Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Túléltük ezt is. A „hosszú kések” éjszaká­jának nem volt áldozata. Senki se remélje azonban, hogy itt pontot lehet tenni.

Bár nem történt semmi – vagyis hallgatólago­san a horvát hatóság jóváhagyta a szerbek referendumát, és az első nap simán, incidens nélkül lezajlott – ezután már semmi sem maradhat úgy, ahogy tegnap volt. A Jugo­szláviának nevezett ország – amely a nagyvi­lág számára már csak a Balkán – valószínű­leg nem sokáig létezik még.

Mert mi jöhet ezután? A referendum-tér­képet látva egyértelművé válik a csetnik felkiáltás: Horvátország is Szerbia! És ki törődik azzal, hogy a kérdéses területen horvátok is élnek, akik közül voltak, akik kijelentették: polgárháború árán se akarnak a szerbek tartományában élni, amelyet a hor­vát földtől szakítottak el. Mert a Jovan Rašković-féle elképzelés úgy szól: ha marad így az ország, akkor csak kulturális autonó­miát akarnak a szerbek, ha konföderáció lesz, a politikai autonómia már nem lehet kérdéses.

Hogy ez mit jelenthet a távlatokban, a szerb elnökség nyílt levele világítja meg né­mileg: sürgősen meg kell hozni a népek békés elszakadásáról szóló törvényt, hogy akik akarnak, mehessenek ebből az országból, nem sértve, az itt (hol?) maradtak érde­keit. A szerbek horvátországi feltérképezése nyilvánvaló célt szolgál. Ez egy úgynevezett népi véleménynyilvánítás, ami nem is biztos, hogy híven tükrözi a valós állapotokat, hiszen lista nélkül, „csupán” igazolvánnyal szavazhat mindenki. Senki sem ellenőrzi, hogy kik is szavaztak, kivéve az olyanokat, mint mondjuk Milica Rajić a vajdasági Solidamostból, aki mellesleg a mítingelések korszakában – fi­noman – betolakodóknak nevezte a magya­rokat

A horvát vezetőség rájött már, honnan is mozgatják a szálakat, de félő, hogy túl későn. A demokratizálódási folya­matban kialakult Szerb Demokrata Párt – a nemzeti alapon történő szerveződésében – a de­mokrácia megcsúfolása lett. A pszichiáter, aki állí­tólag a nagy szerb hegemonisztikus követeléseket hangoztató memorandum kidolgozója is volt, sikerrel vette az első akadályt: olyan hangula­tot teremtett, amelyben a szerb nép volt a sanyargatott, és a horvát, demokratikusan megválasztott vezetőség az usztasa. Mivel viszont szabad akaratnyilvánítás eredménye volt a választás, ebből következik Rašković megállapítása, hogy az egész horvát nép usztasa. A szerbeknek tehát félniük kell tőle. És ez a félelemkeltő hadjárat sikeres volt A referendumot megelőző két napban fegyver­ben voltak a knini szerbek, utakat barikádoztak el, ellenőriztek, igazoltattak, a hadsereg vadászgépei eltérítették a rendteremtésre in­duló horvát rendőrség három helikopterét, a helyi (szerb) önvédelmi egységek, és általá­ban a jól felfegyverzett lakosság rajtaütéssze­rű leszerelését meggondolatlan lépésnek minősítették, a vérszagot szimatoló csetnik-párt Stara Pazováról indult volna hadba. Egyszóval mindenfelé talpon voltak, hogy az önkéntesek tízezrei keljenek a horvátországi szerb nép védelmére. Jovan Rašković már korábban a hadsereg beavatkozását kérte, a szavazás előesté­jén pedig kijelentette: Mi (értsd: szerbek) nem aka­runk vérontást, de ha felbőszítenek bennünket, tudnivaló hogyan fogunk védekezni.

Nem sikerült azon­ban a pokoli terv, aminek egy esetleges fegyveres összetűzésnek kellett vol­na lennie, mert az auto­nómia kérdése tulajdon­képpen nem is a lényege annak a forgatókönyvek, amelynek alapján három éve zajlanak az esemé­nyek. Kosovóval kezdő­dött, de az országban ak­kor mindenki Pilátusként mossa kezeit. Az albán al­ternatíva keserű szájízzel állapítja meg: „Senki, a horvát vezetés sem is­merte fel, hogy Kosovón keresztül tulajdonképpen a szerb Jugoszlávia megteremtése a cél”. És bár a horvát veze­tésnek most már pontos a diagnózisa, de nyilván jócskán megkésett. Bármit tesz is ezek után, az csak az erőszak pecsétjét visel­heti magán. Elébe vágni a dolgoknak már aligha lehet. A forgatókönyv beteljesülni lát­szik. Antonije Isaković, a Szerb Akadémia tagja (ahonnan a memorandum kikerült) ép­pen most jelentette ki: „Itt az ideje, hogy a megkezdett munkát befejezzük, és végre egyesüljünk.” Nem világos, hogy milyen egyesülésről is lehet még szó, hiszen a két tartomány sorsa már nem vitás, hacsak nem a szerb nép tömörítéséről, ami csak a köztár­sasági határok megváltoztatásával lehetsé­ges.

És most már mondhatja a horvát ve­zetőség: elég volt abból, hogy tanácsért Belgrádba, pénzért Zágrábba jártak a knini szerbek. Rosszul mérte fel a helyzetet, ezért jelenthette ki Jovan Rašković, a knini szerbek lídere, hogy mindenért Tuđman és a horvát vezetőség okolható; bármi történik, neki kell viselnie a következményeket Ebben a pilla­natban valóban nem tudni, merre fordulhat­nak a dolgok. Az Államelnökség hallgat, a kormány is két nappal a lőporszagú éjszaka után ült csak össze. Ez is bizonyítja, hogy a szerb kérdésben a föderációnak lényegében nincs álláspontja. Taktizálás? Ante Marko­vićnak ezúttal va­lóban nem lett vol­na szabad hallgat­nia. A hadsereg ugyan kijelentette, hogy minden ere­jével megakadá­lyozza a testvérhá­borút, de a történ­tekből ítélve, még­sem egészen pár­tatlan. Egyelőre még csak Tuđ­man és Rašković lépett a nyilvános­ság elé, Milošević azonban hallgat, bár az sem biztos, hogy (most már) az ő kezében fut­nak össze a szá­lak (vö. Végzetes vonzalom).

Bennünket, többieket azonban még nagyon soká­ig tarthatnak bizonytalanságban. Félhetünk. Retteghetünk. Pedig belefáradtunk már. Meddig fogják még sakkban tartani ezt az országot a kosovizálási szándékkal és a szerb nép veszélyeztetettségéről szóló elmélettel. A knini referendum magyarázata szerint ez jo­gos önvédelem, a népi plebiscit. És a népaka­ratot tiszteletben kell tartani. Ezt gondolta például az a 17 500 magyar is, aki aláírta a magyar iskolákért (ó, micsoda szerény igény!) a petíciót. Csakhogy ezt még figyelembe se vették, sőt szeparatizálódási vád érte őket miatta. A színházért indult akció kezdetén pedig csak úgy lefasisztáztak ben­nünket a tévé képernyőjéről, és Ljubiša Ristićnek emiatt még a haja szála sem görbült. Hát ezért is fárasztanak bennünket a veszélyeztetettségről szóló hírek, mert úgy lát­szik, ebben a „demokráciában” elfelejtődik, hogy az emberi jogokra vonatkozó követelé­sek mégiscsak egyformán értendők szerbre, magyarra, románra, albánra. Ezért kelt fe­lemás érzéseket a szerbek veszélyeztetettsé­gét harsogó propaganda. A belénk nevelt ki­sebbségi tudat sohasem lázadt, és nem is szeretne senki ellen fordulni...

A knini autonómia ügye persze visszájára is fordulhat. Szerbiának tulajdonképpen van, és lenne is mivel foglalkoznia. Kosovo már többé-kevésbé internacionalizált probléma. Sandžakban a muzulmánok követelik az au­tonómiát. Szabadkán is kifogásolták, hogy miért nem kérdezték meg a kisebbségeket, vagy mondjuk a horvátokat, hogy milyen formában is képzelik el Vajdaságot. Ha, mondjuk, a horvátok is önállósulni akarnának, és a szavazáshoz segítségül hívnák a horvátországiakat, ml történne akkor? A líderi színjáték tehát még nem ért véget. Ez csak az első felvonás volt.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |