Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Klára virágos ruhája
Ez a kis könyv hatalmas titkokat őriz. Családok, nők, tábori bordélyba kényszerített lányok titkait. Kláráét, akinek szinte még gyerekként kellett éreznie az égő emberhús bűzével összekeveredő pállott férfiszagot. Aki vágyott és gyűlölt virágos ruháját, kegyetlenül szép munkaeszközét csak a halálos ágyán akarta letépni magáról.
Nagyobbik lányunokám (Gloria) születése után talált meg Shiri Zsuzsa könyve ötletével. Beleborzongtam, mert belegondoltam a sorsba. Ki nem mondom most, aki érti, úgyis tudja, mibe. S amikor megszületett a kisebbik lányunokám (Regina), akkor eldöntöttem, hogy Klára borzalmas történetéből előbb könyv, majd film lesz. Tisztelgés és emlékezés azokért és azokra, akik életük végéig hurcolták sorsukat.
Dési Péter
(a Kiadó előszava)
A Klára virágos ruhája a 2014. június 12-én, Budapesten kezdődő 85. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg. A könyv online már most megrendelhető 20% kedvezménnyel a Minerva Kiadótól:
*
Részlet a könyvből:
Nem adom, hagyj békén. Nekem adta az orosz, nem adom. Ne vedd el, Szofi, mit csinálsz?! Jó, megígérem, nem eszem meg, csak még egy falatot. Nem érted, hogy csak még egy falatot kérek? Olyan vagy, mint egy kápó! Nem is értem, miért nem belőled csináltak kápót, kiválóan megfeleltél volna nekik. De igenis komolyan gondolom! Dehogy gondoltam komolyan, csak vicceltem, drága Szofi. Csak még egy pici falatot kérek, és soha nem mondok, nem is gondolok Rólad ilyet! Miért vagy fösvény, nem éheztünk eleget? Nem érdekel, hogy Te sem eszel többet, az a Te bajod, szenvedj érte Te, de engem miért kínozol? Ezt a „csak a Te javadat akarom” szöveget már eleget hallottam a Magdától, soha nem gondoltam, hogy Te is idáig fogsz süllyedni! Hülyének nézel?
Nem akartalak átverni, csak megnéztem benne van-e még a hús a dobozban. Ne mondd, hogy szeretsz, anyám helyett anyám, ezt mondta a Magda is, amikor lefogott a kápónak, meg amikor ütött! Nem haraptalak meg, csak beakadt a fogam, kérlek, szépen kérlek, ha odaadod magadtól, nem bántalak többé, esküszöm. Csak egy pici falatot kérek. Látod, tudsz normálisan is viselkedni, dehogy adom vissza. Az enyém. Ha nem engeded el a kezem, kiabálok, idehívom az oroszokat. Miért csavarod ki, engedd már el a kezem, visszaadom, látod? Nem vagyok erőszakos, Te vagy az oka mindennek, miért vetted el a konzervjeimet! Nem kéne bőgnöd, alig vérzik a kezed és mindet visszaadtam. Jól van, bocsánatot kérek. Látod, még én kérek bocsánatot, amikor Te veszed el tőlem. Ők azért hánynak, mert gyengék, nem bírja a gyomruk, de én erős vagyok, vasból van a gyomrom, kutya bajom. Nyugodtan ehetnék még, ha nem lennél ilyen spórolós meg irigy, mert én kaptam tőlük, és most nem neked sikerült. Nem is olyan zsíros, az oroszok is ezt eszik. Jól van, lefekszem, de azt ne hidd, hogy valaha megbocsájtom Neked, hogy elvetted az ételemet.
*
A tengerparti szállodák tele vannak gazdag amerikaiakkal, meg kell szerezni a pénzt… Szép kis szabadnap lesz a szállodasoron. Laza smink, nem, lehet erősebb is, ma a bordó rúzst kell bevetni. Így tupírozva nem látszik, hogy kicsit lenőtt a festék, pirosító, enyhe árnyék a szem fölé, nem lesz gond, a férfiak még mindig ragadnak rám, mint a legyek. Mire Dorit hazajön a zongoraórájáról, már össze is csapok valami ebédet, lehet, hogy előtte a postára is sikerül beugranom, feladom a beiratkozási pénzt, meglepetés lesz a szülinapjára az utazás. „Tedd szét a lábad, ha életben akarsz maradni”, ahogy a Magda mondta. Ha Mosikám kérdezné a beiratkozást, azt felelném, hogy a kosztpénzből csíptem le. Mintha abból le lehetne csípni bármit is. De mindent bevesz szegény, és úgyse kérdezi meg.
Ha választhatnék, az a másik fiatalabb, szemüveges jobb lenne, de hát ez a pocakos kopasz integet... Na, ez jól megizzadt már kora reggel, milyen szaga lesz estére. De hál’ Isten, addigra már messze járok. Mit bámul a recepciós? Örüljön, hogy szép emlékekhez segítem a vendégeket. Az kizárt, hogy a gyereke az osztályomba járjon, ha az egyik tanítványom apukája lenne, arra emlékeznék. A dolgozatjavítások idővel teljesen rövidlátóvá teszik az embert. Mégis el kellett volna hozni magammal a szemüvegem, csak hogy alaposabban megnézzem. Úristen, ez a bagószag, de fogat mégse mosathatok vele.
Micsoda kilátás van ebből a szobából Tel Avivra! Az egész fal szekrény, ez otthon is jól jönne. Ugye beakaszthatom a ruhám? Lezuhanyozok, az egész csak egy pillanat lesz, rendben? Beadná a szappant? Köszönöm, persze jöjjön maga is, igazán kellemes a langyos víz! Ezt inkább folytassuk az ágyban, mégiscsak kényelmesebb. De előtte fizetni kellene... Na, most már kezdhetjük is.
Semmiség az egész, meg sem érzem, itt se vagyok. Nem tudom, mit csinálnak olyan nagy ügyet ebből, egy vérvétel sokkal rosszabb. Vagyis másképp rossz, de az is csak egy pillanat, és már túl is van rajta az ember. Behunyt szemmel kívül vagyok, talán ez nem is az én testem…
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >