Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Végel László: Egy makró emlékiratai
Arra jöttem rá Végel László első könyvének, az Egy makró emlékiratainak a befejezése után, hogy még sosem olvastam olyan magyar írásművet, ami a híres-nevezetes 68-as szellemiségre és világlátásra reflektálna (minden bizonnyal azért nem, mert Esterházy Péter szerint ez a könyv talán az egyetlen ilyen).
Ez persze nem is meglepő, hiszen nálunk még csak ekkoriban konszolidálódott a kádári terror, és kezdett átcsapni a rendszer a szürke gulyáskommunizmusba, így nem is csoda, hogy egy akkor huszonéves délvidéki magyar volt az első, aki ebben a témában alkotott a némileg szabadabb és szabadosabb Jugoszláviában.
Végel olyannyira élőben közvetítette a 68-as életérzést, hogy a könyve már 1965-re megíródott, és 1967-re meg is jelent. Főhőse egy értelmiségi pályára (konkrétan tanárnak) készülő fiatalember, aki többet jár az egyetem mellé, mint az előadásokra, és aki tökéletesen hamisnak, üresnek és értelmetlennek érzi a felnőttek világát, azt a világot, ahova rövidesen neki is csatlakoznia kellene. Mindezeket az érzéseit, megfigyeléseit, mindennapjainak történéseit pedig naplóformában rögzíti. Ez a naplóforma roppant kettős volt számomra, ugyanis egyfelől kimondottan hitelesnek hat (körülbelül így írhat naplót egy lázadó huszonéves, ilyen durr-bele módon, semmivel sem törődve és minden felesleges körítést mellőzve), ugyanakkor épp ez teszi kissé monotonná és unalmassá is a leírásokat.
Akkoriban nagy újdonságnak számított az, hogy Végel elbeszélője ennyire „irodalmiatlanul” és ennyire szlengben beszéljen (gondoljunk csak arra, hogy ekkoriban alkotott például Kerouac is), amely előadásmód bár működik, de bőven van olyan szó, amit a mai olvasó nem feltétlenül ért meg, és olyan is, amit még kikövetkeztetni is nehéz. Itt talán nem ártott volna némi lábjegyzetelés a könnyebb megértés céljából.
Bub, az elbeszélőnk, csak kallódik, egyik helyről sodródik a másikra, egyik haver, ismerős vagy csaj után köt ki a következőnél, és közben semmivel sem elégedett. Érzi, hogy rohad az egész rendszer, kiüresedtek a kapcsolatok, minden felszínessé és értéktelenné vált, ugyanakkor, amit ő tesz, az sem ér többet. Fogalma sincs, mit tegyen, hova menjen, milyen legyen az élete, csak sodródik az árral tétlenül. Egyik mellékszereplő tűnik fel a másik után, és többnyire velük sem történik semmi – úgy néz ki, ebből a körforgásból nincs kiszállás.
A felnőttek (kicsit furcsa, hogy egy huszonéves így emlegesse őket) közül két ember, két típus emelkedik ki. Sík professzor, az élhetetlen egyetemi tanár, aki a könyveibe temetkezik, nem vesz tudomást a környezetéről, és aki hallgatói folyamatos céltáblája; valamint a Mérnök, aki a törtető szocialista pártfunkcionárius mintapéldánya (szívességeket tesz, megfelelő helyekre törleszkedik, és meglehetősen gusztustalan módon szerez magának és Bubnak keresetet, konkrétan fiatal lányokat zsarolnak meztelen képekkel).
Az egész könyvet belepi valami fásult üresség és lemondás, a benne szereplő fiatalok egy erodáló értékrendű világban – véleményem szerint – a lehető legrosszabb dolgot teszik: felszámolnak és még jobban kiüresítenek mindent maguk körül, a testiségbe, az alkoholba és a nihilizmusba menekülnek, amiből nem nagyon van kiút (egyébként a saját személyes véleményem ezzel a korszakkal kapcsolatban elég nagy mértékben megegyezik Michel Houellebecq, az egyik legnagyobb kortárs író lemondó és elutasító véleményével). A kor- és helyszínrajz hiánya (alig-alig tudunk meg valami konkrétumot a 60-as évek Jugoszláviájáról) pedig azt eredményezi, hogy ez a könyv sokkal általánosabban szemlélhető, mint a Délvidék szocialista ifjúságának korrajza.
Összességében kicsit ambivalensek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert bár irodalomtörténetileg fontos alkotásnak tartom, ami meglepően pontosan és jól működik ma is, és ami ráadásul nem sokat veszett az aktualitásából, de tetszeni nem tetszett. Viszont, mint a talán egyetlen 68-as magyar alkotást, és mint egy kicsit perifériára szorult délvidéki író első alkotását azért tudom és merem ajánlani az érdeklődőknek.
Bak Róbert (ekultura.hu)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >