Ma Csongor, Bernadett névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Prés alatt a press
Németh Árpád
Már sötétedett, amikor szürkésfehér minibuszunkkal befutottunk Paléra, a Szerbségi Köztársaságnak (Republika Srpska) – vagy ahogy egyik kollégám nevezi – a „Nyelvtani Fogalomzavar Köztársaságának” a székvárosába; még pontosabban: székfalvába (lévén, hogy másnapra hívták össze a Vance-Owen-terv aláírását nem ratifikáló Össznépi Hurál nagygyűlését).
A kocsinkon csupán néhány, ragtapaszból készült hevenyészett „TV” jelzés virított abban a reményben, hogy az út mellett posztoló több száz különböző egyenruhásnak – ám hasonló módon fölfegyverzett egyengéppuskásnak, -kézigránátosnak, -vadásztőrösnek és -pisztolyosnak – legfeljebb minden ötödike tartóztat föl bennünket. Trükkünk bevált a belfaluig, ahol egy tizenöt éves siheder végre fölfedezte az „népellenség”-et, és mély megvetése jeléül akkorát sercintett a szélvédőre, hogy utána két héten át nem kellett ablakmosóról gondoskodnunk. A félreértések elkerülése végett hangosan utánunk üvöltötte nem kifejezetten elismerő véleményét fölmenő őseink és a televízió nemi kapcsolatáról. De legalább túléltük! Attól a 29 kollégától eltérően, akiknek nem állt módjukban a védekezés, a magyarázkodás. Vagy orvul lelőtték őket (mint például David Kaplant, az ABC tévétársaság producerét, aki a kocsimban mögöttem ült, s akire az orvlövész távcsöves puskájából hátulról tüzelt golyója pontosan a hátsó ajtóra ragasztott T és V betű között fúródott az amerikai testébe; vagy mint például a népszerű Tunát, a BBC zágrábi származású operatőrét, aki minél jobb felvételek reményében a jajcei menekültek elé igyekezett az UNPROFOR-osra megtévesztésig hasonlító terepjáróval, s az utolsó hegygerincen egy könnyű légelhárító löveg szinte fölismerhetetlenné roncsolta páncélkocsijában); vagy hivatásuk végzésekor vesztették életüket, sebesültek meg (mint például Jordi Pujol, a katalán fotóriporter, aki az igazi képre csak kiszolgáltatottan, gyalog vadászhatott, s akivel egy véletlenül becsapódó gránát végzett; vagy mint például Margareth Moth, a CNN tapasztalt operatőrnője, aki a szarajevói Oslobođenje kiadó toronyházának hónapokig tartó pusztulását szándékozta megörökíteni száguldó kocsijukból, s eközben egy nehézgéppuskából szétroncsolták az állkapcsát); vagy hitvallásuk áldozatává lettek (mint például a palei, az „erdei”-nek becézett televízió két szerb munkatársa – akikkel ugyan történetesen én sem értek egyet, de letartóztatásukkal sem –, akiket a Dalmácia ellátásához nélkülözhetetlenül fontos maslenicai térségért folytatott ütközetben csíptek el a horvátok; gyorsított eljárásban három, illetve hat év szigorítottat szabtak ki rájuk). Az ítélet precedensnek bizonyult. Azóta a bármely félnek nem tetsző riporter megkövezhető, nyársra húzható, fal elé állítható.
Nemtetszéshez pedig elég lehet akár a nemzeti hovatartozás is. Ennek a legenyhébb példája a minapi, amikor a Horvát Televízió stábja
Mostarban átmerészkedett a muzulmánok által ellenőrzött túlpartra, ahonnan „usztasa, usztasa!” csatakiáltásokkal kergették ki őket. Az osztrák vagy német haditudósító olyan ritka szerb földön, mint a fehér holló, míg a britek jobbára horvát területen persona non graták, amit eleddig egy-két órás figyelmeztető előzetessel sikerült megúszniuk. A Bosnyák Hadsereget támogató néhány száz arab meg török az egyedüli kivétel: kivétel nélkül gyűlölnek minden idegent.
A hadban álló felek persze úgy vélik, hogy jól tájékozottak, s ismereteik fitogtatásaként véleményezik (általában becsmérlőén) a „firkász”-ok munkáját. Ebben a kezükre játszik a három nemzeti televízió is, amelyek az objektivitás örve alatt minden éjjel – másnapi kétszeri reprízzel – röviden (vagy rövidítve) sugározzák a külföldi műholdas állomások tudósításait (mert csak azok foghatók vagy lophatok), ezzel szinte halálos ítéletet rónak ki szerzőikre. A tudósítások ugyanis minimum a másik kettőnek sosem tetszenek. Az ítéletvégrehajtók szerencsére néha még így is bakot lőnek. Egy forgatócsoportot a nyílt úton hosszabb ideig követett, majd végül fényes nappal le is állított négy fegyveres. Mire a kocsiból kiszállított, megrökönyödött stáb fölocsúdott a banditák elporzottak a tévés terepjáróval, kamerástól együtt. Ismeretségem folytán kiderítettem, kik voltak; parancsot is kaptak az elrabolt holmi visszaszolgáltatására, amit kénytelen-kelletlen megtettek, ám fenyegetőleg hozzátették:
– Láttuk a jelentéseteket!
Az angol reggeli műsor producere replikázni próbált mondván, hogy kötve hiszi, mert a programot Nagy-Britanniának is csak egy kis részén és hajnalban sugározzák, a haramiavezér azonban meggyőzhetetlennek bizonyult, de bizalomgerjesztőnek már annál kevésbé:
– Akkor szólj a többieknek, hogy az ő jelentéseiket is láttuk!
A háború tizenhárom hónapja alatt tizenkét különböző térségre szóló sajtókártyára tettem szert, amíg Közép-Boszniában végül engem is kifosztottak. Akkor törtek be bérbe vett szobámba, amíg a szomszédságban kávéztam. Ezer márkás váltságdíj fejében felszerelésem egy részét visszakaptam (a sajtókártyákat például nem), annyi fáradtságot azonban vettek maguknak, hogy fényképezőgépemből – nyilván csupa elővigyázatosságból – kiemeljék a félig exponált filmtekercset.
Tudtommal eddig csak egyetlenegy újságírónak nem esett komolyabb bántódása. Az egyik vezető amerikai tévétársaság egy újonc riportert küldött Splitbe, hogy onnan továbbutazzon Boszniába, aki azonban már az ipari kémény füstjét is gránátbecsapódásnak nézte. A legközelebbi járat visszaindulásáig ki sem mozdult a szállodából.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >