Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Napi ajánló
Egyházfők, sarlatánok, tudósok – egykor Angliában, és itt és most
Szerbhorváth György
„Jöttek a dologházak – vagy melózol, vagy ugrik a segély! Ismerős ez valahonnan?” Szerbhorváth György (Átlátszó):
Mikor kezdi egyszer beszédét az MTA elnöke bibliai prédikációval? Szempont lesz-e az MMA-béli tagságnál az egyházhoz tartozás, az Istenbe vetett hit? Majom volt-e Darwin? Azt vélhetnénk, túlhaladott témák ezek, pedig a történelem kereke nem előre forog.
Bizony, az olykor nagyon is össze-vissza forog, kitörik a szekér tengelye. Az olyan típusú könyvekre, mint az alant bemutatandó, az emberek 99,99%-a pedig azt mondja, hogy egye meg az, aki írta. Hát még ha megtudja, az ELTE adta ki az ELTE szociológiaoktatójának könyvét, még brummog is – közpénzt ilyesmire, hogy A viktoriánus Anglia – tudomány és társadalom? Az ELTE, a szociológusai ma eleve gyanúsak, ahogyan általában a tudósok, értelmiségiek.
És noha a tudomány és társadalom szavak (utóbbi helyett egyes hivatalokban ma a közösség szót kell használni!) még felismerhetőek, érthetőek, Anglia azért jelenthet valamit, mert pár rokon biztos ott mosogat. De hogy viktoriánus? Na ne, ez valami provokáció. Amúgy nem is rossz marketingötlet a címadás, páran ugrani fognak a Viktor szóra, eszi fene a hétvégi csirkeszárnyra szántat.
Pál Eszter könyve nem a mai, de még csak nem is a 20. századi időkben játszódik. De téved, aki azt hiszi, mai vonatkozása ne lenne. Csak hogy egy fontos dologra utaljak: ha egy kereszténykurzus kerül hatalomra vagy annak közelébe, rögtön jönnek a farbával, hogy a tankönyveket át kell írni. És aki nem azt tanítja, hogy Isten teremtett minket, hanem a majmoktól eredünk, az erkölcsi hulla és munkanélküli lesz. Egyes USA-államokban ez már bűntény, az ISIS által meghódított területeket meg hagyjuk is.
Viktória 1837 és 1901 között ült a trónon, de a róla elnevezett kor akár az ipari forradalom korának is tekinthető, amikor a tudományos élet professzionalizálódott, az állam, a társadalom szekularizálódott. Pontosabban Pál Eszter szerint pluralizálódott, vagyis inkább állítható az, hogy a kort éppen heves vallási viták jellemezték. A püspökök összecsaptak például az olyan meghatározó evolúcionalista tudósokkal is, mint Darwin vagy a kevésbé közismert Thomas Huxley. Ez a brit birodalom aranykora a legtöbb tekintetben – aztán jött 1914 és a lejtmenet.
A szerző a previktoriánus vitákat is felvillantja – és a 200 évvel ezelőtti sztorik mintha a mai Magyarországra katapultálnának bennünket, ezért is „csalóka” a kötetcím. Ugyan ma itt népességrobbanásról nem beszélhetünk, sőt, és akkortájt a tudós elmék úgy vélték, a birodalom terjeszkedése, a kereskedelem, az ipari forradalom magával hozza a jólétet, boldogságot, neveléssel mindenki erkölcsös lesz, probléma egy szál se (nem lesz itt sem, ugyebár, ha az lesz, amit ezek akarnak, rögtön jön a Kánaán). A társadalmi változás valójában a (birodalom) civilizációjának a fejlődése, és ezt a kultúrát kell meghonosítani másutt is (bár ez nem új eszme).
Ám kiderült, a korszerűbb ipar épp a munkanélküliek számát növeli, kialakul egy pauper lényeg (a lakosság harmadát ítélték mélyszegénynek, pardon, rászorultnak). És segélyezték is őket. Aztán rájöttek, ez nem vezet sehová, ez a dologtalan, ingyenélő, haszontalan csőcselék csak züllik. Jöttek a dologházak – vagy melózol, vagy ugrik a segély! Ismerős ez valahonnan?
A megdöbbentő, hogy akkor is akadtak optimista passzátszelet fújók (a vitákban kezdetben a vallási vezetők és a jómódú arisztokraták vettek részt, nem valami civilek), akik magukat kiáltották ki okosnak, az összes többit pedig elvetemültnek, hitetlennek, az evolúcionalizmus pedig baromság. És ma már kabaréba illő, többnapos viták zajlottak Oxfordban, így a British Association 1860-as közgyűlésén, amire Darwin maga el sem mert menni. Ám a vitákat olykor ezer ember is követte, a javuk természetesen laikus. Mégis megvédték elméletét, bár a majmozás, az ment, akár a g…izés a magyar közéletben.
Nehéz-e hát magunkra ráismerni? Nem nagyon: az értelmiség, a szakemberek egy része nem szól hozzá olyan vitákhoz, melyek rájuk tartoznak, nem politikusokra (nehogy repüljenek munkahelyükről), mások meg lehülyézik a tévévitában azt, aki mást állít, vagy csak úgy magában mondja habókos ötletein a Facebook-on meg bejelenti, megoldotta a világ energiaellátásának problémáját.
A helyzet bonyolultabban alakult ki Angliában, bár futóbolond kvázi-tudósból nem volt hiány. Ezért fontos, nálunk hiánypótló adalék a könyv, amelynek minden oldaláról ihletet meríthetünk. Akkoriban például a jótékonysági szervezetek (!) százezer gyereket emigráltattak a Birodalom távoli területeire (ezek egyharmada árva volt), így védve meg a leendő bűnözőktől a pompás, fejlődő, büszke, haladó Angliát – nem nehéz a hasonlóságot felfedezni, hogy ma itt egyesek szintén úgy vélik, mondjuk ki: nem (csak) a szegények, hanem a roma gyerekek vérében van a bűnözés. Akik meg bejönnek, azokéban szintén (vö. megélhetési bevándorlók, menekültek).
Mivel jóval több nő élt akkor, a férj nélküli, nem szülő nők szintén erkölcstelennek minősítettek, pedig hát egyszerűen félmilliónak eleve pár sem jutott volna – vagyis a „szinglihordázást” sem Mikola István fedezte fel 2006-ban.
Kissé most dilemmában vagyok, ajánljam-e e könyvet – mert ez a bolondság története is, és még merítenének belőle korunk tanácsadói, akik az adott körben – de ma is – maximum a vallásos, amatőr tudományos körbe tartozhattak volna, és semmiféle állami apanázst nem nyúlhattak volna le tudománykodás címén.
Ám nem csak a Bibliát forgatták lelkesen az anglikán országban. Ugyan a kötelező oktatást – pl. Poroszországhoz képest – száz év késéssel vezették be 1880-tól, de a lakóknak már csak 1%-a volt analfabéta 1900-re. Hogy a tudományos ismeretek eljussanak a „szélesebb néptömegekhez”, szintén fontos elvvé vált a művek terjesztésének támogatásakor. Eközben a kulturális, ezen belül a vallásos és az (ál- vagy fél)tudományos mező egyes csoportjai kezdtek visszaszorulni. Az USA-hoz képest az egyetemek professzionalizációja (a mi szakmánké, a szociológiáé különösen) ugyan csigaléptekkel folyt, a régi elitegyetemek alig változtak, a tudomány úgymond úri, arisztokrata passzió volt (lassan ma itt is: ha a képzésre nincs pénzed, menj vasat reszelni).
De nem egyetemeket szüntettek meg, hanem újakat hoztak létre, így a nagyobb ipari városokban is. De még az sem állítható, hogy az anglikán egyház ellenállt volna az egyetemi reformoknak. Ám a nőkkel úgymond mindig „csak a baj volt”: gyengébbek, hogy is bírnák a hegymászást, a kövek gyűjtését?
A szekularizáció ugyan beindult, magyarán csökkent a templomlátogatók száma, de a többnyire katolikusokról elterjedt negatív sztereotípiák is megmaradtak: iszákosok és tudatlanok. Hogy az előítéletek egyes etnikai/vallási csoportokról hogyan állandósulnak, sőt, újak is keletkeznek, hát mi azt nagyon jól láthatjuk itt ma is. Mint Pál Eszter írja: „nem az igazság, nem a tartalmak mibenléte volt a legfőbb kérdés, még akkor sem, ha látszólag ekörül zajlottak a leghevesebb viták is. A valódi tét az volt, hogy milyen kérdésben ki lesz az igazi autoritás – a régi tekintélyek helyét újak veszik-e át –, ki dönti majd el, hogy mely kérdésekben mi az igazság.”
Ezekben a vitákban a Bibliának hol perdöntő szerepe volt, hol kevésbé. Pál Eszter azért is beszél inkább pluralizációról, mint egyértelmű szekularizációról, mert különféle társadalmi csoportoknál a vallás, a hit szerepe megmaradt – persze a munkások vasárnap inkább vedeltek, ha volt miből, de a felsőbb társadalmi osztály(ok)nál a vallás összekapcsolódott a jóléttel, a luxussal, – és tesszük hozzá mi – a hatalommal. Itt se kell messze menni az analógiáért – nem a munkanélküliek ájtatoskodnak a magyar templomokban sem, hanem a politikai pozíciókban lévők vagy azért ácsingózók, az egyház embereivel karöltve.
Tisztelet a kivételnek, pl. a hittérítő Colenso püspöknek, aki a zuluknál járva jött rá egy halom ellentmondásra, s hiába igyekezett segíteni a szegényeken, a hivatalos egyház messzire elhajtotta őt, mert azt is kimutatta, az özönvíz sem lehetett akkor, amikorra a Biblia teszi.
De legalább voltak viták, még ha gyakran hisztérikusak is. A tudomány és technológia, valamint a kommunikáció (távíró, telefon) rohamos fejlődése újabb, döntő fordulatot hozott. Akit érdekel az akkori tudományos élet, még szórakoztató történeteket is talál az új intézményekről, a kiművelt úri főkről, a tudós dzsentlemenekről vagy Darwin „ifjúgárdistáiról”. Az Evolucióról szóló rész már megülheti egyesek gyomrát – maga a szerző állítja, ritka unalmasak a mérvadó Herbert Spencer munkái –, de azt se gondoljuk, hogy az evolucionisták simán nyertek: nemcsak arról vitáztak, hogy a majomtól származunk-e, de arról is, ha voltak dinoszauruszok, miért ne lennének ma vízi szörnyek?
Ha végigpásztázzuk a mai áltudományos honlapokat, a mindig divatos kuruzslók, történelmi felfedezők, ufó-hívők, médiumok, látnokok ultranépszerű könyveit, világos, semmi új a nap alatt. Hinni mindenben lehet, még ha bizonyíték mellette egy szál se. A fontos, hogy hangos legyél és ismételgesd fixa ideádat.
A viktoriánus korban mégis sikerült víz alá nyomni egy hosszú gerillaharcban az áltudósokat, a babonák terjesztőit, a csak a Bibliából merítőket. A vallási szféra tekintélyének megroggyanása azonban vallási megújuláshoz is vezetett, de az egyetemi-tudományos szférában elvált a búza az ocsútól. S míg 1850-ben az egyházfők imákkal igyekeztek gyógyítani, a frenológia is dívott (ti. hogy a koponya formájából lehet következtetni az agyéra, s így a személyiségre), s az ún. komoly tudósok is vízkúrákat vettek, mégis, lassan kialakult a rendszer: különbség van az amatőr „búvárkodás”, a vallásos ihletettségű elmélkedés és az autonóm, módszeres kutatásokon, saját szabályokkal bíró igazi tudomány közt.
A tudományfilozófiai vitáknak persze sosem lesz vége, így e műfaj szociológusainak, és történészeinek is mindig lesz mi után kutakodnia. A látszólag értelmetlen kutatásokon, kérdésfelvetéseken meg nagyokat röhöghetünk (lásd Darwin-díj). Ám megnyugtató, hogy noha a viktoriánus kor tudósai leveleikben folyton betegségeikről nyavalyogtak, többnyire jóval az átlag feletti kort éltek meg, és az evolúció elméletét is tanítják még.
Mi kérünk bocsánatot a gorilláktól.
Pál Eszter: A viktoriánus Anglia: tudomány és társadalom.
Budapest, ELTE Eötvös Kiadó – ELTE, 2015, 164 oldal
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >