Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Végel László: Peremvidéki palackposta
Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Jót tenne a magyarságunknak, ha Végelt ismernénk, írta róla pár éve Esterházy Péter. És bár az életműsorozatának már a nyolcadik kötete jelent meg, mégsem beszélünk róla annyit, amennyit megérdemelne. Erről a peremvidéki európairól. Arról, ahogyan ő látja a világot Újvidékről, és ahogy védi – mint Márai az eltűnő polgárt – a lassan elszivárgó tágasságot.
Noran Libro, 279 oldal, 3590 Ft
Azzal az elhatározással indult el Végel László életműsorozatának kiadása 2012-ben a Bűnhődés című naplóregénnyel, hogy a németországi kiadások és sikerek után bizony „itthon is ideje őt felfedezni”. Azóta történt egy s más, lepergett majdhogynem egy évtized, a könyvek is csordogáltak szép lassan, ma már a nyolcadiknál tartunk, de az áttörés, amire vártak és vártunk, valamiért nem következett be. Pedig a regények és naplók bárkit meggyőzhettek volna arról, hogy az egyik legfontosabb kortárs szerző küldi rendszeresen helyzetjelentéseit Újvidékről.
Ott volt, amikor szétesett Jugoszlávia, ott volt az 1999-es NATO-bombázásoknál (Exterritórium), de nem csupán a város zűrzavaros jelenében, hanem a múltjába is rendre elmerül (Neoplanta, avagy az Ígéret Földje). Ő is olyan, mint Márai, azzal a különbséggel, hogy ő egy pillanatig sem hagyta cserben saját szellemi közegét, az ő többnyelvű és többkultúrájú Kassáját. S bár Végel nem itt, hanem Szenttamáson született, Újvidék lett a megkerülhetetlen városa. Ahogy 2001-ben írja a naplójába, amikor az egyik írókollégája megállítja az utcán: „Te még mindig Újvidéken élsz? (…) Elengedem a fülem mellett, mert nem akarok túl bonyolult magyarázatba kezdeni. Mármint a gyökerekről és egyéb banális dolgokról, amelyekkel többnyire dicsekedni szoktak az írók.”
Újvidék – a lassan elszivárgó tágasság
Nem véletlen a párhuzam, hiszen a Peremvidéki palackpostában többször bukkan fel Márai neve. Ahogy Claudio Magris is, és vele kapcsán Trieszt. Mindhárman egy olyan, lassan elszivárgó tágasságot, tápláló sokszínűséget védelmeztek a városuk kapcsán, amelynek ma már csak a nyomai sejlenek fel itt-ott. Ám az ő számukra ez volt az igazi szülőföld, a szövegeik titkos hajtóereje, és minden erejükkel próbálták védeni – amíg csak lehetett – azt az eszmét, amit a közeg leginkább képviselt. És ez leginkább az európai gyökerű polgárság volt. A kozmopolita légkör.
Végel ezt a tágasságot, a peremvidék nyújtotta életmódot védi azoktól, akik mindenáron a maguk szája íze szerint szeretnék szűkíteni a közeget: legfőképp a kardcsörtető nacionalistáktól, az ellenséget kereső szerbektől, a magyarsággal üzletelő újgazdagoktól, de azon kollégáitól is, akik a háború szele elől Pestig menekültek, s ott kiválóan megélnek az áldozati szerepükből. Mindezt világos és szelíd érvekkel, gondolatfutamokkal megtámasztva, de igen határozottan. Tagadva a hősiességet és pátoszt. „Nem vagyok gladiátor, az ítéletmondáshoz nincs mindig kedvem, annál is inkább, mert nem vagyok ítélőbíró csak megfigyelő, néha kellemetlen tanú.”
Gazdag örökség
Az 1991 és 2020 közötti időszakot öleli fel az újvidéki napló, ám ez kissé félrevezető, mert a kilencvenes éveket csak pár bejegyzés képviseli, az igazi hangsúly az utóbbi húsz év történésein, változásain van, egészen a világjárvány mindent átíró fejleményéig. A Peremvidéki palackposta egyszerre olvasónapló (a szívéhez közel álló szerzők és művek, kortársak vonulnak fel), a kisebbségi élet tűpontos krónikája. Miközben bepillantást enged az Európát járó (főként Budapestet és Berlint) író életébe és műhelyébe, hiszen ott vagyunk egy-egy regény születésénél is. Megosztja velünk a felmerülő dilemmákat, zsákutcákat. S persze folyton reflektál korábbi műveire, kiegészíti vagy továbbírja azokat, és töpreng, vizsgálgat, morfondíroz. Mintha csak Márait látnánk egyik őrjáratán.
Abban is van hasonlóság, hogy miként a kassai írónak is a visszaemlékezések (Egy polgár vallomásai) és a naplói adták az életmű gerincét és kiemelkedő vonulatát, úgy Végel esszébe hajló bejegyzései is a legerősebb pontjai az írói pályának. Ebben a szerepben érzi magát igazán elemében, és ennek a szerepnek a különféle alakváltozásai adják rendszerint a regények alapjait is.
Ő a „kellemetlen tanú”, a „megfigyelő”, akit a legtöbben félretolnának vagy elhallgattatnának, mert mindent kimond, mindent szóvátesz, ami bántja, amit romlásnak érzékel.
Ebből pedig van, nem is kevés. Szerencsére akadnak vele egyívású, hasonlóan gondolkodó kortársak is. Ám az alapélmény mégis a magány, az elszigeteltség maró érzete. Hiszen túl nagyvonalúan gondolkodik egy egyre inkább kirekesztő, korlátokat vonó világban.
Végel László
Aki szerette Márai éles és olykor sommás ítéleteit, politikai helyzetjelentéseit, az még inkább szeretni fogja a rokonlelkét, aki ugyanúgy nem tartozik látványosan sehová: sem Magyarország új uraihoz, sem a helyzetből hasznot húzó, jól helyezkedő vajdaságiakhoz, sem a gazdaként viselkedő szerbekhez. A szellem konok és kérlelhetetlen emberei az ő igazi kortársai Camus-től Mann-non át Danilo Kišsig. És közben védi Újvidék régi arculatát, monarchiabeli szellemiségét, keresi gazdag örökségének helyét, máig ható érvényességét. Önmagát képviseli. Peremvidéki európaiságát. „Ülök a lakásban, és arra gondolok, hogy a diktatúra úgy lopakodik közénk, mint a természeti katasztrófa. Nem tervezek semmit. Oda jutottam, ahová nem kívántam: az írás menekülés lett számomra.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >