Ma Konrád, Zelmira, Anzelm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Izrael és mi
Tamás Gáspár Miklós
„Katonai kaszt irányítja, politikájának középpontjában az ismert hármasság áll: nacionalizmus, államvallás, militarizmus.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
Radnóti Miklós lírája azokban a körökben is népszerű, amelyek költőket, különösen zsidó költőket nem szoktak olvasni rendszerint. Ugyanis Radnóti Miklós, halhatatlan kései költeményei némelyikében, kifogástalan prozódiával és kifogástalan udvariassággal azt üzente az utókornak, hogy a zsidók, köztük a költő szisztematikus elpusztítása miatt különösebben senki ne nyugtalankodjék, hiszen mindenki bűnös, senkinek sincs kirívó felelőssége. Mindenki párás szemmel, kalaplevéve, visszafogott stílusban gyászolja meg a zsidót, akit megölt.
Der springt noch auf – olvassuk a halhatatlan költeményben: kihangzik onnan a beillesztett idegen mondat kurziválása iránti halk igény. A meszesgödörből a majdani kulturált szerkesztő felé. A költőnek, mint tudjuk, vérrel kevert sár száradt a fülén, s ő már nem ugrott föl. A bori noteszt a tömegsírban találták meg. Onnan szól, a halott lírikus viharkabátjának zsebéből, a genocídium által mindörökre hitelesítve, az elégikus üzenet: ne háborodjatok föl, nem érdemes.
Nemzeti kultúránk maradéktalanul kiaknázta az önfölmentés e magasrendű, úgyszólván bírálhatatlan tanúságtétellel igazolt – netán egyenesen megteremtett – alkalmát. Olyannyira, hogy nemcsak a felelősség elvállalása olyasmiért, amiben az embernek nincs, nem volt személyes része – ami a keresztyénség feledésbe merült parancsa – tetszik paradoxnak a nemzeti közvélemény kollektív szemében, hanem még a bűn puszta tudomásul vétele is, amelyet itt nálunk „szembenézés”-nek és „emlékezet”-nek becéznek szemérmesen. Mindez egyáltalán nem csak az európai zsidóság nagy részének meggyilkolására vonatkozik, ezt néhány makacskodón kívül mindenki unja már, hanem mindenre.
Amikor azon a szörnyűségen gondolkodunk, amelyet Izrael állam művel a Gázai övezetben, azoknak a tollát, akiket Radnóti Miklós – hasonló okokból és körülmények között elhunyt – nagy barátja, Bálint György emlékezetes tárcájában „kezdő felháborodók”-nak nevezett (s ebben a két – mondjam így? – magyar író posztumusz ellentmondásba keveredik egymással) megakasztja az antiszemitizmus esetleges serkentésétől való félelem. Sietek hozzátenni, hogy ez az aggodalom nem teljesen indokolatlan.
Mégse tartozik a tárgyra.
Az, hogy a különféle eredetű és árnyalatú zsidógyűlölők ebben az esetben mit gondolnak, számunkra intellektuálisan közömbös, habár morálisan visszataszító. De a cél – az antiszemitizmus föllobbanásának elkerülése – ebben az esetben se szentesíti az eszközt: Izrael gyalázatos imperialista háborújának mentegetését vagy trivializálását.
Igaz, politikailag szúnyogszárny súlyú az, hogy a „konfliktustól” (ahogyan szégyenlős sajtónk nevezi) távol eső kis országban a kevesek nézetét képviselő skribler mit mond (vagy nem mond) erről a rettenetről, de ez a kötelesség természetén leheletnyit se változtat.
A minden tekintetben tőle függő gyarmatán a palesztin-arab entitásoknál ezerszeresen hatalmasabb és gazdagabb Izrael úgy torolja meg az ellenállás gyermeteg és reménytelen kísérletét, hogy halomra öli a polgári lakosságot. Ennek a ténynek a tekintetében a Közel-Kelet-szakértők geopolitikai, stratégiai, gazdasági megfontolásai épp oly keveset érnek, mint az újabb iszlám-teokratikus államkezdemények kegyetlenségével való terméketlen és irreleváns összehasonlítás.
Izrael állam befelé, az ott többségi zsidó etnikum (de nem az arab kisebbség) vonatkozásában „demokratikusnak” tekintett rezsimet működtet, amely föltűnően emlékeztet a két világháború közötti európai országokéra. Katonai kaszt irányítja (gondoljunk olyan vezetőkre a múltból, mint Hindenburg, Horthy, Piłsudski, Franco, Pétain, Antonescu), politikájának középpontjában az ismert hármasság áll: nacionalizmus, államvallás, militarizmus.
Kivándorlók által megteremtett fehér telepes állam, amelyet a Brit Birodalom jellegzetes kolonialista alapító aktusa hozott létre, amely a fönnhatósága alatt álló hódoltsági területeket úgy dobálta összevissza és osztotta föl, ahogyan kedve szottyant. (Persze voltaképpen a legtöbb állam ilyen, többé-kevésbé, bár ma nem mindegyikük fehér.) Ellenséges környezetben cseperedett, rendíthetetlen legitimitását, létjogát attól nyerte, hogy a holokauszt menekülő túlélőinek nyújtott nélkülözhetetlen otthont. Ellenségeivel szemben diadalmas háborúkban védte meg magát, ezek révén – és modern, nyugatias gazdaságának sikerei folytán – lett a térség lényegében vetélytárs nélküli vezető hatalma. Sokáig bírta a nagyhatalmak (kezdetben, de nem sokáig beleértve a Szovjetuniót) támogatását és a nemzetközi közvélemény osztatlan rokonszenvét. Az izraeli véderő győztes hadjáratait a huszadik század utolsó harmadában általános elismerés, sőt: csodálat övezte. Az Egyesült Államok az utóbbi néhány évtizedben minden Izraelt ért fenyegetést a saját maga elleni cselekménynek tekintett, ami egyedülálló.
Ezt a nem kockázatok nélküli, de az ún. nemzeti célok szemszögéből sikeresnek tekinthető állapotot az izraeli kormányzat arra használta, amire katonai rezsimek mindig szokták: területi terjeszkedésre, a vazallus államocskák és populációk brutális elnyomására és megvető alávetésére. (Az, hogy az arab katonai és/vagy teokratikus rezsimek se különbek, szintén nem tartozik a tárgyra.) A jelenlegi megelőző és büntető háború – a megelőző csapás az izraeli katonai stratégia sarokköve – a fatálisan meggyöngült ellenféllel szemben nélkülözi a nagylelkűség és a belátás legcsekélyebb elemeit is. Az izraeli politika – mind jó szándékú és naiv, mind cinikus – apologétáinak halovány érvecskéi a Hamász taktikájáról szóra sem érdemesek.
Izrael kergette az uralma alatt sínylődő, túlzsúfolt, reménytelen enklávé szerencsétlen lakosságát a politikailag ellenszenves, stratégiailag tehetségtelen Hamász karjaiba, miközben saját elismert határain túl, katonai védelem alatt építi a zsidó telepeket, amelyeket csak úgy tud fönntartani, ha kíméletlen terrort gyakorol a palesztinok ellen, s egyben visszamenőlegesen így igazolja embertelen, erőszakos katonapolitikáját.
Demokratikus humanisták – pláne ha baloldaliak – nem tehetnek egyebet, mint hogy fönntartások és kibúvók nélkül, a legszigorúbban elítélik ezt a politikát, tekintet nélkül fölháborodásuk (nem létező) politikai jelentőségére. Ezt az ítéletet nem lehet avval relativizálni, hogy másutt is történnek szörnyűségek, s avval, hogy mindenki bűnös, akár a többi nép. Ez ugyan elvontan igaz, de annyira elvontan, hogy a kijelentés teljesen üres. Igen, vannak izraeliek, akikkel szolidárisak vagyunk: ők a gyönge és népszerűtlen internacionalista baloldalnak és a békemozgalomnak a sovén közhangulatban fizikailag is fenyegetett, megosztott és határozatlan részvevői.
De részvétünk és együttérzésünk mindenekelőtt a lelketlenül lemészárolt arab gyerekeké. És gyászoló szüleiké.
Miért kellett ezt megírni, távol a csatatértől, s kiváltani a nyájas olvasó ellenszenvét?
Ha nem volna oly általános honunkban a felelőtlenség, a közöny, a báva és bágyadt beletörődés, a kritikátlanság, a merev szubkulturális automatizmus, a körkörös óvatosság, az elfojtott ingerültség, akkor talán nem is kellene.
Akkor mindez magától értetődnék.
Ahogyan – és nem pusztán alanyi költőkről – írta Németh Andor 1922. május 14-én, a Bécsi Magyar Újságban:
„A költő ne szolgáljon ki, Ernő, senkit.”
Következő cikk: „Akkor leszünk igazi ország, amikor már lesznek bűnözőink és kurváink is
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?
Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >
Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania
A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >
Egy örömteli Budapesten, a populisták veresége után egy példátlan átmenet lehetőségét láttam
Mindenekelőtt azonban ott van az a felbecsülhetetlen értékű lehetőség, hogy megmutassuk: létezik kiút a mély populizmusból. >
Mit jelent Orbán veresége a világ többi része számára
A választás geopolitikai következményei is jelentősek lehetnek. Orbán alatt Magyarország többször megvétózta az Ukrajnának szánt segélyeket >
„Soha nem voltunk barátok”
„Ha Vlagyimir Putyin felhív, felveszem” – mondta. „Ha beszélnénk, elmondhatnám neki, hogy jó lenne négy év >
Fordulat és rendszerváltás a politikában
Ha az Orbán-rendszer győz, az a világ önkényuralmainak és diktatúráinak győzelme lesz. Ha a demokratikus Tisza-mozgalom >
Magyarország: Nyugtalanság, félelem és remény a választások előtt
Deutsche Welle: Az elmúlt hetekben nem Orbán uralta a kampányt, hanem az Orbán-rezsim sötét és piszkos >
Orbán, a megosztó konzervatív radikális, aki átformálta az európai politikát
A küszöbön álló választás – vélekedik az EurActiv – többről szól majd, mint Orbán, mint egyén >
Orbán sorsa figyelmeztetés: nem érdemes túl közel kerülni Trumphoz
Trump és Vance teljes körű támogatása „akár halálos csók is lehet” Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnapi >