Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Az első születésnap
Slobodan Stanojević
Közismert dolog, hogy szabad sajtó nélkül nincs igazi demokrácia. Ezért térek vissza írásaimban olyan gyakran az újságíró-kérdésre. Nemcsak a szakma becsülete miatt, hanem a demokrácia érdekében is.
Ezúttal két „rossz” és két „jó” példát mesélek el. Néhány nappal ezelőtt zajlott le a vajdasági újságírók történetének egyik legszégyenteljesebb eseménye. A „hivatalos” Vajdasági Újságírók Egyesülete megtartotta közgyűlését. A vajdasági újságírónak azt a részét képezi ez a társaság, amelyik annyira összenőtt a politikával, hogy immár elválaszthatatlan propaganda-mechanizmusává vált. Azok a szófogadók tartoznak ide, akik hajlékonyságukat a nyár óta igyekeznek kényelmes fotelokkal is megfizettetni.
Miért érdemel figyelmet ez a gyülekezet? Néhány nagyon érdekes, a közgyűlésen történt dolog miatt. Az egyesület vezetői maguk között osztották szét az újságíró-díjakat. Életműdíjat persze azok is kaptak, akiknek a legnagyobb „teljesítménye” más kollégák gyalázása volt. Ilyen díjban részesült egy belgrádi újságíró is (aki egyébként nem tagja a Vajdasági Újságírók Egyesületének) annak „elismeréséül”, hogy Mihalj Kertesről, Radovan Pankovról és Sava Grujićról, meg az antibürokratikus forradalom más élharcosairól dicshimnuszokkal teli könyvet írt.
A legszomorúbb (de lehet, hogy a legnevetségesebb): a „díjak vásárán” jutalomban részesült Fekete Elvira, az Újvidéki Televízió magyar nyelvű tájékozató műsorának a főszerkesztője is. Üldözöttségért kapott elismerést az, akinek a legfontosabb jellemzője a szigorú cenzúrázás, az újságírók tömeges üldözése, azoknak az újságíróknak és szerkesztőknek a leváltása, akik nem hajlandók direktívák szerint írni.
Az újságírók hivatalos egyesületének Ljubomir Lukić a „helyettesíthetetlen” elnöke, aki azt sem tudta elmondani, hogy .szervezetének” hány tagja van, meg azt sem, hogy mit tettek a két közgyűlés között eltelt időszakban az újságírók meg a tájékoztatási eszközök érdekében. Hosszúra nyújtott bevezetőjében csak arra összpontosított, hogy minél becsmérlőbben szóljon a Független Újságírók Egyesületéről. Lukić úr a független újságírók törekvését, hogy megszabaduljanak a politika jármától és elnyomásától, egyszerűen csak fölösleges erőlködésnek minősítette.
A másik „rossz” hír, hogy Vajdaság Legfelsőbb Bírósága elvetette a Magyar Szó fellebbezését Csorba Zoltán főszerkesztőnek a tartományi kormány általi törvénytelen leváltásáról. Tulajdonképpen nem is a bírósági ítélet itt a kérdéses, hanem inkább a döntés megindoklása, amelyből világosan látszik, hogy a bíróság elsősorban politikai, nem pedig törvényes mércék alapján döntött. Így aztán egyértelmű a következtetés, hogy a bíróság inkább a politika, mintsem a törvény védelmének a szolgálatába állt.
Ez durva megállapításnak tűnhet, de csak abban az esetben, ha nem áll előttünk a bíróság megindoklása. Ebből pedig – legalábbis abból ítélve, amit a tartományi tájékoztatási titkárság továbbított a sajtónak – hiányoznak azok a tények, amelyek arra utalnának, hogy a tartományi kormány és „kormányzója” tiszteletben tartották-e a szerbiai tájékoztatási törvényt vagy sem, mint ahogy az sem derül ki belőle, hogy leválthatták-e másodszor is a főszerkesztőt, miután lejárt a tartományi kormány három hónapra szóló felhatalmazásának határideje. Ennek ellenére az ítéletben az áll, hogy a Magyar Szó Szerbia alkotmánya meghozatalának idején „nem szavatolta olvasóinak az objektív tájékoztatást”.
És most lássuk a két jó újságírói hírt.
Az első Mitrovicáról érkezett A Sremske novine szerkesztője, Zdenko Nenadić a Slobodna Dalmacija január 5-ei számában azzal vádolta meg Mihalj Kertest, hogy megszégyenítette a Vajdaságot az elmúlt, kétéves „tevékenységével”. Többek között megállapította, hogy Kertes dr. Radoman Božovićtyal közösen „kiherélte” a vajdasági újságírást. Kertes emberei a Solidarnostból rögtön akcióba léptek. Trifun Ivković, az egyesület mitrovicai titkára valóságos hajtóvadászatot rendezett ellene, tiltakozó olvasói leveleket szervezett be, amelyben követelik Nenadić azonnali leváltását. A Sremske novine szerkesztősége azonban ezt a zsarolást nem fogadta el. Többórás vita után úgy döntött, hogy megjelenteti a kérdéses írást, és Zdenko Nenadić erre vonatkozó válaszát. Helyet kap e kettő mellett az olvasók és az alapító véleménye is. Majd csak ezek után dönt a szerkesztőség a főszerkesztő felelősségéről.
Szeretném hinni, hogy a közvélemény teljes egészében Zdenko Nenadićot meg a szabad véleménynyilvánítást fogja támogatni, amit egyébként szavatol Szerbia alkotmánya is.
A vajdasági újságírás másik fontos eseménye volt ezekben a napokban a független újságírók szervezete egyéves évfordulójának a megünneplése. Mile Isakov, az egyesület elnöke ezen a szerény ünnepségen megállapította, hogy Vajdaság több mint 400 újságírója döntött úgy az egyesület megalakításával, hogy végérvényesen elszakad az egypártrendszertől. Majd hozzáfűzte az alábbiakat is:
– A vajdasági differenciálódási hullám kényszerített bennünket a kiválásra, mert mindéképpen szerettük volna megőrizni a szakma méltóságát, nem tűrhettük a személyünket és a szakmát ért megaláztatást. Ezért kellett elhagynunk azt az újságíró egyesületet, amely tiszteletbeli tagjának nevezte ki az újsütetű politikust, aki még elolvasni sem tudta tisztességesen a lapot, nemhogy bármit is írni tudott volna; legfontosabb feladatának pedig az újságírók „kiűzetését” tűzte ki célul. Mégpedig azokat igyekezett eltávolítani, akik önállóan is tudtak gondolkodni. „A születésnapunk” előtt tartotta közgyűlését a Vajdasági Újságírók Egyesülete, és belátva saját szánalmas helyzetét hívnak bennünket vissza, de ezúttal is csak azt üzenhetjük nekik, mint egy évvel ezelőtt: „Maradjatok meg olyannak, amilyenek vagytok, hogy mindig tudjuk, nekünk milyennek nem szabad lennünk”. Mi a szabad sajtó mellett döntöttünk. A harc előttünk áll, készek vagyunk az ütések elviselésére is, de közben egyenes derékkal járjuk a szabad sajtó felé vezető utat.
Ezt az elhatározást hiszem, hogy a több mint 400 vajdasági újságíró is támogatni fogja a Független Újságírók Egyesülete februárra összehívott közgyűlésén. Mást, mint harcolni a szabad sajtóért és a demokráciáért, nem is tehetünk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >