Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Nőuralom Vajdaságban
„Egyébként soha nem lesz semmilyen politika Vajdaságban. Pontosan erre tanít bennünket a feminizmus.” Losoncz Alpár (Autonómia):
Azt harsogja a közvélekedés, hogy nők uralkodnak - méghozzá hol ármányos-titkos eszközökkel, hol nyíltan, expresszív módon - a vajdasági magyarok közéletében
Nemrégiben Szabadkán, a Napló Kör vendégeként szóvá tettem, hogy a vajdasági magyar közéletet áthatják a túlperszonalizált aspektusok. Efelett nem lehet könnyen átsiklani. Sok mindent gátol ugyanis, a politikaképzést bizonyosan. És inkább elcsökevényesedett köztereket, mintsem kisebbségi közjót feltételez.
Az történik, hogy politikai, közéleti kérdések személyes viszonylatokká egyszerűsödnek, olybá tűnik, mintha a közszféra nem lenne egyéb, mint személyes preferenciák áramlása, személyes megnyilatkozások közege, amelyben perszonalizált óhajok és ellenszenvek jutnak különös érvényre. És az a benyomásunk támad, hogy
közéletünk az egymásnak feszülő képlékeny és személyes önkifejeződések neheztelésekben megmutatkozó végtelen tartálya, egyúttal híján mindenfajta eszmének.
Merthogy, ahhoz, hogy a közéletnek akárcsak a minimuma is virágozzon, valaminő személytelenségre van szükség, a személyes vonatkozásokon való túllendülésre. És mindez nem tévesztendő össze azzal a mostanság is sokat emlegetett szentimentális igénnyel, miszerint a közélet szereplőinek szolgálniuk kell a vajdasági magyarokat: eme fogalomnak vajmi kevés keresnivalója van a politikában.
Mindennek van egy súlyos nemi, vagy ahogy a szakmai zsargonban mondani szokás, egy gender dimenziója. Tudniillik azt harsogja a közvélekedés, hogy nők uralkodnak, méghozzá hol ármányos-titkos eszközökkel, hol nyíltan, expresszív módon a vajdasági magyarok közéletében. Azaz befészkelte magát a doxa kivetítéseibe az elképzelés, miszerint
elvetemült, uralomra törő nők mozgatják a történéseket.
A fantáziák egészen odáig terjednek, hogy akadnak olyan kisebbségi társaink, akik képzeletében a közélet a német drámaíró Heinrich von Kleist ama híres esszéjét idézi, amely oly nyomatékosan foglalkozik a marionettszínházzal.
FONDORLATOS-DIABOLIKUS NŐK INFORMÁLIS HATALOMMAL
Nők és hatalom: bizony itt régi szelek fújnak, ósdi szólamok hangzanak fel, mert a vágyfantáziákat sarkalló-mozgató ősrégi témáról van szó. Mindez valóban a régit idézi, van ugyanis ebben valami, amit az örökös ismétlés képlete fémjelez. És ha már szó eshet bizonyos elméletekben arról, hogy a nők kettős szocializáción esnek keresztül, akkor talán azzal a gondolattal is élhetünk, hogy a nők csak akkor élvezhetik a hatalmat, ha kettős legitimációval bírnak: senki sem birtokolhat hatalmat legitimáció nélkül, de a nőknek kétszer kell a körmükre nézni, hogy elismerjük a hatalmat a donna graciosa-nak, a girl-nek, vagy megannyi más női alaknak a történelemben. Egyszer nem elég, mert a rettenhetetlen férfi dominanciával szemben a női hatalom sohasem lehet természetes, kétszer kell ennélfogva bizonyítani létjogosultságát.
A női illetékesség legalábbis: gyanús. Így azt hangoztatja a mindig bennfentes vélelem, azt morogja a doxa, hogy
a legerősebb vajdasági magyar párt, a VMSZ homlokzatának repedését és hitelének elkerülhetetlen mállását jelzi, hogy egy nő formális/informális irányítói hatalmától függ minden testrezzenés, sóhaj és moccanás, nem beszélve a párttagsági előmenetelről, és a káderpolitikáról.
És minthogy a VMSZ, erőhatalmi léténél fogva, valóban mélységesen befolyásolja a vajdasági magyarok pályáit, már-már előttünk áll a lázkép: e nő ténykedése egyenesen a végső esélyeket rontja. Vagyis, hogy a jövő megtorpant, hogy közéletünk rommezővé vált, hogy reménysugarak nélkül élünk eme siralomvölgyben, ezt mind egy nő számlájára lehet írni.
És mindeközben tényleg szárnyalhat a fantáziánk, méghozzá kényünk-kedvünk szerint: mint ahogyan az irodalomban is ott van a kíméletlen, a különféle sebeket osztó nő, a la Belle Dame sans Merci, akinek fellépése okán elvéreznek az emberek: kisugárzása észveszejtő, de nem az élvezettel, vagy a gyönyörrel, hanem mindig a hatalomgyakorlással, és a hatalom különféle montázsaival van összefüggésben.
Csakhogy ezzel korántsem merítettük ki a vajdasági magyar bazár fantáziatárházát, hiszen ott az érem másik oldala is: ahogy az internet eltünedező nyomai elárulják,
a VMSZ holdudvarának szegleteiben is élénken él a képzet, hogy amott, mármint a Magyar Mozgalomban, vagy a mögött, valahol a sötét folyosókon is találtatik egy fondorlatos-diabolikus nő, aki lázadást szítva, eszközviszonyokat teremt, és rákényszeríti magát másokra.
Sehol sem maradnak le a fantáziagyártás versenyében, tehát, elvégre mindenkit ugyanaz a homály kínoz. A végén pedig az egészből, mármint a vajdasági magyar politikából, nem marad más, mint két, végzetes nehezményezésben vergődő, nő privátim jellegű összecsapása. Vagyis, két egymást ellentételező, személyes jellegű preferenciahalmaz konfliktusa.
A FEMINIZMUS MINT A VÉDTELEN KISEBBSÉG TRÓJAI FALOVA
Mindenesetre, amint látjuk, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem fantáziával és izgatószerekkel is. Még a kisebbségi ember is, sőt. Persze, egy a pszichoanalízis erőforrásaiból táplálkozó értelmező most rögvest megveregetné a vállamat: így igaz, az ember fantáziákat gyártó lény. Azért hadd tegyem hozzá, hogy
mindebben ott van a kisebbségi képtelensége, hogy szembenézzen saját meghatározottságaival: hogy ide jutottunk, az nem egyéb, mint általános értelmű kínlódásunk jele.
Ráadásul, mindezekben a fantáziákban megszólal az anti-feminizmus hamisítatlan hangja is. És közben töröm a fejemet, emlékeimben kutatok: írtak-e valaha feminista jellegű szöveget Vajdaságban, magyar nyelven? Mert, hogy félreértés ne essék, nőírókról lehet értekezni helyesen és meggondoltan, ám ez még meg sem érinti azt a tétet, amely a feminizmusban jelenik meg. Lehet taglalni a nők helyzetét a részarányokat fontolgatva a különféle kormányzati szervekben, lehet számolgatni, hány kockázatvállaló nő akad a vállalkozók között, föl lehet hánytorgatni az államnak, hogy nem tiszteli a posztulált egyensúlyokat: mindez mond valamit, de még véletlenül sem ragad meg mindent. Szóba hoz bizonyos mennyiségi arányokat, ám nem szól a minőségi tétekről: emlékezhetünk arra, hogy a néhai szocializmusban működtetett kisebbségi kulcsok a maguk számszerűségében kifejeztek valamit, ám tehetetlennek bizonyultak a lényeg elérésében, azaz a kisebbségi apadás megállítását illetően. Ott vannak a feminizmussal szembeni szokványos, egyébiránt agyonhasznált mentségek: „én ugyan elfogadom a nők egyenjogúságát, de nem szeretem a radikális feminizmus túlzásait”, aztán a „feminizmus ára a nőiesség végzetes eltűnése”. Nem több ez, mint adózás a kor kényszereinek, elvégre manapság elég nehéz nyilvánosan azzal a meggondolással élni, hogy legjobb lenne, ha a nők továbbra is a céllövöldék kicicomázott lányainak szerepében tetszelegnének. Ezenkívül a feminizmus tétje éppen a radikalizmusa: a nem-kirakatszerű feminizmus, amely megfelel saját fogalmának, nem felületes tüneteket elemez, hanem mélyre ás, a legvégső társadalmi-gazdasági problémákra kérdez rá a háztartástól a hivatalig: a fennálló rendet felforgató kemény radikalizmust bizony éppen innen lehet megtanulni.
Kell-e mondani, hogy ezt nem kell a biológia felől érteni, hogy a feminizmus gyakorlása nem a nők előjoga? Kell-e mondani, hogy az egésznek csak nagyon közvetetten van köze a biológiához?
A szokványos, úgymond kisebbségi elutasításokról is ejtsünk szót: azt tartja a habzó szájú vélelem, hogy
a feminizmus afféle liberális-nemzetfeletti csalétek, felcsendülő sziréndal, agyafúrt szemfényvesztés, méreggel teli csapda, merthogy elkendőzi a kisebbségi-nemzeti kérdések lényegét. A feminizmus a trójai faló, amelynek segítségével legyűrik a védtelen kisebbségit.
Azt sugallják, hogy miközben a kisebbségek vére gőzölög, itt holmi feminizmusról történnek szónoklatok. De nem csak a kisebbségieket hozhatom itt szóba: emlékszem, hogy egy doktori értekezés védésén egy magyarországi tanár azt súgta a fülembe: „márpedig buzikról meg nőkről nem alkotunk elméleteket”. Amúgy, nyilván terem a világban liberális feminizmus is, ám ez csak egy irányulás a sok közül. Az pedig, hogy a feminizmus követése démonikus módon kiszorítaná a kisebbségi jogok érvényesítését, hogy túlharsogná a kisebbségi követeléseket, és kivéreztetné a kisebbségit, nem több egyszerű riogatásnál.
Csak ezen kanyargások után kereshetünk válaszokat kérdéseinkre. Van-e nőuralom Vajdaságban? Vagy az egész pusztán illúzió? Mindkét kérdés félrevezető, mindkét kérdést kérlelhetetlenül át kell húzni. Egyébként soha nem lesz semmilyen politika Vajdaságban. Pontosan erre tanít bennünket a feminizmus.
(Elhangzott az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában)
Következő cikk: Lebuktatták a britek az oroszokat: 20-ból 19-szer nem az ISIS-t lövik
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >