán „megélhetési elvándorló”, hiszen főleg magasan képzett fiatalokról van szó, akik, igaz, jóval szerényebb körülmények között, a szülőföldön is biztosíthatnák az egzisztenciájukat.
Az ok tehát nem csupán gazdasági eredetű, hanem annak is betudható, hogy az elmúlt húsz évben alaposan meggyengült a vajdasági magyarok lokális identitása.
Felszakadoztak a közösséget összekötő szálak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy legutóbb a magyaroknak csupán egyharmada tartotta fontosnak, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsra szavazzon.
Ez a történet tehát arról is szól, hogy a kisebbségi közösségek a többpártrendszerben nem találtak olyan politikai szerveződési modellt, amely kellőképpen mozgósítaná a polgárokat, biztosítaná a dinamikus plurális közéletet, erősítené a közösséghez tartozás érzését. Ebből a helyzetből szükségszerűen következik a vezetői réteg beszűkülése és ezzel együtt a tekintélyelvű pártstruktúra kiépülése.
Természetesen nem csupán ez a tényező játszik döntő szerepet. A többségi hatalom is jónak látja a kisebbségi egypártrendszert. Ez már a miloševići hatalom idején is megmutatkozott. A VMDK felbomlása után a Szerb Szocialista Párt meghatározta, hogy melyik „frakcióval” lép önkormányzati koalícióra, és melyikkel nem. A VMSZ-t választotta, s ezzel hosszú időre eldöntötte a vajdasági magyarok pártstruktúráját. Tehát a kisebbségi pártok lehetőségeit nagymértékben meghatározzák a többségi nemzet pártjai is, a többségi hatalomnak pedig megfelel a kisebbségi tekintélyelvű egypártrendszer, mivel abban pontosan tudja, kivel kell egyezkedni és alkut kötni.
A kisebbségi tekintélyelvű modelleket erősítik az újabb kelet-közép-európai politikai átrendeződések is. A posztszocialista országokban mindinkább erősödnek a nemzeti egységet, a nemzetállami érdekeket előtérbe helyező jobbközép pártok. A kisebbségi pártok pedig rendszerint a jobbközépen helyezkednek el, mivel elsődleges feladatuk a kisebbség nemzeti identitásának megőrzése, ezért a szótárukban elsődleges szerepet játszik a nemzeti diskurzus. Természetesen van egy fontos különbség is köztük.
A többségi pártok a nemzetállami ideológia, a nemzetállam érdekeinek nevében vívják hatalmi harcaikat, a kisebbségi pártok viszont a nemzeti azonosságtudat megőrzését tűzik ki célul. A motivációk különböznek, ennek ellenére a jobbközépen elhelyezkedő többségi és kisebbségi pártok között létrejönnek a közös alapok. Ha pedig az anyaországban is felülkerekedik a tekintélyelvű nemzetállami eszme, a kisebbségi párt akkor sem politizálhatna másként, ha akarna. Nem vállalhatja, hogy konfliktusba kerüljön az anyaországi kormánnyal, tehát kénytelen-kelletlen a saját államában is elfogadja ugyanazt a modellt.
Amennyiben a két állam jó viszonyt ápol egymással, ezen a kényszerpályán születhetnek akár jó kompromisszumok is. A vajdasági magyar kisebbség esetében ez derült ki a magyar határzár körüli vitából. A Vajdasági Magyarok Szövetsége egyértelműen támogatta a határzár felépítését, azzal a magyarázattal, hogy ez hasznos lehet Szerbiának is, Magyarországnak is. Az első napok feszültségét azonban a szerb és a magyar kormány közös ülése feloldotta, látszólag tehát rendeződtek az ellentmondások.
Mindez azonban csak rövid távon hoz megoldást, hiszen a nemzetállami eufória hosszú távon kisebbségellenes, akkor is, ha nem erőszakkal, hanem „demokratikus módszerekkel” él. Kiderül ez a kisebbségi jogok fejlődéstörténetéből is.
Megfigyelhető ugyanis, hogy a régióban a kisebbségi jogok ügye főleg az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában talál megértésre, ám amint az illető állam csatlakozik az unióhoz, a kérdés háttérbe szorul.
Mi több, a csatlakozás után az elért jogok gyakorlati megvalósulása is kérdésessé válik.
Röviden: a nemzetek fölötti kötelékek létrehozása, ez esetben az unióhoz való csatlakozás igénye aktualizálja a kisebbségi jogokat, a nemzetállami érdekek felülkerekedése pedig csorbítja. Igaz ugyan, hogy a hatalmi posztok elosztásában a kisebbségi és a többségi politikai elitek kiegyezhetnek egymással, látszólag tehát minden rendben lesz, de a mindennapi életben, a munka világában a kisebbségek háttérbe szorulnak.
A nemzetállami érdekek a gyakorlatban felülírják a jó törvényeket. Valójában tehát csapdahelyzet keletkezik. Konfliktushelyzet jön létre, ha a kisebbségi pártok nem lépnek szövetségre a kelet-közép-európai jobbközép pártokkal, és ellenzékből politizálnak, viszont a jobbközép koalíció hosszú távon legitimálja a társadalom mélyrétegeiben folyó asszimilációt és a „puha diszkriminációt”.
A nyomtatott változat a Népszabadságban jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >