2024. március 29. péntek
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

Művelődéstörténetünk múltjából

Káich Katalin
Művelődéstörténetünk múltjából
Feleky Miklós

A XIX. század húszas éveitől kezdve a mai Vajdaság területét, mely már akkor is joggal számított többnemzetiségű vidéknek, ki­sebb-nagyobb megszakításokkal egyre számosabb magyar színésztrupp fedezte fel.

Szabadka, Zombor, majd pedig Újvi­dék, Zenta és Nagybecskerek kapcsolód­tak be a korabeli magyar színházi élet vérkeringésébe. Annak ellenére, hogy a szakmai körök nagy része úgy tartotta, nem sok keresnivalója van ezen a tájon a magyar színészetnek, lévén, hogy nem­zetiségek lakta területről van szó, a kora­beli tudósítások sorra rendre arról szá­molhattak be, hogy a magyar színházi előadásoknak igenis van közönsége. Nemcsak a magyar polgárság járt szíve­sen a magyar színielőadásokra, de gyak­ran megesett, hogy szerbek, németek is nagy számban ültek a nézőtéren, külö­nösen, ha daljátékok voltak műsoron. Az ide érkező társulatok igazgatói már eleve úgy állították össze műsoraikat, hogy az idegen ajkú publikum elvárásainak is ele­get tegyenek. Ezt a gyakorlatot a német társulatok éppúgy tiszteletben tartották, mint a magyarok, hiszen nem kisebbről volt szó, mint arról, hogy az előadások tömegesebb látogatottsága a társulat anyagi körülményei alakulásá­nak a függvénye volt.

A vidékünkkel kapcsolatban meghonosodott tévhitet azon­ban, nevezetesen azt, hogy ma­gyar társulat itt nehezen keres­heti meg akárcsak az útravalót is, nehezen lehetett felszámolni a pozitív tapasztalatok ellenére, s így Szabadkát kivéve, az említett váro­sokban a folyamatos magyar nyelvű színjátszás térhódítására több évtizedet kellett várni.

A szabadságharc kitöréséig itt járt ma­gyar társulatok műsorán elsősorban a zenés darabok domináltak, míg a prózai színházi termékek ritkábban szerepeltek műsoron. Erről tanúskodik az 1847. ok­tóber 21-től december 30-áig Becskere­ken járt Feleky Miklós féle társulat mű­sorrendje is, mely teljes egészében isme­retes előttünk. Ugyanis a trupp súgója, Országh János Pleitz Pál betűivel jelen­tette meg azt a Játékszíni zsebkönyvet, mely az előszó mellett a vendégszereplő színészek névsorát és a bemutatott szín­padi művek jegyzékét is tartalmazta. Or­szágh az előszóban dicsérő szavakkal illette a várost, mert végre lehetőség nyílott arra, hogy „a nemzeti átalakulá­sunk e fejleményi stádiumán feszített erővel s gyöngéd ápolással e megye nem igen sok honi virágokkal díszlő kertébe magyar színészetünk csemetéjét átültessük”. Köztudott, hogy Torontál vármegye ekkori székhelyének első je­lentős magyar színjátszással kapcsolatos élményét Déryné jelentette 1832-ben, és az utána következő 15 évben mindössze két-három magyar vándortársulat keres­te fel a várost. A színjátszás ezidőtájt elsősorban német társulatok működéséhez kapcsolódott. A magyarság nemzeti öntudatra ébredésének ebben az aktív korszakában jelentős szerepe volt a ván­dorszínészetnek, így nem csoda, ha Or­szágh János kifejezetten fontosnak tar­totta a magyar színjátszás jelenlétét a Bega parti város kulturális életében.

Feleky társulatának becskereki műkö­dését ezért is kísérte érdeklődéssel a korabeli sajtó, mely mindenekelőtt azt fejtegette, hogy „A lelkesek fáradozási és áldozatinak Nagy-Becskereken is sikerült a vándor és ápolatlan nemzeti művésze­tet színcsarnokba behozni”. A laptudósító örömmel állapította meg, hogy „most jól képzett színészeink a magyar literatúra sok jeles termékeiben nemzeti érzelme­ket hangoztatnak le közönségünkhez, mellynek semmire nagyobb szüksége nincsen mint nemzeti lelkesedésre.”

Feleky társulata műsorának többségét a népszínművek, vígjátékok alkották, de számos dalmű és jelesebb színjáték is bemutatásra került. A korabeli kritika szerint „színészeink jók, jelesek, néhány közölök a legnagyobb igénynyel bír a művészet babérjához. A derék Feleky pár, avatva lévén a színművészet titkaiba, minden kívánságot kielégít, Priel CorneIia kedves játéka a hallgatóságnak élve­zet, Gyulai pályájára hívatott egyén jól betölti helyét a másod- és harmadrendű színészekben pontosság és szorgalom nem hiányzanak; az operai személyzet, bár gyengébb, de kielégítö”.

A felsoroltak ellenére a színházi tudó­sító azt sem hallgatta el, hogy sok eset­ben a közönség nem tanúsított kellő figyelmet a produkcióknak. A továbbiak­ból az is kiderül, hogy mindenekelőtt a magyar literatúra jeles termékeinek szín­padra vitelét nem értékelte kellőképpen a helybeli publikum. Ezen nem kell csodál­koznunk, hiszen a lakosság jelentéktele­nebb hányada volt magyar, a többséget németek, szerbek és részben románok alkották, akiket hidegen hagytak a kifeje­zetten magyar prózai színpadi produkci­ók. Bezzeg másképpen volt, ha népszín­műveket, daljátékokat tűzött műsorra a társulat. Ilyenkor zsúfolásig megtöltötték a színkört „ollyanok is, kik úgyszólván egy betűt sem értenek magyarul, de hallván szomszédjaikat nevetni, ők is ne­vetnek, s azon néhány szavakat, mellyeket képesek valának betanulni, másnap egész vidorsággal beszélik egymásnak”. A nyelvi határokon túlmutató színpadi művek iránti érdeklődés megvolt tehát a többnemzetiségű Becskereken. A látványszerűség, a dal egyként vonzotta mindazokat, akik a kellemes időtöltés, szórakozás hívei vol­tak, függetlenül attól, hogy mi­lyen nemzetiségű színtársulat mutatta be azokat. A nyelvtudást igénylő prózai darabok esetében azért csappant meg a nézőközönség, mert a színpadon történteket csak azok tudták érdeklődés­sel követni, akik megfelelő nyelvismeret­tel rendelkeztek. S még ilyen esetben is a vígkedélyű, humoros produkcióknak nagyobb keletje volt, mint a komoly hangvételű színjátékoknak. Meg aztán a kialakuló színházi publikum ízlésének for­málásában ebben a korban a daljáték­szerű előadások hatottak elsősorban nemcsak a nemzetiségek által lakott te­rületeken, de a nemzetiség tekintetében homogén közösségekben is. Ami szá­munkra tanulságos lehet ma is, az az a tény, hogy a mindenki számára érthető színházi produkciókat függetlenül nem­zetiségi hovatartozásuktól szívesen láto­gatták a polgárok, s nem tettek különb­séget aszerint, hogy például magyar vagy német színházi előadásról van-e szó. Az előadás egyetlen követelménynek kellett hogy megfeleljen: alkalmas-e a közönség érdeklődésére vagy sem.

1991. június 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább