Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Végel László
Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá. Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Végel László:
2017.október 12., péntek
Végre Anikót sikerül rábeszélni, hogy forduljunk orvoshoz. A taxis össze-vissza barangol, elnézést kér, ugyanazokat az utakat javítják, amelyeket pár évvel ezelőtt építettek. Senki sem tudja mit és miért javítanak, semmiféle tábla nem értesít arról, hogy mi célból folynak a munkálatok mikor kezdődtek és meddig tartanak. Igy néz ki a következmények nélküli ország. Lopnak, lopnak, mondogatják a polgárok mindenfelé, s aztán legyintenek, mintha ez is magától értetődő lenne. De mindezért kárpótol az újvidéki indián nyár, és örülök, hogy az emberek arcán újra megjelenik a mosoly. Újra meg újra rádöbbenek arra, hogy a szerbiai polgárok rendkívül szívósak, van ebben a világban erős, rejtélyes vitalitás, túlélnek bármilyen hatalmat. És mosolyogni is tudnak hozzá. Több a mosoly, erősebb a vitalitás, és mélyebb a fatalizmus, mint Magyarországon. Ám azt is hozzá tenném, hogy nem olyan lázadó társadalom ez, mint ahogyan csalafinta módon hirdetik a népnek hízelgő a politikusok. Akadt-e valamiféle tömeges lázadás az egypártrendszerben? Nem. A 68-as események egy kis szigetet jelentettek, amelyet gyorsan elöntött a tenger. A nép erre is legyint, és csak abban reménykedik, hogy valahogy feltalálja magát. Mindennapi kenyerünk lett a fatalizmus.
Gojko Tešić telefonál, az Új Symposionról szeretne valamiféle nyilvános beszélgetést szervezni, ezt is ódzkodva fogadom, akárcsak a többi hasonló invitációt, mert attól tartok, hogy a folyóirat afféle kitűző lesz, amelyet ünnepi alkalmakor hordozunk. Mi volt a lényege, faggattam magam a múlt hónapban Sinkó Ervin sírjánál. Túl banális lenne azt mondani, hogy antiprovinciális, amit oly gyakran emlegetnek. Vagy csakugyan mérték és mérce volt, amely csak akkor nevezhető hitelesnek, ha szereplőit ma is kötelezi, különben siralmas pozícióharc az egész. (…) Miféle közös mérték és miféle közös mérce? Hogyan írható le a közös szellemi tér? Volt-e egyáltalán ilyesmi? Igen, vagy nem? Elárultuk-e fiatalkori eszményeinket? Volt-e valamiféle rebellis mag, amelyet manapság nem illendő emlegetni? Jobb megtagadni, vagy legalább is hallgatni róla? Rebellis folyóirat volt, vagy kádernevelde – jó és rossz fiúkkal? Vagy csak egy folyóirat volt a sok közül, ahol különböző hitvallású alkotók nemzedéki alapon találkoztak? A jelenlegi narratíva inkább az utóbbiról szól, csak arról hallok, hogy ki mit alkotott a folyóiratban, természetesen öndicséretként, s arról nem, hogy ki mit kapott a folyóirattól. Vagy a közösség baljós sorvadásának korában muzeális érték lett belőle? Emléktárgy? Turisztikai mutatvány a magyar kultúrában? Ezt a groteszk végkifejletet sem elképzelhetetlen. Következmények nélküli folyóirat? Ki mer ezekre a kérdésekre válaszolni? Lehet, hogy mindenből volt valami, rendben van, tarka volt és ellentmondásos, ám legyen, csak ne legyen kitűző. A saját fatalizmusomra gondolok. Azokra a hosszú sétákra, amelyeket Tolnai Ottóval 1960 körül a Futaki utcán tettünk, s nem szabadulhatok meg azoktól a gondolatoktól, amelyeket Sziveri János felkérésre 1981-ben az akkori Új Symposionban a Homokdombok című esszémben fogalmaztam meg. „Az eredményekről szóljanak mások, akik szembesültek velük. Történetünk még kételyre, demisztifikációra kötelez. Vitázó alkatúak voltunk, a radikális átértékelés hangjait szólaltattuk meg. Most, amikor ezt szervezett, intézményes feltételek között, nagy beleszólási lehetőségekkel valósítjuk meg, miért olyan gyanús az irodalmi csend, a diákos szófogadás, a fiatalos szelídség a fiatalok részéről. Különös módon nem kérdez ránk senki. Néha a margóról elhangzik valamilyen elégedetlen felhang, de azt nagyon gyorsan elhallgattatjuk. (…) Ennél is fontosabb: megőriztük-e függetlenségünket arra, hogy saját magunkat is bonckés alá helyezzük? Elérkezett az idő, nem kegyelmezhetünk magunknak. Ki-ki a maga poklában születhet újjá”. A Lemondás és megmaradás (Cserépfalvi,Budapest, 1992.) című esszékötetem hátlapján írtam, hogy az esszék non-fiction regényt is képeznek. A regény hőse az esszéíró, aki „látta süllyedni azt, amibe beleszületett”. Igen, a poklunkról nem szólunk.
Következő cikk: SNS TVRDI DA JE NOVAC ZA KAMPANJU DOBILA OD 6940 TETAKA IZ KANADE
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >
Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette
A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >