Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Ez a háborúpárti-békepárti narratíva egy újabb hazug és álságos politikai játszma része, amelyben mi, a polgárok vagyunk igazából áldozatok, s bennünket néz az uralmi elit hülyének, hogy közben arcátlanul azonosít minket saját magával. Ki a háborúpárti és ki a pacifista? Paradox módon a magyar nacionalista jobboldal pacifizmusa olyan, amely valahogy az agresszor, az imperializmus – a birodalmi elvű hódítás – és a fegyverkezés ellen nem foglal állást, miközben élezi az etnikai ellentéteket, s a béke kiüresedettnek látszó üzenetét hirdeti, a honvédő felet, az áldozatot magát is felelőssé téve az emberáldozatokért.  Nem tudom, hogy Jean Jaurès-nek s a többi klasszikus pacifistának mi lenne az álláspontja a jelenlegi helyzetben, de abban biztos vagyok, hogy ehhez a „béketáborhoz” nem csatlakozna. Gyenge Dániel (Élet és Irodalom):

A magyar kormány agitációs és propagandagépezete, és a miniszterelnök maga is feltűnően sokat beszél háborúról, békéről, geopolitikai játszmákról, a béke hírnökeként, a pacifista mozgalom új vezéregyéniségeként tüntetve föl magát. Újabban „háborúpárti baloldalról” s „békepárti jobboldalról” szól a narratíva. Ezzel pedig – amellett hogy nem nevezi nevén a támadót és a védekezőt, hogy nem nemzetközi jogról, igazságszolgáltatásról, szolidaritásról beszél, hanem nagyhatalmi ármánykodásokról nyugatellenes éllel – a miniszterelnök és köre a „béke” és „háború” fogalmát olyan abszurd értelmezési keretek között használja, melyek legitimálják Putyin önkényes háborúját.

Lényegében erre a narratívára épül a „béke” sajátos értelmezése is. Béke csak akkor lehet – mondja Orbán és médiája –, hogyha azonnali tűzszünet lesz, és megindulnak a tárgyalások. Ezzel azt sugallják, hogy a védekező félnek és a nyugati szövetségeseinek – ők lennének a háború elhúzódásának okozói – fel kellene adniuk a küzdelmet, s engedni a szovjet-orosz hódító törekvéseknek. Ha ugyanis a hanyatló Nyugat hagyná, hogy Oroszország befejezze, amit elkezdett, nem lenne most sem háború, nem folyna vér, s nem halnának meg kárpátaljai magyarok a fronton. Aki pedig a békét s a háborút máshogy értelmezi, az háborúpárti, sorosista, az USA fizetett ügynöke, hazaáruló és a többi.

A magyar kormány propagandája az orosz dezinformációt tökéletesen kiegészíti. Nem véletlen az sem, hogy a Kreml tisztségviselői gyakran dicsérik a magyar miniszterelnököt egy-egy mélyenszántó pacifista szónoklata után (legutóbb az RT állami tévé riportfilmje nevezte Magyarországot Oroszország egyetlen megbízható szövetségesének az EU-ban).

De mit is szeretne a „háborúpártinak” mondott (bal)oldal? Nem mást, mint amit Sanna Marin és – az egyébként jobboldali – Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is megfogalmazott, s amit az ENSZ tagállamainak döntő többsége kinyilatkoztatott az orosz agressziót elítélő határozattal: Moszkva csapatai vonuljanak ki Ukrajna teljes területéről. Eme cél eléréséhez pedig katonailag meg kell törni az oroszokat, s ahhoz még jobban fel kell fegyverezni a védekező felet, hatékonyabbá tenni hadseregét. Hogy ez a háború meddig húzódik el, végső soron az oroszokon múlik. Ha kivonulnának, amit a világ országainak a magyar kormányzat által gyakran emlegetett többsége valójában sürget, akkor azonnal béke lenne.

Mire is következtethetünk ebből? Arra, hogy a „háborúpárti” oldalnak lényegében hasonló elképzelései vannak a háborúról és a békéről, mint a múlt század elején tevékenykedő pacifistáknak, akik gyökeresen más világnézetet vallottak az Orbán-rezsim szellemi holdudvarához képest. Olyan baloldali, pontosabban szociáldemokrata politikusokról, írókról, értelmiségiekről van szó, mint Jean Jaurès, Eduard Bernstein vagy Victor Adler, akik az első világháborúban s azelőtt is felismerték, hogy az európai nagyhatalmak közötti fegyverkezési verseny, birodalmi hegemóniára törekvésük és a nemzeti (népi) önrendelkezés figyelmen kívül hagyása előbb-utóbb végzetes háborúhoz vezet. Az 1907-es stuttgarti konferencián először fogalmazódott meg az a szándék, hogy a II. Internacionálé álljon ellent a háborús törekvéseknek, 1912-ben, a rendkívüli bázeli szocialista kongresszuson e szándék mellett szóba kerültek az akciótervek is, felvetődött a békedemonstrációk, felkelések, sztrájkok gondolata.

Miután az 1914 nyarán kitört háború mégsem ért véget, „mire a levelek lehullanak”, 1915-ben a svájci Zimmerwald faluban ült össze újból egy összeurópai szocialista konferencia, melyen – többek között – orosz bolsevikok és mensevikek egyaránt részt vettek. Deklarálták, hogy a „Nagy Háborút” (akkor még nem sejthették, hogy csak az első ilyen, világméretű konfliktus) imperialista hatalmak háborújának kell titulálni, területi annexió, illetve hadisarc kivetése nélkül van szükség a békés rendezésre, s ragaszkodni kell a nemzetköziséghez. Az internacionalizmus a gyakorlatban azt jelentette, hogy a munkásosztály, s mellette a kisemberek ne asszisztáljanak népek elnyomásához, a soviniszta gyűlöletkeltéshez, hanem szervezzék meg magukat, s lázadjanak fel a hatalommal szemben, a hátországban terjesszék a háborúellenes eszméket. Orbán Viktor ma épp hogy ellentétes elvek mentén képzeli el a „békét”: számára ez az annektált területek orosz kézben maradását, a frontvonalak megszilárdulását jelenti, s nem a szovjet/orosz imperializmus ellen szólal fel, hanem a pártmédián keresztül kelt hangulatot az ukránok ellen, s a nemzetközi renddel szemben is valamifajta kurucos szabadságharcot hirdet.

Míg a szociáldemokraták jobbra húzó többségi irányzata megszavazta a hadihiteleket és a katonai mozgósításokat, addig a baloldali pacifisták sztrájkokat szerveztek Franciaországban, s a fegyveres felkelés lehetőségét is meglebegtették. Németországban is hosszú hónapokon át ültek börtönben a legfőbb hangadók. A pacifizmus tehát egyfajta államellenes, szindikalista ellenállást is megtestesített a regnáló központi hatalommal szemben. Fontos pacifista elv volt, hogy amennyiben a hódításra vágyó politikai-katonai elit a hadsereg mozgósításával, a kisemberek életének feláldozásával akarja érvényesíteni törekvéseit, az alsóbb néprétegeknek fel kell lázadniuk a bevonulás helyett.

Térjünk egy kicsit vissza a jelenbe: ha Orbán Viktor valóban pacifista, vagyis békepárti lenne, akkor Putyint mint politikai szereplőt elvonatkoztatná a húsdarálóba küldött kiskatonáktól s a politikai elnyomást megszenvedő civilektől, és nem arról beszélne, hogy „Moszkvával” egyezzen ki a védekező fél. A „háborúpárti baloldal, békepárti jobboldal” összehasonlítást tehát azért is nagyon nehéz értelmezni, mert a hagyományos jobboldal és a baloldal, egyetemesnek vallott elveikből kiindulva, teljesen mást gondolt a katonai konfliktusokról, mint ahogy azt ez a rendszer próbálja az emberek fejébe verni. A pacifizmus képviselői Nyugaton – legyen szó az első világháborúról, a koreai, vietnámi háborúkról, a ’68-as nyugat-európai, amerikai szubkultúrákról – mindig radikális baloldali, akár marxista eszméket vallottak. Mostanság a nacionalista jobboldalon lett divat az Egyesült Államokat újra imperialistának feltüntetni, irakozni, afganisztánozni, szer­biáz­ni, azonban akik ezt először mondták, a legkeményebb szélsőbaloldali körökben mozgolódtak, s az osztályharcos ideológia szemüvegén nézték az eseményeket. Nem mellesleg érdemes lenne feltenni a miniszterelnök úrnak néhány kérdést arról, az őszinte békepárti elkötele­ző­déssel hogyan vethető össze az etatista és rendpárti hatalomgyakorlása, a fegyvergyárak betelepítése, a fiatalok iskolai militarizálása, a jóléti intézmények, mint az oktatás és egészségügy erőszakszervezetek irányítása alá vétele, az ott dolgozókkal szembeni poroszos bánásmód, a szigorú gazdasági regulációk a kereskedők hatósági inzultálásával és megfélemlítésével  – mintha ez hadigazdaság volna.

Másrészt megkérdezhetnénk, az állampárt sajtómonopóliumára miért jellemző az indulatos, oroszos stílusú, duginista nyugatellenes propagandától kezdve a nemzetközi rend és az euroatlanti szövetség elleni, az USA-nak már-már hadat üzenő uszítás, miért folytat a pártmédia tömeges néphergelést. Miként lehet békepárti az a kormány, amely az állampolgárokat háborús pszichózisban akarja tartani, hogy legitimálja a rendeleti kormányzást, ami a „háborúpártinak” mondott európai országokban egyáltalán nem jellemző? S végül: a kormány valóban békepárti, vagy csak azért tartja napirenden a geopolitikai és háborús témát, hogy ne figyeljünk fel arra az ellentmondásra: a „háborúpárti” európai, amerikai országokban nincs agresszív tömeghergelés a média eszközeivel, nincs rendkívüli veszélyhelyzet, nincs rendeleti kormányzás, az általános jólét pedig nem romlott olyan drasztikusan, mint ahogy azt itt a propaganda pufogtatja – az ő külpolitikájuk rugalmas és összeszedett. Franciaország mutatta ezen a téren a legnagyobb profizmust, kompromisszumképesnek mutatkozott Kínával s az USA-val is, miközben félreérthetetlenül kiáll Ukrajna mellett, s támogatja keleti szomszédunkat.

Ez a háborúpárti-békepárti narratíva egy újabb hazug és álságos politikai játszma része, amelyben mi, a polgárok vagyunk igazából áldozatok, s bennünket néz az uralmi elit hülyének, hogy közben arcátlanul azonosít minket saját magával. Ki a háborúpárti és ki a pacifista? Paradox módon a magyar nacionalista jobboldal pacifizmusa olyan, amely valahogy az agresszor, az imperializmus – a birodalmi elvű hódítás – és a fegyverkezés ellen nem foglal állást, miközben élezi az etnikai ellentéteket, s a béke kiüresedettnek látszó üzenetét hirdeti, a honvédő felet, az áldozatot magát is felelőssé téve az emberáldozatokért.  Nem tudom, hogy Jean Jaurès-nek s a többi klasszikus pacifistának mi lenne az álláspontja a jelenlegi helyzetben, de abban biztos vagyok, hogy ehhez a „béketáborhoz” nem csatlakozna.

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei

Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >

2x40 millió és közte egy kis apróság

Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >

MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC

Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >

Az ember, aki ott sem volt - Szijjártó a Telexen

Ez az interjú szánalmas vergődés volt, az elemi önreflexió teljes hiánya. Felmerül a kérdés, hogy miért >

Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?

Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >

Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania

A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >

Mit várok a Tisza kormánytól?

A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >

Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember

Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >

Végre

Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >

Egy örömteli Budapesten, a populisták veresége után egy példátlan átmenet lehetőségét láttam

Mindenekelőtt azonban ott van az a felbecsülhetetlen értékű lehetőség, hogy megmutassuk: létezik kiút a mély populizmusból. >

Mit jelent Orbán veresége a világ többi része számára

A választás geopolitikai következményei is jelentősek lehetnek. Orbán alatt Magyarország többször megvétózta az Ukrajnának szánt segélyeket >

„Soha nem voltunk barátok”

„Ha Vlagyimir Putyin felhív, felveszem” – mondta. „Ha beszélnénk, elmondhatnám neki, hogy jó lenne négy év >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |