Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
A szélrózsa fája
Keszég Károly
„Ferdinánd, látod, ez még nekem sem jutott volna, eszembe!”
Gavrilo
Nem tudom, említettem-e már önöknek, hogy utálom a történelmet. Ő is engem. Pedig, ha tanítómestert kell választania az embernek, akkor csak hozzá fordul, még ha aztán el is tipor „durván, gazul”. Nem könnyű punnak vagy görögnek lenni, amikor lerohannak a római légiók. Nem lehetett könnyű az etruszkok sorsa sem, amikor ugyanezen ok miatt kihalásra ítéltettek. A történelmi kútfők kultúnépnek tüntetik fel őket, ám az is lehet, hogy előlük épp egy másik kultúrnép szökött melegebb égtájakra, vagy az örök vadászmezőkre. Amerikát is kultúrnépek fedezték fel más kultúrnépek kárára. Amikor azonban mi felfedeztük, hogy az összes kultúrnép közt a legkultúrabbak vagyunk – nos, akkor elkövettük azt a hibát, hogy hittünk magunknak. Mintha a történelmet mi írtuk volna, s nem fordítva: irtottuk volna.
Az emberirtás bűntettéért egyszer valószínűleg felelni kell mindenkinek, aki ebben a mostani háborúban részt vett. Sovány vigasz, hogy halálában már senki sem védekezhet. Mert addig gyújtogat, rabol, fosztogat, mészárol, s hogy saját bőrét mentse: másokat juttat a pokol fenekére. Az égben már nincs hely, lerepülni meg különben is veszélyes.
Ennek tudható be nyilván az is, hogy a bosnyák elnök, bizonyos Izetbegović, nehezen szánta rá magát a repülésre, hiszen sejtette, hogy a Bosznia-értekezlet különben is úgy ér majd véget, ahogy mindig is véget ért, tehát a háború további kiterebélyesedésével – azután pedig már nem lehet tudni, hogy érdemes-e visszatérni. A hadsereg, melyet a nép fizetett és tartott el, közben úgy határozott, hogy túszul ejti Aliját, a nép választott elnökét. Védőőrizetnek hívták azt a módszert, amellyel ki kívánták kényszeríteni a háború befejezésének szerintük megfelelő lépéseit. Amikor aztán megegyeztek, megindult a menetoszlop, tábornokostul, bakástul, mígnem a Skenderija előtt feltartóztatták őket, s tiszteket, katonákat kaszaboltak le.
Az első hírek még úgy szóltak, hogy Izetbegović követelte, álljanak le az értelmetlen bosszúval, a későbbiekben ezt a tényt már nem közölték. A tévé katonák tetemeit mutatta, meg égő házakat, nyilván, hogy elrettenjünk a látottakon. Mi, a nép. Amely soha nem kívánt ilyet látni, nemhogy részt venni az öldöklésben. Aki rákényszerítette a boszniai népeket egymás kiirtására, soha nem fog felelni vétkeiért. S ezért is utálom a történelmet.
Mellesleg az is eszembe jut, hogy a boszniai szerbek vezetője, bizonyos Karadžić úr, úgyszintén Lisszabonban tárgyalt, s úgyszintén visszarepült. Ő nem kapott védőőrizetet, holott nagyobb veszélyben forgott, mint muzulmán kollégája, lévén, hogy neki a szerb önkénteseket kellett volna jobb belátásra bírnia.
Európa viszont nagyon ránk unhatott, s gyorsan dönteni akar. Nekünk pedig most illik ismét szidnunk az osztrákokat meg a németeket, mert annak idején a horvátok mellé álltak, s most is hatékony intézkedéseket követelnek Szerbia meg a hadsereg ellen. Lehet, hogy nem figyeltek föl még arra a finom árnyalatra, hogy egy új ország makulátlanságához nem férhet kétség.
Legfeljebb akkor, ha a szerb állam vezetőjét is, bizonyos Milošević urat, eléri az újfajta kór, a védőőrizet. A történelmi időkben ezt puccsnak mondták volna, de akkor még nem ismertek egy bizonyos Branko urat, aki elég katonás civilnek, s elég civil katonának, Isten áldásával még diktátor is lehet belőle. Természetesen csak akkor, ha a boszniai hadszíntérről visszatérő katonaság – miután szétverte az újdonsült ország régi hazából maradt hadipotenciálját – megfelelőnek tartja őt arra, hogy bosszúját kínszenvedéseiért felbujtóján vezesse le. Általa és ővele. Ez lesz az igazi választás, nem a bejelentett parlamenti.
Lehet persze, hogy mindez csak spekuláció, s az történik majd, hogy a nemlétező félkatonai alakulatokat Szerbiában is leszerelik, még mielőtt létezésükről tanúbizonyságot tettek volna. Ez lesz akkor az új állam új katonaságának első fegyverténye, amely, mellesleg, a mai hősökből – Draganok és Arkanok – azonnal mítoszt teremt. S az már felér egy vereséggel. De az még mindig kisebb, mint annak beismerése, hogy a történelemben magára maradt egy nemzet, mert képtelen volt a többinek a szemébe nézni. Akkor pedig már csak egy lépés választja el attól, amit soha, semmi szín alatt nem akart elfogadni, de önvédelemből felsorakozik mögéje: a fasizmus elismerése. A sors iróniája, hogy a Napló, amely két évvel ezelőtt „a fasizmus felett aratott győzelem” napján jelent meg, most kénytelen a fasizmus veszélyére figyelmeztetni.
A történelmi kor, melyben egy állam vérgőzös szétesésének, a szélrózsa minden irányába szétszórva is, egyre keserűbb tanúi, meg szenvedői és bírálói lehettünk, nyilván egyszer véget ér. De az sem nélkülünk. Mert, noha utált tanítónk, a történelem fogja kimondani a végső Ítéletet, azt már más valaki, egy bizonyos Gabriel Garcia Márquez híres regényében megírta, hogy „... az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon”.
Nekünk van esélyünk.
Következő cikk: Üzenet az óvóhelyről és amit egy régi könyv mesél
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >