Ma Zalán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Bűnhődés
Részlet
Végel László
Végel Lászlónak egyre több sikeres könyve jelenik Németországban, itthon is ideje őt felfedezni. A Bűnhődés – Naplóregény című új könyve életműsorozatának első kötete. A közelmúlt történelmi éveit Berlinben töltő délvidéki író az európai lét múltja, jelene és lehetséges jövője fölött évődő értelmiségi intellektuális naplóját osztja itt meg olvasóval. Vitázó hőse egy közép-európai gondolkodó megfontolt megmeritkezése abban a kulturális, civil közegben, amelynek megélése korábban álom volt számára. Abban közelmúltbeli, jelenkori (berlini) életérzéssel itatja át az olvasóját, amely a „két város” – Berlin és Berlin - újraegyesítése után, a délvidéki háborúkat követően és azok ellenére ma is meggyőző, és kreatív sokszínűségével vonzza az ebből (abból) az érzésből korábban elzárt, kizárt közép-kelet-európai és „balkáni” magyart. Sok szép szomorúságélményt nyújtó, ám szeretnivalóan nosztalgikus pokoljárás ez a kivételes naplóregény – írja a litera.hu.
Az alábbi részletet a szerző engedélyével közöljük:
Nach Berlin...
Megérkeztél. Gyalog rovod a berlini utcákat, ismételten körbejárod a nevezetes tereket, kifulladásig hajszolod magad, lábizmaid sajognak: makacsul ellenőrzöd képzeleted. Új ismerőseidet faggatod, bújod a napilapokat, régen olvasott, telefirkált könyvekre gondolsz. Azt az ábrándot teszed próbára, a melynek Európa a neve. Végre megidézheted azokat a szellemi, kulturális élményeket, melyek számodra erkölcsi kötelesség erejével bírtak.
Közelről szemléled a világot, amelyet távolból évtizedeken át meghatódva tiszteltél, amelyben ‑ nem kis bűntudattal ‑ naivan reménykedtél. Nehéz felsorolni, mennyi áldozatot hoztál ezért a reményért. Az egypártrendszer gyermeke vagy, hatása alól nem vonhattad ki magad, akkor is meghatározott, amikor vitába keveredtél vele. Pórusaidba ivódott, cinkosává tett, ügyesen tévutakra terelt, ahonnan elszántan rohamoztad a boldogabb jövőnek nevezett illúziókat. Az utópikus útból azonban damaszkuszi út lett. Beletörődtél abba, hogy ez véglegesen meghatározta az életedet. Semmit sem kezdhetsz immár elölről. Ennek a kudarcnak az élményével érkeztél meg Berlinbe: az önmagát eltékozló fiú jóvátehetetlen bűntudatával.
Eddigi tapasztalataidtól nem szabadulhatsz, a tékozlást nem teheted jóvá. Sztoikusan tudomásul veszed, hogy megöregedtél. Mindig kíváncsi utazó akartál lenni, de Berlinben döbbensz rá, nem vagy kívánatos utas: európai nosztalgiád csupán akkor nyugtázzák elégedetten, ha a peremvidék naiv rajongójaként távol maradsz a középponttól, így teszel eleget európai hivatástudatodnak. A peremvidékről érkezel, és ezért szükségszerűen betolakodó vagy. Túl a férfikor delén először találkozol Európa hétköznapi valóságával, eddig csak a kis nemzetek nyomorúságos civakodásait láttad, most a bőrödön tapasztalod a nagyok előkelő önzését. Az általuk ejtett sebek már‑már láthatatlanok, de annál mélyebbek és tartósabbak. Éreztetik veled, mégiscsak mostohagyerek vagy, a barbaricum jóvátehetetlenül eltorzított, sajnálatra méltó emberfajtája maradsz. Tanuld a nagy európai nemzetek nyelvét, sajátítsd el kultúrájukat, ezzel legalább részben jóvá teszed születési hibáidat. Nekik semmit sem kell tudniuk a barbaricumról, felesleges minden a világoddal kapcsolatos ismeret.
Számkivetetten érkeztél, de számkivetett maradsz itt is. Lerobbant, piszkos városrészbe tévedsz, ismerős szavak ütik meg a füled; itt élnek az ázsiai, balkáni, Duna menti vendégmunkások, olcsó sörözőkben kóvályognak, haza vágyakoznak, miközben attól tartanak, hogy egyszer kitessékelik innen őket. Az önkéntes európai rabszolgák elégedettek; az összekuporgatott pénzzel haláluk előtt megvásárolják a hazai édent. Ez a rabszolgaság lett az utolsó szocialista utópia. Beszélik a nyelved, de nem feded fel előttük kilétedet, szégyelled magad, hisz felismered, végső fokon te is olyan vagy, mint ők. Lelki rabszolga. A városmag felé veszed az irányt, a Ku'damm végén ácsorgó utcalányok magyarul, szerbül, lengyelül, csehül társalognak egymással. Rendőrautók suhannak el mellettük, a lányok az árkádok alá osonnak. Részeg patrióták dülöngélnek közöttük, alkudoznak, drágállják a barbár húst, a barbár nők ölelését. A magas tarifa miatt durván lehordják a lányokat, akiket csak a koromfekete berlini ég védelmez. A szalonokban a szocializmusból kiábrándult prágai, budapesti, belgrádi, zágrábi, értelmiségi elit vezeklő szavakkal ostorozza a baloldali vétkeket, Berlinben a nemzetállami értelmiségiek is, de még az egypártrendszer babérkoszorúsai is üldözött ellenzékieknek tüntetik fel magukat. A sör habzik a pohárban, a barbárok panasza megvigasztalja a civilizáltakat: lám, ők megfontoltak voltak; időnként megveregetik a sorsvesztettek vállát, akik ettől elégedetten indulnak haza, úgy érzik, megkönnyebbültek, mert kimondták az igazságot, teljesítették szellemi hivatásukat.
A nyugati világban, az individualizmus bölcsőjében felismered, hogy közömbösen, mint az utcán árusított virslit, elfogyasztják személyiségedet. Máris úgy tűnik, búcsút kell venned illúzióidtól. Elvesztetted otthonod, a peremvidéken az igazi Európára vágytál, elvesztetted Európát, mert az nem ismeri saját peremvidékét. A nagy európai nemzetek szemében Európa már régen összezsugorodott. Nem lelkesedsz ezért a világért naivan és ártatlanul. Majdnem egy életen keresztül vonzó szellemi élményed, elérhetetlennek tűnő világod volt, de amikor találkoztál vele, éppen ennek az élménynek a hitele vált kérdésessé. Európában születtél, de Európát csak a képzeletben élted át. Európa elsősorban kultúra volt és nem maga a valóságos élet.
Évtizedeken át a világnézetileg elszigetelt barbaricumban álmodoztál saját Európádról. De sohasem volt bátorságod kitörni a világodból, amelybe beleszülettél, amelyben illúziókat faragtál. Nem a kényszer akadályozott, hanem a félelem, hogy ha elmenekülsz, akkor önmagaddal, múltaddal szakítasz. Nem az erőszak, hanem az illúziók foglya voltál. Az évek múltak, mind kevésbé remélted, hogy egyáltalán látni fogod a kitalált Európádat, ám az ötvenedik életéved felé közeledve váratlanul szembesültél vele. Ajándékot kaptál, amikor már semmi örömet nem találtál benne. Késve érkeztél, mert korán születtél.
Üvegburában nevelkedtél, egyetlenegy világot ismertél, azt, amelyet hol gúnyosan, elkeseredetten, hol pedig lelkesen, amit szocialistának neveznek. A férfikor küszöbére az egypártrendszer uralmának idején léptél, annak a gyermeke voltál. Tudtad, hogy léteznek más világok is, de soha sem volt erőd arra, hogy azokat válaszd hazádul. Ezt tartottad az egyetlen lehetséges világodnak, amelyet utólag fölényeskedve ostorozhatsz, elkeseredetten megtagadhatsz, önigazolást keresve bizonygathatod, valójában sohasem szolgáltad önkéntesen az értelmetlen kommunista kalandot. Lelkiismereted ezzel nem vezeted félre; belátod, ez a hazugság megalázó lenne, valójában ez a kaland határozta meg az életed, melytől utólag nem szabadulhatsz. Emléke örökké üldözni fog, reflexeidben akkor is él, amikor álmodban felriadsz. Álmatlanul forgolódsz az ágyban, és tudomásul veszed, immár nehezen lélegzel, felkelsz az ágyból, sötétben tapogatózol, arra gondolsz, az élők sorából eltávozott néhány meghitt barátod. Megiszol egy pohár cukros vizet, aztán aggodalmasan az ágyad melletti székre helyezett alma után nyúlsz. Az éjszakai zajokat hallgatod. Van még némi időd. A nappalok egyre rövidebbek, az éjszakák mind hosszabbak. A sötétben azon tűnődsz, hogy soha semmit sem fejezel be.
Ez az otthoni éjszakai csend kísért, miközben virrasztasz egy olcsó berlini szobában, honvágyaddal küzdesz, azon töprengve, hogy a szocialista világban közeljövőben milyen sokan bohóckodnak majd: fennhéjazva hirdetik, mindent tisztán láttak, sohasem áldoztak semmilyen erőszaknak, legkevésbé a kommunista démonnak, az újsüttető posztszocialista próféták pilátusi ájtatossággal buzgón mossák a kezüket. Akik egy életen keresztül írták jellemrajzaidat, meghatározták világnézeti alkalmatosságodat, máris tapossák azokat a zászlókat, amelyeket alakoskodva felszenteltek, miközben diadalmasan veregetik a vállad, és büszkén ismételgetik: minden romba dőlt. De a romok nem vígasztalnak, elővigyázatos vagy, a tévedhetetlenek egyik csapata után másik jön, és nem tudni mit rejtegetnek kezükben. Így szorongat a honvágy, még akkor is, ha vágyadnak nincs igazi otthona.
Elutasítod ezt az újmódi alakoskodást. Nem kérsz látványos és olcsó felmentést. A romok között sem vagy boldog, levegő után kapkodsz, fuldokolsz. Immár a férfikor végén mindenhová magaddal cipeled a korán beköszöntött önemésztő öregséged, ettől a melankolikus felismeréstől a berlini utcákon még inkább kitagadottnak érzed magad. Itt azt várják tőled, hogy múltad miatt még nagyobb lelkiismeret-furdalás gyötörjön, nem titkolják előtted, gyógyíthatatlan betegségben szenvedsz, de legyél hálás azoknak, akik átmeneti időre fájdalomcsillapítót kínálnak fel, hálából sohase gondolj arra, hogy a betegségbe éppen ők taszítottak. Ne tedd szóvá, hogy mindannyian részt vettek abban a történelmi játszmában, amelynek az egyedüli vesztese te voltál. Két késsel vágták a jaltai sebet, az egyik nyugati kézben villogott. A hosszú, évszázadok villongásaiban, a világháborúkban, a történelmi rulettjátékban a civilizált Európa sorra csatákat nyert saját álomkóros peremvidéke ellen.
Ezekből a vereségekből semmit sem tanultál. Az egypártrendszer titokzatos labirintusában megerősödött benned a félig‑meddig bűnösnek kikiáltott Nyugat utáni nosztalgia; sokszor azt gondoltad, az a világ valótlanul távoli, kívül van a te kelepcéden. Bűntudattal gondoltál rá, de nem lettél szökevény, azzal hitegetted magad, te nem élhetsz idegenben, ezért inkább megadóan és elszántan felemelted önkéntes terhedet, önszántadból görnyedtél meg előtte; utólag ne keress hamis igazolást, erkölcsileg ne szépítsd a múltad; a megmagyarázhatatlan tévedéseket; a zegzugos sötét tévutakat önkéntesen vállaltad, nem kényszerből, hanem reménykedésből cselekedtél. Utólag nem ment fel a vitathatatlan tény, hogy ha szembeszegültél volna az árral, akkor kényszeríttetek, volna, hogy vele ússz. Túlélő vagy, de ez nem lehet igazolásod. Nagylelkű volt irántad a kényszer, mielőtt teljesen elnémított: atyáskodva szánalomra méltó egérutat biztosított, játszott veled, mint a macska az egérrel. Te pedig hitegetted magad, hősiesen ellenállsz, ám minden egyes játszma végén beláttad, csak játékszer voltál.
Sajog a tested. Sóvárogsz az ismeretek után. Berlinben végre meggyőződhetsz arról, mennyit hazudtak neked, mennyit hazudtál magadnak, az ismeretek hamisak és feleslegesek voltak. Nem vagy képes lelkesedni, örülni. Megérkeztél, hogy lásd, megfelel‑e a valóság annak a képnek, amelyet túlélőként eszményítettél; elképzeltél magadnak egy világot, amelyet Nyugatnak neveznek. Amelyről már gyermekkorodban úgy beszéltek, mint az ellenségedről, miközben te titokban, nem csekély bűntudattal cinkosa lettél. Szorgalmasan felmondtad a kötelező leckét, de mindig másra gondoltál. Most a szemed előtt tárul fel minden. Behunyod a szemed, hogy jobban megfigyeld. Bizonyára jobban tájékozódnál, ha nem venne körül a tárgyi világ. A valóság akadályoz, hogy ellenőrizd saját ábrándjaidat. Nem vagy egyenrangú azzal a világgal, amellyel hosszú várakozás után találkoztál. Az ő nyoma kitörölhetetlenül benned van, a te nyomodnak viszont híre sincs. Azok a tájak, ahonnan érkeztél, úgy élnek itt, mint fantom‑világok. A gondjaid ragályos betegségek. Veszélyes bacilushordozó vagy, akit időnként fertőtleníteni kell.
A győztesek kicsinek tartják Európát, a vesztesek nagynak. Mindketten így keresik helyüket benne. De minél jobban megismered Európád, annál inkább megtanulod, milyen megalázó vesztesnek lenni. Tudomásul veszed, már akkor megalázkodtál, amikor teljesült a vágyad, s átlépted a mágikus országhatárt: lehorgasztott fejjel várakoztál a határőr előtt, hogy lepecsételje az útleveled; ez a kiszolgáltatott mozdulat jelenik meg a szemed előtt, miközben tapintatosan vizsgálod újdonsült ismerőseid arcvonásait, szeretnél betekinteni a világukba, mindent tudni akarsz róluk. Beszélgetsz velük, faggatod őket, kíváncsi vagy, tudomásul vették‑e történelmi árulásaikat, azokat az évszázadokat, amelyekben önző módon feláldoztak, csakhogy saját bőrüket mentsék. Erről nem vesznek tudomást, nem szokták meg, hogy a törvénytelen gyerekek vádolják őket. A balekok hallgassanak. Semmi megindulást sem fedezel fel bennük, a beszélgetés folyamán belátod, nehezen értitek meg egymást. Sajnálkoznak sorsodon, az újságokból mindenről tájékozódtak, a képeslapokban olvastak szenvedéseidről, érdeklődéssel böngészték a disszidensek interjúit, akárcsak a sportrovatokat, tudat alatt ők is attól tartottak, betör közéjük a bolsevik vírus. Megveregetik a vállad, elismerik, jó határőr voltál, testeddel védted őket, végre elült a vihar, csökkent a veszély, pihenj meg, mondják, majd lapoznak egyet az újságban: újra a sporteredmények a legfontosabbak. Bűnrészességükről tudni sem akarnak. Nem kíváncsiak, mi sajog a határőr bőre alatt, kissé furcsállják óvatos, kétértelmű mondataidat, sajnálkoznak a csődbe jutott kelet‑közép‑európain, de azért tapintatosan távol tartanak maguktól: tapintatosan kerülnek, mintha ragályos betegségben szenvednél. Néha megdicsérnek, átmenetileg kigyógyultál a pestisből, de véglegesen soha sem leszel egészséges. A koldusbot egyébként is utálatos jelkép. Maradj továbbra is önkéntes kísérleti alany a történelem bonckése alatt. Azonnal felismered, folytathatod monológjaidat, akkor sem értenének meg, ha komolyan figyelnének rád. Megjegyeztek néhány botrányos politikai ügyet, ó, ők mindent tudnak a kommunista diktatúráról, jelentik ki tudálékosan, és ezzel leveszik napirendről a rejtélyes kafkai pert. Nem éreznek több kötelességet irántad, de éreztetik veled, hogy adósuk vagy. Nach Berlin... Sóhajtasz fel rezignáltan. Szegény pária vagy, a meghasonlott peremvidéki. Onnan jössz, ahol találkozik Balkán és Pannónia, az hitelt érdemlő Európának csak te, a félig és mindig gyanús európai tartozol felelősséggel. Neked örök életedben bizonyítanod kell. Ők, a született európaiak, jó szándékkal vannak irántad. Érdeklődésük felületes, már régen elkönyvelték, hogy örökre Európa fattyúja leszel, de még ezt az állapotot is ki kell érdemelned.
Berlin falai között elismered: európai fattyú vagy. Nem érdemelsz többet. Történelmi skizofréniában szenvedsz, számodra Európa gúzsba kötött emlékezetének elnémulása vészterhes jel. Szerinted az emlékezet éltető eleme nem az élet, hanem a kultúra. S Európába elnémul, ha a kultúra, ha a periféria ellen elkövetett bűneiről kellene vallania. Küzdesz az emlékezet ébrenlétéért, naponta mented az élettől a kultúrát. Abban bízol, hogy megőrzöl valamit, az élet ideológusai közben kárörvendően vádolnak, mert ködös általánosságokba menekülsz. Cenzoraid szavai visszhangoznak benned. Valóságod legyen érzékletes, diszkréten osztályharcos szellemű, aztán ‑ mikor elkoptak ezek a szavak ‑ köteleztek, hogy gondtalanul játssz a szavakkal, a nyomorúságos világban karcsú mondatokat körmölj, miközben a komisszárok a szalonokban szivaroztak és a szépséget dicsérték. Aztán ezek a mondatok is elkoptak, a peremvidéki hatalmak alatt megrendült a föld, mire azt követelték, hogy dicsérd a nemzetet, melynek ők a megmentői és felszentelt vezérei. Bárhová pillantottál, mindenütt hamis prófétákra bukkantál, az emberek éheztek és más világ után vágyakoztak, a próféták viszont szaporodtak, mint a gombák. Ez volt a történelem. Nem egy‑egy gondolat volt hamis benne, hanem az egész élet, a teljes valóság. Ami konkrét és megtapasztalható ‑ az félrevezető és hazug. Tömegek esküdtek rá, testvér a testvért, ez egyik nemzet a másikat pusztította, üldözte, gyűlölte, örök időkre kiátkozta. A véres Duna menti, balkáni misztérium legnagyobb szemfényvesztése éppen a valóság volt. És még most is a valóságot kérik számon tőled a hazugság fényesen kitüntetett szolgái. Nem gondol senki arra, hogy a te valóságod túl van a láthatón és érzékelhetőn, a kollektívan élvezhető valóság ópiumán. Kelet‑Közép‑Európában a legnagyobb hazugság éppen a valóság, már nem hiszel benne, nem vagy kíváncsi rá; abba kapaszkodnál, ami felette van ennek, és megmagyarázhatatlan erőként irányít, amelyet szorongásból mindentől elvonatkoztatott, tiszta gondolatnak nevezel. De tudod, hogy sokkal többről van szó. Csak ez a szorongás hozhatja meg számodra az utolsó kegyelmet, a feloldozást.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Netanjahuban nem lehet bízni
Erre figyelmeztet a New York Times első számú Közel-Kelet-szakértője, aki már több Pulitzer-díjat kapott a térségről >
„Aki á-t mond, mondjon bé-t is”!
Ismereteim szerint – hosszú idő után – ez az első eset, hogy egy magyar párt határozottan >
Hitler elégedetten bólogat a sírjában
A kormányközeli Magyar Nemzet szerint a náci fasizmust veszélyétől többé nem kell tartanunk, mert „letűnt a >
Benjamin Netanjahu bukása
Az ellenfelei által is elismert politikai bűvésznek elfogytak a trükkjei. Nem azonnal szembesül a kudarccal, de >
Putyin emeli a tétet
Megújítja a fenyegetést, amikor bejelenti, hogy harcászati atomfegyvereket telepít Belaruszba, de pontosan tudja, hogy mit csinál. >
Pártideológiát szolgál a színház (is)?
Most ismét két színházat biztosított be magának újabb négy évre a pártírónő, a „mi Miránk” (Mirjana >
Amikor már késő elutasítani a cinkosságot
El is utasíthatja, teszi hozzá „jóságos” arckifejezéssel, miután tudtára adta, hogy zsarolható. Ekkor már késő elutasítani >
A magyar identitásról
Elmeséltem ezt a levelet valakinek. Megkérdezte, hogy ha valaki magyar marad, akkor olcsóbb lesz-e a kenyér. >
Örökösödési háború
A miniszterelnök szobájának faláról Tisza István képe néz le. Gondol-e Orbán az erős ember és vele >
Ketten von der Leyennel szemben
A Spiegel úgy mutatja be Daniel Freundot, illetve Moritz Körnert, mint furcsa párt, amely jó két >
Trump most ismerkedik a jogállammal
Mégis jobb volna, ha előbb a Kapitólium ostroma miatt számoltatnák el. Az utóbbi ügyben vizsgálódó különmegbízottnak >
A boszniai szerbek vezére a Kreml forgatókönyvét alkalmazza
Milorad Dodik bekeményít a sajtó és a civil szféra ellen. Most éppen ott tart, hogy törvénytervezetben >