2024. április 24. Szerda
Ma György, Fidél, Debóra névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Európa patthelyzetben

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Tolingálások

A népvándorlásnak se vége se hossza. A görögök továbbra is a jól bevált forgatókönyv szerint járnak el, tolják a menekülteket a szegény, szerencsétlen Macedónia felé. A dúsgazdag görög nábobok jót röhögnek magukban, míg elégedetten dörzsölik a markukat. Több mint egy hónappal ezelőtt jártam Macedóniában, ahol sokkal nagyobb a szegénység, mint Szerbiában. A macedón politikusok időben reagáltak a menekülthullámra, szabályozták, hogy migráns Macedónia területén nem tartózkodhat 48 órán túl. A Törökországból elindultak nagyobb része Görögországon és az említett Macedónián keresztül Szerbiába igyekszik. A macedónok segítenek is nekik, amennyit csak tudnak, hogy mielőbb elhagyják Macedóniát. A szemük előtt lejátszódó események bizonyság a macedón szegények számára, miszerint, lám vannak náluknál nagyobb páriák. A szerbek felkarolják a migránsokat, örülnek, ha elmarad a konfliktus, ellenben alig várják, hogy átlépjék a magyar határt. A magyar kormány megépítette az úgynevezett déli határzárat és eldöntötte, hogy megvédi Európát. Ezután a menekülők csak meghatározott procedúra után léphetnek Magyarország területére. Már az első napon kiderült, hogy a migránsoknak alig van esélyük. A kormány bejelentette, hogy a jogosulatlanokat visszatoloncolják Szerbiába. Toloncolják is… A szerb kormánytisztviselő közölte, hogy Szerbia nem fogadja vissza őket. Szerbia humánus, nem emel falakat, az itt rekedtekről kell gondoskodnia. Felmerül a kérdés, hogy hol telepszenek le azok, akik megérkeztek Szerbiába és nem jutottak át a kerítésen. Aleksandar Vulin miniszter bejelentette, hogy Szabadkán és környékén épülnek a befogadó központok. A magyarlakta településeken is! Magyarország Európát oltalmazva új színekkel gazdagította Szabadka és környéke etnikai térképét. Ideiglenesen pazar, és egzotikus multikulti születik.

A „röszkei csata”.

Következik a klasszikus görög drámák dialógusa: Ban Ki Mun ENSZ főtitkárt sokkolta a látvány. Nemtetszését fejezte ki amiatt, ahogyan Magyarországon a menekültekkel bánnak. Szijjártó külügyminiszter visszavág, ez bizarr és felháborító kijelentés. Teljes a zűrzavar az EU-n belül! Görögország EU-tagállam. Magyarország szintén. A két EU-tagország egymástól homlok egyenest eltérő módon viszonyul a menekültkérdéshez, és másként fogadja a migránsokat. A magyar rendőrség rohamra indul, majd oszlat. Aztán hátra arc, majd újra előre. Készülődik a honvédség, amely évszázadok óta nem nyert háborút.

Különböző tévéstúdiókra kattintok. Világhírűek lettünk, mi magyarok! Újabb közlemény: készül a magyar kerítés Horvátország és Románia felé. Közben kínos vita folyik két szomszédos EU-s tagország: Magyarország és Románia között. Feltűnik a vészhelyzetre figyelmeztető füstfelhő. Miközben bemasírozik a szerb rendőrség, a Nem félünk a magyar könnygáztól című indulót énekelve. A talpig fegyverben rohamozó magyar rendőrosztagok megkönnyebbülnek. Taps. Erőszak, nix ugrabugri, közlik a szerb rendőrök magyar politikai dialektusban. Rábeszélik a menekülteket, hogy a határzár egyértelmű jel, más útirányt kell választaniuk. Esetleg egy rövid, békés pihenőre betérhetnek Magyarkanizsára, vagy válasszák a civil tiltakozás szelíd európai formáit. Miután európaizálták a Közel-Keleti menekültek azok Szerbiát éltetik, és magyarellenes dalokat dúdolgatnak. A magyar politikusok számon kérik, miért nem tesznek rendet a szerb rendőrök, de egy szót sem ejtenek arról, hogy a magyar rendőrök elagyabugyálták a belgrádi közszolgálati televízió munkatársait. Aztán egy szlovákot, egy ausztrált, egy lengyelt…

Biztatjuk egymást

Rovinji utam előtt, telefonon beszélgetünk Esterházy Péterrel. Fél évvel ezelőtt, valamikor a tavaszon terveink között szerepelt egy tengerparti utazás. Aztán elillant a nyár. Lesz még rá idő, biztatjuk egymást. 

Hány Európa létezik?

Egyre bonyolultabb értelmezést kap a heves szenvedélyeket felkorbácsoló népvándorlás. Andrzej Stasiuk lenyel író is meghúzta a vészharangot. Ez már nem emigráció, hanem a Nagy Népvándorlás kezdete. Milliók fognak érkezni Európába. Ezért mi vagyunk a felelősek, állítja Stasiuk. „Csakhogy mi szorgalmaztuk a szüntelen fejlődés fétisét, és mi avattuk a határtalan gazdagodás és saját sorsunk javításának eszméjét a jelen uralkodó vallásának eszméjévé”, írja. Megfigyeléseimen szűröm át a gondolatát. A múlt héten egy társaság tagjai hevesen verték az asztalt. Ki kell kergetni a migránsokat, mondogatták, meg kell védeni az európai kultúrát. Kiderült azonban, hogy utoljára a középiskolában vettek könyvet a kezükbe. Csakis a legrosszabb amerikai giccset ápolják, van belőle elég a magyarországi és a szerbiai tévéstúdiók műsorán, meg az újságárusoknál. Természetesen a „kultúra védelmezői” nagypénzűek, könyvet azonban nem vásárolnak, mert az felesleges fényűzés. Újvidék előkelő negyedében laknak, az egyiknek villája van a Balatonon, a másiknak Montenegróban. A legdrágább autókkal furikáznak. Ahhoz a réteghez tartoznak, amelyről Stasiuk beszélt. Náluk, tényleg a gazdagodás lett az új vallás! Az európai vezetők pedig eközben civakodnak, ami nem véletlen. A migránsáradat leleplezte a féltve őrzött titkot, amelyről nem szívesen beszéltünk. Az Európai Unióban két Európa létezik. Rejtezkedik egy harmadik is, amely egyelőre sunyít, ez pedig a páriák Európája. 

Kollektív félelemben

Aggodalommal jegyzem a szót: menekült. Mindenkinek van róluk véleménye. Ebben a témában (is) mindenki mindent tud, mint a fociról. Terjednek az álhírek, a féligazságok. Posztkommunista politikusok dárdával rohannak egymásnak. Legjobb lenne hallgatni, figyelmeztetem magam és utólag bölcselkedni, mint azt a sikeres emberek teszik. Én sem erőlködnék, a jelenség annyira szövevényes, hogy csak nagy kínnal tájékozódom. Sokféle változat lehetséges, egyről azonban nem tudok megfeledkezni. A szegény, az ágrólszakadtak, a minimális bérből élők, félnek. Félnek mindentől: a főnöktől, a jövőtől, az igazságtól, a szomszédtól, a terroristáktól, a politikusoktól. És a menekültektől (is)! Ezekben a napokban az egyik kivándorolni készülő magyar fiatalembertől hallottam, hogy vissza kellene kergetni a menekülteket oda ahonnan jöttek. Tapintatosan kérdezem, miért ilyen radikális. Nem rejtette véka alá. Éppen Németországba készül és attól tart, hogy a szír menekültek megkaparintják a legjobb munkahelyeket. Lehet ebben valami. A kisemmizettek, a nincstelenek, a szegények félelmét megértem. Félnek az idegentől, az érvet megmosolyoghatjuk, azonban ki kell mondani: féltik az életüket. Ijedelmüket át tudom érezni, van rá magyarázat. A nincstelenek rémületét akkor sem vizsgálhatom gőgösen, ha tudom, hogy ez az elementáris félelem szélsőjobb erőknek kedvez. Épülnek a nemzeti kerítések, észrevétlenül kúszik felénk a kisebbség ellenességi érzés, majd telít a mindenfajta másságtól való agresszióba átívelő militáns rettegés. Az idegenellenségnek nincs határa, olyan, mint az ár. A nincstelenek félelmét értem, de egy pillanatig sem tudok rokonszenvezni az új posztkommunista uralkodó osztály az egyszerű ember szorongásával visszaélő idegengyűlölettel.

Deja vu!

Oliver Frljić színházi rendező az idei, 49. belgrádi Bitef keretében színpadra állította a Ristić-komplexus című előadását. Úgy látja, hogy egy nagy rendező politikai kötődésével visszavonta előző nagy művészi teljesítményét. Számos ilyen esetről tudok, a mi kis vajdasági világunk sem mentes alóla, ellenben egy sem ennyire látványos. Frljić a bemutató előtt az N1-nek nyilatkozik, amelyben állítja, hogy napjaink a harmincas évekre emlékezteti. Deja vu, jegyeztem le elégszer a naplómban. Épp a múlt heti jegyzeteimben írtam fel magamnak: fojtogat a harmincas évek szelleme. A harmincas évek neuraszténiája éled újjá, amelyet olvasmányaimból ismerek. Most ezzel találom magam szembe. Több mint egy évvel ezelőtt, a Neoplanta bemutatója után a belgrádi Blicnek nyilatkoztam, s azt mondtam, baljós idők előtt haladunk, most már mondhatom, utolért, olyannyira, hogy nyakig ér.

 Jobboldali és baloldali centralisták

Már évek óta nem követtem ennyit a híreket, mint ezekben a napokban. Meggyőződésem, hogy a migránskérdés a jéghegy csúcsa csupán, nagy kérdés, vajon mi rejtezik a csúcs alatt.  Néhány héttel ezelőtt még azt jegyeztem le, hogy Európa nem marad a régi. Nem csak a migránsok miatt. Az óriási méretű népvándorlás feltárta a sebezhető pontokat. A magyar technikai határzár elterelte a menekültek útját, ellenben a probléma továbbra is létezik. Ma délután a menekültek kisebb happeninget tartottak a röszkei határnál, aztán mentek tovább, a horvátországi határ felé. Görögországból naponta kisebb nagyobb eltéréssel körülbelül 3000 ember tart ugyanabba az irányba. Az áradat felülírja minden állam teherbíró képességét, előbb vagy utóbb kisebb vagy nagyobb incidensekre kerül(het) sor. A magyar kormány Horvátország felé építendő határzárt építene. Szlovénia lezárja a határt. Lehet, hogy az európai terv túl későn születik? Most, a kapkodás óráiban evidens, hogy kizárólag az erős Európa élheti túl az elkövetkező évtizedeket. Nem csupán a menekültekre gondolok. Ám, tegyük a kezünket a szívükre, a nemzetállami elitek közül ki akar erős, a regionális sajátosságokat és a nemzeti értékeket őrző Európát? Magyar viszonylatban ez nem csupán a Fidesz és az ellenzékiek kérdése. Kiderült, hogy nem tudunk Európában gondolkodni.  A dilemma a következő: vagy puha illetve a kemény nemzetállami centralizmus vagy a nagyobb kompetenciákkal bíró Európai Unió. Legyen tényleges unió, ne csak névleges. Sok kudarcot kell még átvészelnünk, hogy komolyan szembenézzünk ezzel a dilemmával. A magyar liberálisok a puha, a Fidesz pedig a kemény centralizmust képviselik.

Patthelyzet

Menekültkérdés. Teljes patthelyzetben.

Kirándulás Belgrádba

Belgrád. A Bitef Színházban a Frljić rendezte Ristić-komplexus. A radikális rendező lírai etűdje. Az előadás után néhány szót váltok vele, megbeszéljük, hogy Újvidéken találkozunk. Beszélgetés Urbán Andrással, aki a belgrádi Szerb Nemzeti Színházban Jovan Sterija Popović: Hazafiak című drámáját állítja színre. Elkezdődtek a próbák. Hatalmas kihívás! Ivan Medenicának megígértem, hogy elküldöm neki a What is Yugoslawia című esszémet, avagy monodrámámat. Esszének szántam, de egy fiatal bécsi rendező monodrámának tartotta és nevezte és a Kabinet Színházban színre is állította. Anikóval késő éjszaka érkeztünk Újvidékre.

 

 

 

 

2015. szeptember 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Tovább

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

Tovább

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

Tovább

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

Tovább

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Tovább

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Tovább

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

Tovább

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Tovább

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Tovább

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

Tovább

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Tovább

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

Tovább