Ma Mónika, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Magyar, szerb két jó barát?
Szerbhorváth György
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban lévő szerb kormány folytatja a 2023-ban megkezdett katonai együttműködést: lesz itt helikopteres gyakorlat, technikai cserebere, összesen vagy hetvenkilenc közös aktivitás, gondolom, a cipőpaszták egyeztetéséig. A budapesti és belgrádi vezetők az utóbbi időben a két nemzet közötti, soha nem látott mértékű történelmi megbékélésről beszélnek. Tény, hogy a politikusok ma a szerb és magyar kardokat nem egymás ellen csörtetik, annál inkább más szomszédok vagy Ukrajna, Brüsszel ellen, miközben feltételek nélkül dörgölődznek Oroszországhoz, Kínához vagy az USA-hoz, és közös egyetértésben vetik meg az európai értékeket. Szerbhorváth György (Élet és Irodalom):
Hogy lesz-e ebből valóságos katonai szövetség (Szerbia, úgymond, ezzel válaszol a horvát–koszovói–albán szövetkezésre), arra azért mérget nem vennék. Pillanatnyilag a két, lassan párialétbe kerülő államot leginkább a belgrád–budapesti vasút építése köti össze, persze a korrupció, a transzparencia hiánya, a csókosok meggazdagodása révén. De idesorolható a nem EU-konform kínai biztonsági berendezések használata is.
A szerb–magyar katonai szövetség történelmileg nem is tűnik jó ómennek. Igaz, 1456-ban még jól mentek a dolgok, Hunyadi János vezetésével közösen győzték le a törököket. De ha ugrunk az időben, már csőstül jött a baj, és nemhogy fegyverbarátságról lett volna szó, hanem éppenséggel az etnikai tisztogatás „feltalálásáról”, legalábbis ha a régiót nézzük. Például 1848-ban a vajdasági Szenttamáson és környékén, oda-vissza alapon. Az első világháborút kár is felidézni, de a másodikat is: bosszúra vérbosszú jött, a vajdasági magyarok egy részének kiirtása, elűzése lett a válasz Belgrád, Šabac korábbi felégetésére, majd az újvidéki vérengzésre és a többire. Ja, 1940-ben ezt megelőzte a magyar–jugoszláv megnemtámadási szerződés. Jöhetett 1948, a szovjet(–magyar) határzár, a titózás, láncos kutyázás. De 1968-ban is felvonult a magyar határra a jugó hadsereg Csehszlovákia megszállása után. Igen, 1956-ban befogadták a magyar menekülteket, ez, hogy így mondjam, a titói szocializmus emberarcúsága volt. Aztán szétesik az ország, a magyar külügy a horvátoknak szállít fegyvert 1991-ben, újra kiéleződnek a konfliktusok, a magyarok ismét menekülnek Szerbiából.
Ekkortájt bontogatja szárnyát a politikában Orbán és Aleksandar Vučić, mai történetünk főszereplői. Mi sem jellemzőbb, mint hogy Orbánnak a politikuslét előtti rövid munkaviszonyára szinte senki sem emlékszik, Vučić pedig egy kurta újságírói epizód után, huszonhárom évesen lett parlamenti képviselő, 1993-ban. Slobodan Miloševićtyel 1998-ban lépett koalícióra a pártja, a Szerb Radikális Párt, így lett aztán minden idők leghírhedtebb tájékoztatásügyi minisztere 2000-ig, a rezsim bukásáig. Tehát akkor is, amikor a friss NATO-tag Magyarország Szerbia bombázását támogatta, ami szintén nem használt a jószomszédi viszonynak, sőt, a vajdasági magyarok egy része is teli szájjal szidta az anyaországot, mondván, cserben hagyta őket az első Orbán-kormány.
Erre persze ma alig emlékeznek az áhítatos hívek a határ túlsó, azaz szerbiai oldalán. Ahogyan az ún. magyarverésekre sem a 2000-es években (amelyeknek „szerbverős” pandanja volt a temerini fiúk esete, brutális, elrettentőnek szánt ítéletekkel a szerb bíróság részéről). Igaz, ekkor már boldog-boldogtalan, szerb, magyar, két jó barát igyekezett elhagyni az országot gazdasági és egyéb kínjában, miközben megalakult a vegyes akadémiai történészbizottság az 1944–45-ös események feltárására, ám csak részben végezte el a munkáját. A két köztársasági elnök, Áder János és az ultranacionalista Tomislav Nikolić 2013-ban az Újvidék melletti Csúrogon meg egymás nyakába borult. A magyar állampolgárság (és útlevél) könnyített módon való megadása miatt valóságos exodus indult, de nemcsak a vajdasági magyarok távoznak a mai napig óriási számban, hanem a szerbek is – nem kevesen igyekeztek közülük is megszerezni a magyar papírokat.
*
Hangsúlyozom, nincs azzal semmi gond, ha két szomszédos ország stratégiailag együttműködik a gazdaságban, biztonságpolitikában, kultúrában stb. stb., csak hát az a kérdés, kik teszik ezt? Mert az egyik oldalon a délszláv háborúk szószólói állnak, akik ma is a konfliktusokat gerjesztik más szomszédjaikkal, a másikon meg azok, akik Putyin, Trump, Hszi Csin-ping, afrikai és ázsiai diktátorok, hadurak kegyeit keresik, és mániájukká vált a békepártiság, miközben a hadiipar fejlesztésén agyalnak. Hovatovább kényszeresen foglalkoznak a hadsereggel: a kövér tábornokoktól a köztisztviselők kézigránát-dobálásra való felkészítéséig, a hadiipar kiemelt fejlesztéséig mintha a hidegháború két szuperállamáról lenne szó. Szerbia hadigyáraiban, Valjevóban, Čačakban, Užicén egyébként minden egyes évben történik valamilyen tragédia, azaz főleg robbanás, az egyéb katonai balesetekről – mint egy helikopter lezuhanása – nem is szólva. A felelősöket jellemzően nem ítélik el, a hadügyminiszter most is maradt ugyanaz, aki volt.
És hát ott vannak a „privatizált” titkosszolgálatok, bíróságok, ügyészségek. A jog errefelé ennyit számít: Orbánék most léptek ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), miközben Szerbia évtizedeken át hadakozott a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel foglalkozó hágai bírósággal, az ICTY-vel, amelyet 2017-ben szüntettek meg. Van olyan, ma már szabadlábon lévő, elítélt háborús bűnös, mint Vojislav Šešelj – ő volt egyébként Vučić szellemi apja, pártelnöke –, aki ma szabadon szónokol a tévékben, és újra támogatja „diákját” a parlamenti széksorokból is. Ennyit az igazságról, a megbékélésről.
Április 16-án egy ismert szerb történész, Milan St. Protić a következőket írta a Radar nevű, szerb köztársaságbeli oldalon (radar.nova.rs): „Mindketten autokratikus uralkodók. Mindketten saját kezükben tartják az összes intézményt, a hatalmi ágakat és az alájuk rendelt embereket. Mindketten feltétlen engedelmességet követelnek, nem tűrik az ellentmondást, nem viselik el az ellenzéket. Mindketten azt hiszik, hogy ők szívták magukba a világ összes bölcsességét, hogy mindent tudnak és mindenhez értenek. Tehát két önző, narcisztikus uralkodóról van szó.
Ideológiai síkon is nagyon hasonlítanak egymásra. Egypártrendszerben, amely áthatja a társadalom minden pórusát, új keletű, agresszív nacionalizmus, erőszakos kézi vezérlésű politika, a Nyugat iránti ellenszenv és Oroszország, valamint minden más antidemokratikus rendszer iránti rokonszenv a jellemző. Mindketten megvetik a demokráciát, gyűlölik a szabad sajtót, visszaélnek a népakarat választási kifejeződésével. Mindketten abban a hitben élnek, hogy a nemzeti érdekek kizárólagos értelmezése és képviselete az ő hatáskörük. Megosztják és egymás ellen fordítják az állampolgárokat: a saját híveiket hazafiaknak nevezik, az ellenfeleiket árulással és idegen hatalmak szolgálatával vádolják. Mindketten idegengyűlölők és paranoiások.”
És Protić tovább sorolja a hasonlóságokat. Ám nem véletlen, hogy kihagytam a neveket. Mert a történész itt Miloševićet és Vučićot hasonlítja össze, de mindez igaz lenne, ha Vučić és Orbán közt vonnánk meg a párhuzamokat. És folytathatnánk, közös a tudomány, az oktatás és a kultúra megvetése, a házi „szakértők” és a dilettáns művészek kiemelése, a falujárás, a nagyvárosokba szervezett „önkéntes” tüntetők előtti szónoklás, az ellenzéki demonstrálók vegzálása és dehumanizálása. Vagy ahogyan a sajtóban megnyilvánulnak – igaz, Vučić olykor megenged kérdéseket, bár a legalább egy óra hosszú, tanárias előadásokat preferálja a tévékben, hogy az esetleges független, vagyis nem alákérdezőt jól megleckéztesse. Persze különbség is akad bőven.
A kérdés, hogy a két autokratikus vagy hibrid rezsim első emberének mi a célja a katonai szövetség belebegtetésével? A válasz nem ördöngösség: az emberek hergelése otthon, a nyugati „partnerek” pujgatása külföldön, s így az ellenségkeresés (bár ugye azok már rég megvannak). Annak ellenére, hogy az elvben hadra fogható (golyófogó) emberek száma itt is, ott is egyre elenyészőbb, a tisztek is menekülnek a szakmából. Noha Budapesten és Belgrádban is időnként felmerül, hogy újra be kell vezetni a kötelező sorkatonaságot, abból sem lesz semmi, miközben ugyanez most sikerül Zágrábban. (Nem mintha én az utóbbinak örülnék, bár aligha van hozzá közöm.) Azt pedig látjuk a balesetekből, technikailag hogyan állnak ezek a hadseregek, mint már utaltam rá.
*
Azon meg csak mosolyogni lehet(ne), hogy Szerbia elnöke teli szájjal beszél a katonai semlegességről. Vagy azon, hogy a két ország közt olyan szép drótkerítést épített a magyar állam éppen tíz éve – no igaz, nem egymás ellen, hanem a már alig is erre érkező menekültek miatt –, hogy csak Észak-Korea tudott különbet. De azt hiszem, nem lesz ebből még nagyobb összeborulás (ezt megcsinálták a boszniai szerbek elnökének, Milorad Dodiknak az esetében TEK-estül), mert ha igen, az nem végződhet jól. Maradnának valahol a gasztrokulturális vonalon szövetkezni: csevapot gulyásért, pálinkát sljivovicáért. És így mindenki jól is járna, békében.
Következő cikk: Amerika árulja az ukrajnai béketervet, de egyelőre senki sem vevő rá
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >
Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette
A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >
A vajdasági magyar közösség helyzete és jogainak érvényesítése
A Szerbiában és Vajdaságban kialakult helyzet miatt a magyar közösségben egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a >
Egy új nemzedéki mítosz
Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >
MAGYAR TYACIK
Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >