Ma Bonifác, Gyöngyi névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Napi ajánló
Amikor mindenki egyért
„Végel László a vajdasági irodalom egyik meghatározó generációjának, a hatvanas években indult nemzedéknek a mára egyedülállóvá lett szépírója.” Szarvas Melinda kritikája (kulter.hu):
Mégpedig abban az értelemben, hogy életművének mostani szakasza nem tetszhalott, nem múltba vagy magába forduló, hanem eleven és meghatározó. Vitaképes. Legújabb regénye kapcsán a mű megjelenésének kontextusáról is érdemes beszélni.
A Neoplanta alcíme szerint városregény, Végel – nem első alkalommal – Újvidéket emeli középpontba. Az elsődleges elbeszélő egy újvidéki fiákeres, ami remek döntés a szerző részéről: Lazo Pavletić apjától örökölt munkájából kifolyólag nemcsak a várost ismeri behatóan, kénytelen tisztában lenni az utcanév-változások vonatkozásában az aktuális és a történelem során egymást követő politikai rendszerekkel is, ugyanakkor egy többnemzetiségű város fiákereseként az is abszolút indokoltnak látszik, hogy több nyelven beszél. Maga a mű is többnyelvű, több szerb, német és angol mondat szerepel a szövegben, melyek fordítását lábjegyzetben találja meg az olvasó.
A Neoplantában olvashatókat jórészt Pavletić meséli el író utasának. A Prológus utolsó oldalán nemcsak az útvonalukat ismerheti meg előre az olvasó, de mindazokat a történelmi eseményeket – akár a térség, akár egy-egy személy életében bekövetkezetteket –, amelyekről a regényben szó lesz. Pavletić élete során folyamatosan úton van, de csak egy város határain belül: a vajdasági, szűkebben az újvidéki létből kitörni, onnan elszakadni képtelen ember típusát testesíti meg. A regény másik elbeszélője és utas főszereplője a Szenttamásról Újvidékre érkező fiatalember, akinek már ez a községváltás is kitörésnek tűnt: „Nekem sikerült, nekik [a szülőknek – Sz. M.] nem, gondoltam. Igaz, nem Amerikába, csak Újvidékre költöztem. […] Tele voltam tervekkel.” (48.) Ez az elbeszélői hang – noha a regény elején az olvasható: „a valóságos eseményekkel való esetleges hasonlóság a véletlen műve” – könnyen azonosítható Végel Lászlóval. A Neoplanta történetvezetése, annak ellenére is jól követhető, hogy több elbeszélője van. Egyes személyes történetek szinte külön epizódokként jelennek meg, de ez sem teszi a szöveget töredezetté. Sőt, helyenként épp az „egységesség” válik zavaróvá, mikor az elbeszélők hangja az elmesélt történetek váltakozása során túlságosan is összecsúszik, nehezen szétválaszthatóvá válik.
Újvidékre mindenki érkezett valahonnan, és az Ígéret Földjén senki nem talált igazán otthonra. A be- és kitelepítések során senki nem lehetett biztos abban, hogy házának korábbi lakói nem térnek-e vissza, ha a politikai helyzet váratlanul ismét a kitelepített nemzetiségnek kedvez majd. Újvidéken Végel művében mindenki vendég, éppen ezért a regény egyik központi helyszíne, a Dornstädter cukrászda, a maga többnemzetiségű személyzetével és vendégkörével a regény keretein belül Újvidék kicsinyített másának tekinthető. A Dornstädter noha létező újvidéki cukrászda volt, a regényben leírtak hitelességét kutatni kár volna, egyrészt a már idézett szerzői instrukció, másrészt pedig a kávézó említett narratológiai szerepe miatt. (A Dornstädter hasonló funkciójú irodalmi helyszíne a Végel-regénynek, mint a szintén a vajdasági irodalom részének tekinthető Melinda Nadj Abonji-mű a Galambok röppennek föl Mondial kávézója.)
A politikai változások követése (vagy épp elutasítása) nem minden esetben tudatos. Az alkalmazkodás egy szabályrendszer betanulásának tűnik például az öreg fiákeresnél is, akitől Tito számára rendelnének kocsit. Ő, ódzkodva a munka elvállalásától, egy bécsi bognárra hivatkozik, aki – ahogy az öreg mondja – „annál a mesternél tanulta a szakmát, aki direkt Ferenc József császárunknak készítette a kocsikat. Erre az egyik detektív megragadta a grabancát. Az nem a mi császárunk, hékás, rázta ki az öregből a lelket. […] Izé, szóval Ferenc József császár elvtárs részére” (146.).
A Neoplanta, dacára a benne elmesélt történelmi események súlyának, át van itatva a Végeltől megszokott humorral, mely ezúttal sem nélkülözi az iróniát. A Neoplanta kimondottan élvezetes és szórakoztató olvasmány. Ugyanakkor talán a téma komolyságának a humor melletti hangsúlyozása miatt Végel László megfogalmazása időnként már-már közhelyes. Különösen akkor, mikor az újvidékiek és az onnan elmenekültek közti kapcsolatot tárgyalja. A szentenciózus kijelentés szerint „ebben a városban kétféle ember létezik, az egyik beleszületik a bűnbe, a másik meggyőződésből vállalja. […] Nincs értelme ettől menekülni, bűnhődnünk kell. Valakiért, valamiért, teljesen mindegy.” (257.) (A Noran Libronál előzőleg megjelent Végel-kötethez, a Bűnhődés címűhöz több ponton is kapcsolódik a Neoplanta.) Hasonló kinyilatkoztatás, hogy „valamennyien gyilkosok unokái vagy legalábbis örökösei vagyunk.” (237.) Az egyik legélesebb, az ottmaradtak és elmenekültek közti viszonyt taglaló részlet az imént említett iróniát a végletekig fokozza: „– Milyen felemelő érzés hazatérni! – szepegi könnyeivel küszködve az, aki időben elmenekült. Késztetést érez, hogy hébe-hóba visszatérjen a pátriát meg nemzetét magasztalni, tanújelét adni a szülőföld iránti hűségnek. Úgy tesz, mint aki nem tudja, hogy érzelmi kitörése, rajongása jól begyakorolt alakoskodás része.” (239.) Végel legújabb műve azonban nem csak a Vajdaságban élők közti viszonyt árnyalja.
A Neoplanta 2013-ban Magyarországon egy nagyon izgalmas tendenciához is illeszkedik, s ez tovább emeli a jelentőségét. Az anyaországban a határon túli irodalmak és kultúrák a 20. század vége óta bő tízévente kerülnek hangsúlyosan előtérbe, akkor, amikor éppen Magyarországon következik be olyan történelmi változás, ami az ezen irodalmakkal való viszonyt is érinteni látszik. Az első ilyen jelentős esemény a rendszerváltás volt, ezt követte a kétezres évek elején Magyarország EU-csatlakozása, most, 2013-ban pedig a kettős állampolgárság ügye az, ami az anyaországiak és a határon túli magyarok közti viszonyra tereli a figyelmet. Az erről a kapcsolatról kialakult történelmi képet árnyalja több idei kiadvány is, s ezek a kötetek szerencsés módon különböző kulturális régiókhoz köthetők szorosabban. A több oldalról érkező, egymással mégis megegyező tapasztalatok mutatnak rá a Trianonról, illetve a negyvenes évek revíziójáról szóló magyarországi retorikának a gyakori egyoldalúságára. Azokat a köteteket tehát, melyeket a Neoplantával együtt meglátásom szerint izgalmas egymás mellé tenni, a következők: bizonyos szempontból Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye, György Péter Állatkert Kolozsváron kötete és a Hallgatni akartam címmel kiadott Márai Sándor-könyv. Ezek a művek a közigazgatási, de akár „csak” a kulturális magyar egység megteremtésének lehetőségeit és egy korból már ismerhető következményeit a különböző régiók (és itt a magyarországi is az) íróinak, értelmiségijeinek, lakóinak szemszögéből mutatják be. (Értelemszerűen nem állítom, hogy az említett kötetek jelentősége ennek a feltételezett sornak a kialakításában kimerülne, de egyidejű megjelenésük érdekes felvetéseket tesz lehetővé, melyeket talán érdemes rögzíteni.)
A Márai-kötet megjelenése után szinte önálló életre kelt az „anyások” kifejezés, ahogy a visszacsatolt felvidéki területeken élők nevezték az ottani hivatali állásokba küldött kioktató, az addig kisebbségben élő magyarokat lenéző magyarországi-anyaországi hivatalnokokat. Ugyanez a szituáció a Neoplanta című regényben is megjelenik: a határon túli „bennszülötteket” itt is „alaposan ráncba kell szedni, meg kell nevelni” – mondta az Újvidékre küldött hivatalnoknő, akinek munkájára azért volt szükség, „mert a helybeli magyarság között nem tudtak találni egyetlen megbízható tisztviselőt sem.” (168.) Az persze reális felvetésnek tűnik, hogy az ehhez hasonló ismeretek nem válnak-e rövid időn belül irodalmi panelekké, elveszítve jelentésüket és jelentőségüket? A következő évek könyvei igazolhatják csak felvetésemet, de az első világháború és Trianon mint irodalmi téma láthatóan már most előtérbe került – pusztán a tematikát véve alapszempontnak, a fenti sor is folytatható lenne további, mostanában megjelent kötetekkel.
Végel László legújabb Neoplanta című regénye amellett, hogy Újvidék 20. századi történetét nem csak egy nemzetiség szempontjából mutatja meg, arra is felhívja a figyelmet a határon túli és magyarországi közeg kapcsolatára nézvést, hogy a többnemzetiségű Vajdaság esetében (is), ami az egyik közeg részéről a kulturális vagy állami egység megteremtése (illetve annak szorgalmazása), az a másikéról épp az addigi egység felborítása lehet. A Neoplanta egyik alapvető kérdése, hogy teljesnek tekinthető-e az egy szempontból elmesélt történet, legyen szó egy kulturális közeg, egy város, vagy akár egy ember életének történetéről.
Végel László: Neoplanta, avagy az Ígéret Földje, Noran Libro, Budapest, 2013.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ez maga a rendszer
S persze ugyanez köszön vissza a folyamatosan hangoztatott nemzetiségi politikában, ahol a „nemzeti érzés”, a „magyarság >
„Farkasokkal táncoló”
Az Economist elemzése szerint a bizonytalanság és a feszültség egyszerre jelentkezik a beharangozott ukrajnai béketárgyalások előtt, >
Az ukrán-magyar kémjátszma
Az sem világos, hogy mi történik az Ukrajnából származó titkosszolgálati információkkal. „A legnagyobb kockázat az, hogy >
Orbán összeesküvés-játéka
Orbán belpolitikai játszmát folytat az összeesküvéssel, az Ukrajnával kirobbant kémvádat az ellenzék ellen igyekszik fordítani – >
Egy horogkereszt-szörnyeteg Von der Leyen fejjel
Mivel az USA már nem számít ellenségnek, most az EU került a moszkvai propaganda célkeresztjébe. Megjelent >
Választási pamflet
Csakhogy nekünk nem olyan Európa kell, amelyben egy sírgyalázóval bármiben is egyet lehet érteni. A mi >
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Elváltak haragos útjaik
A rezsim félreérthetetlenül, pont úgy viszonyul Magyar Péterhez, ahogy üldöző az üldözötthöz, miközben Gyurcsány Ferenc, aki >
Orbán ügynökei kémkedtek Ukrajnában?
Az ukrán vádakból az rajzolódik ki, hogy a magyar katonai hírszerzés a többi közt fel akarta >
A politikai újonc Magyar Péter véget vet Orbán bűvhatásának
Tavaly február óta rakétasebességgel tör előre a Tisza elnöke – állapítja meg a svájci közmédiában, az >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >