Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Néhány gondolat a polgári értékrendről
Mák Ferenc
Ma már a kellő historikus távolság hiányában sem kétséges, hogy az 1989-es esztendő történelmi év volt, a közép- és kelet-európai országok csendes és véres forradalmainak esztendeje, megannyi ígérettel, megannyi lelkesedéssel és – ma már ez is megállapítható – tisztességesnek hitt, de félbenmaradt, elkalódott szándékkal.
Akkor, az események forgatagában, a (poszt)sztálinista diktatúrák őszi hullásában sok-sok jóindulattal és megalapozatlan reménnyel azt hittük, elegendő ledönteni a totalitárius diktatúrák hatalmi bástyáit, s máris ott ringatózunk a demokrácia langymeleg hullámverésében. A régió társadalmainak többsége szinte természetesnek vette, hogy a demokrácia „van”, s csak kevesen tudták, hogy a demokráciát is meg kell alkotni. Ám a marosvásárhelyi magyarság, a bukaresti románság – mi több: Közép- és Kelet-Európa úgyszólván valamennyi nemzeti és etnikai kisebbsége – a maga bőrén tapasztalhatta, hogy a demokrácia egyszersmind civilizáció kérdése is, és mint ilyen, része egy olyan értékrendszernek, amelyről ázsiai körülményeink folytán sok-sok évtizeden át vajmi keveset tudtunk. Nagyon kevesen vetettek számot azzal, hogy a templomok és a sírkertek meggyalázása, a nemzeti és a vallási kisebbségek gyűlölete mögött ugyanaz az indulat munkál, mint a letiport kertek, a letarolt ligetek, a szennyes utcák mocska mögött; hogy az internálótáborok, az éjszakai begyűjtések és kihallgatások embertelensége indulat tekintetében milyen közel van a könyvégetéshez és a másként gondolkodók zaklatásához, a „feketelisták” gyakorlati alkalmazásához. Ahol zsarnokság van, ott a kínokban minden összefügg – tanulhattuk Illyés verséből. S hogy minderre sor kerülhetett, az életnek kellett valahogyan nagyon megnyomorodnia, megrokkannia, elveszítenie és feladnia minden érvényes értékrendjét, azokat az erkölcsi parancsokba foglalt értékeket, amelyek hagyományként örökölhetők, s amelyek egyedi és közösségi jövőnk értelmét és lényeget is meghatározzák.
1989 májusában az egypárti diktatúra ellenére is igen erőteljesen forrt a magyar társadalom, igaz, akkor még több volt a tagadás, mint az igenlés, hiszen még a szociológusok, a politológusok, a társadalomtudósok, a közgazdászok és a jogászok is módfelett bizonytalanul álltak a kérdés előtt: hogyan teremteni meg a társadalmi megújulás feltételeit, hogyan hozni létre a békés átmenetet a kommunista diktatúrából a polgári demokráciába, az egypárti totális hatalomgyakorlásból a jogállamiságot jelentő demokratikus parlamentarizmusba úgy, hogy elkerüljék a polgárháború fenyegető veszélyét. A bizonytalanság és a tanácstalanság jószerével érthető volt, efféle átalakuláshoz a civilizációk története nemigen szolgáltatott eligazító tanácsokat. Ilyen súlyos társadalmi és politikai feszültségek közepette került sor Szegeden a Bibó-konferencia megrendezésére, ahol a nagy gondolkodó szelleméhez méltó módon Közép- és Kelet-Európa jövőjéről, a demokrácia kérdéséről, s mindenekelőtt a békés átalakítás lehetőségeiről esett szó.
Ezen a tanácskozáson hangzott el először – ha jól emlékszem a Párizsban élő Kende Péter fogalmazta meg, hogy a továbbiakban a viták és az érvelések legtöbbjének központi gondolatává váljon –, hogy a demokratikus átalakításhoz feltétlenül szükség van egy olyan biztos középosztályra, amely annak ígéretével, hogy idővel a polgári eszmék és gondolatok hordozójaként és a polgári értékek vállalójaként biztos támasza lesz a revitalizálódó társadalmaknak, vállalja az átalakulásban a vezető szerepet. Más szóval: a társadalmi átalakulás elképzelhetetlen egy magabiztos világképpel és értékrenddel rendelkező polgári réteg nélkül. 1989 májusában mindez bátor megállapításnak tűnt, lévén, hogy a sajtó és a közélet akkoriban tele volt a hangzatos kijelentésekkel: „többpárti demokráciát igen, polgári restaurációt nem!”, s hogy: „piacgazdaságot igen, kapitalista gazdálkodást nem!”, ami persze már önmagában is ellentmondás volt. A messzebbre látó, józan elemzések már a tanácskozáson rámutattak: a térség „délamerikanizálódásához” vezetne, ha a politikai-gazdasági átalakulás a biztos értékrendet képviselő polgárság nélkül jönne létre, s a jelenleginél még határozottabban olvasná a fejünkre a „nagytőke szertelenségét”, az egymást váltó diktatúrák, hatalmi pozícióharcok és puccsok veszélyét. A polgári osztálynak és az általa képviselt gazdasági, politikai és kulturális értékrendnek kétségtelenül stabilizáló ereje kell, hogy legyen. Feltéve – mondták a kételkedők –, ha ennek létező és tapintható hagyománya van, ha újra felfedezhető – főleg az intézményesen biztosított jogrend működésében – az eleven örökség. Hiszen a jogállam titka nem az új jogrend megalkotásában, hanem annak demokratikus működésében van.
1989 májusában Szegeden hangzott el tehát először nyilvánosan is – rossz szóval élve – a „polgári restauráció” határozott igénye, ami egyben a polgári értékrend legalizálását is jelentette. Hogy a polgári értékrendnek végül is mi a lényege, azt nagyon nehéz pontosan leírni. Nehéz már azért is, mert Közép-Európában „az emberélet útjának felén” járók sem igen találkoztak vele. A polgári értékrend mögé odaképzeljük az abszolút humánumra – s annak évezredes hagyományaira – épülő jogrendet, keresztény erkölcsiséggel latin – és ősi, népi és nemzeti – hagyományokkal, európai toleranciával. Mégis, mindez csak általános meghatározás. A lényeg, hogy mindennek a hétköznapokban is működnie kellene, lehet, hogy éppen virágzó kertek és ápolt parkok formájában, étkezési kultúrában, mindennapi találkozásainkban és köszönéseinkben.
Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik, hogy az ember végre szabadon olvashatja századunk – és benne a magyar irodalom – legőszintébb szerzőit, Márai Sándort, Szabó Zoltánt, Kovács Imrét, Cs. Szabó Lászlót, akik azért lettek száműzöttek, mert a polgári világ értékrendjének rendíthetetlen képviselői voltak; s mellettük Bibó Istvánt és persze Konrád Györgyöt és Szelényi Ivánt, akik a totalitárius rendszer legelszántabb bírálói lettek. Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik, hogy immár szabadon olvasható Trockij és Szolzsenyicin, és mellettük Jung és Freud is, és a televízió jóvoltából sokszáz millió emberrel együtt élvezhetem José Carreras, Placido Domingo és Luciano Pavarotti közös fellépését, amikor a latin tenorokat az indiai Zubin Mehta vezényelte zenekar kíséri. Bizonyára az is a polgári értékrendhez tartozik, ha Habsburg Ottó Közép-Európa történelméről, Tőkés László pedig a megbékélésről és a szeretetről beszél, s hogy megborzonghatok Goya háborús metszetei láttán, s hogy megnyugtathat a kőben, bronzban és agyagban megörökített kelta derű. Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik, ha az embernek nem kell a családját és az otthonát féltenie, s ha minden elérhető vagy csak a vágyaiban megközelíthető szellemi kincset bátran birtokolhat, meghódíthat és hirdethet, ha maga választhatja meg gondolkodása és világképe bölcseleti forrásait, és szabadon elutasíthat minden tanítást, ami nem fér össze erkölcsi meggyőződésével. Bizonyára a polgári értékrendhez tartozik a tolerancia, a demokratikus párbeszéd előfeltétele és a véleménykülönbség joga is. És bizonyára a polgári értékrendhez tartozik a legfőbb parancs: tisztelni mások értékeit, megtanulni elviselni a másságot, a különbözőséget, s nem avatkozni be a másik ember szellemi-lelki törvényeibe.
Hogy néhány bizonytalan lépésen túl tettek-e a régi totális rendszerek egykor kiszolgáltatott szellemei egyebet is a polgári demokráciák, a parlamentáris jogrend, a klasszikus erkölcsiség s a polgári értékrend – egyszóval a megbékélés, a kölcsönös megbecsülés felé, nehéz ezt ma ebben a nagy közép-európai fölfordulásban megítélni. Az persze jó lenne, ha minden osztályharcos ideológia ellenében végre eljutnánk emberi méltóságunk sérthetetlenségének tiszteletben tartásáig. Mert ez is a polgári értékrend parancsainak egyike, talán mindegyik közül a legfontosabb.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >