Ma Andrea, Ilma, Apolló, Aladár névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Kosovizálódunk
Csíkos Zsuzsa
Csupa rettegés ez a látszólagos nyugalom. A kosovói hatalomátvételt kísérő csönd vészesebb, mintha már most ezrek lennének az utcán.
Szerencsére az albánok a déli tartományban most (még) nem hagyják magukat provokálni. Akármilyen erőszakos lépés terrorizmusnak minősülne, hogy kerülhetne akkor Európa szeme elé az albán alternatíva? Mert Európa rokonszenvvel figyeli demokráciát sürgető követeléseit. De a nagy sietségben túllőttek a célon. A Szerbiától való függetlenítési nyilatkozat a legrosszabbkor érkezett A szerb vezetés éppen megerősítette hatalmát a referendumon, a szerb ellenzék szétvert hadsereg. A kosovói deklaráció így tehát kitűnő ürügynek bizonyult, hogy végre feloszlassák a képviselőházat, a kormányt, minden legális intézményt, az egész rendszert, és Szerbia végre ténylegesen is átvegye a hatalmat.
Rosszul lépett az alternatíva, de jól a hatalom. Jól összehangolt akcióval sikerült mindkét tartományban átvennie a tájékoztatás feletti uralmat. Pristinában rohamrendőrök vezették be az ostromállapotot a televízióban és az újságban (persze csak az albán nyelvűben), itt ugyan csak a kormány kaparintotta meg, és most rettegjen mindenki. A megemlegetitek még Radomant tavalyi újságcikk fenyegetése Damoklész kardjaként lóg most a sajtó feje felett, de a televízió sem úszhatja meg. Csorba Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztője nyilatkozta: „nem hagyjuk magunkat”, de azzal ő is tisztában van, hogy mi mindent jelenthet a három hónapra vagy akár két hétre is megkaparintott abszolút hatalom „olyan agresszív politikus kezében, mint Radoman Božović”. Azzal a csellel, hogy csak „csak” három hónapról van szó, többszöri szavaztatás után a küldöttek beadták a derekukat. Az volt még az érve, hogy a szövetségi kormánynak is vannak ilyen alapítói jogai. Csak arról feledkezett meg, hogy ahhoz a másikhoz a legfontosabb pontban, a demokráciáról alkotott elképzeléseiben, nem is hasonlíthatja magát. „Megtörtént” tehát Radoman Božović, jóllehet egyelőre még nagy a csönd. Nem tudom ki(k) lesz(nek) az első áldozat(ok). De hogy ránk, újságírókra (is) sötét napok várnak, azzal mindannyian tisztában vagyunk. A professzionális újságírás már régen nem létezik. Pristinában a rohamrendőrök, itt a kormány, Zágrábban a „demokrácia” vette át a tájékoztatást. Tiltakoztak a horvátországiak a pristinai sajtószervek megszállása ellen, de a saját sebeik gyógyítására már nincs erejük.
A referendum „csaknem” százszázalékos lett. Nem meglepetés ez, és ha már viccek szólnak a sikerről, akkor nyilvánvaló, mit gondol a nép.
Dicsekszik a japán, hogy a komputere fél órával a szavazás után már „tudja” az eredményt.
– Az semmi, mondja a szerb, mi azt már fél évvel korábban tudjuk.
A referendum villámgyors megrendezése és lebonyolítása, a százalékaival együtt, senkit sem lepett meg. Meg is tettek érte mindent. Sokfelé például grafitceruzával töltették ki a szavazólapokat; mindenki szeme láttára „karikáztak” a választópolgárok; egy, a családfő, mindenki nevében szavazott Szóval, olajozottan ment minden. A kétnyelvű szavazólapokra sem lehet panasz. Hiába akadt például olyan (magyar) szavazópolgár – egy zentai telefonáló mesélte – aki cirill betűs lapot kért, nem kaphatott. Hogy megnézték-e utána ezeket, ki tudja? A VDMK számlájára mindenestre komoly bírálat hangzott el a tartományi pártelnökségben, amiért „befolyásolni akarta tagságát”. De miért ne tette volna, hiszen a normális parlamentáris demokráciákban az a legtermészetesebb dolog, hogy a pártok „korteskednek”.
A referendum mindenesetre telitalálat volt. Meg persze a kosovói hatalom átvétele is. A jelenlegi szerb vezetés ezzel minden olyan követelésnek eleget tett, amit eddig az ellenzék követelt Az oppozíciónak nincs tehát mit keresnie a porondon. Keserű szájízzel állapította meg, hogy tulajdonképpen jószolgálatot tett a vezetésnek. Az ellenzék már eléggé belefáradt, nincs pénze, lehetősége se a sajtóban, a televízióban való szereplésre. A többpárti választások megtartása pontosan annyi időre tolódott el, amennyire szükségük lesz a hatalmon levőknek pozíciójuk megerősítéséhez. Még csak az SZSZP megalakítása van hátra, és minden elképzelés kiteljesedett. Már az is kiszivárgott, hogy a legismertebb ellenzékinek, Dobrica Ćosićnak (aki a két évvel ezelőtti mítinghadjárat egyik eszmei szerzője volt, aki a Memorandum megírásában részt vett, aki támogatta Milošević hatalomra kerülését) kimagasló pozíciót kínáltak fel, a hírek szerint nem is eredménytelenül.
Az ellenzék most a Marković-féle választásokban reménykedik. De jelenthet-e ez valamit a már régen nem létező föderációban? Ki tudja? Ante Marković mindenesetre Don Quijote módjára próbálja menteni a süllyedő hajót. Az elsüllyedés nem kétséges – írják a múlt heti események kapcsán a külföldiek – csak az a kérdés: milyen gyorsan történik. A köztársaságok teljesen önállóan irányítanak, a szövetségi alkotmány, törvény többé nem játszik szerepet. A kormány és az államelnökség sem. Mindenki annyit fogad el a föderációból, amennyi megfelel az érdekeinek.
Nem tudom, hogy a véletlen folytán-e, de minden július másodikán, hétfőn történt. Szlovénia Litvánia módjára kikiáltotta a szuverenitását, Kosovo a Szerbiától való függetlenné válást, Tiranában pedig megrohamozták a nagykövetségeket. Ötezren futottak a sztálinista demokrácia elől a nagykövetségekre. A jugoszláv nagykövetségre is betévedt két albán, szó szerint, mert ha tudnák, hogy itt Mihalj Kertes kegyetlenül kidifferenciálná és visszaküldené őket oda, ahonnan jöttek (megtette ezt ismét Sapunxhiuval – az államelnökség kosovói képviselőjével és Drnovšekkel), messze elkerülték volna nagykövetségünknek még a tájékát is.
Dúl a demokrácia itthon is.
Az Államelnökség a szlovén Függetlenségi Nyilatkozatot alkotmányellenesnek minősítette, és „megtesz minden intézkedést az ilyen kísérletek meghiúsítására”. Mi lehet ez a minden? Rendkívüli állapot? Katonaság? A szlovén nyilatkozattal most már végérvényesen megszűnt a föderáció, és ha „beavatkozna” a hadsereg, ténylegesen kosovizálódna az ország.
Vajdaságban már megindult. Kezdődött a zentai Royal Szálló felgyújtásával, folytatódott a pravoszláv templom éjszakai őrségével. És még mindig nem ért véget. Budiszaván égnek a szalma- és szénakazlak (két magyar és egy szerb gazdáé), Kanizsán felgyújtották a Kálmán Ilona Iskolaközpontot, Pazován verik a szlovák gyerekeket, csak azért, mert szlovákok. Eddig ötven ilyen megriadt, reszkető fiúval beszélgetett a Hlas 'ludu újságírója. És kiderült, hogy a helyi kisvállalat munkásnőit is molesztálják hazafelé tartva a második műszak után.
Budiszaván őrséget állítanak, Pazován kísérik a gyereket az iskolába, és várják az asszonyokat munka után. Ugye, milyen ismerős?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >