Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Üldözési mánia
Szerbhorváth György
Aki volt már irodalmi esten, jó eséllyel megtapasztalhatta a már-már klasszikusnak számító véget: amikor a közönség kérdezhet, ám ehelyett valaki lenyom egy monológot.
Többnyire zakós öregúr tetszeleg e szerepben, az egész este alatt hümmög, izeg-mozog, csörög a nejlonzacskójával, várja, hogy elérkezzék az ő ideje, a tizenöt percnyi hírnév. Nem ritka az sem, hogy késve érkezik, úgyhogy gőze sincs, miről esett addig szó, de őt ez érzékelhetően nem zavarja abban, hogy hozzászóljon. Mit hozzászóljon?! – a II. világháborús élményeivel kezdi, kommunistázik egy sort, miközben kiderül, hogy halvány dunsztja sincs, kinek és milyen könyvét mutatták be. Törvényszerűen oda lyukad ki, hogy a magyarság végveszélyben van, és már ezen az alapon is nemzetárulás az, hogy az író úr össze-vissza beszél mindenféle művészeti hülyeségről, ahelyett, hogy a lényeget érintené.
Nemrégiben Szabadkán beszélgettem egy budapesti regényíróval, akinek amúgy Szabadkához is egyre több köze van családi okokból. Vagyis ideje egy részét e bácskai városban tölti, így értelemszerűnek tűnt, hogy miután bő másfél órán át ostorozta a magyarországi viszonyokat – nota bene szerintem abszolúte jogosan, de ez most mellékes –, rákérdezzek, hogyan érzi magát Szabadkán? A kritikusságáról ismert író azonban e kérdéskörben nem adta magát, mert épp Szabadka, Szerbia, a Balkán nagyszerűségéről kezdett el értekezni, igaz, elsősorban gasztronómiai és zenei és film-vonalon, már ahogyan az lenni szokott, és kifejtette azt is, reméli, kisfia inkább itt fog felnőni, mert Magyarországon már ez sem lehetséges, oly rohadt ott minden.
Ekkor pattant fel a város ismert alakja, a hatvan körüli színész-rendező. Neve most nem érdekes, hisz egy típust próbálunk leírni. Aki először is bevallotta, hogy az est első részét nem hallotta, de az nagyon megdöbbenti, hogy a pesti író itt milyen szépeket mond Szabadkáról és Szerbiáról, ahol magyarként már megmaradni nem lehet. Parázs vita alakult ki az író és a színész között, a lényegre szorítkozva, amiatt, mert a szabadkai színházi ember szerint a szerbek kész tervet készítettek arról, hogyan fogják kiirtani a vajdasági magyarokat mind egy szálig. Az utolsó emberig. És aki ezt nem látja, nem fogja fel, hát az… Íme, az ő fiai például mindenképpen el fogják hagyni a várost, a régiót, az országot, mert már többször is megverték őket amiatt, mert magyarok. Reakcióképpen pedig nem hajlandóak szerbül megtanulni, szerbül megszólalni. Régi terve ez a szerbeknek, hangsúlyozta erős basszusán a színész, és noha egy 1937-es terv alapján már próbálkoztak a magyarok kiirtásával 1944-ben is, az akkor nem jött össze. No de most majd igen, minden jel erre utal! Mert már a szerb, négyéves ovisok is azt mondják a magyar óvónőknek Szabadkán, hogy „én meg foglak ölni téged, mert magyar vagy!”. A behívott szerb apuka pedig csak röhög a markába.
A budapesti író eközben párszor felugrott, közbevágott, érvelt, már azt hittem, tettlegességig fog fajulni a dolog, de valahogyan sikerült berekesztenem az estet. Ami az irodalomról szólt volna, de a befejezést végül megette a politika. Illetve politikának ezt aligha nevezném, már inkább üldözési mániának.
Azzal együtt, hogy a franc sem akarja elbagatellizálni a szerbiai etnikai konfliktusokat, ahogyan a magyarországiakat vagy éppen a szlovákiaiakat sem, nem nehéz észrevenni, hogy az effajta kirohanások – még ha alighanem egy szál szerb sem volt a teremben – éppen a magyaroknak nem használnak. A teremben ülők szinte mind megdöbbenve hallgatták a színész shakespeare-i mélységűnek aligha mondható kirohanását, meredten néztek maguk elé (mivel a színész kábé a legutolsó sorból nyomta le tirádáját), és nyilván ők sem értették, hogyan is jön ez most ide? És hogy mi visz arra egy egykor jobb napokat látott művészt, hogy ily apokaliptikus jövőt vizionáljon? Honnan ez az üldözési mánia, honnan ez a pánik, avagy a pánikhangulat szítása? Vagy mégis, van benne valami? Ne feledjük, a holokauszt kezdetén kiröhögték azokat a zsidókat is, akiknek végül nagyon is igazuk volt, amikor a borzalmas véget megérezték.
S persze, könnyű lenne, ha arról meditálnánk, bizonyára csak a színész hibbant meg. Mert ez is benne van a pakliban. A nagy kérdés mégis az, a mai Európában el tudjuk-e képzelni, hogy egy kisebbség tagjait egytől egyig kiirtsák a többségiek? Ezt azért, valljuk be, nehezen. Ráadásul túl nagy szükség sincs rá, már ami a vajdasági magyarokat illeti, előbb fognak elfogyni, eltűnni maguktól. Színtiszta demográfiai kérdés ez, amihez nem kellenek fegyverek. Hovatovább maguk a szerbek is ettől rettegnek. Így aztán nem nehéz párhuzamot vonni a színész elmélete és azon szerb nacionalisták elméletei közt, akik szintén saját nemzetük halálával riogatják társaikat. S már-már fatva-szerűen róják ki az ítéletet: aki nem látja a nemzethalál veszélyét, az dögöljön meg!
Egy a biztos: a nacionalisták mindenkit túl fognak élni, legfeljebb nem magyar, szerb stb. nacionalisták lesznek, hanem másfélék. Mert a nacionalizmus mára olyan bacilus lett, ami mindenre rezisztens.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >
Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette
A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >