Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Napi ajánló
Végső búcsút vettek Kertész Imrétől
“Nem akarok rendet vágni az új üldögélők közt, csak megállapítom a tolongást.” 168 Óra Online:
Spiró György szerint Kertész Imre a kilátástalannak tűnő évtizedekben a legszabadabb ember volt, Esterházy Péter a csöndet, a nyugtalanságot és a szenvedést nevezte az írót jellemző legfontosabb szavaknak a Nobel-díjas Kertész Imre pénteki búcsúztatásán a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
A család, a pályatársak és több száz tisztelő mellett a magyar és a nemzetközi politikai élet képviselői is jelen voltak a temetésen.
„Sötét világban adatott eszmélkednie, lámpásul Thomas Mannt, Nietzschét, Camus-t és Kafkát forgatta, az ő segítségükkel lett e sivatag egyre tudatosabban önkéntes száműzöttje.
Értékrendjében, noha lírai alkatúnak mondanám, a regény minden más műfajt megelőzött. Radikális következtetéseit élvezettel hallgatták, hallgattuk Pesten, Szigligeten és Berlinben, a legsúlyosabb kérdésekről tűnődött, összerántva a különböző diszciplinák területeit” – mondta Spiró György.
Mint felidézte, Kertész Imre alapélménye, Auschwitz filozofikus általánosítására törekedett, a lim-lomokat, ha emlékezetéből nem is, de a paraboláiból kiszórta.
„Nem nyűgözte előítélet, hiúság, képzelgett önkép, honi és külföldi, hivatalos vagy ellenzéki irodalmi szempont. Plebejus gúnnyal tekintett mindenre és mindenkire a hazugság szurdokában, ahogy ő nevezi A kudarcban. Ő volt a nép, akinek a népről is megvolt a véleménye, szemléletében az értelmiségi romantikának nyoma sem volt” – fejtette ki Spiró György.
Megjegyezte, hogy Kertész Imre „állástalan, kétes egzisztenciaként, főfoglalkozású munkakerülőként” írta a Művet, gyermeki optimizmussal remélve, hogy az egész össze fog omlani, regénye pedig túl fog élni mindent. „Azokban a nyomasztó, kilátástalannak tűnő évtizedeken ő volt a legszabadabb ember, akit ismernem adatott”.
„Csönd, nyugtalanság, szenvedés – ezek lehetnének a nagy Kertész-szavak, ezek által tudunk meg valami újat magunkról, az országunkról, a világról, istenről” – mondta búcsúbeszédében Esterházy Péter író.
Szólt arról, hogy Kertész Imrének a „nem” volt az igazi fő szava, nemekből áll össze műve, a nemekből élt és dolgozott, ugyanakkor „a szenvedésből, és az ahhoz való viszonyának radikalitásából lesz Kertész művészete”.
Esterházy Péter élete fontos eseményének nevezte, hogy Kertész ágya szélén ült, „és nem tudhattam, tudja-e, ki vagyok, és tudja-e, ő ki. De hogy meghalt, hirtelen annyian ülnek az ágynak a szélén, így óhatatlanul erről is kéne mondanom valamit, de nem akarok rendet vágni az új üldögélők közt, csak megállapítom a tolongást”.
Úgy vélte, a temetés nemcsak arról szól, akit temetünk, hanem azokról is, akik temetnek, rólunk.
„A temetés nem a vége valaminek, hanem a kezdete. Nem az örök életre gondolok, hanem a teendőinkre, amelyeket ránk hagyott a halott. (...) Kertész Imre szövegeit újra és újra kell olvasnunk. (...) Nagy magyar író, akkor is, ha viszonya a nemzettel finoman szólva nem dráma nélküli, nem rózsás. Nem hazudni, rögzíteni hát, ami nincs, vagyis nyugalmat találni. Ezt itt nem kapjuk meg” – fogalmazott Esterházy Péter.
Szavai szerint Kertész Imre nyugtalanságot hagy ránk, múltról, jelenről, jövőről, emberről, istenről, társadalomról, önmagáról, ez az ő nehéz öröksége. „A nyugtalanság új rendjét hozta Kertész a magyar nyelvbe is”.
Kertész Imre búcsúztatásán sokak mellett ott volt Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Norbert Lammert, a Bundestag elnöke, L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, Prőhle Gergely, az Emmi helyettes államtitkára, Navracsics Tibor uniós biztos, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Medgyessy Péter volt kormányfő, Konrád György író, Nádas Péter író, Dés László zenész, Kerényi Imre rendező, miniszterelnöki megbízott, Koltai Lajos operatőr, rendező, Marton László, a Vígszínház főrendezője, Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész-kötetek szerkesztője, Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója, Grecsó Krisztián író, Zentai Péter László, az MKKE korábbi vezetője, Martonyi János volt külügyminiszter, Szőcs Géza kormánybiztos, Parti Nagy Lajos író, Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária, a Terror Háza vezetője, Heller Ágnes filozófus, Fehér László festőművész és Markó Iván balettművész.
A ravatalnál a Kelemen Kvartett és Kocsis Zoltán, a sírnál Kelemen Barnabás hegedűművész játszott, majd az író özvegye, Kertész Magda beszélt röviden. Kertész Imre sírja egy ősfás területen található, közvetlenül Thomán István zongoraművész és Major Tamás színművész végső nyughelye mellett.
A Nobel-díjas író életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után március 31-én hunyt el.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Orbán-fáradtság
Szamorukov szerint Ukrajna vonatkozásában Magyar Péter jóval békülékenyebb lesz elődjénél, ami nem jelenti azt, hogy Kijiv >
A transzatlanti MAGA-fantázia
A magyarországi parlamenti választás ebben a hónapban nem volt egyértelműen Trump melletti vagy elleni népszavazás. Orbán >
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei
Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >
2x40 millió és közte egy kis apróság
Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >
A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZÖSSÉG 51 SZEMÉLY TÚSZA
Nem kell azon csodálkozni, hogy a VMSZ vezető testületeinek tagsága közül senki még csak nem is >
A VMDK és a VMÚ az elkövetkező hónapokban áradni fog
Ennek ideig-óráig a legfőbb akadályát a Nemzeti Tanács közpénzekből fenntartott médiumai képviselik. A következő hónapokban ezeknek >
VMDK: KÖZÖS JÖVŐT, NEM HÁZI VITÁKAT!
A tegnapi vitaműsor bebizonyította: a hatalom retteg a valódi, tapasztalt ellenzéktől, ezért inkább „házi bajnokságot” rendezett >
MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC
Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >

