2025. május 9. péntek
Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Naplójegyzetek – Fragmentumok

A jövő cserbenhagyott bennünket

Végel László
Végel László
A jövő cserbenhagyott bennünket

A nyugalmazott tanárnővel abban is szót értettünk, hogy a kilencvenes évek baljósabbak voltak, mint a maiak, de erkölcsileg tisztább volt a helyzet. Tudni lehetet, ki hol áll. Most azonban sok a kaméleon. Ki kényszerből, ki reménytelenségből, ki karrierizmusból. Nehéz különbséget tenni. Mondanivalójához hozzátettem, hogy a kilencvenes évek azért voltak elviselhetőbbek, mert sokkal elevenebben élt bennünk a remény. Abban bíztunk, hogy egyszer mindennek vége szakad. 2000 október 5-e után azonban megtanultuk, hogy reményünk hasztalan volt. Megtanulták ezt az utánunk következő nemzedékek is. Reménykedtünk, de ránk szakadt a múlt.  Kritizáltuk Miloševićet és bíztunk a jobb jövőben. Aztán megtapasztaltuk, hogy a jövő cserbenhagyott bennünket, megcsúfolta reményeinket. Végel László:

2023. január 5., csütörtök

Ez a majdnem tavasz kicsalogat Anikót és engem a sétára. Helyet foglaltunk egy teraszon és élveztük a ragyogó napsütést. Sosem gondoltam arra, hogy ennyire élvezni tudom az időjárás ajándékát. Lehet, hogy ez rossz jel, de erre nem akarok gondolni. Üldögélés közben a járdán megpillantjuk régi ismerősünket L-t. Az évek során gyakran találkoztunk vele különböző irodalmi esteken és kulturális rendezvényeken. Helyet foglalt az asztalunknál. Beszélgetés közben bevallja, hogy egyre magányosabbnak érzi magát. Nem panaszkodik, elhunyt férje kórházi főorvos volt, a lánya szintén befejezte az orvosit, ő pedig nyugalmazott középiskolai tanár. Mindene megvan, amire szüksége van, mégis rossz a közérzete. A kilencvenes években sok barátnője volt. Jól megértették egymást, mostanság azonban sajnálatos változást észlel. A fiatalabb barátnők egyre megértőbbek a kormánypolitika iránt. Nem kedvelik, de elfogadják. Főleg azok, akik még munkában vannak. Gyakran faggatja magát, hogyan viselkedne ő, ha munkaviszonyban lenne. Ugyanúgy? Nem tudja eldönteni. Nem mondok ellent. Csehov egyik mondata jár az eszemben. Csak a szűk látókörű emberek képesek haragudni a mindennapi emberekre pusztán azért, mert nem hősök. Elképzelem magam, mit tennék a helyükben. Egy biztos, nem vállalnék semmiféle vezető tisztséget. Ehhez tartottam magam, egész életemben. Sosem voltam főszerkesztő, igazgató, vagy valamilyen főnök. Ebben Szép Ernő követője vagyok, aki miután az osztrák-magyar közös hadsereg tisztjévé avatták, ezt a jelmondatot véste kardja pengéjébe. "Leben und leben lassen!". Itt és most ez azt jelenti, hogy ha nem ránthatok kardot a hatalomra, akkor arra sem rántok kardot, aki nem élvezi a hatalom bizalmát. Van, aki azt mondaná, hogy ez meghátrálás, de elegem van azokból a hősökből, akik másokon követelik a hősiességet, miközben egy karcolás sem éri őket.   A nyugalmazott tanárnővel abban is szót értettünk, hogy a kilencvenes évek baljósabbak voltak, mint a maiak, de erkölcsileg tisztább volt a helyzet. Tudni lehetet, ki hol áll. Most azonban sok a kaméleon. Ki kényszerből, ki reménytelenségből, ki karrierizmusból. Nehéz különbséget tenni. Mondanivalójához hozzátettem, hogy a kilencvenes évek azért voltak elviselhetőbbek, mert sokkal elevenebben élt bennünk a remény. Abban bíztunk, hogy egyszer mindennek vége szakad. 2000 október 5-e után azonban megtanultuk, hogy reményünk hasztalan volt. Megtanulták ezt az utánunk következő nemzedékek is. Reménykedtünk, de ránk szakadt a múlt.  Kritizáltuk Miloševićet és bíztunk a jobb jövőben. Aztán megtapasztaltuk, hogy a jövő cserbenhagyott bennünket, megcsúfolta reményeinket. Ezek után nehezen csábít el bennünket a remény. Lehet, hogy évtizedek múlva, az autokrata korszak után színre lép egy új nemzedék, amely újra mer reménykedni. Addig azonban néhány évtizedeken át a kaméleon-nemzedékek súlyos teherrel a vállukon gyakorolják a túlélés művészetét. Nekik sincs könnyű dolguk.  Arra vannak ítélve, hogy utópia nélkül toporogjanak és remény nélkül élvezzék a szerepkört, amit az uralkodó csúcs gálánsan átenged nekik.

 

2023. február 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az összebékíthetetlen táborok

Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >

Tovább

A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója

A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >

Tovább

„Ezek nácik”

A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >

Tovább

A VALÓSÁG VISSZAVÁG

Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >

Tovább

Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett

A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >

Tovább

Édentől balra

Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >

Tovább

A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI

Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >

Tovább

Eltűnt a türelmes középút

Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >

Tovább

„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”

Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >

Tovább

Magyar, szerb két jó barát?

Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >

Tovább

SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK

Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >

Tovább

A kíméletlen múlt utánunk nyúl

A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >

Tovább