Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A románellenesség ellen
Szégyenletes gyávaság volna nem megírni az alábbiakat
Tamás Gáspár Miklós
Sajnos hazánk nem egészséges. Milliók nem értik, miért néz ránk irtózattal a fél világ. Van ebben az irtózatban olykor értetlenség és tájékozatlanság is: de lényegében indokolt. Szörnyű hely lett Magyarország, muszáj lenne megvédeni a becsületét. De nem avval a hazugsággal, hogy itt az etnikai gyűlölködések nem dominánsak. De igen, azok. A jelenlegi magyar politika és kultúra lényegét jelentik. Vakítóan világossá kell tenni a szakítást vele. Tamás Gáspár Miklós:
Sokan egyáltalán nem olvassák a magyar jobboldali sajtót, és ezért néhány állításom meg fogja lepni őket, de evvel nem törődhetem.
A román államelnök magyarellenes szavaira – erről lásd Erdélyben megjelent írásomat – és hasonlókra válaszul, no meg a trianoni évforduló alkalmából a magyarországi, főleg (de nem kizárólag) jobboldali sajtóban, a magyar nyelvű internetes világban és blogoszférában példátlan soviniszta gyalázkodás és mocskolódás indult meg Románia és a román nép ellen, amelyet szó nélkül hagyni maga volna a gyalázat.
Ez az 1945 óta nem látott-hallott piszokáradat a történeti, politikai, kulturális és szociológiai tudatlanság, elfogultság, közhelyes előítéletesség, rosszindulatú butaság, kicsinyes aljasság, alantasság, közönségesség, magyartalan stílus minden ismert jegyét mutatja. Itt kis tehetségű emberek kitombolhatják magukat, mert számíthatnak az etnicista közvélemény cinkosságára, mert tudhatják, hogy az egyet nem értők nem mernek megszólalni – hiszen félnek magukra zúdítani az ilyenkor szokásos őrjöngéseket és rágalomkampányokat –, ezért a patologikus románellenességnek, az oláhozásnak nincsen semmi akadálya.
Magyarellenes román nacionalizmussal is lehet találkozni bőven, de ez a Budapesten szokásos formában marginális Romániában. Az én Johannis elleni cikkem megjelent románul, és az államelnök magyarellenes kirohanásait számos román értelmiségi bírálta. A magyarországi – és erdélyi – oláhozás azonban akadálytalanul és kritizálatlanul terjed és napról napra fokozódik. Az ellenünk irányuló román sovinizmus bírálata a román írástudók dolga elsősorban, a tébolyodott románellenesség elleni föllépés viszont a magyaroké – lenne.
Az amúgy is pokoli helyzetet nagyon nagy mértékben súlyosbítja a magyar liberálisok – indokolatlan, műveletlen és szégyenletes – lenézése az ortodox népek és a „balkániak” iránt. A „balkáni”, a „bizáncias”, a „fanarióta” elmaradottsággal és tekintélyelvűséggel kapcsolatos primitív és alaptalan előítéletek (no meg a rituális – és röstellni való – oroszellenes klisék) általánosak a „balliberális” médiákban. Románokkal és szerbekkel szemben liberális „beszélő fejek” olyan frázisokat engednek meg maguknak, amelyek – ha Európára vagy Izraelre mondanák őket – nemzetközi botrányt váltanának ki. A volt Jugoszlávia államaira és a Romániára vonatkozó tudósítások általános tónusa (a liberális sajtóban) a humoros leereszkedés vagy a durva megvetés; elmaradhatatlan az évtizedes és évszázados hazug panelek ostoba ismételgetése.
Minden kétes románellenes akció számíthat az ellenzéki pártok, értelmiségiek és sajtó lelkes támogatására.
Ezt – ugyan illogikusan, de sebaj – kombinálják a külhoni kisebbségi magyarság elleni bárgyú antipátiával, amelyet az ellenzéki kommentelők és posztolók bőszen oláhoznak, ukránoznak és tótoznak.
Mindez azonban eltörpül a magyarországi jobboldal vulgáris etnikai gyűlölködése mellett.
Egyetlen szöveges példát hozok föl itt – a hatalmas sovén sajtóanyag túl undorító ahhoz, hogy hosszabban idézni lehessen –, amely szégyenszemre erdélyi embertől származik (aki tudhatná, hogy amit vicsorogva-hörögve állít, az szemen szedett hazugság), aki ráadásul az orbáni államrendszer ideológiai apparátusának egyik legbefolyásosabb funkcionáriusa. A neve Szakács Árpád. Nem magánember. A förmedvényt a kormány félhivatalos lapja, a Magyar Nemzet volt képes kinyomtatni, és ilyenek vannak benne:
„Kisebbségi komplexusuk van Romániában a románoknak! [...] A román nemzeti identitás és kultúra bölcsője Erdély. Nem azért, mert ez egy természetes fejlődés eredménye lett volna. Mi, magyarok nagylelkűen házat, hazát adtunk számukra, mi tanítottuk meg őket késsel, villával enni, írni, olvasni, a saját kultúrájukban kiteljesedni. Majd Erdély egy galád és tolvaj tettel [Gyulafehérvár/Trianon] a balkáni világ uralma alá került, amit mára nemcsak kifosztottak, lelaktak, de szellemileg is tönkretettek. Az erdélyi románok soha nem fogják megtudni, miről maradtak le azzal, hogy felszálltak a tolvajtempóban közlekedő bukaresti gyorsra, aminek ők is a kerekei alá kerültek.”
Ennél cifrábbakat is lehetne idecitálni, de nem tűrik a nyomdafestéket.
Ha van még egyáltalán igazi baloldal a világon, akkor a kötelessége minden népnek a méltóságát védeni – a saját magunkét óvni nem nagy kunszt –, különös tekintettel azokra a népekre, amelyeket a soviniszta uralkodó osztály és uralkodó rendszer a maga manipulatív propagandacéljaira kipécéz, hogy megalázza, megbecstelenítse és elhalmozza csúf ráfogásokkal. A megcsúfolt és elgyávult magyar baloldal egyik legdicsőségesebb hagyománya a Duna-medencei népek barátsága és szövetsége melletti kitartás és felelősségvállalás.
Miközben viszolyogva elutasítjuk a bármilyen irányból érkező és bármilyen irányba tartó szennyes sovinizmust, szeretetünket és tiszteletünket nyilvánítjuk a román és a szerb nép iránt. Ezeket az egészséges és humánus érzelmeket megmérgezte és szinte a föld alá szorította az uralkodó sovinizmus és etnicizmus. És amikor szolidaritásunkat állítjuk és gyakoroljuk az erdélyi és vajdasági, romániai és szerbiai magyarok iránt, ezt nem holmi mentegetőzésképpen tesszük, nem azért, hogy menekedjünk a várható retorikai ütlegektől, hanem azért, mert ez természetes és helyes.
A beteges románellenes frenézis szégyenét ilyen egyszerű, kurta szöveggel nem lehet lemosni. A teljes nemzetszemléletünk és történetfölfogásunk hibás benne, hogy erre – már megint! – sor kerülhetett, s hogy nem váltott ki széles körű fölháborodást, tiltakozást, elutasítást.
Ez a magyar–román ellentét, amelyben hol román, hol magyar „elitek” játszottak elítélendőbb szerepet, egész életemet megmérgezhette volna, és volt rá eset, hogy én is elvesztettem a fejemet. De a sérelmeken és rossz emlékeken fölülkerekedve végül, azt mondom: ebből most már elég.
Sajnos hazánk nem egészséges.
Milliók nem értik, miért néz ránk irtózattal a fél világ.
Van ebben az irtózatban olykor értetlenség és tájékozatlanság is: de lényegében indokolt.
Szörnyű hely lett Magyarország, muszáj lenne megvédeni a becsületét. De nem avval a hazugsággal, hogy itt az etnikai gyűlölködések nem dominánsak. De igen, azok. A jelenlegi magyar politika és kultúra lényegét jelentik. Vakítóan világossá kell tenni a szakítást vele.
Igen: elég volt.
(hvg.hu)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >