Ma Konrád, Zelmira, Anzelm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
Hontalanul
Bódis Gábor
Az elmúlt hetekben néhány folytatásban részleteket olvashattak a szerző: Az első félidő című önéletrajzi könyvéből. De ha azt hitték ezzel megúszták, nos, tévedtek. Mert jön a folytatás:
Lali bácsi katonás életformát rendelt el számomra: kilenckor meg kellett jelennem reggelinél, pontosan délben ebédre és hat órakor jött a vacsora. Előtte kötelező ír likőr, utána olaszrizling. Egy idő után ez a rendszabályozott életmód elkezdte éreztetni a hatását és én szégyenszemre meghíztam hat kilót. Migránsként. Viszont Szeged nem volt egy pezsgő város: amikor este fél nyolckor bezárt a Virág cukrászda, kihalt a város. Össze-összefutottam a sorstársaimmal: Bozsik Péter könyvet árult a Tisza Áruháznál, Sáfrány Ferit (a Napló Rikkancsa) pedig többször meglátogattam szegedi otthonában. Bódis Gábor:
Szeged
Ott fejeztem be, hogy 1991. október 26-án a délelőtti órákban, Évával együtt a Bački Bregnél (Bereg) levő országhatáron elhagytam a háborúba keveredett immár csonka Jugoszláviát és elindultam az emigráció felé. Ami esetemben Szegedet jelentette, hiszen ott élt a nagybácsim ifj. Bódis Lajos, a nagypapa elsőszülött fia, akit egyedüliként taníttattak a nyolcgyerekes családban és aki először Zágrábban, majd a volt Jugoszlávia szétesése után Szegeden járt orvosi egyetemre, majd lett szülészorvos, főorvos, kórházigazgató. Feleségével, Klári nénivel (Szabó) kalandos szerelmük volt, az ifjú Lajos a vészkorszakban naponta látogatta Klárit és annak Iván fiát az első házasságából (Wollner-Bódis Iván). A látogatás helyszíne nem más volt, mint a szegedi gettó. Ahonnan a családot végül Bergen-Belsenbe, az ottani koncentrációs táborba szállították, de élve megúszták mindketten, visszatértek.
A vagyonukat azonban a kommunisták lenyúlták. Később a rendszerváltás után Klári néniék valamilyen kárpótlási jegyeket kaptak, ami a vagyon visszaszármaztatás röhejes kategóriájába tartozott. Klári néni családjának (Szabó Béla bácsi ügyvéd volt) 6 (le is írom betűkkel: hat) kétemeletes bérház volt a tulajdonában a Stefánián. Ez a szegedi Tiszapart legelőkelőbb része, a Belvárosi hídnál. Rákosiék rendcsinálása után a hat épületből maradt két albérleti lakás az egyik lakóházban: az egyikben Szabóék, a másikban Bódisék laktak. Ez utóbbiban volt a nagybácsim privát rendelője is. Gyerekkoromban, emlékszem, pisszenünk sem volt szabad Klárikával, a nálam három évvel idősebb unokatestvéremmel, Lajos és Klári közös gyermekével a zongora alatt, amikor a Lali bácsinál páciens volt.
A kilencvenes évekig sok víz lefolyt a Tiszán: Iván New Yorkban futott be tudományos karriert (az MTA tagja is). Előtte 1956-ban Szabadkára szökött át, mert részt vett a forradalomban érettségizőként. Onnan sikerült Bécsbe mennie, majd Amerikába. Klárika angol tanárnő lett és ott tanított Szegeden, de saját lakása volt, úgyhogy 1991 októberében a lakásban már csak a nyugdíjba vonult egyetemi tanár Lali bácsi és a német-angol fordítóként dolgozó Klári néni maradt. Perfektül tudott németül és imádott utazni, de Bergen-Belsenben megfogadta, hogy Németországba soha többé be nem teszi a lábát. Be is tartotta.
