Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A forradalom anyanyelve
Tamás Gáspár Miklós
„A nép jól elvan magában. Remekül elkormányozza magát. Van remény.” Tamás Gáspár Miklós írása (rednews.hu):
Tuzla százhatvanezer lakosú iparváros Boszniában. A régió legfontosabb ipari központja volt, amelyet tönkretett a privatizáció. Másfélszer annyi munkanélküli van, mint ahány embernek még van állása.
Egész Boszniában majdnem hatvan százalékos a munkanélküliség. A rendkívül laza, decentralizált boszniai föderációt voltaképpen az Európai Unió kormányozza, katasztrofális eredményekkel. Mint köztudomású, a délszláv háborúk idején Koszovó mellett itt folytak a leggyilkosabb etnikai küzdelmek. A múlt hónapban a világ, illetve Kelet- és Délkelet-Európa médiáinak az az elenyésző része, amely egyáltalán megemlítette olykor ezt a feledésbe merült, reménytelen országocskát, csak az etnikai (néha megvetően „törzsinek” nevezett) és felekezeti konfliktusok veszedelme iránt érdeklődött.
Olykor megjósolták, hogy a szerbek, horvátok és „bosnyákok” (vagyis a boszniai muzulmánok – hiszen a boszniai szerbek és horvátok is „bosnyákok”) előbb-utóbb megint elkezdik mészárolni egymást, hiszen a művelt európai közvélemény számára a kelet-európai népeknek ez a funkciójuk ma a nemzetközi szereposztásban. Az Ukrajnában zajló küzdelem beleillik a Kelet-Európát elmesélő orientalista „narratívába” (Kelet/Nyugat, EU/Putyin, nacionalisták/demokraták, liberálisok/posztkommunisták, orosz és/vagy amerikai „birodalom”). Az iszonyatos ukrajnai tragédia politikai értelemben éppen az ellenkezője a délszláv lázadásoknak: Ukrajnában az oroszellenes és az oroszbarát jobboldal és szélsőjobboldal esett egymásnak, illetve elvont értelemben „a hatalom” és „a nép”, ez utóbbinak a legaktívabb reprezentánsai a neonáci futballhuligánok (Pravij Szektor), az előbbinek pedig az ukrán KGB orvlövészei. Tipológialag szemlélve az ellentét klasszikus: egyik helyen a tiszta politikai (hatalmi) konfliktus, a másikon a színtiszta társadalmi (szociális) válság és népfölkelés.
Tuzláról nem sok szó esik.
Pedig a tuzlai munkáslázadás közben átterjedt Szarajevóra és Banja Lukára, majd egész Boszniára. Aztán Koszovóra. Aztán Montenegróra. Aztán Macedóniára. De ez nem fér bele a magyarországi, a romániai, a lengyelországi, általában a közép-európai sajtóba, Nyugaton is egyre inkább kiszorul az internetre, pedig ekkora területű, intenzitású, amplitúdójú, mélységű társadalmi mozgalom nem volt Európában – a világon – 1989 óta.
Pedig Boszniában már a lázadó munkások és diákok elfoglalták a középületeket, lemondattak – utód nélkül – tartományi (ún. kantoni) kormányokat, meghátrálásra kényszerítették a fegyveres erőket. A mozgalmat a privatizált, bezárásra ítélt nagyvállalatok szakszervezeti bizottságai indították el.
Követelték a privatizált vállalatok átadását a termelői közösségeknek – nem az államnak! Szempillantás alatt föltámadt a termelői önigazgatás, a munkástanács jellegzetes gondolata. Amióta európai munkásmozgalom létezik – a tizenkilencedik század közepe óta – , azóta ez a követelés invariáns.
Állandó.
Követelik a dolgozók az összes hatóságok, kormányok, vállalati igazgatóságok azonnali lemondását. Menekül is a főnökség.
Követelik a társadalomból kizárt munkanélküliek visszafogadását, a népjóléti politika, a szociális gondoskodás társadalmasítását, demokratikus ellenőrzés alá helyezését.
Elvárják, hogy a mindenkori és minden szintű tisztségviselők fizetése ne legyen magasabb, mint a kétkezi munkások átlagbére. Ez a Párizsi Kommün követelése!
Szemben a párizsi luxussajtónak a mezítlábas, kültelki, balkáni tahókra vonatkozó elképzeléseivel, a tiltakozó menet óriási transzparenseket cipelt, amelyekre ez volt írva:
„HALÁL A NACIONALIZMUSRA!”
Szarajevóban, Banja Lukában, Prishtinában, Szkopjéban plakátokon, molinókon így kezdődnek a fölhívások: „MI, TUZLAI ANTIFASISZTÁK…” Ezt add össze!
Az állam szerveinek megdöntése után a lázadó munkások nem vették át, hanem megszüntették a hatalmat, és részvételi, közvetlen demokráciát vezettek be percek alatt „honpolgári fórumok” alakjában, amelyek permanenciában üléseznek, mint minden, magára valamit is adó népforradalom minden esetben. Ezeket a fórumokat voltaképpen „a honpolgárok és honpolgárnők plénumainak” nevezik, annak a szellemében, amit Pesten elszigetelt, elitista kampuszfeminista, gyökértelen-libsi-kozmopolita-dekadens dzsenderelméleti hóbortnak néznek az illetékes (sajtó)szervek. Márpedig ezek turkálódzsekis, kínai melegítős, falusi rokonoktól kapott báránybőr bekecsekbe gombolt délszláv és albán prolik.
Tény, hogy verekedősek. Puszta kézzel – és sikerrel – esnek neki a hasonló szociális eredetű rohamrendőröknek, akik jó brutálisak, de olykor mintha csak félszívvel bunyóznának.
A mozgalmat nem vezeti a munkásosztály magas szervezettségű, bolsevik élcsapata.
Nem vezeti senki.
A mozgalomnak nincsenek elnök- és képviselőjelöltjei. Nem óhajt pártot vagy pártokat alakítani. Nem akar új választásokat. Nem óhajt új gyárigazgatókat.
bosnia3Élni akar fölsőbbség nélkül.
A délszláv régió munkásai nem olvasták azt a pár száz tucatliberális monográfiát (a múlt héten volt az egyiknek a könyvbemutatója Pesten, kitűnő horvát kolléga írta éppen), amelynek a címében olyasmi áll, hogy „az osztálytól az identitásig”.
De nem olvasták a mi régi anarchomarxista művecskéinket se, amelyek valaha épp úgy a tulajdon diszperziójára és a hatalom egyenlő szétosztására tettek javaslatot, mint a boszniai és montenegrói honpolgári plénumok most. Nem kellett sokat böngészniük a könyvészeteket és segédleteket. Amint kitört a balhé és beindult a grimbusz, tudták azonnal, mire van szükség.
Az 1989 óta eltelt negyedszázadban úgy tetszett, Kelet- és Közép-Európa népei elfelejtették a forradalom nyelvét, a tulajdon- és hatalomellenesség, a tekintély- és államellenesség, az osztály nélküli társadalom, az internacionalizmus, az antimilitarizmus és az antifasizmus – és az antiszexizmus! – nyelvét. A tavalyi és idei romániai mozgalmak megmutatták azt is, hogy a tiltakozó munkásoknak legalább egy része a mélyökológia nyelvét is folyékonyan beszéli.
Elfogadták vagy eltűrték az etnicizmus, a piaci elitizmus, a nemzetállami parádé vagy „Európa” politikai tájszólását („Európa” errefelé nem jelent nagyon mást, mint a gazdag országok uralkodó osztályai és uralkodó rendje fölsőbbrendűségének kliensi, koldus szellemű elismerését).
És erre tessék.
Miután a k… kísértete már rég nem járta be Európát, azon kapjuk magunkat, hogy a délszláv régió szakadtjai úgy beszélik a forradalom nyelvét, mintha az anyanyelvük lenne.
Vége a hittanórának vagy a németórának, s le lehet menni a grundra, ahol kezdődik az igazi élet, s ahol a proligyerekek az anyanyelvüket beszélhetik.
Ezt.
Amikor nálam hozzáértőbb – szerbhorvátul is olvasó – barátaim által küldött videókat és szövegeket néztem, akkor azt mondtam telefonon valakinek: „nemsokára lobogni fognak a vörös és a fekete zászlók”, közben rákattintottam a nem kifejezetten ultrabaloldali újvidéki Magyar Szó egyik belgrádi fotójára: a szolidaritási tüntetésen ott hordozták a forradalom vörös és fekete zászlait! Gyorsabbak a délszláv munkások és diákok, mint én, a távoli rokonszenvező.
Ezt írja Boris Buden:
„Nem kell fölülni annak a logikának, amely szembeállítja az irracionálisat a racionálissal, a barbárt a civilizálttal, mert ez ugyanaz a logika, amely ehhez a kilátástalan helyzethez elvezetett. Én ebben a most kitört erőszakban racionális aktust látok. Én ezt »alapító erőszaknak« nevezem, kreatív cselekvésnek. Olyan pillanatról van szó, amikor egyszerre történik meg egyes társadalmi viszonyok dekonstrukciója és mások konstruálása. A szuverenitás aktusa ez, a legitimitását vesztett, társadalmi öndestrukcióvá fajult fönnálló rendszer által az emberekre kényszerített társadalmiság destrukciója és új társadalmi viszonyok fölállítása, a meglévő intézményeken kívül, a romjaikon.
Tuzlában az emberek az erőszakos tüntetések másnapján eltakarították a romokat és a szemetet, és ez nem »kijózanodás« volt, hanem az önkontroll bevezetésének aktusa. Az emberek tudták, hogy az állam halott, és nekik maguknak kell takarítaniuk, nem maguk után, hanem maguk előtt. Ők a szuverének, nem az állam. A plénum volt a következő logikus lépés. Kezdetről van szó, újfajta társadalmiság megteremtéséről, amely maga fogja kitermelni a saját politikai és intézményes kifejezésformáit.
Ezek az emberek tudják, hogy Bosznia-Hercegovina nem egyszerűen »failed state«, hanem olyan »identitásbörtön«, melyben egyedül a társadalmi öndestrukció folyamata zajlott le tökéletesen az utóbbi években.
A plénumok a társadalmi önteremtés csírái, másik, bizonytalan folyamat kezdetét jelentik, amelyről ma semmi egyebet nem mondhatunk, csak azt, hogy hitelesen demokratikus, többek között azért, mert képes racionálisan földolgozni a tulajdon erőszakosságát is. De ne áltassuk magunkat. A thermidor erői, mint mindig, most is készülnek a kegyetlen válaszra.” (Radics Viktória fordítása.)
Gyakran megfeledkezünk róla, hogy az egalitárius beszéd kétféle: 1. Az egyik változat az újraelosztásé (a redisztribúcióé), amely elismeri annak az instanciának – rendszerint az államnak – az autoritását, amely hivatott egyenlőséget (társadalmi igazságosságot) teremteni. A klasszikus szociáldemokrácia és a szovjet típusú állam polgári bírálói csak ezt a verziót ismerik. 2. A másik változat éppen hogy a tekintélyi instanciák (többek között az újraelosztó állam és a többi modern hierarchia) aláaknázásával, szubverziójával, a termelői, fogyasztói, biopolitikai közösségek autonómiájával, a közvetítések kiiktatásával, a „szellemi” és a „testi” megkülönböztetésének elfeledtetésével, a tulajdon fölszámolásával operál. Nem igazságosabbá teszi a tulajdont (akár az állami, akár a magántulajdont), hanem abszolút mértékben kisajátítja, s evvel ugyancsak abszolút mértékben szubjektívvá teszi az életet.
Miközben az „elmaradott” délszláv régióban a prolik a k… és az a… szellemében semmisítik meg a hierarchiát és a hatalmat, a „haladó” és „modern” Franciaország megdöbbentő sebességgel fasizálódik: százezres tüntetések a melegek és a bevándorlók ellen, ráadásul durva antifeminista hangsúlyokkal, rendőr- és terrortámadások cigánytáborok ellen a „szocialista” belügyminiszter támogatásával, a „demokratikus” Svájcban sikeres és eredményes népszavazás a bevándorlók ellen, a „liberális” Nagy-Britanniában kormányintézkedések a bevándorlók szociális jogai ellen, az „antináci” Németországban propagandakampány a bevándorlók ellen – mellesleg pont ellenünk, kelet-európaiak ellen… Pesten azt képzelik (teljesen alaptalanul) a „haladó értelmiségiek”, hogy a nyugati jobbközép (s olykor bizony a balközép) nem akarja kifogni a szelet a szélsőjobboldal vitorláiból, mert az efféle csak Magyarországon lehetséges: márpedig ebben Magyarország teljesen megfelel a nyugati normának. Hogy emiatt a magyarországi jobboldalt bírálják (egyébként tárgyilag helyesen és indokoltan) Nyugat-Európában, ez csupán a nyugat-európai liberálisok, szociáldemokraták, zöldek rossz lelkiismeretének túlkompenzálása.
A forradalmakat persze leverik, ahogyan leverték 1871-ben, 1919-ben, 1934-ben, 1956-ban, 1968-ban, 1981-ben – néha a forradalom vezetőinek tevőleges közreműködésével, mint Oroszországban 1921-ben vagy Lengyelországban 1989 után – , és ez megtörténhet a boszniai, koszovói, montenegrói, macedóniai lázadókkal, akiknek egyelőre nem nagyon van „organikus értelmiségük”.
Slavoj Žižek írja:
„A boszniai tüntetések rámutatnak arra, hogy az etnikai szenvedélyeket a liberális kódex erőltetésével nem lehet megjuhászítani. A mainstream liberálisok szerint a liberális szabadság és a fundamentalista elnyomás között kell választanunk. Pedig a liberális engedékenység és fundamentalizmus közti konfliktus végső soron álságos – két egymást termelő és kergető pólus bűvös köre ez. Amit Max Horkheimer mondott 1930-ban a fasizmusról és a kapitalizmusról (akik nem beszélnek kritikusan a kapitalizmusról, hallgassanak a fasizmusról), a mai fundamentalizmusra is áll: akik nem hajlandók kritikusan beszélni a liberális demokráciáról, hallgassanak a fundamentalizmusról. A fasizmus növekedése a baloldal kudarca, és azt bizonyítja, hogy létezik forradalmi potenciál, elégedetlenség, amelyet a baloldal nem volt képes mozgósítani. – A mostani tömegdemonstrációk előtt Bosznia-Hercegovinában és más volt jugoszláv országokban csak az etnikai és a vallási szenvedélyek váltottak ki ekkora megmozdulásokat. 2013 közepén két tömegtüntetést szerveztek Horvátországban, ahol nagy gazdasági válság van, munkanélküliséggel, mély kétségbeeséssel. A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetei tömeggyűlést próbáltak szervezni a munkásjogokért, miközben a jobboldali nacionalisták a cirill ábécé engedélyezése ellen tiltakoztak. Horvátország messze nem kivétel: a Balkántól Skandináviáig, Amerikától Izraelig, Közép-Afrikától Indiáig új sötét kor közeleg a láthatáron, mialatt a fölvilágosodás értékei lassan eltűnnek. Az etnikai és vallási szenvedélyek már jó ideje lesben állnak, az újdonság a nyílt szégyentelenség, amellyel hivalkodnak. A boszniai tüntetők viszont a nacionalista elit ellen fenekednek, mert Bosznia népe végre ráébredt, ki az igazi ellensége: nem más etnikumok, hanem a saját vezetőik, akik úgy tesznek, mintha más népektől védenék őket. És az EU-adminisztráció [említettem: Boszniát az Európai Unió kormányozza] ellen lázadnak, mert ezek a dúsgazdag képviselők a nacionalista elitekkel működnek együtt, és közvetítenek köztük. Ha a tüntetések veszítenek is intenzitásukból, megmarad a remény szikrája. Mint amikor az első világháború befejezése után az ellenséges katonák fraternizáltak…” (Radics Viktória fordítása.) Megjegyzem, az Európai Unió azt „fontolgatja” (jó szó ez a „fontolgatja”), hogy további csapatokat küld Boszniába…
Srećko Horvat fölidézi Pier Paolo Pasolini mondatait 1968-ból, a Valle Giulia-i csata idejéből, amikor a középosztályból származó diáklázadók megsebesítették a rendőröket – ekkor Pasolini a rendőrökkel érzett együtt, akik prolik voltak, s akiket a gőgös új baloldal (mint az elnyomás konformista és represszív ügynökeit) lenézett és utált. Elmeséli, hogy a szarajevói tüntetésen a munkásasszonyok azt kiáltották a rohamrendőröknek: „Álljatok át hozzánk!” Egyetértek vele: ez a helyes mondat. Ezek a fejkendős munkásasszonyok nagyon jól tudják, mit beszélnek. A forradalom anyanyelvén szólnak.
Fantasztikus, hogy nincsenek vezetőik, hogy nem javasolnak „alternatívát”, hogy nem óhajtanak semmiféle más kormányt. Semmiféle kormányt nem kívánnak.
Hát ez az.
Semmiféle kormányra nincs szükség.
A nép jól elvan magában. Remekül elkormányozza magát. Van remény. Még ezekben a rég nem tapasztalt mértékben elborult, sötét időkben is van remény. Ugyanaz a remény. Mindig ugyanaz.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >
Kik akadályozzák, hogy újra demokrácia legyen?
Most viszont Magyar Péternek köszönhetően esélyt kaptunk egy második rendszerváltásra, sok minden újrakezdésére, újragondolására – szinte >
Bárki is nyer Romániában, belekerül a 22-es csapdájába
Marc Champion arra számít, hogy holnap a szélsőjobbos Simion fut be elsőként a megismételt romániai elnökválasztáson, >
Ébresztő volt a csaknem 24 órás spanyol és portugál áramszünet
Így véli a Financial Times szerkesztősége, amely szerint a kormányoknak a zöld átmenet mellett gondoskodniuk kell >