Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Marx felelőssége
Végel László
Marx felelőssége kétségbevonhatatlan – folytatja – akkor is, ha Marx ebben a szocializmusban a GULAG-ra került volna. Jobbik esetben „csak” raboskodik”. Jugoszláviában viszont „anarcholiberális újbaloldalinak” kiáltották volna ki, könyve nem látott volna napvilágot. Nem cenzúrázták volna, a kiadó szerkesztői azzal utasították volna el, hogy nem elég színvonalas. A rendszerváltás után ugyanazok a szerkesztők arra panaszkodtak volna, hogy mennyire üldözték őket is, meg a kiadó szerzőit is, akiknek a könyvei rendre megjelentek. Végel László:
2021. május 4., kedd
Kornai János Töpregések című könyvét olvasva elismerem, hogy kevés embernek van olyan tanulságos és ellenmondásokkal terhelt életpályával, mint neki. Európai és amerikai egyetemek professzora és díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harward Egyetem emirátusa, a szocializmus egykori híve, számos fájdalmas és körültekintő kompromisszumok által jutott el a liberális demokrácia eszméjének elfogadásáig. Erről ő maga vall az említett könyvében. „Öncenzúrát alkalmaztam”, írja a Hiány című egyébként a szocialista gazdasági rendszert bíráló könyvéről. Elismeri, hogy nem állt ki nyíltan a politikai reformok mellett, mert a rendszer nem engedélyezte azoknak a nyílt kérdéseknek tárgyalását, mint az egypártrendszer versus többpártrendszer. Dönteni kellett! Vagy a „szamizdatnak” ír, vagy pedig néhány fontos gondolat mellőzésével a legszélesebb térben fejti ki kritikus álláspontját. „Életem egyik legsúlyosabb dilemmája volt”, írja. A kompromisszumokkal teli útja végül is a marxizmus megtagadásához vezetett. Elismeri, hogy Marx morális felelősséggel tartozik a reálszocializmus bűneiért. Miért? Elutasítja azt az állítást, miszerint a kommunista vezetők tévesen értelmezték Marxot. Nem! Majdnem teljesen felszámolták a magántulajdont és a szabadpiacot, ami a marxizmus két perdöntő axiómája. A „szemellenzős marxistákkal” vitatkozva, megállapítja azt is, hogy a szocialista vezetők „teljes joggal hivatkoztak Marxra, hiszen az általa javasolt történelmi feladatokat valósították meg”. Marx felelőssége kétségbevonhatatlan – folytatja – akkor is, ha Marx ebben a szocializmusban a GULAG-ra került volna. Jobbik esetben „csak” raboskodik”. Jugoszláviában viszont „anarcholiberális újbaloldalinak” kiáltották volna ki, könyve nem látott volna napvilágot. Nem cenzúrázták volna, a kiadó szerkesztői azzal utasították volna el, hogy nem elég színvonalas. A rendszerváltás után ugyanazok a szerkesztők arra panaszkodtak volna, hogy mennyire üldözték őket is, meg a kiadó szerzőit is, akiknek a könyvei rendre megjelentek. Arról viszont nem tehetnek, hogy Kornai műve nem ütötte meg a kiadó magas mércéjét. Nem tudom, melyik a megalázóbb eljárás. Nem azonosulok Kornai végkövetkeztetésével, lehet, hogy az én hibámból, mivelhogy makacsul ragaszkodom ifjúkori illúzióimhoz, de készségesen elismerem, hogy Kornai a tévedhetetlenek jelenlegi diktatúrája idején nyíltan beszél saját kálváriájáról. Az sem vonom kétségbe, hogy dilemmái érvényesek, amivel íróként főleg a Play Sinkó című monodrámám írásakor szembesültem. Látva a profitéhes kapitalizmus tombolását, vele együtt a szociális különbségek rohamos növekedését, látva, miként nyirbálja meg a tőke hatalma „demokratikusan” az emberi jogokat, a szólás- és a sajtószabadságot, látva, hogy ez a rendszer megcsúfolja minden eszményemet, a monodrámámmal vesződve kínzott a kérdés, miként lehetséges a magántulajdonon alapuló kapitalizmus felszámolása. Szép szóval? A tőkések meggyőzésével? Parlamentáris úton? Szajkózzam a baloldali reformista szólamokat? Reménykedjek az apokaliptikus vízióban, amely szerint a kapitalizmus önmagát semmisíti meg? Vagy ne adj isten, forradalommal? Nem ezzel a bársonyossal, mert láttam, hogy hova vezet, hanem erőszakossal? Esetleg rezignációval ismételjem az új szlogent: „Könnyebb elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét” (Mark Fisher). Lehet, hogy a képzelőerőm mondja fel a szolgálatot, de végül is erre a kérdésre a drámában lehetetlen egyértelmű választ adni. Írói képzeletem csak addig terjedt, hogy (Sinkó krisztiánus periódusára utalva) feltételezzem, Krisztus dobja az első követ a kapitalizmus templomára, a parlamentre. Többi a személyes képzelőerő dolga. Elgondolható-e, hogy (talán) születik egy sorsdöntő (egyelőre megnevezhetetlen) erő, amelynek felismerése a jövő nemzedékére vár? Vagy pedig nem marad más hátra, mint a valóságon bosszút álló utópia, a konzervatív Roger Cruton emlegette utópizmus „az eretnekség utolsó maradványa a vallás nélküli világunkban”.
Következő cikk: Most első ízben inog az orbáni rezsim
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >