2025. május 4. vasárnap
Ma Mónika, Flórián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tizenhárom behívót kaptam

Tizenhárom behívót kaptam

A fiam nem folytatja az én „mesterségemet”, itt áll az udvarban három traktor meg a teljes gépezet, de hallani se akar a gazdálkodásról. Inkább elment Topolyára az arabhoz dolgozni. Ott ötszáz-hatszáz munkást foglalkoztatnak az új áfonyaültetvényeken, a főidényben még román rendszámtáblájú autóbuszok is hozták a szezonmunkásokat. Nősülni sem akar. Miben reménykedjen így az ember? Szabó Angéla:

A délszláv népek háborús öldöklése során több alkalommal akarták a frontra vinni, de ez egyszer sem sikerült. Hiába gyűjtött össze tizenhárom katonai behívót, már a kezdet kezdetén tudta, hogy nem fog fegyvert venni a kezébe. Harcolt már a családja éppen eleget. Kavillóban él a feleségével, Anasztáziával, hetvenhárom éves, kilenc éve nyugdíjas. Tóth Péter:

– Az egyik rukkoló cédulát a boltban akarta kézbesíteni a postás, éppen akkor, amikor legtöbb vásárló tartózkodott az üzletben, akkor kínálgatta, de nem vettem át, ott is hagytam a boltban. A főnököm szigorúan rám parancsolt, hogy el ne menjek a háborúba, mert ő katonai rendőrként megjárta a frontot, és a védőmellényén csak úgy ropogtak a golyók. Megfogadtam a tanácsát.

Mi már megharcoltuk a magunkét. Nagyapám részt vett az első világháborúban, sebesülten tért haza, apámat a második világégés idején rángatták bele az öldöklésbe. Egy alkalommal megkérdeztem apámtól, hogy miért tört ki a 14-es háború. Azt felelte, hogy azért, mert sokan vagyunk a földön, meg kell az emberiséget egy kicsit ritkítani. Ezt akkor nagyon megjegyeztem. Gyakran hallgatta a rádiót, és többször mondta, hogy a politikusoknak nem lehet hinni, az amerikaiak 56-ban cserbenhagyták a magyarokat, a délszláv konfliktus kirobbanásakor pedig azt ismételgette, hogy amikor testvér öli a testvért, annál cudarabb háború nincs is. Aztán láttuk is, hogy nézett ez ki a valóságban. Nekem tizenhárom behívót hoztak. A fiam egy pénteki napon megszerezte a diplomáját, hétfőn meg már be kellett vonulnia a tényleges katonai szolgálatra, Prizrenbe. Miután leszerelt, 70 napra behívták tartalékos katonának. Nagybetegen éppen hazajöttem a kórházból, a gyereket meg elvitték. Száz fiatalt szedtek akkor össze, két szerb kivételével egytől-egyig mind magyarok voltak. Szerencsére megúszták a háborút, mindvégig bent tartották őket a topolyai kaszárnyában – csak lejártak gyakorlatozni a tóra. Azt mesélte, hogy még drogot is kaptak.  

A beszolgáltatás idején, 1949-ben mindent elvettek a szüleimtől: 34 hold földet a teljes mezőgazdasági felszereléssel, a lovakkal nem törődtek, megbetegítették őket, tüdőgyulladást kaptak – minden tönkrement. És elvettek egy négyszobás házat is, ami Zenta központjában van. Anyámat is bezárták, engem pedig háromévesen egyedül hagytak a tanyán. Nehéz időszak volt, hatéves koromban már gyalog megjártam Zentát. Az elkobzott vagyont 1992-ben visszakaptuk a zentai ingatlan kivételével, az még mindig per alatt van, ugyanis egy szerb lakik benne, és amikor megkezdődött a visszaszármaztatási folyamat, gyorsan pénzzé akarta tenni. Hetvenezer eurót kért érte, ezért nem akadt rá vevő. Felbecsültettük, a szakértők szerint 17 ezer eurót ér.

A parasztság helyzete most ugyanolyan, mint amilyen volt a beszolgáltatás ideje alatt. Egy hektár terméséből 40 métermázsát be kell vinni, az államnak kell adni. Ha terem a föld annyit, ha nem. Azt nem kérdezik. Újabban én már a lecsapolási illetéket nem is fizetem. Úgy jártam, hogy befizettem Zentán 30 ezer dinárt, aztán kiküldtek egy 50 ezer dináros számlát. Sarcolják, sanyargatják az embereket vég nélkül.

A fiam nem folytatja az én „mesterségemet”, itt áll az udvarban három traktor meg a teljes gépezet, de hallani se akar a gazdálkodásról. Inkább elment Topolyára az arabhoz dolgozni. Ott ötszáz-hatszáz munkást foglalkoztatnak az új áfonyaültetvényeken, a főidényben még román rendszámtáblájú autóbuszok is hozták a szezonmunkásokat. Nősülni sem akar. Miben reménykedjen így az ember?

 

 

2020. január 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett

A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >

Tovább

Édentől balra

Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >

Tovább

A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI

Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >

Tovább

Eltűnt a türelmes középút

Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >

Tovább

„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”

Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >

Tovább

Magyar, szerb két jó barát?

Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >

Tovább

SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK

Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >

Tovább

A kíméletlen múlt utánunk nyúl

A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >

Tovább

Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette

A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >

Tovább

A vajdasági magyar közösség helyzete és jogainak érvényesítése

A Szerbiában és Vajdaságban kialakult helyzet miatt a magyar közösségben egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a >

Tovább

Egy új nemzedéki mítosz

Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >

Tovább

MAGYAR TYACIK

Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >

Tovább