Ma Henrietta, Herbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






2012
Hungarian disunity a barrier to a political solutionSzerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 13.
Nova zvečka
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 13.
Mona Lisa Montenegróból
Szerző: Szabados István, Hamilton (Ontario), Megjelenés dátuma: 2012. október 13.
Falhoz szorították Orbánt
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
Orbán Viktor nem lenne más elnökként sem
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
Präsident Orban
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
Bajnait viszik, mint a cukrot
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
A right pain in the bum
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
A gazdaság a szakadék szélén áll
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
What really happened?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 12.
Koga briga za Vojvodinu?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 11.
Na krilima Turula
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 11.
A parkoló
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2012. október 11.
National policy: Hungarian government’s strategy concerning Hungarian minorities in the Carpathian Basin
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 11.
Kétszázmillió forintból...
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 10.
Bolje je bilo ostati u paktu sa Hitlerom
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 10.
Orbánék választási kampányban érzik magukat
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 10.
Utcai harcosok Oroszországban
Szerző: Gyenge Rózsika, Megjelenés dátuma: 2012. október 10.
Jedna epoha je otišla u nepovrat
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 10.
Amiről hallgatni, és amiről beszélni kell
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2012. október 10.
A zemútnyócév
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
Orbán "halála"
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
"Mi isszuk meg a levét"
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
Máért: magyarok és magyarabbak
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
Devedesete ponovo na vratima?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
Miért lesznek a nők ribancok?
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
Paul Lendvai szerint célkeresztben vannak a zsidók
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 9.
Vissza a középkorba
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2012. október 8.
Anti, a rikkancs
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 8.
Orbán-magyar kéziszótár, kezdőknek
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 8.
A Turul Evangéliuma
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 8.
How democratic will voter registration be in Hungary? Not at all
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 8.
Egy történet a sakkjáték veszélyességéről
Szerző: Boros Zoltán (Zágráb), Megjelenés dátuma: 2012. október 8.
12 év
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2012. október 7.
Život je čudo
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 6.
Turulpecsenye
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 6.
The latest Hungarian austerity program and the teachers
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 6.
Révész Máriusz: "egy gyermek felnevelése legalább olyan hasznos, mint egy tehéné"
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 5.
Bajnai Gordon, a menyasszony
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 5.
Az ilyenek élete
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 5.
Ez a csapat tényleg ennyit tud
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 5.
Leborultak Orbán előtt Erdélyben
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 5.
Država i njeni huligani
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 4.
Magyarország, szeretlek!
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 4.
The Orbán regime: Mind control and banning free thought
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 4.
Mindjárt jön a legjobb rész...
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2012. október 4.
Ángyán József egyre veszélyesebb a Fideszre
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 4.
Orbán, a halál csókja
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 3.
Đavolja posla
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 3.
Fico, Orbán, két jó barát?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. október 3.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324.
Legfrissebb
Két beszéd
Bár Orbán sok évtizedes, a „haza nem lehet ellenzékben” mondását Magyar Péter akképp változtatta meg, hogy >
Ideje elővenni Churchill és de Gaulle szellemét
Timothy Garton Ash a Guardianben úgy véli: mivel Trump és Putyin Európát fenyegeti, érdemes leporolni Churchill >
„Nagy ajándék ez Amerika ellenségeinek”
Ezt a Die Weltnek nyilatkozta a Szabad Európa/Szabadság Rádió igazgatója, miután Trump aláírta azt a döntést, >
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a boszniai szerbek vezérére
A Der Standard szerint azért, mert nem elég, hogy egy éves szabadságvesztést szabtak ki rá, illetve >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
Egyelőre egységes a Nyugat Boszniában, ám kérdés meddig
Könnyen előfordulhat, hogy a Nyugat-Balkán ismét biztonsági probléma lesz Európa számára. E pillanatban azonban az USA, >
Amerika terrorizált szövetségeseinek be kell keményíteniük
Ezt az Economist vezércikke emeli ki és azt írja: ha nem akarják, hogy szétverjék őket, akkor >
Kifelé!
Viszont az is tanulságos, amit Lengyelország külügyminisztere tett közzé az X-en. „Magyarország népszavazást tervez Ukrajna jövőbeli >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Vučić intézkedései veszélyes fordulatot vettek
A szerb elnök felbátorodott Trump politikáján és ráuszította a rendőrséget négy civil szervezetre, miután hónapok óta >
Államválság Romániában: Miért olyan erős a jobboldal?
Ennél is jóval bizarrabb eszméket hirdetnek a „puccsisták”. A Dracula-monda mintáját alkotó, XV. századi történelmi alak >
Ukrajna meghajlott a nyomás alatt
A Wall Street Journal vezércikke szerint Ukrajna meghajlott a nyomás alatt, így hajlandó belemenni Trump fegyverszüneti >