Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

A szakadék feletti kötéltáncra hasonlító tárgyalások Jugoszlávia jövőjéről a jelek szerint túljutottak az első szakadékon, de nem tudni, hány szakadék felett kell még áttáncolni.

Prózaibb nyelven: a polgárhábo­rú közvetlen veszélyét most sikerült elhárí­tani, de semmi sem szavatolja, hogy a veszély – akár még súlyosabb formában is – nem tér vissza. Ilyen körülmények között józan észre van szükség. A nemzetiségek csak a józan ész támogatásával befolyásol­hatják ezt a folyamatot. Mégpedig saját szélsőségeik leküzdésével és azzal a reménnyel, hogy álláspontjaik befolyásolhat­ják a többségi nemzetet.

A választások után rendkívül összetett helyzet állott elő Jugoszláviában. Mert nagyfokú leegyszerűsítés az az állapot, amely lényegesen hat a tárgyalófelekre, és amelyet a zágrábi Vjesnik így fogalmazott meg: „Most már világos, hogy Jugoszláviá­ban két teljesen eltérő, egyformán törvé­nyes gazdasági és politikai rendszer létezik – egyik, amelyikben a kommunizmus min­den formájában a múlté és a másik, amelyben ugyanez a kommunizmus a vá­lasztásokon megerősödve folytatja az utób­bi három év globális politikáját”. Ez az álláspont azért leegyszerűsítés, mert Ju­goszlávia egyetlen köztársaságában sincs olyan rendszer, amely egészen más lenne, mint a régi és nincs olyan sem, amely egészen olyan maradt volna, mint a régi. Sőt, az igazi problémát éppen az szüli, ami bennük közös: a csődbe jutott kommunis­ta ideológia helyébe nem tudnak valami újat, európait állítani, hanem ötven vagy még több évvel visszakanyarodva egyetlen homogenizáló erővé a nacionalizmust és klerikalizmust teszik, ami egy soknemzeti­ségű és sokvallású országban csak ellen­téteket szülhet. Nem is szólva egy jellemző, de figyelmen kívül hagyott mozzanatról: a tárgyalások közvetlen részvevői, a köztársa­sági elnökök közül négy ma is kommunis­ta, egy volt kommunista és a hatodik csak azért nem kommunista, mert a köztársa­ságban legtöbb szavazatot kapott volt kommunista ezt a posztot mai pártelnöké­nek engedte át.

A kialakult új politikai körkép tehát sok­kal összetettebb, semhogy a két különböző rendszer tételére egyszerűsíthetnénk le. An­nál is inkább, mert a rendszer minden köztársaságban még képlékeny állapotban van. És akkor még nem is szóltunk a képet annyira bonyolító tényezőkről. Arról, hogy Macedónia majdnem kormányozha­tatlanná vált, mert csak teljesen bizonyta­lan és bármelyik pillanatban felbomlással fenyegető koalíciók alakulhatnak, hiszen a választásokon kialakult 120 tagú parla­mentben a nemzeti pártnak 37, a kommu­nistáknak 31, az albán pártnak 25, a re­formerőknek 18, a Szocialista Pártnak 4, a Jugoszláv Pártnak 1 és a függetleneknek 4 képviselőjük van. Bosznia-Hercegovinában csak a három nemzet koalíciója kormá­nyozhat, mert a 240 tagú parlamentben a muzulmánok Demokratikus Akciópártjának 86, a Szerb Demokrata Pártnak 72, a Horvát Demokratikus Közösségnek 44 és a többieknek együttesen 38 képviselőjük van. Például azt sem elemezte még ki senki, hogy milyen hatással lehet az, hogy Crna Gorában súlyos vereséget szenvedett a Szerbiával való egyesülést hirdető párt. Ez azért lehet lényeges, mert Szerbia mel­lett Crna Gora az egyetlen jugoszláv köztár­saság, amelynek nemzetközileg elismert határa van, mégpedig olyan határ, amely Crna Gorához sorolja Metóhiát és Herce­govinát is, és sokan csak úgy lettek szer­bek – elsősorban Hercegovinában –, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság egyszerűen nem ismerte el nemzetnek azt a jugo­szláv népet, amelynek legtovább volt önálló állama. Ez a folyamat azonban bármikor visszafelé indulhat.

Bármelyik oldalról közeledünk is a kér­déshez, a következtetés mindig ugyanaz: a kép rendkívül összetett és törékeny. Ebben a helyzetben a józan ész csak egy követ­keztetést sugallhat: minden leegyszerűsítés és egyoldalúság nagyon veszélyes és csak kárt okozhat azoknak is, akik ilyen állás­pontot képviselnek. A mi körülményeink között semmiképpen sem szabad csak egy nemzetnek és – a szokásos, de általunk el nem ismert kategóriával érve – nemzetiség­nek megfelelő, elfogadható álláspontot képviselni. A rugalmasságot joggal elvárjuk a vajdasági magyarok képviselőitől, de szükség lenne rá az albánoknál is. Az ún. jugoszláv nemzeteknél pedig ez létfontos­ságú. A megállapítás mindegyikre egyfor­mán vonatkozik, de kevés szó esik arról, hogy a szerbeknek még a többinél is nagyobb józanságra és okosságra van szükségük. A szerb nemzet hangadói ugyanis már elég rég hajlamosak arra, hogy egyszerűen elfeledkezzenek bizonyos dolgokról. Sorsdöntőekről – például arról: nem számoltak vele, hogy a szerb melldöngetés és a szerb érdekek hangoztatása milyen robbanóerőket szabadít fel minden nemzetnél egy soknemzetiségű országban, ráadásul veszélyeztetve érzik magukat attól a szellemtől, amelyet ők engedtek ki a palackból. Vagy arról, amin mosolyogni kellene, ha nem lenne tragikus: hogy hangsúlyozzák, Kosovo a szerb nemzet és kultúra bölcsője – ami igaz – és utána maguk mondják, hogy Kosovó nem elég­gé szerb, hozzá kell tenni Metóhiát. A szerbeknek számolniuk kell azzal, hogy el­lenük fordul az egész Európában érezhető antikommunista hangulat. Emiatt még a legmértéktartóbb és leghiggadtabb állás­pontjukat is bizalmatlanul fogadják, tehát még nagyobb okosságra van szükség.

A másik dolog, amit ezzel kapcsolatban el kell mondani: az igazi megoldást ezek­ben a vitákban a Szerb Köztársaság új alkotmánya kínálja. Az ugyanis kimondja, hogy a szerb állam minden polgárnak egyformán állama. Vagyis Jugoszláviára vonatkoztatva: az új államberendezést nem a köztársaságoknak, hanem minden polgárnak együtt kell létrehoznia. Szinte érthetetlen, hogyan kanyarodtak vissza a Szerb Köztársaság alkotmányával is feladott állásponthoz, azt hirdetve, hogy az új állami berendezést a nemzeteknek kell megteremteniük. Ez a szempont egyrészt bizalmatlanságot szül, mert felidézi a nagyszerb politika emlékét, amely hajlandó volt megegyezni a szlovénekkel és a horvátokkal, csak ne kelljen elismernie a többi nemzetet. Másrészt képtelenség, hogy ezt az érvelést Európa elfogadja, amikor valamilyen majdnem faji, délszláv mérce szerint első- és másodrangúakra osztja a nemzeteket azt vallva, hogy nemzetiség az a népcso­port, amelynek másutt van anyaországa. Mert az európai szemlélet ismer etnikai nemzeti, faji, vallási, politikai stb. kisebbsé­get, de ez más kategória, és semmi köze a nemzetek egyenjogúságához. A franciáknak például öt államuk van, a németeknek és olaszoknak 4-4, de ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy Svájcba (amelyről csak újabban és ritkán jut eszünkbe, hogy konföderáció és mért za­varna bennünket, ha ilyen álammá tud­nánk lenni!) egyenjogúak a rétorománok­kal, akiknek ez az egyetlen és anyaorszá­guk. És végül: milyen képet kap a világi nemzeti kisebbségek jugoszláviai helyze­téről, ha a legtöbbet hallható érv, hogy szerbek akár vérontással is készek megakadályozni, hogy bárhol nemzeti kisebbséggé váljanak?!

Mindenesetre hármas következtetés adódik. Az egyik: változtatni kell a nemzeti egyenjogúság egész jugoszláv szemléletéi és gyakorlatán. A másik megoldás csak akkor születhet, ha minden köztársaság megoldja a nemzeti kisebbségek kérdéséz. De a legfőbb: Jugoszlávia – akár föderáció, akár konföderáció lesz – csak a Szerb Köztársaság alkotmányában lefektetett elv­re épülhet, csak akkor maradhat meg, ha minden polgárnak egyformán állama lesz.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |