2024. március 28. csütörtök
Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (4.)

Schosberger Pavle

Míg II. József osztrák császár 1784. IV. 26-án kelt rendelete betiltja, illetve a zsinagógákra korlátozza a héber nyelv használatát, és az 1787. VII. 23-i keltezésű Zur vermeidung aller Unordnungen rendelet arra kö­telezte a zsidókat, hogy német vezetéknevet ve­gyenek fel – a rendelet foganatosításának kezde­tét 1788. I. 1-re tűzte ki –, az 1867-es kiegyezés nem tette kötelezővé a zsidók számára magyar vezetéknév fölvételét.

Legföljebb ajánlások és tanácsok formájában sugallták, főképp a diplomálás előtt álló egyetemistáknak, hogy magya­rosítsák meg a nevüket, s ugyanez vonatkozott az állami szolgálatban dolgozó és bizonyos tiszt­ségeket betöltő zsidókra is.

Minthogy az 1867-es kiegyezés jogilag ki­egyenlítette a zsidókat a többi nemzettel, vallásu­kat a többi elismert vallással, maguk az Osztrák-Magyar Monarchia e területein élő zsidók is igyekeztek alkalmazkodni az itteni lakossághoz.

Vajdaság területén több zsidó ne­mesi rangot is kapott, köztük Balas­sa Henrik újvidéki bankigazgató (csabrendeki nemesi előnévvel); Deutsch Izidor ezredes, az újvidéki helyőrség parancsnoka (fehértemp­lomi); László (Laub) Fülöp óbecsei születésű festő (lombosi); Ohrenstein Henrik, a beocsini Union cement­gyár alelnöke (bárói cím és beocsini előnév); Schwarz Ármin mérnök (zimonyi); Steiner Mihály gyálai földbir­tokos (péterházi); Stein Náthán bir­tokos (zombori); Cingár József ómoravicai birtokos (ómoravicai); Vajda Imre pesti bankigazgató (bajmoki).

A dolgok ilyetén alakulása folytán egyes zsidó családok erőszakosan németesített vezetéknevü­ket is magyarral cserélték fel.

Egyes adatok tanúsága szerint 1904-gyel be­zárólag 1009 zsidó magyarosította a nevét. Csak néhányat sorolunk fel a nevek közül: Schützer – Szegő, Levi – Lővy, Majer – Mayor, May; Fürst – Székely, Goldberger – Csernyei, Karlburger – Balázs, Laub – László, Lechner – Lányi, Löwinger – Lányi, Hochberg – Herendi, Rosenfeld – Rákosi, Radnóti, Weiss – Vágó, Kohn – Kaldor, Kovács, Kubinyi; Weiczenfeld – Vajda, Schlesinger – Szabados, Handelsman – Havas, Stern – Csillag, Friedman – Fenyves stb.

A zsidók számára ez idő tájt (1867 után) hozzáférhetőkké váltak az egyetemek, a legkü­lönfélébb szakmák között választhattak, lehettek bírák, állami hivatalnokok, ügyvédek, tisztek – mindez eleddig elképzelhetetlen volt. Egyre töb­ben kerültek közülük magas beosztásba a pénz­intézeteknél, bankokban, biztosítótársaságokban, és megnyílt előttük az érvényesülés útja a sajtó­ban is. Tudunk zsidókról, akik sokra vitték a művészetben, irodalomban, oktatásban, vagy új­ságkiadók és hasonlók voltak.

Ez a hirtelen változás nyilván meggyorsította a beolvadást is a vajdasági zsidók körében. Mint­hogy néhány kivételes esettől eltekintve szerb gimnáziumba tilos volt számukra a beiratkozás, értelemszerűen a magyar nyelv és a magyar kultúra felé fordultak. Nem véletlenül állította Jaša Tomić, aki különben megrögzött antiszemi­ta volt, hogy ez idő tájt a zsidók voltak a magyar kultúra fő hordozói e tájakon.

1900 és 1909 között, de később is előfordult, hogy egy-egy zsidó kikeresztelkedett és reformá­tussá vagy katolikussá lett. Ezek többnyire szór­ványos esetek voltak, csakúgy, mint ahogy a Krisztus-hívő Zsidók Szövetségének megalakulása is elszigetelt próbálkozás maradt. Felmerül­het a kérdés, mi lehetett az oka, hogy a nagy kultúrájú, évszázadokig üldözött és jogfosztott zsidóság éppen akkor kezd a hite- s népeha­gyás gondolatával foglalkozni, amikor e vidé­keken először végre egyenjogúságot élvez, és lehetővé válik számára, hogy szabadabban, emberibb körülmények között éljen. Ezt a rokonszenvesnek valóban nem mondható gesztust több tény is magyarázza, köztük a vegyes házasságok és a hivatalos előrelépés, a társadalmi érvényesülés esélye, ami jó ideig tabu témának számított az itteni zsidóság kö­reiben. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a jövőféltést, és azt sem, hogy sokan a családjuk biztonsága érdekében fordítottak há­tat évszázadokon át megbélyegzett környeze­tüknek. Tettük persze akkor sem volt, most sem igazolható, a megfutamodókat, renegáto­kat egyetlen nép, egyetlen társadalom sem becsüli, a zsidóság pedig különösen szigorú elveket vall e kérdésben, úgyhogy a hiteha­gyottakat mindig és mindenütt joggal ítélte el a zsidó nép, különösen itt, Vajdaságban.

A tiszaeszlári vérvád idején (1882-83), melyben azzal vádolták a zsidókat, hogy „rituá­lis gyilkosságot” követtek el, Újvidéken megje­lent egy négynyelvű (szerb, magyar, német, szlovák) gúnyirat. Antiszemita cikkek jelentek meg a napilapokban is, a zsidóellenes Szerb Radikális Párt lapjával, a Zastavával az élen.

Az 1918-as összeomláskor több vajdasági faluban is rablásokra, erőszakoskodásra került sor, s ezek elől a zsidóság a városokba húzó­dott. Több zsidó is belépett a szabad Vajdaság nemzetőrségébe, mely akkoriban Újvidék rendfenntartó szerve volt.

Az SZ. H. SZ. királyság megalakulása, tehát 1918 után a Zsidó község Zsidó hitközség néven működött tovább, változatlan szervezeti felépí­tésben. Az új államban a zsidók a többiekkel egyenjogú polgároknak számítottak, kivéve a ha­talomkiépítés első napjait 1919-1920-ban, ami­kor a Belügyminisztérium B. B. B. (Bácska, Bá­nát, Baranya) osztálya bizalmas rendeletével má­sodrendű állampolgárokként kezelte őket. A la­pokból sem maradtak el az antiszemita kiroha­nások. A horvát nyelvű szabadkai Neven például 1919. III. 13-i A zsidókérdésről című cikkében támadást intézett a Zsidó község ellen, a magyar nyelvű újvidéki Délbácska, valamint a szerb nyel­vű Zastava és Jedinstvo pedig 1921. VI. 3-án azzal vádolta a zsidókat, hogy rokonszenveznek Sándor régensherceg merénylőivel.

A zsidók és az állam közötti viszonyt ezután az 1929. XII. 2-án meghozott, a hitközségekről szóló törvény rendezte.

A Sándor király elleni marseilles-i merénylet, azaz 1934. X. 9. után sok rendezetlen állampol­gárságú vajdasági zsidónak száműzetési végzést kézbesítettek. Nagy nehézségek és közbenjárások árán sikerült csak megmenteni egyeseket a száműzetéstől.

1939-től kezdődően a zsidó regruták és a rabbik nem vehettek részt az ünnepélyes katonai esküté­telen, külön, minden ünnepélyes­ségtől megfosztott eskütételt rendeztek számukra.

A zsidókkal szembeni hivatalos viszonyulásban jelentősebb változás 1940-ben következett be. Az 1940. V. 5-i keltezésű, 1322-es számú rendelkezés megtiltja az országban élő zsidóknak, hogy élelmiszerrel kereskedjenek, az ugyanaznapi, 1323-as számú rendelet pedig korlátozza a kö­zépiskolákba és az egyetemekre iratkozó zsidók számát. Egy bizalmas paranccsal törlik a zsidó származású tisztek hadi beosztását, és munka­szolgálatra rendelik be őket. Ezt a parancsot azonban nem a legszigorúbban hajtották végre.

Az 1941-gyel bekövetkezett megszállás gyö­keres változást hoz a zsidók életében. A megszállók felülvizsgálták a Bácska lakosságára vonatko­zó törvényeket és a zsidókra az úgynevezett 1939-es II. zsidótörvényt alkalmazták. Ennek értelmében jelentősen korlátozták a zsidók munka-és elhelyezkedési lehetőségeit, kereskedelmi tevékenységét, iskoláztatását és munkaszolgálatra, munkatáborokba rendelték be őket.

A magyar megszálló hatóságok a legmaga­sabb állami szervek jóváhagyásával 1942. 1. 18-án kelt 1402/eln. sz. parancsukkal kiterjesztették a razziát Sajkásra és Újvidék városára. A razzia 1942. 1. 22-23-án zajlott le. Ennek során kegyet­lenül meggyilkoltak megközelítőleg 830 zsidót és 2000 szerbet. A német csapatok magyarországi bevonulása után, 1944. III. 19-én a magyar kormány meghozta 1240/44 sz. határozatát, mely sárga csillag és karszalag viselésére köte­lezte a zsidókat, 1600/1944. IV. 16. sz. bizalmas megjelölésű parancsával pedig elrendelte a teljes zsidó vagyon szekvesztrálását.

A Magyar Belügyminisztérium 6163/44 sz. 1944. IV. 7-én kelt rendeletével meghagyta az egész fennmaradt zsidó lakosság deportálását, korra, nemre és egészségi állapotra való tekintet nélkül. A rendelet végrehajtása 1944. IV. 26-án, hajnali ötkor vette kezdetét.

A felsorolt rendeletek és törvények Vajdaság 1944 októberében bekövetkezett felszabadításával érvényüket vesztették.

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (5.)

1991. április 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább