Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
István bácsi díjat kapott
Nincs szükségünk a mesékre. Nekem István bácsi már elegem van a mesékből. Azt mondott minden este édesanyám kiskoromban. Sokkal szebbeket, mint amilyeneket a barátjával regélnek minden nap. Hogy egyre jobban élünk, hogy haladunk az úton, hogy kitartás, hogy önök mindent megtesznek értünk, hogy csak azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen… Ilyen jóból nem kérünk… Egri Emma:
István bácsi egy öreg szolga Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művében. Ő volt az, aki a debreceni kollégiumban szelíden, jóságos hangon beszélt Nyilas Misivel. Ő mondta a kisfiúnak, hogy az igazgató úr haragja nem olyan veszélyes, mint másoknak a jóakarata. Hogy nem kell félni semmitől, ha az ember nem csinált semmi rosszat, hogy gondoljon az édesanyjára, és nem lesz semmi baj. Mert az édesanyja azt mondta neki, hogy légy jó, kisfiam, mindhalálig…
A másik István bácsi Duna-díjat kapott. Hatodikként a sorban. Kapott már magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai személy, szövetség is elismerést. Úgy néz ki, Délvidék következett a sorban. Belföld, külföld beszámolt róla. Nem tudom, hogyan közölhették a hírt a díjazottal, de ha én lennék az István bácsi, és megcsörrent volna a telefonom, hogy elismerést kaptam, akkor mondtam volna, hogy jól van már, gyerekek, ne hülyéskedjetek… Kapja valaki más. A szórványban élő tanító, aki naponta küzd minden egyes magyar szóért. A megmaradásért. Kapja az újságíró, akit nem lehet befolyásolni, aki nem talpnyaló, aki inkább elveszíti munkahelyét, de nem hódol be. Kapja a néptánc oktató, aki őrzi a hagyományokat. Valaki, aki nap mint nap, ingyen, saját idejét nem sajnálva foglalkozik a gyerekekkel, neveli, tanítja őket. Kapja valaki más, ne én. Nem örülne a nyájam se neki.
Értem István bácsi, hogy egy kisebbségi pártnak akkor a legjobb, ha az uralkodó mellett áll. Így tudja megvédeni magát, így tudja érvényesíteni a jogait, így tud harcolni. Ez van papíron. A valóságban, Szerbiában nem így történik. Magyarnak lenni a Vajdaságban nem jelent előnyt, nem jelent megbecsülést, mint ahogy maga mondta. Még jó, hogy a szomszéd néni nem olvas újságot a kamanci kórházban. Szerencsétlen, nem tudja, hogy nem szabad magyarul beszélnie. Csak akkor csodálkozik majd el, amikor a kedves nővérke, aki eddig anyanyelvén beszélgetett vele, egyszer csak elkezd szerbül karattyolni… Alig olvassa valaki a Magyar Szót. Ezerrel működik a cenzúra. Az iskolákban nincs fűtés. Magyar tagozatokat zárnak be évközben. A magyar naplók kéthónapos késéssel érkeznek. Hamarosan szűkülnek a nemzeti tanácsok hatáskörei. A kiemelt jelentőségű intézmények elveszíthetik kiemelt jellegüket. Nem lesz magyar választói névjegyzék. A szerzett jogok csorbulnak. És fogyunk. Rohamosan. Szóval, előnyben nem vagyunk, az biztos…
Meghallgattam a nyilatkozatát, István bácsi. Azt mondja, hogy a Duna TV-nek fontos küldetése volt, különösen a kilencvenes években. Olyan tájékoztatási felületet jelentett, amely eltért üzenetében, mondanivalójában, hangulatában attól, ami a szerbiai médiateret jellemezte. Már elfelejtette István bácsi, hogy pontosan a kilencvenes években volt kedves Ácó barátja a tájékoztatási miniszter? Akkor volt a legkeményebb cenzúra. Ma sincs sajtószabadság. Ácó jóakarata veszélyesebb az ellenség haragjánál.
Az újságíró megkérdezte azt is, hogy mit kell tenni azért, hogy a kétszázezer vajdasági magyar itthon maradjon. István bácsi elmondta, hogy minden nap fel kell kelni, minden nap meg kell oldani a napnak a problémáit. Folyamatosan kell dolgozni ezért. Az egyszerű, nem Duna-díjas emberek is minden nap felkelnek, minden nap igyekeznek megoldani a nap gondjait. A minimális fizetésből kifizetni mindent, a családnak biztosítani az élelmet, a tűzrevalót, a gyereket iskoláztatni… Valamilyen, emberhez méltó körülményeket biztosítani.
Azt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, hogy István bácsi tudja, van elképzelése arról, hogy mire van nekünk szükségünk a megmaradáshoz, a fejlődéshez, a gazdagodáshoz. Árulja már el nekünk is… Mert erre, ami most történik körülöttünk, biztosan nincs. Nincs szükségünk a nyugdíjak és a fizetések csökkentésére, az áremelkedésekre, az élhetetlen életre…
Nincs szükségünk a mesékre. Nekem István bácsi már elegem van a mesékből. Azt mondott minden este édesanyám kiskoromban. Sokkal szebbeket, mint amilyeneket a barátjával regélnek minden nap. Hogy egyre jobban élünk, hogy haladunk az úton, hogy kitartás, hogy önök mindent megtesznek értünk, hogy csak azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen… Ilyen jóból nem kérünk…
A díjat jelképező szobor Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát ábrázolja.
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!
Következő cikk: Tolnai Szabolcs erotikus filmdrámán dolgozik
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >