Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
'44 áldozatai
Végre megjelent egy könyv, amely az úgynevezett bácskai ellenrazziáról szóló szóbeszédet a tények és indoklások területe felé irányítja. A könyv címe: Vérbosszú Bácskában, a Magvető kiadó jelentette meg, szerzője Cseres Tibor.
Cseres Tibor neves magyar író nálunk a Hideg napok című regényéről ismert, amelyben három elítélt vallomása alapján leírta a Horthy-katonaság, -csendőrség és -rendőrség 1942-es újvidéki razziáját, amely során három nap alatt több mint ezer embert, nőt és gyermeket, főleg szerbet és zsidót gyilkoltak meg. A regény alapján sikeres filmet készítettek, amely bejárta a világot, és hírt adott a magyar megszállók egy bácskai gaztettéről.
Ezt követően Csereshez olyan üzenetek érkeztek, hogy ha szólt a magyarok gaztetteiről a szlávok és a zsidók ellen, akkor arról is beszélnie kell, hogy milyen bűntetteket hajtottak végre bosszúként a magyarok felett a szerbek, a bunyevácok és néhány megmaradt zsidó a népfelszabadító hadsereg 1944-es bácskai bevonulásakor. Cseres eleget tett ennek a kihívásnak, nyilatkozatokat, tanúvallomásokat gyűjtött, továbbá két katolikus pap adataihoz is hozzájutott. Ők évekig titokban járták az egyházmegyéket feljegyezvén az ellenrazzia áldozatainak nevét és a körülményeket, amelyek között életüket vesztették.
A források különbözősége miatt a Cseres könyvében megjelent bűntettek leírása is eltérő. A legrészletesebb Bezdánból származik, abból a faluból, amelyben mintegy 7000 magyar élt a felszabaduláskor. Közülük néhányan írásbeli tanúvallomást tettek. Leírták, hogy a partizánok, miután elfoglalták a települést, minden felnőtt magyart a labdarúgó pályára tereltek, ezt követően a szállásokra vitték őket, ahol százkettőt meggyilkoltak. Huszonöten 20 évnél fiatalabbak voltak. A többieket Zomborba toloncolták, ahol bezárták és kínozták őket; sokan belehaltak a verésbe. Így a halottak száma egyesek szerint háromszázötven. Újvidéken a magyarokat a lakásukon tartóztatták le, listák alapján, de az utcákon is. A Hadi-szigetre vitték és meggyilkolták őket. Ily módon csak a felszabadulást követő első héten több mint 1500 magyar esett áldozatul, köztük két ferences is, Krizosztom atya és Kristóf atya, míg a harmadikat, Mihály atyát egy partizán közmunkára utasította. A túlélő meghagyta az utókornak tapasztalatait.
Szenttamáson, ahol a magyar katonaság bevonulásakor 1941-ben 92 szerbet gyilkolt le, a razziának állítólag nem volt áldozata, ami pedig az én értesüléseim szerint pontatlan adat, hiszen 3000 magyart gyűjtöttek össze, egy részüket agyonlőtték a régi szerb temetőben, amiről néhány 15-20 méter átmérőjű tömegsír tanúskodik. A közeli Bácsföldváron hasonló módon 70 magyar esett áldozatul.
Szivácon, ahol a lakosság többsége német volt, egy írásbeli bizonylat maradt meg az utókornak, mely szerint 71 magyart gyilkoltak le. Adorjánban a Tisza-parton 56 magyart öltek meg, s ennek a pokoli műveletnek a kezdeményezője bizonyos Radaković volt Kanizsáról, akit később egyéves munkaszolgálatra ítéltek, segédjét, bizonyos Kneževićet pedig hat hónapra. Kanizsán egyébként 300 magyar esett áldozatul, s a fő végrehajtók Aleksandar Oluški, akit Šacának becéztek, továbbá Dušan Ugranov-Duško és felesége, Dragica Kardevan, az OZNA titkárnője volt. Állítólag Oluškit később halálra ítélték, de a végrehajtásról már egy szó sem esik.
Becsén, ahol Horthy pribékjei hét embert öltek meg bevonulásuk után, a razziában pedig 206-ot, az ellenrazziában 600 magyar esett áldozatul, közöttük Petrányi Ferenc apát is, akinek állítólag kitépték mind a tíz körmét. Fülöplakon 212 magyart gyilkoltak le, míg a németek, körülbelül 15 000-en, koruktól és nemüktől függetlenül, Gakovóba kerültek, ahol éhen haltak vagy pedig a munkába haltak bele, miután sem az egészségügyi feltételek nem voltak kielégítőek és gyógyszerük sem volt. Temerinben állítólag 480 magyart öltek meg, Horgoson 60-at, Martonoson 24-et, Zentán 52-őt, Adán 16-ot, Moholon pedig 760-at (közöttük állítólag a politikával nem foglalkozó Varga Lajos plébánost is, akit édesanyja elé kiszaggatott körmökkel vezettek). Továbbá Petrőcön 60, Csúrogon 3300 magyar esett áldozatul. De nemcsak ott. Zsablyán 2200, Đurđevón több száz (állítólag ruszinok is), Sajkáson 28, Budiszaván 30, Vilovón 86, Titelen 52, Mosorinban 69 (köztük Köves István plébánost is kivégezték, azzal a váddal, hogy számos szerb és zsidó halálát okozta a megszállás ideje alatt).
Zomborban a lóversenypályán 2500 magyart öltek meg, a község területén pedig 5650-et. Verbászon 350-et, Pacséron 200-at, Bajmokon 1500-at, Szabadkán 2000-et. Itt a rendőrparancsnok, Blaško Stražaković volt, aki később két magyar író előtt hajlandónak bizonyult írásos bizonyságot adni tetteiről, s ahol részleteiben leírta az eseményeket. Elmondta az OZNA tagjairól, Milošról, Urošról, Vanjáról és Čaperől, hogy kik voltak. Apatinban háromszáz magyar volt az áldozat, az ő fő kínzójuk Žika Lazić. Kulán 500, Veterniken 43 magyart végeztek ki.
Valóságos vigaszként hat, hogy Bajsán a helybeli szerbek az utolsó pillanatban megakadályozták a magyarok kivégzését, s hasonló eset történt Kispiacon és Nemesmiliticsen is.
A nagy kérdés az, hogy a békülékeny hangulat miért nem volt általános. Hogyan sikerült a bosszúállóknak a „bácskai vérbosszú” ideje alatt 40 000 magyart agyonverniük azért a közel 4000 szlávért és zsidóért, akit állítólag a Horthy-rezsim alatt meggyilkoltak.
Az egyik ok kétségkívül a katonai igazgatás bevezetése Bánátban, Bácskában és Baranyában, amely lehetetlenné tette a polgári vezetés létrejöttét és a betelepülőknek (akik nem ismerték a helyi körülményeket), fanatikusoknak, szadistáknak gyakran fegyvert és hatalmat adott a kezébe, hogy bosszút állhassanak. Így estek áldozatul a legkevésbé vétkesek, hiszen az igazi vétkesek megszöktek a partizánok elől, azok pedig, akik megmaradtak városaikban és falvaikban, kis emberek voltak, legrosszabb esetben annyira hazaszeretők, amennyire ezt tőlük bárki is elvárhatta. Nem terhelte őket senki halála, mégis halálra ítélték őket azért, mert magyarok és nem volt lehetőségük arra, hogy bíróság útján megvédjék magukat. El kellett veszniük.
Cseres ezt az igazságtalanságot említi meg, mint könyve megírásának fő motívumát. Azt is hangsúlyozza – gyakran tanúkat idézve –, hogy felesleges megbosszulni a bosszút, viszont szükségszerű az ártatlan áldozatokról szólni. E tekintetben könyvét nem érheti kifogás. Bírálat érheti viszont abból a szempontból, hogy például az ellenrazziát csupán a razziával állítja szembe, közben megfeledkezik a szerb és zsidó áldozatokról, akiket a magyarok gyilkoltak meg az 1941-es bácskai bevonulásukkor. Ezeket az áldozatokat a könyvben bizonyos titkos támadók közé sorolja, s habár a sebesülteknek és a holtaknak nem ismeretes a névsora, én személy szerint tudom, hogy például Horgoson, ahol születtem, ott mint támadókat megöltek békés földműveseket, hogy ne is beszéljek Ádám Jenőről és Ferencről, a kereskedőről és fiáról, a kimondottan rasszista gyűlölet áldozatairól.
Cserest megvádolhatom azzal is, hogy engedett a dramatizáció csábításának. Részletezően írja le a karóba húzást, amit a török időkből ismerünk, csak azért, hogy látványosabb legyen az az eset, amikor 1941 őszén a bácskai partizánok két magyar csendőrt ily módon végeztek ki, valamint hasonló módon likvidáltak egy kontrarazziában.
A pontatlanságért és a bizonyíthatatlanságért azonban nem annyira az író okolható, mint amennyire a magyar, sőt a mi történetírásunk is. Cseres a Hideg napokban a szerbek és a zsidók újvidéki kivégzéséről nyíltan írhatott már két évtizeddel ezelőtt is, mert ez a Horthy-féle rendszer idején történt, amit maga a magyar kommunista hatalom is elítélt. Ugyanezt a könyvet a kontrarazziáról nem lehetett a szolidáris kommunista országokban közölni, mivelhogy a közismert Komintern-elv alapján nem kell a szennyest saját udvarunkban teregetni. Minderről csak akkor kezdtek írni, amikor a kommunista rendszer ott és mifelénk megbukott. Egyik bizonyítéka az említett rendszerek terméketlenségének az is – ez esetben a történelem teréről van szó –, hogy egyetlen bácskai vagy vajdasági történész sem akadt Cseres előtt, aki a saját terepén járva – tehát annak a lehetőségével, hogy pontosabb és részletesebb adatokhoz jut – feldolgozta volna a magyarok tömeges kiirtásának a történetét, ami ezen a vidéken a népek közös életének a feltétele kellett és kell hogy legyen.
* A szerző, Aleksandar Tišma életrajzi adatai.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >