Ma Zsófia, Szonja névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Hogyan tovább?
„A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük.” Bíró András (Dinamó):
Az 1960-as és ’70-es évekkel ellentétben, amikor az USA-ban és nyugaton példátlan szinteket ért el a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét, és multikulturalizmus és tolerancia jellemezte a közhangulatot, a jelenlegi globális válság nacionalista, befelé forduló protekcionizmust szül, melynek során teret nyernek a félelmek és az idegengyűlölet. Nem valószínű, hogy az elenyésző figyelem, melyet a közép- és kelet-európai országok kormányai a romák sajnálatos helyzetére mostanáig fordítottak, a jövőben növekedni fog. Akkor hát kinek kellene jövőképet és stratégiát kidolgoznia? Van-e a romák előtt járható globális út – legalább ennek a régiónak az országaiban?
Kevés kivétellel a rendszerváltás után színre lépett roma elit nem mutatott észrevehető hajlandóságot, hogy szembenézzen ezzel a kihívással. Nyilvánosan legalábbis semmi jele annak, hogy képviselőik között nyílt vita folyna erről a témáról. Sokkal hangosabbak, és a médiában nagy súlyt kapnak a személyes támadások és kölcsönös gyanúsítgatások, melyek gyakran az egyes vezetők politikai hovatartozásán alapulnak. Ebből a szempontból az új gádzsó posztkommunista politikai elit a lehető legrosszabb példát mutatta, amit a civil vezetők követhettek. Így alapvetőnek tűnik, hogy elsajátítsák az együttműködő módszerek szellemét és gyakorlati fogásait, és ennek talaján frakciók, koalíciók és platformok alapuljanak. Ennek a szövetségalakításnak meg kell történnie a roma szervezetek között éppúgy, mint a hasonlóan gondolkozó gádzsó szövetségesekkel, amiből közös politikáknak és tetteknek kell kinőniük. Mindez meg- teremtheti a szükséges hólabda-hatást a hétköznapi emberek részéről – ez félelmetes erőt jelent, ha megindul –, mely biztosíthatja a megfelelő meggyőzőerőt ahhoz, hogy jelentős közös akciók és demonstrációk révén hallassák a közösség hangját.
Lenin kijelentette: a nyomor nem forradalmasít; én pedig hozzáteszem, hogy nem is demokratizál. Akik marginalizált közösségekkel éltek és dolgoztak, mint például sok katolikus pap Dél-Amerikában, tanúsíthatják ezt. Az új keletű, tragikus kirekesztés, melyet a közép- és kelet-európai országokban lezajlott rendszerváltás idézett elő, a roma népesség nagy szegmenseit érintette. Ennek a folyamatnak az intenzívebbé válása azzal a demoralizáló hatással járt, hogy tovább mélyült a romákban a passzív áldozatiság érzése, ami a nyomornegyedek kultúrájának érzékelhető növekedéséhez vezetett. Ennek főbb megjelenési formái az önbecsülés hiánya, bűnbakkeresés, kilátástalan életérzés – egyéni és kollektív szinten egyaránt –, valamint a többiek meg- vetése és gyűlölete. Ez a hatalommal nem rendelkező egyénekre és csoportokra jellemző kulcselemekből álló halmaz úgy tűnik, jelenleg mozgósításuk fő akadályát jelenti.
Ezt a gátat jól illusztrálja az az ambivalens attitűd, mellyel a falusi és városi roma munkanélküliek körében fellépő kisstílű bűnözéshez viszonyulnak a roma tisztségviselők. Azzal magyarázzák, sőt mentegetik ezt a nagy nyilvánosságot kapó viselkedést, hogy az a nagymérvű helyi szegénység következménye. Részükről az ilyen bűncselekmények elfogadása a nehéz gazdasági körülményekre adott normális válaszként végső soron megerősíti azt, hogy a közösség áldozatként látja magát. Ami ennél is rosszabb: ha elfogadjuk azt, hogy a bűnözés etnikai jellegzetesség (a romák szegények, ezért lop- nak), azzal igazoljuk a nyilvánosságban egyre jobban terjedő rasszizmust. (…)
Összefoglalva: még ha nem is egy kívülálló dolga az, hogy a demokratikus roma mozgalomnak megmondja, milyen stratégiai döntéseket kellene meghoznia, legalábbis annyi megengedhető, hogy ezt a véleményt jelen esszé olvasóinak kifejtsük. Hasznosnak tűnik megemlíteni az ókori görögök krédóját: „A hatalom előtted van, nyúlj érte és ragadd meg.” Ez a protodemokratikus szabály ma is ugyanúgy érvényes a romákra, mint bármely ország bármely más polgárára. Semmi ok nincs arra, hogy választások alkalmával ne próbáljanak meg befolyásos pozíciókat szerezni, mint amilyen például a polgármesteri poszt, különösen olyan helyeken, ahol sok potenciális roma szavazó van. Bár a Balkán északi részén elterülő országokban erre kevés példa van, ez a vélemény ettől függetlenül érvényes. Számomra a roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ezek a testületek alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodnak, politikájuk átlátható és konszenzuson alapul, a választókerületek elszámoltathatják vezetőiket, és a bizalom – a pakiv – lesz a siker útja.
Talán komikusan hangzik egy ilyen gondolatot korszakalkotó ötletként beállítani, hiszen nincs benne semmi forradalmi; de Magyarországon egy ilyen álláspont eretnekségnek számít, még a liberális romák között is. Senki sem kérdőjelezi meg a szomszédos Romániában és Szlovákiában a nemzetiségi pártok politikai szerepének fontosságát, de ha arról van szó, hogy Magyarországon szükség lenne egy roma pártra, különböző félelmek fogalmazódnak meg. Ezen félelmek közül a legfontosabb, hogy ezzel felszínre kerülne a többség mélyen eltemetett cigányellenessége. Ugyanakkor a kormányok magától értetődő természetességgel valósítanak meg roma programokat, stratégiákat és politikákat, és napirendre került az Európai Roma Stratégia. Ám nehezen érthető okokból illegitimnek számít és elutasításba ütközik az a gondolat, hogy szükség van roma etnikai pártokra.
A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük. Miért lenne ez másképp a romák esetében? Nincs rövidebb út. Csak elkötelezett vezetők és aktivisták hosszas, gyakran generációkon át tartó erőfeszítése tudja apró lépésenként megszilárdítani a testvéri szolidaritást. Miért lenne ez másképp a romák esetében?
Bár a történelem folyását nem tervezetek irányítják, ez nem akadályozta meg az emberiséget abban, hogy megpróbálja definiálni a jó társadalom szükséges jellemzőit. A romák, akik már súlyos árat fizettek a túlélésért, történelmük során először vannak olyan helyzetben, hogy végiggondolják, milyen előnyei és hátrányai vannak az előttük álló lehetőségeknek. Rajtuk, mozgalmaikon és vezetőiken áll, hogy meghatározzák, mekkora árat hajlandók fizetni a teljes integrációért.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Orbán felhúzta az erdélyi magyarokat
Mégpedig azzal, hogy a vasárnapi romániai elnökválasztás előtt beállt az ultranacionalista jelölt mögé. A kb. egymilliós >
A szaúdi udvar és a Trump-ház megérdemlik egymást
A Daily Telegraph világgazdasági szakírója kifejti, hogy a szaúdi gazdasági együttműködéssel Trump már megint rossz lóra >
Az amerikai Nagy Ugrás - hátra
Trump azt kockázatja, hogy Kína karjaiba tereli Európát, Hszi legnagyobb örömére. Mert az USA káoszba süllyed, >
Ez maga a rendszer
S persze ugyanez köszön vissza a folyamatosan hangoztatott nemzetiségi politikában, ahol a „nemzeti érzés”, a „magyarság >
„Farkasokkal táncoló”
Az Economist elemzése szerint a bizonytalanság és a feszültség egyszerre jelentkezik a beharangozott ukrajnai béketárgyalások előtt, >
Az ukrán-magyar kémjátszma
Az sem világos, hogy mi történik az Ukrajnából származó titkosszolgálati információkkal. „A legnagyobb kockázat az, hogy >
Orbán összeesküvés-játéka
Orbán belpolitikai játszmát folytat az összeesküvéssel, az Ukrajnával kirobbant kémvádat az ellenzék ellen igyekszik fordítani – >
Egy horogkereszt-szörnyeteg Von der Leyen fejjel
Mivel az USA már nem számít ellenségnek, most az EU került a moszkvai propaganda célkeresztjébe. Megjelent >
Választási pamflet
Csakhogy nekünk nem olyan Európa kell, amelyben egy sírgyalázóval bármiben is egyet lehet érteni. A mi >
Elváltak haragos útjaik
A rezsim félreérthetetlenül, pont úgy viszonyul Magyar Péterhez, ahogy üldöző az üldözötthöz, miközben Gyurcsány Ferenc, aki >
Orbán ügynökei kémkedtek Ukrajnában?
Az ukrán vádakból az rajzolódik ki, hogy a magyar katonai hírszerzés a többi közt fel akarta >
A politikai újonc Magyar Péter véget vet Orbán bűvhatásának
Tavaly február óta rakétasebességgel tör előre a Tisza elnöke – állapítja meg a svájci közmédiában, az >