Éva néhány napot velem töltött egy albérletben, majd visszautazott Újvidékre. Én pedig megkezdtem az emigrációs napjaimat. Nálam volt a kis Sony világvevő rádióm és azon hallgattam a szerbiai és horvátországi hadijelentéseket és próbáltam ezekből kiszűrni a legnyilvánvalóbb háborús propagandát. Ebben azért a BBC is segített. Így hát, mintha mi sem változott volna, folytattam a napi tudósításokat az MTI, a Szabad Európa Rádió és néha BBC Magyar Adásának. Nagyon büszke voltam, mert a magyarországi vidéki lapokban gyakran szerepeltek „haditudósításaim” a címoldalon. A fővárosi lapoknak voltak tudósítóik, viszont a többiek az MTI-t vagyis szerénységemet használták.
Lali bácsi katonás életformát rendelt el számomra: kilenckor meg kellett jelennem reggelinél, pontosan délben ebédre és hat órakor jött a vacsora. Előtte kötelező ír likőr, utána olaszrizling. Egy idő után ez a rendszabályozott életmód elkezdte éreztetni a hatását és én szégyenszemre meghíztam hat kilót. Migránsként.
Viszont Szeged nem volt egy pezsgő város: amikor este fél nyolckor bezárt a Virág cukrászda, kihalt a város. Össze-összefutottam a sorstársaimmal: Bozsik Péter könyvet árult a Tisza Áruháznál, Sáfrány Ferit (a Napló Rikkancsa) pedig többször meglátogattam szegedi otthonában.
Az MTI külpolitikai szerkesztője (Patak Károly) megszervezte, hogy legyen egy íróasztalom telefonnal a Tiszaparti sajtóházban, ahova eszem ágába sem volt elmenni. Bemutatkoztam, majd be nem tettem a lábam az utolsó napig. Home office: tranzisztor, írógép vagy az se, telefon és ennyi.
Az említett utolsó nap gyanútlanul kezdődött: valami rejtélyes ok miatt aznap bementem a sajtóházba, ahol több kollega körül ülte a rangidős kolleginát, aki beszámolót tartott budapesti útjáról. Hosszan, részletesen: vonatra hogyan fel, majd le, élmények csapkodnak ide-oda. Találkozások fontos pesti valakikkel.
Mintha a villám csapott volna belém: nekem Szegedből ennyi elég! Még hogy az élmény legyen, hogy valaki Pestre látogat. Élmény volt 1957-ben, amikor a Lali bácsival elmentünk a fővárosba: Klárikával pónin ültünk a Városligetben, az Astoria legfelsőbb emeletén laktunk: ilyen pici embereket addig még nem láttam. És annyi golyónyomot sem.
Másnap beültem a kocsimba (büszke, újvidéki rendszámú Renault Clio) és Budapestig meg sem álltam.
Előtte azonban még írtam egy Karácsonyi elégiát a Naplóba:
A békéről, a családról, a szeretetről kellene írni karácsony előestéjén. De vajon van-e erre joga a krónikásnak, ha hazánkfia? Aki, midőn kiejtette a száján a szót, hogy „hazánk", már azon kapta magát: nem is tudja pontosan, mi van e jobb sorsot érdemlő fogalom mögött. Meg vele.
Aztán mit gondolhatnak a szeretet és a család szent ünnepekor azok az ezrek és tízezrek, akik hontalanul bolyonganak valahol Európában? Jártam Zánkán, Bogláron és láttam a nagyapáti képeket. Lehet, hogy egyesek számára semmit sem jelentenek ezek a helységnevek. Az ott élő menekültek számára viszont ezekre a szavakra szűkültek le az egykor büszkén emlegetett pátriák.
Vannak azonban olyanok is, akiknek van okuk az ünneplésre, a harsány mellveregetésre. A csonka államelnökség, a világ egyik legravaszabb puccsának a végrehajtója, december 22-e, a „jugoszláv" fegyveres erők napja alkalmából kitüntetéseket és előléptetéseket osztogatott. Ó, irgalom atyja, ne hagyj el! A megbékélés örökmécsese sem tudja visszatartani az elkerülhetetlen képzettársítást: emlékeznek bizonyosan azokra a képekre, amelyek 1945-ben készültek. Hitler Adolf tízegynéhány éves gyerekeket tüntetett ki azért, hogy életükkel védjék meg azt, ami megvédhetetlen: a hódító és eltipró eszmét.
A kutyaszorítóból az utolsó pillanatban került ki a „jugoszláv" eszme utolsó, nem szerb harcosa, Ante Marković. Személye a megváltóból a tragikomikus bohóc szerepére változott. A konvertibilis dinár megálmodója, a megvédhetetlen eszme állhatatos élharcosa elég olcsó kibúvóval hagyta el a világmegváltó porondot. Nem tudta megemészteni, állítólag, a hadi költségvetést, amellyel tovább akarják folytatni az öldöklést. Na nem, kedves Marković úr, ezt ilyen egyszerűen nem lehet lejátszani. Talán akkor kellett volna erre gondolni, amikor azokban a dicső időkben Slobodan Milošević mellett feszített a nagyszerb állam megszületésének pillanatában - miközben albán gyerekeket gyilkoltak csak néhány száz kilométerre délebbre. Vagy amikor az amerikai külügyminiszter hamiskás bólintására védtelen „jugoszláv" ifjakat küldött a szlovén fiatalok ellen. Vagy netalán nem ön volt annak a kormánynak az élén, ha mégannyira is báb volt, amelynek a nevében Vukovárból Hirosimát csináltak.
Következő cikk: Merkel nem szolgálta az európai szabadság ügyét
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A gőg korszaka véget ért
A Vajdasági Magyar Szövetség legutóbbi elnöki nyilatkozata nem más, mint a politikai kétségbeesés és az erkölcsi >
Veszélyes az egyeduralom, az egyhangúság, az egypártrendszer, az egyedüllét…
Talán igaz, töprengett, valamikor öt példányt adtak el, elég baj az, hogy most csak kettő lett >
Közpénzből finanszírozott pártpropaganda működik
A vajdasági magyar közösségnek nem propagandára, hanem tisztességes tájékoztatásra és igaz szóra van szüksége. Nem pártközlönyökre, >
Talán születik valami alternatíva
Orbán Viktor legalább elismerte a vereséget, a VMSZ amely erőteljesen részt vett a Fidesz-kampányban, a vereséget >
Magyar Péter a vajdasági magyarok előtt vizsgázik
Egy esetleges Magyar–Pásztor megállapodás sok vajdasági magyar számára súlyos csalódást jelentene. Nemcsak a VMSZ múltja miatt, >
Megalakult a Vajdasági Magyar Újrakezdés
A VMÚj a jövőben aktívan részt kíván venni a vajdasági magyarság közéletében, politikájának és kultúrájának alakításában >
A riporter
A riporter nem állít csapdát, nem aláz, nem büntet, nem leckéztet, nem áll bosszút, nem vallat, >
Megint szép lett
Kellett ez a néhány nap, hogy feldolgozzam azt, ami Magyarországon történt időszámításunk után 2026-ban. Nehéz pontos, >
És most hogyan tovább?
Most ugyan a Fidesszel egy szörnyrendszer light bukott meg, de Magyar Péter kormánya nagyon megnehezítené saját >
Csapdahelyzet a VMSZ számára
Ezek a kizárólagos mondatok az egész vajdasági magyar közösség üzenetét tolmácsolták és szembeállították a határon túli >
VMDK: Stop a politikai erőszaknak!
A megfélemlítés eszközei nem válhatnak a politikai küzdelem részévé! Követeljük a rendőrségtől és az illetékes hatóságoktól >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >