Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
Tolnai Ottó: Benes árnyéka, avagy a mondén hurkapálcika
Benes az egyik legnagyobb élő magyar képzőművész, jó, hogy a közvélemény nem-igen tud erről, mert akkor beskatulyáznák, befolyásolnák, ide-oda sodornák, nem hagy-nák dolgozni, így nyugodtan dolgozhat, ilyen (meg mint amilyen grandiózusat például a Műcsarnokban láthattunk volt!) tárlatokkal lephet meg bennünket. S aztán megint eltűnik, csak árnyékát látjuk, mint abban az expresszionista filmben, amelyre már utaltam volt, csak árnyékát látjuk a magyar festészet falára vetülni... (2006)
A test az a mező... A testem kontextusában vett dolog ez, a testem pedig csak szegélye vagy perifériája a dolgok rendjének... Az animáliák és az emberek ilyenek: abszolút jelen levő lények, melyeknek negatív nyomuk van. A korporeitás vagy testiség, melyhez az eredendő dolog hozzá-tartozik, inkább általában vett korporeitás...
M. Merleau-Ponty
Különös, pedig mennyit mozgatták, a pálcikaemberkéről sem tudunk többet, mint az emberről magáról. Pedig nagy művészek játszottak vele, pontosabban: vették nagyon komolyan.
Klee és Kafka például. Meg Csáth Géza, majd Giacometti és Michaux.
Klee pálcikaembere egy iskolafüzet kockás lapjain mozog, akárha a klasszikus csata-képek felett, kötéltáncosként. Talán azt mondhatnánk, játszóterekké alakítja a csatatereket, jóllehet a csataterek majd csak Klee után lesznek igazán borzalmas színterekké, hogy a koncentrációs táborokban, a Gulágon és Hirosimában, immár valós pálcikaemberkék mozogjanak, vetüljenek a sárra, a hóra, a hamura. Kafka végigköveti, mi történik az emberi figurával, mi íratik a bőrére, hogyan alakul rovarrá, hogyan vágnak fejszével sebet az oldalába. De ha rajzolni kezd, már csak a pálcikák maradnak... Michaux ideogramma-lényével, Pymmel veszi kezdetét a pálcikaemberke tulajdonkép-peni irodalma. Körülbelül annyit tudunk az emberről, mint Pymről. Igen, Pym az ember egy megéledt modellje. Minimumra redukálódott, már nincs kívül és belül, csupán csak életre kelt... Giacometti figurájáról sem tudni, pálcikává csupaszított-e, avagy pálcikából épül tovább, netán kezet, lábat, sőt szemet is kaphat... De a pálcikaemberről értekezve talán még korábbról kellett volna kezdenem. Lascoix-nál például. Hiszen azóta sem szembesült a szörnnyel senki ténylegesebben, mint az a pálcikaemberke ott, a barlangfalon, noha közömbössége ma is felfoghatatlan számunkra, jóllehet mi is ugyanolyan helyzetben vagyunk, szemben a szörnnyel, amely még mindig vérzik, ám korántsem vérzett el, ugyanolyan helyzetben, ugyanolyan közömbös pálcika-emberkék...Vagy kezdhettük volna az etruszk emberkéknél, akik viszont végtelen boldogságban buknak fejest a feneketlen kékségbe...Benes két véglet között mozog. Sematikus, keskeny figurákat (Kosztolányi mondja valahol, hogy: keskeny kurva), már-már pálcikaemberkéket vetít elénk. Avagy Fellinit és Boterót is űberelve, a monumentálisan redős, netán éppen a Michelin-maszkóta női változatát, Husikát ülteti egy asztalka sarkára. De persze közben is állandóan vizsgálódik.
66A fetust, mint indiai táncosnőt, mint űrhajóst, sok vezetékével, vizsgálja a méh koz-moszában. Mint impresszionista tájképeket, dombokat, szemétdombokat fest, amelyek, ha jobban megnézzük, hullahegyek, dögtemetők valójában. Érzelmes őszi tájra kerülünk hirtelen. Ahol hullák rothadnak, szívódnak fel a tájba, csata, nevezetesen éppen a zentai csata, illetve a zentai kivégzések után. Avagy csupán egy óriás kutyát látunk, amely tájnak álmodja magát, amely lenyelte a tájat, ha nem a táj nyelte le őt. Máskor egy gyárcsarnokot látunk, ahol az embert préselik, fagyasztják kockákba, de az sincs kizárva, óriás nyomdában vagyunk, ahol az ember mint olyan, arcát nyomják óriásplakátokra. Művészünk aztán közelebb hajol egy-egy ilyen fekete-fehér, szitával nyomott, mozgó archoz, minimális színnel érinti, festi. Akkor látjuk, élő arcokról, segélykérő, de az sincs kizárva, immár klónozott emberekről van szó. Máskor pedig fürdőznek ezek a ematikus figurák, boldogan, de nem tudjuk azúrban-e, avagy forró kátrányban. Szóval, akár egy tudós hajol az ember árnya fölé. Mert hősei, szemben Schlemil Péterrel, nem az árnyékukat, testüket adták el. Árnyként, határozatlan szegéllyel jelölt mezőként élnek. Ezért tanulmányozhatja Benes, mint kátránykartont hajtogatva, falemezből vágva ki körvonalukat, vetületüket. Közben látszólag egyszerű festészeti technikákkal megkísérel bőrt húzni rájuk. Ezekre a körülhatárolt mezőkre, vetületekre, árnyakra. Megkísérli, festéket csapkodva, vagy pasztásan, informel-tapasztalataival, gesztuális reflexeivel élve, körülhatárolni, sőt felöltöztetni őket. Akárha varangyszín-terepszín egyenruhába. Majd ismét lemezteleníti ezt a vetülő árnyat, vetülő, raszterré hulló valamit-valakit. Most, semmis római kollázsainak köszönve, újra Benes keskeny figurájánál vagyunk. Benes sosem élt klasszikus eljárásokkal, sosem, még az akadémián sem készített anatomikus rajzokat, pedig a világ egyik legjobb akadémiájára, a belgrádira járt, amelyet olyan nagynevű tanárok vezettek, mint Dobrovits, Lubarda, Boschán György, valamint Benes tanára, a festészet Ivo Andrića (itt a nagy író nemes tónusára gondolok elsősorban), Gvozdenović, aki mellesleg, ezt sokszor hangoztatom, hiszen ez fontos Benes korai és kései, tehát folyamatos drippingjének megítélésekor is, Münchenben Hoffmannál tanult, annál a Hoffmannál, aki New Yorkban majd beindítja a nagy lírai absztrakt nemzedéket. Gvozdenović, lévén maga is dekoratív, megengedi Benesnek, hogy már a kezdetektől árnyként vetítse a modelleket papirosaira... Művésztelepeken, tanulmányutakon sem úgy készíti vázlatait, mint a legtöbb festő. Nehéz meglesni, mit is tesz valójában. Most, nemrég, Berlinben láttam, amint egy éppen kezébe kerülő papírdarabkára feljegyez valamit, ám a jellegzetes skiccelés minden gyorsasága, virtuozitása nélkül... De most időben még előbb tartunk: Rómában vagyunk. Magam is éltem abban a csodálatos műteremben, ott a Piazza de Fiorinál, a Farnese-palota mögött, a Magyar Akadémián. Benes, meséli, nézelődött a szent városban, illetve hát inkább ki-kiutazott az etruszkokhoz – mondanom sem kell, csak az etruszkok érdekelték –, ám keze sosem is mozdult... Meséltem, egyszer, amikor teljesen véletlenül, lekezelt vele Pesten az angol királynő, sőt talán maga Diana hercegnő is, sokáig bal kezében tartotta, hordta jobb kezét, gipszbe akarta rakatni... Szóval így, bal kezében hordva jobb kezét, szinte gipszbe öntött kézzel sétált a szent városban, úgy is mondhatnám, hordozta körbe jobb kezét... És akkor, nem messze műtermétől, egy nagy rakás szemétre szánt divatlapot pillantott meg. Hóna alá vette az egész stószt. Szinte látom, akár egy filmen, sötét alakját, amint hóna alá veszi a divatlapokat. És a szűk, kis utcákon, valahol arrafelé, ahol Pasolini is lakott volt, hazasurran. És műtermében, körömvágó ollójával, mert más festői szerszámot nem hord magával, elkezd kis figurákat vagdosni a divatlapokból.
Kis, semmis figurák alkatrészeit. És szerényen, mert sejti, valami lényegesre lelt, újramontázsolja a XXI. század divathulladékát, megkeresi benne emberkéjét. Pontosabban, meztelen árnyemberkéjét új designnal ajándékozza meg. Aztán otthon ezeket komputerbe táplálja, felnagyítja, árnyszerűen vászonra, illetve hát különböző anyagokra, papundeklire, kátránykartonra etc. vetíti, nyomja. Majd kifesti vagy megfesti, illetve a kettő kombinációját végzi velük. Benes koreográfiája a minimálisra szorítkozik. Figurái felemelik a kezüket. Mint ami-kor megadjuk magunkat. Vagy széttárják a karjukat. Mint amikor megfeszíteni készülnek az emberfiát. Valamint van, amikor nincs is lába figurájának, csak kezei vannak. És ez a lábatlan lény, hernyó, kecsesen avagy kínosan kimozdul. Számunkra váratlan mozdulatot tesz. Ennyi. És mégis tánc ez. Mert amikor felemeli a kezét, mintha integetne. Kinek? Miért? Integet, segítséget kér, avagy boldog? Széttárva kezét netán meg akar ölelni valakit? Minden lehetséges, mert ez az árnyékvilág – bizony, már árnyékvilágban élünk, hiszen nemcsak az emberről nem tudunk semmit, világunkról sem –, ez a rasztervilág, ez a kifestősdi, ez a vacogtató, robbanásig telített bizonytalan mezőkkel, alakzatokkal teljes terrénum egyértelműen Eros és Thanatos világa. Alakjai Husikákká telítődnek, mint a hurka, avagy csontvázszerű pálcikaemberkékké, hurkapálcikákká csupaszodnak. Végül a képek hátteréről szeretnék mondani egy-két szót. Benes, aki, mint jeleztem, sosem is festett, egy vonalat sem húzott klasszikus eljárással, hihetetlenül festői eredményekhez jut valamiféleképpen új, váratlan anyagjaival, azok kombinációival. A nyers, fekete, kátrányos háttérre például három kék-lila pasztellcsíkot húz. Amiket első pillantásra észre sem veszünk. De mivel kezetlen figuráján, úgy tűnik, mondén fürdőnadrág van, semmi más, se arca, se keze, csak egy fürdőnadrágja, mondén fürdőnadrágja van, hirtelen, mint annyiszor Benes képein: tengerélményünk támad (Benes nővére a montenegrói tengerparton él, ott él, Kotorban, egyik nagy festő barátja, Stanić is), megborzongunk... Mind jobban érdekelni kezd bennünket e mondén hurkapálcika sorsa... Igen, az ún. ember, egzotikus, mondén fürdőhelyekre repül, ott természeti katasztrófa éri, lefilmezi magát, látjuk koreográfiáját e katasztrófában, ám azt is látjuk, semmit sem ért az egészből, még annyit sem, mint a lascaux-i avagy az etruszk emberkék... Benes az egyik legnagyobb élő magyar képzőművész, jó, hogy a közvélemény nem-igen tud erről, mert akkor beskatulyáznák, befolyásolnák, ide-oda sodornák, nem hagy-nák dolgozni, így nyugodtan dolgozhat, ilyen (meg mint amilyen grandiózusat például a Műcsarnokban láthattunk volt!) tárlatokkal lephet meg bennünket. S aztán megint eltűnik, csak árnyékát látjuk, mint abban az expresszionista filmben, amelyre már utaltam volt, csak árnyékát látjuk a magyar festészet falára vetülni... És – éppen csak megnyitva tárlatát – gőgösen avagy félszegen, mi magunk is, továbbállunk. Ugyanis nagyobb és más térségekben élünk, más munkánk is akad. Persze, ezt azért nagyon köszönjük, hogy itt, a Bartók úton, a Bartók Galériában, megnyithattuk e tárlatát.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hátulról kapaszkodnának a szekérre
A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne >
VMDK: Civil szervezet-e az Agenda, vagy csupán egy politikai háttérkassza?
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megdöbbenéssel értesült Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének azon nyilatkozatáról a >
A szörnyű egyoldalúság
Magyar Péter feltette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a Pannon tévében miközben hevesen szurkoltak kizárólag Fidesznek, >
A VAJDASÁGI MAGYAR KÖZÖSSÉG 51 SZEMÉLY TÚSZA
Nem kell azon csodálkozni, hogy a VMSZ vezető testületeinek tagsága közül senki még csak nem is >
A VMDK és a VMÚ az elkövetkező hónapokban áradni fog
Ennek ideig-óráig a legfőbb akadályát a Nemzeti Tanács közpénzekből fenntartott médiumai képviselik. A következő hónapokban ezeknek >
VMDK: KÖZÖS JÖVŐT, NEM HÁZI VITÁKAT!
A tegnapi vitaműsor bebizonyította: a hatalom retteg a valódi, tapasztalt ellenzéktől, ezért inkább „házi bajnokságot” rendezett >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
BUDAPESTEN NEM TÖRTÉNT EGYEZTETÉS!
Pásztor Bálint olyan politikát folytat, amely egyrészt ellentétes a magyarországi választók érdekeivel, másrészt tovább mélyíti a >
Lesz még Vajdaságban magyar politikai reneszánsz
A Vajdasági Magyar Újrakezdést azok az emberek hozták létre, akiknek elegük van a korrupcióból, a nepotizmusból, >
VMDK: Elszámolás: Papíron minden rendben, de kinek a zsebében?
Az MNT háza táján a válasz minden kényelmetlen kérdésre ugyanaz: „Minden fillérrel el tudunk számolni.” Ez >
Surányi Zoltán: A Stróman
Al Capone is a pénzen, az adócsaláson, a kettős könyvelésen bukott le, a VMSZ vezetői, oligarchái >
Félő, hogy civilizációs vákuumba kerülünk
A VMSz tíz körömmel a hatalom megtartásáért harcol és nem igazodik a korszellemhez, nem tervezi a >