Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Jajszó - emlékek a balkáni háborúkból
David Kaplan 40 perce (1.)
Németh Árpád
Iszonyú csöndre ébredtem. Tulajdonképpen a csönd ébresztett fel. A fülem a szüntelen robbanásokhoz, a golyók fütyüléséhez szokott. A csönd szokatlan és váratlan volt, talán ezért is ébresztett fel.
Kinéztem, igaz, nem az ablakon, hanem a falak közül. Ekkoriban az épülő, teljesen elhagyatott szarajevói kórház betonfödémei között húztuk meg magunkat. Jó választásnak bizonyult. Felülről, ahonnan gránátok potyoghattak volna ránk, védettek voltunk; a válaszfalak hiányoztak ugyan, ám oldalról is oltalmaztak bennünket a szomszédos épületek; ráadásul épp a falak hiánya miatt folytonos fuvallat csillapította a szarajevói katlanba szorult kánikulát. A háború negyedik hónapjában jártunk.
Víz természetesen nem volt az épülőfélben levő betonkolosszusban, de hát, istenem, egész Szarajevóban nem volt víz. Nagyon régóta.
Néhány mozdulattal felöltöztem. Ruhában aludtunk, tulajdonképpen csak a golyóálló mellényt kellett magamra kapnom. Súlyos darab volt, de akkoriban az egyik legbiztonságosabb. Írországban gyártották brit katonák számára, akik gyakran kerültek az IRA célkeresztjébe. Elől és hátul vastag kevlárbetét óvta a test vitális szerveit, a magas páncélozott körgallér a repeszektől védte a kiszolgáltatott nyaki ütőeret, míg az elől lehajtható, kötényszerű páncél a – amint azt az angolok nevezték – családi ékszert. Hogy katonáktól megkülönböztessük magunkat, a Sky News logója virított vakító fehéren a tengerkék vászonnal körülvarrt mellényen. A sisakot nem szerettem, sose viseltem.
Alattunk, az alagsorban várt a VW minibusz. Ronda, lábaskék volt, ormótlan testével teljesen alkalmatlan a csatatérre. Inkább málhás szekérként szolgált, és elsősorban azért béreltük Ferihegyen, hogy a szükségleteinket kielégítő vizet, élelmet, üzemanyagot, áramfejlesztőt szállítsuk vele. Most autóink közül a minibuszra volt szükségem, mert utasokért mentem a szarajevói reptérre. A minibusz mindkét oldalára égővörös szigszalagból gondosan nagy T és V betűt ragasztottunk, és egy ugyanilyen, messziről látható TV jelzés volt hivatott foglalkozásunkat igazolni a hátsó ajtón is.
Egyetlen felhő sem araszolt az égen. Éreztem, hogy tikkasztó nap előtt állunk.
Idejekorán indultam, nem kellett sietnem. A felső, védett úton gurultam a reptér felé. Az alsó, háromsávos sugárút életveszélyes volt. A szerb orvlövészek minden mozgó élőlényre: emberre, állatra; és minden mozgó tárgyra, járműre lőttek. Kiégett villamosok, autóroncsok figyelmeztettek a veszélyre. A széles utat egyszerűen csak az Orvlövészek sugárútjának (Sniper Alley) neveztük. Az ezzel párhuzamos felső út egysávos volt csupán, de a házak árnyékában valamivel biztonságosabban lehetett közlekedni. A keresztutcák délre, a szerb Grbavica lakótelep irányába néző torkolatait konténerekkel torlaszolták el. Ezeknek a konténereknek a takarásában közlekedtek a gyalogosok és a kerékpárosok, meg az a néhány autó, amelyiknek nem volt üres az üzemanyagtartálya. Üzemanyaggal a helyi sereg, az Unprofor vagy az újságírók rendelkeztek.
Sokszor jártam a Trebević lankáin, ott, ahová a szerbek beásták magukat, ahonnan kényelmes lőtávolságon belül terpeszkedett előttük a város. Fentről olyannak tűnt Szarajevó, hogy szinte a tenyerükön hordozhatták volna. De nem! Innét lőtték ágyúval vagy aknavetővel – parancsra vagy unaloműző kedvtelésből – a volt szomszédot, vagy egyszerűen bármit, amire kedvük szottyant. Az orvlövészek valamivel lejjebb, a zsidó temetőben vagy a Grbavica toronyépületeiben rejtőztek, és nemritkán több mint 1000 méteres távolságról végeztek vétlen és kiszolgáltatott áldozataikkal.
Az egyre gyakoribb ellenőrző pontok jelezték, hogy közeledek a frontvonalhoz. Ez a tévé épületétől nem messze, nyugatra, Nedžarići negyed határában, az Oslobođenje kiadóvállalat irodaháza mellett húzódott. A 11 emeletes üvegpalotát a földdel tették egyenlővé.
Az ellenőrzőpontokon mindig simán átjutottam. Egyrészt rendelkeztem minden sereg engedélyével, igazolványával (a palei például ugyanolyan jogokkal ruházott fel, mint a szerb kormánytagokat – még fegyverviselésre is), másrészt akkora már ismertek. A posztoló egyenruhásokkal készségesen megosztottam cigarettakészletemet, ha időm volt, még tereferéltem is velük. Arra is volt példa, hogy leállítás nélkül barátságosan továbbot intettek.
A szerbek kevésbé voltak szívélyesek, marcona megjelenésüket a borosta vagy szakáll pedig csak tetézte. De ezen a napon, 1992. augusztus 13-án ők sem akadékoskodtak Ilidža határában, a reptér előtt. Bizonyára tájékoztatták őket a magas rangú vendég érkezéséről, talán rendre is utasították őket. Mindenesetre szokásuktól eltérően csak annyira tartóztattak fel, hogy belenézzenek engedélyembe.
Egyszer összeszámoltam, több mint húsz különböző igazolványom volt szerbektől, horvátoktól, bosnyákoktól. Gondosan vigyáztam, melyiket hol veszem elő, bár ez valószínűleg fölösleges óvatosság volt. A szerbek pontosan tudták, hogy Szarajevóból érkezem, nyilvánvaló volt tehát, hogy más engedéllyel is rendelkezem.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >