Ma Ottó névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
A katona
Herceg János
A történet, amelyet majd itt elmondok, nem kitalált mese. Nem a képzelet szüleménye. Egy egész falu népe pontosan így emlékszik vissza rá csaknem ötven év távolából. Hőse, a katona is él még, csak a felesége halt meg tavaly. Itt történt nem messze, bár Európa bármely részén, más katonával és más helyzetben is megtörténhetett volna. Mint ahogyan valószínűleg meg is történt, részleteiben alig eltérő változatban.
1944 októberének második felében a katona egy éjszaka bezörgetett a házba. A kutya éktelen ugatásba kezdett, pedig ő igazán csak a mutatóujja hegyével kopogott az ablakon, amelyen pirosan terült el a telihold képe. Tegnap egész nap esett az eső, de aztán vad északi szelek jöttek, és egyszerre hidegre fordult az idő. A töretlen kukoricán hamar felszáradt a víz, s estére hangosan zörgött minden levele.
– Ki az? – jött ki az öreg a konyhaajtóba.
– Egy katona – felelte a katona, mert a nevét hiába mondta volna. – Eresszenek be. Rám fagyott a ruha, nagyon fázok.
Mai ember, a békeidő biztonságosnak tetsző légkörében elküldte volna az ismeretlen éjszakai látogatót. Menjen Isten hírével, hagyja aludni az embert, micsoda dolog ez? És a ház a falu szélén volt, a szomszédba se lehetett átkiabálni, rossz szándékú ember százszor belefojtotta volna a sikoltást a fiatalasszonyba, ha eszébe jut segítséget hívni. Most is csak a gyerek sírt fel, s az öreg tétován állt ingben, gatyában az ajtó keretében, a lehajló eresz alatt, mint valami élőkép a holdfénnyel körülfolyva.
– Miféle katona? – kérdezte kicsit reszkető hangon.
– Egy szegény magyar katona – hangzott fogvacogva a válasz.
Erre az öreg odacsoszogott a kapuhoz és kinyitotta.
Munkában megroggyant, hajlott hátú kis öreg volt, jóval túl a hatvanon, de most váratlanul bátran csengett a hangja.
– Megszöktél? Na, csak gyere be akkor, majd bedobjuk a ruhádat a kemencébe, még meleg lehet, majd reggelig megszárad. Akkor tovább mehetsz.
Igen, de hova ment volna reggel a szegény katona? Az utóvéd még nem vonult el, ha hullámokban is, megfogyatkozva még mindig átcsapott a falun. Hamar kézre került volna, ha kilép a házból. Így csak az istállóba ment, mikor meg világos lett, kivette az öreg kezéből a vasvillát, összekotorta a trágyás almot a göthös kis bosnyák tehén alól, mert a lovat már elvitték a jászol másik végéből. A katonák persze.
Csak este került arra sor, hogy kicsit összeismerkedjenek. A katona elmondta, hogy Gömörből való, bizonyos Ajnácskő az illetőségi helye, az öreg meg
összecsapta erre a kezét:
– Ismerem! Tizenötben átvonultunk rajta, mikor a Kárpátoknál visszavertek bennünket. Egyre gondolom, talán a szegény fiam is ott hányódik most valahol. És talán a csehek vissza is foglalták...
Ezen egy kicsit szótlanul eltűnődtek. Hogy az idő ennyire felcserélteti a népekkel a helyüket. De ők már nem voltak idegenek egymáshoz. A fiatalasszony két sóhajtás között még el is mosolyodott, mint aki egy pillanatra elfelejti, hogy az ura már hónapok óta nem írt. S a gyerek is nagy szemekkel hallgatta a katonát, mielőtt az anyja ölében elszundított volna.
Napok múltak el így és nem történt semmi.
– Talán elmennék – mondta egyszer a katona. – Nem akarok a terhükre lenni. És most már a kakastollasok is eltűntek az országutakról.
– Ne menjen – mondta csendesen a fiatalasszony, s lehajtotta a fejét, míg a tejet töltötte a katona bögréjébe –, várja ki most már a végét.
Néha puskaropogás hallatszott, de ezek mintha már utóhangjai lettek volna a háborúnak. És nemsokára nagyot kiáltott az öregember.
– Gyere bátran előre, elmúlt a baj!
Új katonaság jelent meg a régi helyén. Vörös csillag volt a harcosok sapkarózsája, s miután győztes előnyomulásukat azóta ezerszer megírták, talán most mellőzném a részleteket. Közülük tértek be néhányan a faluszéli házba egy-egy bögre tejért, vagy csak egy pohár vízért, úgyhogy összeismerkedtek a szökött katonával. És addig-addig beszéltek neki, amíg csak nem csatlakozott hozzájuk ő is.
– Köszönöm a jóságukat – mondta, mikor feltette fejére a sapkát, amelyre a fiatalasszony varrta fel a csillagot. – Ha nem találkoznánk többet az életben, akkor isten áldja meg magukat!
Ezzel véget ért a történet első fejezete. Ilyen is ezeregy ismétlődött a megúnásig egyformán a világ különböző részén. Csakhogy ennek folytatása volt. A katona véres csatákat harcolt végig, folyókon kelt át, havas hegyeken, az Alpesekben meg is sebesült, úgyhogy tavaszig kórházban feküdt, így aztán május lett, mire visszahozták alakulatának eredeti állomáshelyére, a városba. Két óra járásnyira a faluszéli háztól, ahol menedékre talált. Ott lábadozott aztán a kórházban egy darabig.
Nyár volt már, vasárnap délután, amikor beült egy terepjáró hátsó ülésére, s mikor a faluszéli házhoz értek, azt mondta:
– Álljatok meg, itt én leszállok!
A fiatalasszonyt gyászban találta. Elmondták, hogy még jóval karácsony előtt hazakerült a frontról egy falubeli legény, az hozta a hírt, hogy az ura elesett. A keleti front nem létezett többé, a határ megint határ lett, így hát hosszú időbe telt, amíg a haláláról értesültek.
– Mondom, megnézem magukat, mielőtt hazamennék – mondta a katona, miután a halálhírre kis ideig lehajtott fejjel állt ő is. – Csak nehezen kapom meg a papírokat. Három országon kell átutaznom, hogy hazaérjek. Pedig most már talán igazán béke van...
Egy hét múlva újra kilátogatott, s a rákövetkező vasárnap megint.
Itt nyugodtan abba is hagyhatom, mert mindenki sejti a végét. Ottmaradt a szökött katona egy napon örökre a faluszéli házban.
És most látom, leírva milyen banális az egész történet. Talán éppen azért, mert igaz. Mert ilyen alakulását emberi sorsoknak csak az élet képes elrendezni a világrengető események játékterén. S ha arra gondolunk, hogy népek kerekedtek fel és cseréltek hazát, vagy tűntek el örökre az életből, akkor egy szökött katona révbe érkezését is tudomásul veszi az ember.
Nem is tudom hát, miért meséltem el ezt a talán mindennapinak tűnő történetet. Talán azért, mert néha oly nehéz napirendre térni a legegyszerűbb emberi sors csodája fölött.
Kommentek
Hát, igen, zseniális Herceg János, a történet, melyet megír, csak a nagyok hangján képes megszólalni. Köszönöm...Sáfrány F.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Magyarországtól Szerbiáig: Az emberek keserűen harcolnak a szabadságuk védelméért
Délkelet-Európa országaira súlyos teherként nehezednek az autoriter irányzatok, az oroszbarát populisták. Felszámolják a hatalmi ágak megosztását, >
Legija, Bokan, Vučić...
Ezért közpénzen a Titkárság megvásárolt egy bizonyos példányt, hogy a vajdasági közkönyvtároknak ajándékozza. Milorad Ulemeket a >
Pride – gyáva volt-e Magyar Péter?
És persze Magyar Péter Pride-ügyben is megtette, ami tőle elvárható volt: nem többet és nem kevesebbet. >
Netanjahu célja az, hogy sose érjen véget a háború
Senki se gondolja, hogy tartós lesz a tűzszünet Irán és Izrael között, mivel Netanjahu célja az, >
Orbán Viktor ma hivatalosan is bohóccá vált
És a valóság kiröhögte. Mert soha ennyien nem vonultak. Soha nem volt ilyen vidám, önfeledt, békés >
Pofon a magyar kormánynak
Így számol be az eseményről a Neue Zürcher Zeitung. A hatalom az utóbbi évek legnagyobb tömegmegmozdulását >
Igen, Trump szeszélyes és narcisztikus, ám éppen most tette Európát biztonságosabbá
Ezt állapítja meg Brüsszelből Hubert Wetzel a Süddeutsche Zeitungban. Mert az jó, hogy továbbra is távol >
Hogy Budapesten indexre tették a Pride-ot, az szembesíti a Bizottságot saját mulasztásaival
Merthogy a testület sokáig tétlennek bizonyult, amikor alapjogokat kellett volna megvédenie és ez gyengíti mind a >
Ez lesz az egyetemisták nagy vizsgatétele
Nem az a gond, hogy különbségek vannak, ez szinte magától értetődő. Az egyetemisták között vannak jobboldaliak >
A gonoszság ellenanyaga
Amúgy Magyar Péter már nem egyszer elmondta, hogy a gyülekezési jog mindenkié, de egy néppárt vezetője, >
A NATO éppen most engedte át Ukrajnát Putyinnak
Ezt hangsúlyozza Samuel Ramani egyetemi tanár, a RUSI, a brit fegyveres erők kutató intézetének munkatársa a >
Ezúttal Fico blokkolt az uniós csúcson az új szankciós csomag ügyében
Orbán az érkezés után büszkén beszámolt az ún. népszavazás eredményéről, de azt valahogy nem említette, hogy >