Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Választások 2016
Az uniós csatlakozás kétes múltú szerb bajnoka
Bódis Gábor
A szerb miniszterelnöknek szüksége van a magyar ikebanára is, a Vajdasági Magyar Szövetségre. Ennyit megér, hogy cserébe Magyarország támogatja az unióban Szerbiát.
A felmérések szerint az április 24-i szerbiai választások előtt a miniszterelnök, Aleksandar Vučić és az ő Szerb Haladó Pártja (Srpska Napredna Stranka, SNS) fölényesen vezet a versenyben. Hogy a kormányfő miért íratta ki az előrehozott választásokat, pontosan nem is tudni, talán azért, hogy egyedül tudjon erős kormányt alakítani és ne kelljen a Milošević-féle utódpárttal közösködnie. Ám az SNS eddig is tudott volna egyedül kormányozni, a cél, meglehet, az alkotmányozó többség. Még ez is összejöhet neki.
De ki is ez a sikerre ítélt fiatalember, a szerb politika 45 éves veteránja?
A régi idők harcai
„Tüneményes júniusi nap volt 1999 júniusában. Leálltak a bombázások, a szirénák elnémultak, aláírták a kumanovói tűzszünetet. (A macedónai Kumanovóban aláírt tűzszünet értelmében a Szerbiát sújtó NATO-bombázások beszüntetéséért cserébe Slobodan Milošević szerb elnök kivonta a szerb rendőri és katonai erőket Koszovóból.) Az Orosz Cárhoz címzett étterem teraszán ülök és várom a Minisztert… A bombázások két és fél hónapja alatt számtalan esetben beszéltünk. Drámai pillanatok is voltak. Mint például a Belgrádi Televízió épületének bombázásakor. Egy egyetemi kar épületében volt a kihelyezett irodája. Felajzottan mesélte, hogy tévés újságíró édesanyja az épületben volt. Te tényleg nem tudtad, hogy bombázni fogják a tévé épületét? – kérdeztem tőle. Nem – esküdözött és felsorolta azokat, többek között a televízió igazgatóját, aki tudták, de nem szóltak az ottrekedt és szörnyethalt 16 dolgozónak. Nekik – mutatóujjával az égre mutatott és a Házaspárra (Milošević és felesége, Mira Marković – a szerk.) gondolt – minél több áldozat kell.
A Miniszter az Orosz Cárhoz kétéves fiával érkezett, aki az asztalok között matatott. Vojislav Šešelj visszataszító, vulgáris ember. El sem tudják képzelni milyen ember ez. Szégyellek vele az utcán sétálni, mert a legmocskosabb szavakkal szólítja le a nőket! – fakadt ki a Miniszter.
Nem hiszek a fülemnek. A béke ennyire bomlasztóan hatna a radikálisokra?”
Rade Radovanovićnak, a Szabad Európa Rádió akkori belgrádi tudósítójának az emlékirataiból idéztem. A Miniszter természetesen maga Aleksandar Vučić, aki akkortájt a tájékoztatási tárca feje volt a fekete-vörös koalíciós kormányban, melyben a vörösek a Milošević-féle szocialisták, a feketék pedig a Šešelj-féle radikálisok voltak. A vörös ebben az esetben kommunistát, a fekete pedig, mondjuk ki, fasisztát jelentett. (Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke ekkoriban a belgrádi törvényhozás alelnökeként szolgált – a szerk.)
Amikor a Milošević-Šešelj páros úgy 1998 és 1999 fordulóján elhatározta, hogy minden áron (főleg holttestek árán) végképp megszabadul a koszovói albánoktól, és így 1999. márciusában háborúba keveredett a NATO-val, az ifjú radikálisra, Šešelj vajda politikai csemetéjére nem kisebb feladat hárult, mint hogy megfékezze az ellenséges propagandát, azaz állítsa meg a Reuterst, a nemzetközi hírügynökséget. Ez ugyan nem jött össze, de az általa kreált médiatörvény drákói szigorral cenzúrázott, félemlített meg és juttatott börtönbe újságírókat. Néhány korábbi háborús nyilatkozatával együtt ez volt Vučić karrierjének legsötétebb korszaka.
De Rade Radovanović-tyal kesztyűs kézzel bánt. Sőt, belső párttitkokat is sejtetett vele, és éreztette, hogy mennyire megveti Szerbia akkori urait, a Milošević-házaspárt és féktelenül uszító pártbéli főnökét, Šešeljt. S hogy miért? Az amerikai Szabad Európa Rádió a bombázások alatt hatalmas hallgatottsággal bírt (az akkori szerb vezérkari főnök emlékirataiban bevallotta: ők is a SZER-t figyelték), de mégiscsak az ellenség rádiója volt. Ennek ellenére Vučić már akkor úgy mérte fel, hogy nem érdemes csak egy kapura játszani. A jövőre is gondolni kell. És a jövő el is jött.
A vörös-fekete koalíció nem élte túl a NATO bombázások következményeit; hiába hirdetett, mint annyiszor korábban, fényes győzelmet. Bő egy évvel később, 2000 októberében fél millió ember vonult a belgrádi parlament elé. Egy kicsit gyújtogattak, majd Zoran Djindjić és a többi ellenzéki alkut kötött a titkosszolgálattal és megbukott a Milošević-rendszer. Tájékoztatási miniszterünk is munka nélkül maradt.
Pedig addig ütemesen ívelt felfelé a karrierje. A Szerb Radikális Pártba 1993-ba lépett be, s olyan jól muzsikált, hogy két évre rá már a szervezet főtitkára lett. De miért választotta a 20. század végén egy belgrádi fiatalember a szélsőjobbos pártot? Dúltak a délszláv háborúk, és dúlt a háborús uszítás. Előkaparták a II. világháborús, és a még korábbi gyűlölködést, amelynek hatásai máig érezhetők minden jugoszláv utódállamban. Vučić felmenői közül páran a horvát fasiszták, az usztasák áldozatává váltak, például az apai nagyapja, akinek a családja az üldöztetés miatt a boszniai Bugojno környékéről Belgrádba vándorolt. Aleksandar apja már a fővárosban született, édesanyja, Angelina a vajdasági Becsén. Angelina korábban az Újvidéki Televízió belgrádi tudósítója volt, 15 évig kollégák voltunk – ő volt az a tévés újságírónő, aki a Belgrádi Televízió bombázása előtt az épületben tartózkodott.
Az ifjú Vučić jogi tanulmányai után egy évig az angliai Brightonban tanult angolul, majd újságírásra adta a fejét. Nem másutt, mint Paleban, a boszniai szerbek „fővárosában”, ahol alkalma volt interjút készíteni Radovan Karadžić-tyal és sakkozni Ratko Mladićtyal. Innen vezetett az út Šešeljhez és a radikálisokhoz. A délszláv háborúk idején tiszteletét tette a horvátországi szakadár szerbeknél, a szerb képviselőházban pedig a srebrenicai mészárlás idején, 1995. júliusában azt találta mondani a pulpitusról, hogy „ha ti megöltök egy szerbet, mi megölünk száz muszlimot”. Innen az út a miniszterségig már egyenes volt.
A deradikalizálódás ösvényein
Amikor a 2000. októberi „buldózer forradalom” után megalakul a Djindjić-kormány, néhány rövid pillanatig úgy tűnik, hogy Szerbiában is megtörténik a rendszerváltás; Milosevicet 2001. áprilisában a szerb kormány letartóztatja, nyár elején kiadja a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Ám a remény 2003. március 12-én, a mártír miniszterelnök meggyilkolásával szertefoszlik. Djindjić pártja, a balközép Demokrata Párt tovább kormányoz, de az utód, Boris Tadić még csak halvány árnyéka sem lesz Djindjićnek.
Közben nagyot fordul a világ a radikálisokkal is. A magát „csetnikvajdának” stilizáló Šešeljt 2003. februárjában ökörsütés és meztelen keblű műnépdal énekesnők hangzavara búcsúztatja – önként utazik Hágába, ahol az ügyészek már nagyon várják. Pártja odahaza még egy kicsit hősként tiszteli, de a lázongó vezérkar, azaz a párt második embere, Tomislav Nikolić és a harmadik, Vučić az Európai Unió elleni vagy melletti állásfoglalást kikényszerítő parlamenti szavazást kihasználva először külön frakciót alapítanak (Napred Srbijo!, azaz Előre Szerbia!), majd létrehozzák a Haladó Pártot. Šešelj Hágából kiátkozza őket, de az eredeti radikális párt marginalizálódik, a haladók viszont a demokraták legkomolyabb ellenfelévé válnak. Egy óvatlan pillanatban Tadić előrehozott választásokat ír ki, s a haladók elnöke, Tomislav „Sírásó” Nikolić, ha hajszállal is, de megveri. Ebben szerepet játszottak azok a szerb liberális értelmiségiek is, akik meghirdették a fehér cédula akciót, vagyis a szavazástól való távolmaradást, mondván: nagyot csalódtak a demokratákban, de Nikolićra mégsem voksolnának. (Nikolić ragadványnevét, a Grobart a 90-es évek elején Kragujevacban betöltött önkormányzati állásának köszönheti: ő volt a helyi temetkezési vállalat igazgatója.)
Az államfő a párt vezetését Vučićnak adja át. Vučić a haladók és a szocialisták közös kormányában 2014-ig ugyan csak miniszterelnök-helyettes, de valójában már ekkor ő irányít; Ivica Dačić szocpárti kormányfőnek vajmi kevés a beleszólása a kormány ügyeibe. Vučićék 2014-ben előrehozott választást kényszerítenek ki, hogy lerázzák a Milošević-klón Dačićot. A haladók abszolút többséget szereznek, Dačićot mégis beveszik a kormányba, ahol külügyminiszterként működhetett. Már amennyire – a miniszterelnök a külpolitikát se bízta másra.
Az egyeduralkodó
Vučić különleges kommunikációs összképpel szolgálja és – teljes nyugalommal állíthatom – szórakoztatja a szerb társadalmat. Minden alkalmat megragad, hogy mikrofon és kamera előtt lehessen, mindenhol felbukkan, ahol az embereken segíteni kell. Hótorlaszok közül kiment egy kisfiút, és a saját karjában cipeli a helikopterig. Árvizeknél is helytáll. Egyetlen vezérfonal fedezhető fel megnyilatkozásaiban: olyan embernek tűnjön fel, aki éjt nappallá téve küzd a szerb emberekért és akit emiatt valakik állandóan gáncsolnak. A magányos harcos nap nap után sziszifuszi erőfeszítéseket tesz. Már nem is nagyon tudni, miért fontos a küzdelem, az állandó figyelem. Viszonya az újságírókkal ellentmondásos. Képes vitába bocsátkozni a szerb közszolgálati televízió munkatársával, de azonnali leváltással fenyegette meg honvédelmi miniszterét, amikor az szexista megjegyzést tett egy riporternőre. (A miniszter végül több hónap múlva kényszerült távozni, az után, hogy az újságírók minden nagyobb városban folyamatosan tüntettek). Nem a köztévé a kedvenc médiuma, hanem a Pink kereskedelmi televízió, meg az Informer c. bulvárlap. Bármiről legyen is szó, az Informer véleménye a hivatalos vélemény, mérget lehet venni rá.
Közben egyengeti Szerbia ügyeit. Egy dolgot feltétlenül a javára kell írni: lerázta Szerbia válláról a hazafias nyűgöt, Koszovót. Olyan szerb kormány nem lesz, amely elismerné a „szerb állam bölcsőjének” függetlenségét, de Vučić megegyezett a koszovói albánokkal és úgy-ahogy normális viszonyokat teremtettek a tartományban. Ezt baloldali kormány soha nem tudta volna megtenni; ha csak megkísérli, azonnal elsöpöri a népharag. Vučić simán, egyetlen komolyabb tüntetés nélkül elintézte. Politikusi sikere volt az is, amikor a kormány a költségvetés lyukait betömendő 15 százalékkal csökkentette a nyugdíjakat – és senki még csak nem is pisszent. Komolyabb korrupciós ügyei eddig nem voltak, 2012 óta úgy havi ezer eurós fizetése van, egy egyszobás lakás szerepel a nevén. A KRIK nevű korrupcióellenes honlap szerint családtagjainak öt ingatlanja van a fővárosban, ami Kelet-Európában nem veri ki a biztosítékot. Sehogyan sem sikerül viszont megoldani a romos szerb gazdaság gondjait. Hiába a tömegvakítás nagyszerűbbnél nagyszerűbb külföldi befektetőkkel (arab sejkek és a többiek), Szerbia még a Balkánon is a sereghajtók között van. És lesz még sokáig.
Külpolitikai szempontból Szerbiát, ahogy mindig, most is különös kettőség jellemzi: gyakorlatias szempontokból a Nyugat, az uniós tagság a cél, de szerbek többségének a szíve Moszkvához húz. (Aki akarja, magyarázhatja ezt történelmi okokkal, meg a szláv szolidaritással, de a propagandát sem szabad figyelmen kívül hagyni). Ezt a dilemmát a szerb hatalom a jó rendőr, rossz rendőr stratégiával próbálja megoldani. Az egyik pólus a maga mindent felülíró oroszbarátságával Nikolić államfő, akinek hajbókolása Putyin elnök legutóbbi belgrádi látogatásakor groteszk méreteket öltött. A nyugatos szerep Vučićnak jutott. Ő kedvenc politikusának Angela Merkelt tartja, követi is sok mindenben, például a menekültügyben. Szomszédság-politikájában is a megbékélés igyekezete látszik: tavaly júliusban, a mészárlás 20. évfordulóján elment a srebrenicai áldozatok sírhelyéhez. A beszéde alatt bosnyák szélsőségesek kövekkel dobálták meg, úgy kellett kimenekíteni; aztán novemberben elment még egyszer. A gesztust Srebrenica polgármesterétől a Srebrenicai Anyák civil szervezeten át a bosnyák államelnökig, Bakir Izetbegovic-ig sokan elismerték. A horvátok akadályozni akarják Szerbia uniós csatlakozását (leginkább a szerbiai horvátok nem kielégítő kisebbségvédelme miatt), de Vučićék ezt is józanul igyekeznek kezelni (ha kicsit sértődötten is). Orbán Viktor kormányával meghitt a barátság: Németh Zsolt, Szijjártó Péter és maga Orbán Viktor is látványosan a Vučić-párt mellett kampányoltak az elmúlt hetekben. A szerb miniszterelnöknek szüksége van a magyar ikebanára is, a Vajdasági Magyar Szövetség – amely eddig négy államtitkárt adott – az új szerb kormányban is benne lesz, bárhogyan is szerepel a választásokon. Ennyit megér, hogy cserébe Magyarország támogatja az unióban Szerbiát.
Hosszú utat tett meg tehát Aleksandar Vučić Šešelj vajda fekete köpenye alól indulva a szerb uniós csatlakozás bajnokának címéig.
A nyomtatott változat a Magyar Narancsban jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >