Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Azt hiszem délután volt, 1990. május 8-án. Németh Árpi, Nemes Pista, talán Csíkos Zsuzsa és Keszég Karcsi meg én kezünkbe vettük a Fórum nyomdájának érces szagú üzemében a Napló első számát. Időzített volt – a Győzelem Napjára. Mert szabadelvűnek és antifasisztának álmodtuk meg. Én legalább is. Amint a dolgok jelenlegi állását látom, most már az antifasisztát fontosabbnak vélem.

Már leírtam többször, alig fogom ismételni magam: Árpáddal magántévét akartunk csinálni, miután leváltottak, kiutáltak, feleslegessé tettek bennünket az Újvidéki tévében. 1989-ben ez még lehetetlen volt (mellesleg ma is), arról nem is beszélve, hogy pénzünk sem volt. Aztán jött egy bál a Petőfiben (Újvidék), ahova két csinos hölggyel, Pálics Mártával és Spitzer Évával (remélem, nem fognak a személyiségi jogaik ilyetén megsértése miatt megneheztelni) érkeztem. Álltunk Árpáddal a söntésben, ahogy illik és arra a jött a Merkva Laci, a Fórum nyomda akkori igazgatója. Megkérdeztük tőle, hogy mennyibe kerülne egy hetilap nyomása (meg az előkészítés). Megmondta. Belekezdtünk.

Elkezdtem böngészni a délvidéki magyar sajtót. A háború előttit. Megakadt a szemem a Bácsmegyei Naplón. Azonnal beleszerettem. Egy olyan újság, amelyet a szerb és a magyar hatóság is betiltott, csakis is hiteles lehet. Azóta rengeteget olvastam a Bácsmegyei Naplóról, majd csak Naplóról és tökéletes választásnak tartom. Vak tyúk is talál szemet.

A következő jelenet: a budapesti Váci utca egyik német sörözőjében Árpáddal a rovatok címén ötleteltünk és csapolt DAB-ot ittunk. Ez utóbbinak semmilyen jelentősége nem volt, csak a rovatoknak.

Vissza Újvidékre, illetve Szabadkára. Kasza Jóska volt a városelnök (vigyázat: 1989) és beleegyezett, hogy a 2. világháború utáni első (nem csak magyar, hanem uopšte) szerbiai magánlapja szabadkai illetékességű legyen. Mentünk a Szocialista Szövetségbe (nem röhögni!), ahol kaptunk egy, csak nőkből álló, felügyelőbizottságot. Elvittük őket egy jó ebédre, jópofáskodtunk. Megérte.

Jogilag megvoltunk, Árpád megszervezte a többit. Számítógépektől (1990!) kezdve a megannyi bigyót és technológiát. Nemes Pista is akkor már képben volt. Nyugodjon békében! Közben Németh Csaba megálmodta és lerajzolta a Napló lógóját és fejlécét.

Amíg Árpád dolgozott, én elméláztam azon, hogy nem elég új lapot indítani, hanem a hangvételnek is újnak kell lennie. A humoros baszkódásra gondoltam. A tyúknak megint bejött.

Az Újvidéki Színház felejthetetlen klubjában, ahol Letsch Endre és a Mami (Csüllög Éva) volt a karmester, összedugtuk fejünket esténként. A csapat gerincét a tévé magyar szerkesztői adták, de egyre többen csatlakoztak hozzánk. Ottó (a Tolnai) belső szerkesztőként dolgozott (a negyedik számot ő szerkesztette), fáradhatatlanul hozta az ifjú és kevésbé ifjú titánok kéziratait. Akkor már, azt hiszem, az újvidéki Balzac utcában volt a szerkesztőség. Előtte Szabadkán, a szüleim lakásában, a Petőfi Sándor utcában. Paulik Hajni vállalta az adminisztrátor szerepét. Később Balogh Emerencia lett a szerkesztőség mindenese.

Vissza: színházklub, kupaktanácsok sorozata. Gerold Laci (Jó voltál, Pajtás) is jött, meg Balázs Attila (Elvtárs úr, kérem! Avagy: Faszikám, ki itt a fűtő), Végel Laci is (ő írta a második Önnaplót, az elsőt, természetesen a Kasza). Végel nyílt levelet küldött Radovan Pankovnak (fiatalabb kedvéért: Mihalj Kertes tettestársa), a szocszövetség tartományi elnökének. A belgrádi tudósítónk Aleksandar Tijanić, a zágrábi Jelena Lovrić, a londoni Sándorov Péter, a Los Angeles-i Molnár Imre, a moszkvai Bogoljub Lacmanović, a franciaországi Kopeczky Csaba, akinek a nagybátyja, a Kópé a Bicsakló, a humorrovat állandó szerzője volt. A szerkesztője pedig Pintér Lajos. Keszég Karcsi, bevallotta, hogy autonomista, Vicei Karcsi pedig Pornó anziksz címmel megkezdte a Levél a szabadkai börtönből elnevezésű sorozatát. Valihora Pista Szabadkáról tudósított, Csorba Béla verset írt (Egy Orwell versre), Gáspár Misu a sportrovatot vezette, Csordás Árpi Szeles Mónikáról regélt, Mucsi Géza pedig megírta a Mieink című felejthetetlen ópuszát. Buda Hajni szerkesztette a Naplopót, Soós Jóska a Kék Naplóban Bubáról és a többi áldozatról emlékezett meg. Csíkos Zsuzsa feltette a kérdést, hogy a jugoszláv kormányfő (Ante Marković) kommunista-e még.

Balázs Attila beszélt Cseres Tiborral, aki beleegyezett, hogy folytatásban közöljük a Bezdáni ember című novelláját.

Ennek az az előtörténete, hogy valamikor 1987-88-ban a Hideg napok elolvasása után évekkel pesti könyvesboltokban mászkáltam és rábukkantam a szerző újabb művére. A könyv keményfedelén két regénycím szerepelt. Bedobtam a kosárba. Siettem biztos, mert bort meg sajtot is kellett venni. Hazaérve Újvidékre kinyitottam a könyvet és láttam, hogy még egy cím van benne: A bezdáni ember. Elkezdtem olvasni és nem tudtam abbahagyni: a Vörösmarty téren dedikáló Csereshez szégyenlősen odamegy egy hezitáló férfi, aki lassan feloldódik és elmeséli, hogy mi történt Bezdánban 1944 végén. Nem hittem a szememnek. Addigi életem során soha nem hallottam erről a véres bosszúról a magyarok (és németek) ellen. Erről soha senki nem beszélt. Megkérdeztem a szüleimet: az egyik nagyapám munkaszolgálatosként (Horthy) meghalt valahol Ukrajnában még 1942-ben, a másik, a Bódis a cukrászdaalapító pedig napokig felöltözve aludt, attól rettegve, hogy jönnek érte a partizánok. Ő megúszta. A Napló nem jelenhetett meg a bezdáni ember története nélkül.

És még egy rovatot kihagytam, a legkedvesebbet: Bánsági Dekameron. Rácz Jóska barátunk írta le szaftos pajzán bánáti történeteit. Élőszóban mi már ezeket szájtátva hallottuk viharos estéken a szentmihályi csatorna csúszós partján.

Életem legnagyobb szerkesztői tévedése volt, hogy Csíkos Zsuzsa rábeszélésére néhány héttel később kihagytam a Dekameront. Zsuzsa ugyanis egy főpappal készített interjút és azt mondta, hogy nem jó festene az interjú egy ilyen pajzán történet társaságában.

Jóskám, tudom, hogy ott fönn már csak legyintsz erre egyet, de én soha nem bocsátom meg magamnak!

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója

A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >

„Ezek nácik”

A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >

A VALÓSÁG VISSZAVÁG

Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >

Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett

A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >

Édentől balra

Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >

A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI

Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >

Eltűnt a türelmes középút

Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >

„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”

Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >

Magyar, szerb két jó barát?

Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >

SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK

Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >

A kíméletlen múlt utánunk nyúl

A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >

Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette

A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |