Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
A Vatikán 166. sz. közleménye
Ma tették közé a Szentszék állásfoglalását. >
A hűséges Hachiko története
Hachiko 1923 novemberében látta meg a napvilágot Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor >
Hogyan szaporodnak a rendőrök?
Dublinban elszabadult egy rendőrségi ló. Utóbb a termetes állatból előtört a párzási ösztön, és majdnem >
Amerika felfedezése annak köszönhető, hogy Kolumbusz nőtlen volt
Kolumbusz Kristóf kizárólag azért fedezhette fel Amerikát, mert nőtlen volt – jelenti kanadai tudósítónk. Tudniillik ha >
A fasiszták zászlaja alatt
A fasiszták zászlaja alatt1 A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. >
Okosabb vagy, mint egy ötödikes?
– Budapest melyik európai ország fővárosa? – így hangzott az amerikai iskolákban a harmadikos földrajz tananyagnak >
Motivált zsírégetés
Végre egy szellemes hirdetés a reklámok sivárságában: >
Úrvezetők Kínában
A felvételek gyűjteménye gyakorlatilag egyetlen sarkon készült. >
Előkerült az egyik legijesztőbb felvétel a Japánt sújtó szökőárról
Néhány napja tűnt fel a videómegosztókon a döbbenetes amatőr felvétel. >
Mosdók a világ minden tájáról
A leleményesség határtalan. >
Balla László esete Tito marsallal
Balla László* mérnök, a szabadkai Műszaki Iskola igazgatója, neves sportoló, Szabadka város díszpolgára, az egykori Jugoszlávia >
Távol Nigériától
Közel tíz éve, amikor először jártam Nigériában, ellenállhatatlanul magával ragadott a földrész gyönyörűsége. Megismerni egy másik, >
Napi ajánló
Teheránt és az Iszlám Államot is kisegítette Trump a Szulejmáni-merénylettel
Annyi bizton állítható, hogy Szulejmáni likvidálása nem egy átgondolt, a tanácsadókkal alaposan megtárgyalt döntés eredménye volt, hanem Trump egoista karakteréből született. Keresztes Imre (hvg.hu):
Donald Trump a legdurvábbat választotta a neki felkínált opciók közül, amikor kilövési parancsot adott Szulejmáni iráni tábornok ellen. Teherán már meg is tette az első válaszcsapást, de úgy tűnik, nem akarnak háborút. A konfliktusnak az Iszlám Állam örülhet.
A világ lélegzet-visszafojtva figyeli az Egyesült Államok és Irán párbaját. Múlt pénteken Donald Trump elnök parancsára az USA hadserege likvidálta Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elit alakulata, az al-Kudsz Erő parancsnokát a bagdadi repülőtér szomszédságában. Kászim Szulejmánit kedden eltemették, a szertartás után pedig tömegpánik alakult ki.
A gyilkosságra reagálva a teheráni hatalmasságok – élükön Ali Khameneivel – azonnal bosszút esküdtek. Mire Trump arra intette Teheránt, hogy maradjon nyugton, különben 52 iráni helyszínen – köztük kulturális létesítményeken – áll bosszút. Emlékeztetőül arra, hogy az 1979-es iráni iszlamista forradalom után az USA elfoglalt teheráni nagykövetségén 444 napon át 52 amerikai túszt tartottak fogva. Irán figyelmeztetett: kulturális létesítmények elpusztítása háborús bűn (nem mintha ez Teheránt a múltban visszatartotta volna), és a maga részéről 300-ra emelte a lehetséges célpontok számát. Az egymásra licitálás után az első valódi támadást szerdán Irán indította.
Szulejmáni a teheráni vezetéssel kevésbé szimpatizáló irániak szemében is valódi hős volt, most pedig mártírrá vált.
Bár a helyi illetékesek minden eszközzel ösztönözték is a többnapos temetésen való részvételt, a hétfőn a tábornoktól Teheránban búcsúzó százezrek jelentős része saját indíttatásból vonult az utcára. Utoljára az iszlám állam alapítója, Ruhollah Khomeini ajatollah 1989-es temetésén jelent meg hasonlóan nagy tömeg. A hétfői szertartást a könnyeivel küszködő Khamenei vezette, Szulejmáni lánya pedig bosszút esküdött Trumpnak és az Egyesül Államoknak. A tömeg azt skandálta: halál Amerikára, halál Izraelre!
A teheráni tömegpszichózis láttán kérdés, van-e még lehetőség a konfliktus lecsendesítésére. Egyik fél sem akar, nem is akarhat nyílt háborút. Donald Trump a múlt heti katonai akció után hangsúlyozta: éppen egy háború elkerülése érdekében adta ki a parancsát, nem pedig azért, hogy kirobbantson egyet.
Az biztos, hogy a mostani válsághoz kölcsönös támadások, túlreagálások, félreértések vezettek. December utolsó hetében egy szerződéses amerikai vállalkozó életét vesztette, amikor Irán által támogatott iraki milicisták rakétákkal lőttek egy katonai bázist az észak-iraki Kirkuk város mellett. Szulejmáni megölése állítólag már ekkor felmerült Washingtonban, de helyette a Kataib Hezbollah Irán-barát iraki milícia támaszpontjaira mért csapás mellett döntött az amerikai elnök. A támadásban 25 iraki milicista halt meg, amit a teheráni vezetés aránytalan reakciónak vélt, és Szulejmáni jól bevált módszerét használva tüntetést szervezett az USA bagdadi nagykövetsége ellen. Az iraki milicisták és a tiltakozók azonban meg is támadták a világ legnagyobb amerikai diplomáciai képviseletének külső bejárati épületét.
A képsorok nemcsak a 41 évvel ezelőtti teheráni követségfoglalást idézhették fel Washingtonban és Trumpban, de a bengázi amerikai misszió elleni 2012-es támadást is, amelyben az USA líbiai nagykövete is meghalt. Trump Twitteren közölt harcias posztjára Khamenei flegmán csak annyit válaszolt: „Tégy, amit akarsz!”
Ha hinni lehet az amerikai sajtóban megjelent cikkeknek, hasonlóan széles opciós listát tettek Trump elé az amerikai tábornokok is. Szulejmáni kivégzését állítólag csupán szélsőséges lehetőségként írták fel a lapra, hogy a háborút zsigerileg ellenző Trump szemében a többi opció racionálisnak tűnjön. Az elnök azonban a legradikálisabb lépésre szánta el magát. A kongresszus illetékeseinek bevonása nélkül elrendelt támadást a Fehér Ház ráadásul két eltérő verzióval is magyarázta. Az egyik szerint közvetlen és azonnali veszélyt előztek így meg, a másik mindössze eljövendő támadások meghiúsításáról szól. A The New York Times újságírója úgy értesült, a fenyegetés „borotvaél-vastagságú” bizonyítékokon nyugodott.
Annyi bizton állítható, hogy
Szulejmáni likvidálása nem egy átgondolt, a tanácsadókkal alaposan megtárgyalt döntés eredménye volt, hanem Trump egoista karakteréből született.
A macsószemléletű Trumpnak persze az is lehetett a szándéka, hogy elvonja a figyelmet az elnöki vádemeléséről, és erőskezű főparancsnoknak állítsa be magát a novemberi elnökválasztásra készülve. 2011-ben ugyanő még Obama akkori államfőt vádolta azzal, hogy ki fog provokálni egy Irán elleni katonai kalandot, újraválasztásának esélyeit növelve.
Trump „passzív héja” – mondta róla egy elemző, hiszen a botcsinálta politikus többször is értelmetlennek nevezte az USA közel-keleti háborúit, de élvezi a katonai pompa és erőfitogtatás minden formáját. Nagyobb baj, hogy nem gondolkozik előre, nem is számol azzal, hogy a tettei ellenlépéseket szíthatnak. Kiszámíthatatlanságát jól jellemzi, hogy tavaly nem reagált a Hormuzi-szorosban olajtankerek ellen elkövetett támadásokra, de még a szaúdi olajlétesítmények elleni példátlan légicsapásokra sem, holott valamennyiben nyilvánvalóan benne volt Irán keze.
Szulejmánit viszont egész életében más sem érdekelte, mint a fegyveres konfliktusok káosza, és az utóbbi években sikerült is tovább növelnie Irán befolyását az amerikaiak kárára. Aktív volt a halála percéig. A Reuters hírügynökség iraki informátorokra hivatkozva azt írta, hogy tavaly októberben a tábornok iraki síita milíciavezérekkel találkozott Bagdadban. Állítólag a milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek (PMF) a vezetőjét, a múlt pénteki merényletben szintén megölt Abu Mahdi al-Muhandiszt bízta meg, dolgozzon ki új tervet az amerikai célpontok elleni támadások fokozására, hogy ezzel kiprovokálja az amerikaiak válaszát. Irán számára ugyanis fokozódó problémát jelentett, hogy a gazdasági helyzetük miatt elégedetlenek nemcsak a helyi vezetés, de Teherán befolyása ellen is utcára vonultak szerte a régióban. Bagdadban véres tömegtüntetések veszélyeztették a kialakult politikai helyzetet. Szulejmáni úgy kalkulált: egy forrófejű amerikai beavatkozás újra az USA ellen fordítja a népharagot.
Bár maga Szulejmáni lett az áldozat, a terv várakozáson felüli eredményt hozott.
A merénylet az egész Közel-Keleten mindenkit emlékeztetett arra, milyen az, ha Amerika csendőrt játszik, a kulturális célpontok elleni fenyegetőzés pedig tovább rombolta az USA tekintélyét.
De ennél konkrétabb károkat is okozott a csapás, méghozzá Irakban. A bagdadi parlament máris szavazott arról, hogy a külföldi erők hagyják el az országot. Miközben Németország több száz katonáját azonnal kivonta, Trump megint a maga módján válaszolt: egy katonai bázis építési költségeinek megfizettetésével fenyegette meg a bagdadi kormányt a parlamenti határozat érvényesítése esetén, és olyan szankciókkal riogatott, amelyekhez képest – mint mondta – az Irán elleni korlátozások „szelídek”. Bár aligha valószínű, hogy az Irakban állomásozó közel 6 ezer amerikai katona rövid távon távozásra kényszerülne, hosszabb távon kétségessé vált a maradásuk és főként a működésük. A washingtoni fejetlenséget mutatja, hogy egy Pentagonban megfogalmazott levél piszkozat formájában, aláírás nélkül hétfőn eljutott Irakba, onnan pedig a világsajtóhoz. Ebből úgy tűnt, Amerika inkább maga vonja ki a csapatait, mint hogy kitessékeljék azokat.
A visszavonulás azonban komoly veszélyekkel járna, az iraki kontingens ugyanis létfontosságú a még Szíriában lévő ezer amerikai katona számára. Az USA katonai jelenlétének legfontosabb célja elvileg az Iszlám Állam (IS) szunnita terrorszervezet elleni harc befejezése és annak garantálása, hogy a 2014-ben Irakban és Szíriában kikiáltott kalifátus, illetve a dzsihádista rémuralom ne éledhessen újjá (Trump azonban nem csinál belőle titkot, hogy főleg a közel-keleti olajkincs biztosítása foglalkoztatja). Az USA vezette dzsihádellenes koalíció mindenesetre bejelentette, felfüggeszti a hadműveleteket, hogy az esetleges iráni támadások kivédésére összpontosíthassa erejét.
Szulejmáni likvidálása ugyanakkor rávilágított Irak megosztottságára és működésképtelenségére, ami megint csak azt jelzi, hogy az ország újra kiváló tereppé válhat az IS számára. A kurd és a szunnita képviselők nem támogatták a bagdadi parlament döntését, és a síita politikai elit sem örül egységesen az iráni bábáskodásnak. Ráadásul az amerikai katonáknak otthont adó iraki támaszpontokat támadó síita milíciákat formálisan az amerikaiak által 2014 óta közel 6 milliárd dollárral felszerelt és kiképzett iraki nemzeti hadseregbe tagolták, al-Muhandisz pedig még parlamenti képviselő is volt. Az iraki káoszban mintha az állam különböző egységei rontanának egymásra. Irak gyengesége Irán érdeke, amely – és ezt Szulejmáni is vallotta – a felségterületének tekinti a szomszédját. Teherán egyik legfőbb stratégiai célja az, hogy onnan – és persze az egész Közel-Keletről – kiebrudalja az amerikaiakat.
Az nemcsak az USA, de minden ország stratégiai érdekeit sérti, hogy Teherán feltámasztani látszik a nukleáris programját. A minap közölte: mostantól nem tart be semmilyen korlátozást az urándúsítás terén. Teherán azok után is hajlandó volt részlegesen kitartani az egyezmény mellett, hogy Trump 2018-ban felmondta az elődje, Barack Obama által 2015-ben Iránnal aláírt, amerikai–iráni enyhüléssel kecsegtető megállapodást.
Erről két éve még meg tudták győzni az ősellenségek alkuját szavatoló hatalmak, Kínán és Oroszországon túl leginkább az európaiaik (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország). Az iráni gazdaságot padlóra küldő amerikai szankciók tavalyi újbóli bevezetése, de különösen a konfliktus mostani eszkalációja után azonban végképp kérdéses, lesz-e olyan iráni vezetés, amely hajlandó újra elfogadni a nukleáris program korlátozását.
Szulejmáni kilövése az iráni keményvonalasok malmára hajtja a vizet – legalábbis egy ideig biztosan. A tábornok és iraki „helytartója” földi maradványait körbehordozták Iránban, ami nemcsak a külső ellenség elleni összetartást erősítheti, de a rendszernek is lehetőséget ad a fellélegzésre. Tavaly novemberben ugyanis kormányellenes tüntetések rázták meg az országot, amelyeket brutális erőszak árán sem lehetett elfojtani. Becslések szerint ezer ember lelhette halálát a hazai rend fenntartásában is segédkező Forradalmi Gárda fellépésének következtében.
Szulejmáni likvidálása ajándék volt Teherán számára
– mondta erre utalva az egyik emberjogi szervezet helyi megfigyelője.
Irán valódi stratégiai célja az amerikai szankciók megszüntetése, az ezzel járó nemzetközi elszigeteltség mérséklése lenne. Ehhez azonban Trump az atomprogram teljes leállítását, a ballisztikus rakétarendszerek felszámolását és a térségbeli síita milíciák támogatásának megszüntetését követeli, amire pedig a jelenlegi iráni vezetés nem hajlandó. Hogy ezek után nyílt háború vagy a megtorlások megtorlása jön-e, nem tudni.
Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a tavaly még Trump által felvetett közvetlen amerikai–iráni tárgyalásra és ezzel a konfliktus pacifikálására egyhamar nem kerül sor. Szulejmáni meggyilkolása rendkívül kockázatos döntés volt, ami a térségben talán csak Irak 2003-as amerikai lerohanásával hasonlítható össze. Az USA utoljára a második világháborúban lőtte ki célzottan egy szuverén állam reguláris seregének tábornokát, mégpedig egy japánt, és most először kerülhet szembe egy félmilliós hadsereggel a majd 70 évvel ezelőtt kezdődött koreai háború óta. A legrosszabb viszont még elkerülhető. Mint egy amerikai elemző fogalmazott, bármit is játsszanak a felek, úgy tűnik: míg az amerikaiak csupán dámáznak, az irániak sakkoznak.
Úgy akarnak ütni, hogy rendszerük kiállja a vérbosszúk sorozatának következő fordulóját.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Monroe-elv és ami ebből következett
A gyakorlatban azonban a hidegháború viszonyai között, a szovjet és kommunista fenyegetés nyomásában a nemzetbiztonságát fenyegetőnek >
Izrael nem alapozhatja politikai stratégiáját a megkérdőjelezhetetlen katonai erőre
A palesztinokhoz fűződő viszonyt egy évtizeden át a jobboldal szabta meg, ám felsült vele. A hadsereg >
Még Trump sem állhat a törvény felett
Őt is megilleti persze a tisztességes tárgyalás és az ártatlanság vélelme. Ám nem szabad semmiféle kiváltságot >
Európa új frontvonalai
Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatónője szerint új határok alakulnak ki Európában, mert a háború bebizonyította, hogy >
A szaudi-iráni megállapodásról
Persze, van még egy ismerős ismeretlen ebben s közel-keleti egyenletben, aki nem is olyan háttérszereplő, különösen, >
Putyin határtalan étvágya – Moldova, Koszovó és Bosznia
Moszkva meg akarja buktatni a kisinyovi kormányt, hogy az ország orosz befolyás alá kerüljön, és ezzel >
Léggömb, vagy csak egy lufi?
Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik >
Az olasz miniszterelnök jobb, mint a híre
A Die Welt korábbi főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök >
Mi a gond a kínai lakosság csökkenésével
Paul Krugman kétségbe vonja a hivatalos kínai adatokat, mármint hogy tavaly váratlanul fogyni kezdett a lélekszám, >
Netanjahu Izrael legnagyobb ellensége, miért nem száll vele szembe a Nyugat?
Hiszen a keményen jobbos vallási koalíció nekimegy a polgári szabadságjogoknak, külföldön pedig megbízhatatlan partnernek ígérkezik. Netanjahu >
Ha Putyin belebukik a kalandba, egy jó ideig káosz áll be
Viszont kiaknázhatja Magyarország, Lengyelország és Románia, hogy megkaparintson olyan tartományokat, amelyekről 1919 és 45 között volt >
Babiš nyomul az elnökségért
A megosztó populista milliárdos, Andrej Babiš nyomul az elnökségért a választás tegnap kezdődött és ma záruló >