Ma Béla, Adalbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Osim, a néphős
Ragyogó! Boldog idők és boldog társadalom kellős közepén újra kezdődött valami, amiről azt hittem, örökre elmúlt már: egy intézmény és egy lap (neveket nem említek, mert nincs szándékomban kérdésessé tenni a motívumokat) együtt javasolják, hogy a Zvezda labdarúgóit és Ivica Osim szövetségi kapitányt tüntessék ki saját jól végzett munkájuk érdemrendjével!
Ez az írás az enyém – de remélem nem maradtam vele egyedül –, egyben tiltakozás is minden ilyen és hasonló javaslat ellen. Hogy tisztázzuk, habár ősrégi Partizán-drukker vagyok, a Zvezda világbajnoki titulusa, előtte pedig az Európa-bajnoki is, diszkért mosolyt váltott ki belőlem, a boldogság mosolyát a boldogtalan napokban. Osim válogatottjának sikerei a hon nélküli ember diadalai is.
Szó sincs tehát a meg nem értésről, az át nem érzésről, a „személy” és a „mű” megtagadásáról, vagy arról, amit a sekély agyú hisztérikusok esetleg „patriotizmus-nélküliség”-nek neveznének. Erről szó sincs.
Egészen egyszerűen fogalmazva a kitüntetésért folytatott versengést azok futják, akik a sikeresek többségének babérjait etikai alapnak tekintik ahhoz, hogy a Zvezdán és Osimon át saját kis ügyüket aranyozzák be, kiharcolva maguknak, hogy mások dicsőségéből egy-két fénynyaláb rájuk is essék.
A logika a régi; annak Idején Tito is többszörös hőse lehetett ennek a közönségnek. Számíthatok rá tehát, hogy előbb-utóbb, valaki a kitüntetésekre esküvők népes táborából javasolni fogja, hogy Dejan Savičević, a kitűnő futballista legyen e társadalom néphőse.
Nem is rossz. Ő legalább pénzt hoz az országnak, ellentétben azok sokaságával, akik néphősei voltak, de a pénzt legfeljebb csak vitték. Viszont evidens, hogy ilyenfajta javaslatok elsősorban mások dicsőségének és jó hírének átcsempészései egy olyan világba, amelyik érzéktelen a háborúra, a szenvedésekre, százezrek szerencsétlenségére, s a túlhaladott régi sémák újrahonosítása a célja.
Osim és a Zvezda nem azért csúcs, mert erről a földről származik, de azért sem, mert ő maga ilyent álmodott volna. A játékosok azért vannak a csúcson, mert becsületesen végezték munkájukat, s megdicsőültek azáltal, hogy mi tapsoltunk nekik a nemzetközi sportközvélemény pedig elismerte őket és diadalaikat. Ha már ez megadatott számukra – ismétlem, sorsukat ők maguk irányíthatták, s nem kellett az istenadta talentumhoz nekik semmi más eposzi kultúránkból –, ugyan miért sóhajtoznék az érdemrendet egy olyan társadalomban, ahol a fizetés nem több száz márkánál, vagy ahol az élőnél több a halott vagy éhező?
Mi az úristenért akarunk nekik most boldogságot szerezni!?
Nem tudom, hogy az ötlet egy országé, párté, újságé vagy éppenséggel sportintézményé-e, de sejtem benne a próbálkozást, hogy olcsó módon utaljon arra, hogy nem olyan fekete az ördög, amilyennek itt lefestették. Márpedig, uraim, testvéreim s elvtársaim, lehet, hogy nem minden, de sok minden fekete abból, ami a sportunk elpolitizálásában vagy felemelésében ezekben a napokban megtörténik.
Például az, aki a meglévő eredményeket az érdemrend alapjának tekinti, hajlandó lesz-e – önnön leegyszerűsített mércéinek megfelelően – a közeljövőben a Zvezdát és Osimot megvesszőzni azért, mert nem Ismételte meg sikereit? Nem azért vagyunk listaelsők a nemzetek sorában, mert nincs nálunk jobb a világon. Nem azért leszünk esetleg utolsók sem ugyanott jövőre, mert nincs nálunk rosszabb a mezőnyben. A nemzetek manapság – miután szétesett a kommunizmus – egészen más körülmények között viaskodnak egymással, mint amit megszoktunk.
Letűntek a medicina Kelet-Németországhoz, a Szovjetunióhoz, Bulgáriához hasonlítható monstrumai. A térképet átrajzolták semmi sem olyan, mint régen... Pardon... Egyesek ügyeletes lelkiismeretén kívül, akik még mindig elhiszik és vallják, hogy létjogosultsága van önnön „hőseszmény”-üknek.
Arról nem is szólva, hogy milyen helyzetbe hoznánk magukat a labdarúgókat és Osimot, ha egy senkiházi a senki földjéről érdemrendeket aggatna a tévéhíradó tanúsításában egy díszcsarnokban a mellükre. Éppen ezért tekintek a kitüntetési javaslatra, mint Szerbia primitivizálásának újabb kísérletére mindaddig, míg nem akad valaki, aki kimondja: „Elég! Elég a hülyeségből, a giccsparádéból; a próbálkozásból, hogy olyannak mutatkozzunk, amilyen nem vagyunk!” Az ilyenek, mint említettem, már elnyerték jutalmukat és érdemrendjüket. Az ilyenek már többszörösen is bekerültek a történelembe – mások költségén! Márpedig, említettem azt is, a történelembe nem lenne szabad sverc által bekerülni.
Tévedés ne essék ez az írásba öntött keserűség nem onnan ered, hogy a Zvezda és Osim kitüntetési javaslatáról hallottam, hanem onnan, hogy láttam, mennyire szomorú dolog tábornokok előrelépése a hadseregben, miközben tudjuk, hogy ebben az országban egy hadsereg világmércékkel mérve nem győztes, s győzelme sem végleges.
Mi itt, ebben az országban továbbra sem vagyunk „egyek a Zvezdával”. Nem. A Zvezda Zvezda, mi pedig nyomorultak vagyunk. Ezért vagyok én ellene, önök pedig – ahogy akarják.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >