2025. május 14. Szerda
Ma Bonifác, Gyöngyi névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Márai Sándor a „jobboldaliságról”

„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Magyar-roma nyelvi rokonság

Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >

Tovább

A Radetzky-induló hiteles története

Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Napi ajánló

Megértés

„Az MMA-ügy nagyon gáz. Matyóhímzés vs. idegenszív. Plusz Fekete.” Kukorelly Endre (hvg.hu):

A színpadon Marton Éva áriázik. De mit? És kinek.

Túl azon, hogy miért! Elöl a békétlenek kórusa óg-móg-zsidózik, az őrsereg Gulyás Mártont taszigálja, aki kisvártatva leveti magát a magasból, mint Tosca az Angyalvár tetejéről. 2015 novembere, játék és muzsika tíz percben. Nem opera-kaleidoszkóp: a Magyar Művészeti Akadémia ülése. Gulyás igyekszik kikényszeríteni, hogy Fekete György álljon vele szóba, kényszeredetten figyeled, inkább elfordulnál. Az MMA-ügy nagyon gáz.

Példa.

Ha belemész, közelebb lépsz, veszít példázatosságából: közelről bonyolult és komikus, távolabbról nézve szomorú és egyszerű. Egyszerűen tudomásul van véve a politikai kétosztat. A szereplők, Neves Énekestől Névtelen Kórustagig, korántsem ostobák és/vagy gazfickók, de akiknek semmiféle szerepet nem osztottak, „mi” sem vagyunk derék-igazak, ki-ki nem rossz vagy jó oldalra áll, hanem, primer érdekeit prímán fölismerve, a neki megfelelő helyre. Amit helyénvalónak tart, jónak, míg másokat, az ellenkező oldalt rossznak.

Alulfogalmazva. Magyarul gecinek.

Minimum. Egyesek biztos szellemi fölényük tudatában súlyosan lenéznek-lesajnálnak másokat – jobb esetben, mert inkább tudomást sem vesznek róluk –, azok meg szügyig ressentiment-be süppedve állnak bosszút. Matyóhímzés vs. idegenszív. Plusz Fekete.

Nézed őt, és nem hiszed el. Oké – de nem is érted? Értsd meg! Megértés, írja Babits Berzeviczy Albertnek, a Kisfaludy Társaság, a magyar PEN Club és az MTA elnökének stb. válaszolva A kettészakadt irodalom című vitairatában.

Így: Megértés, nagy M!

Mely a „nagyszerű Eleven Magyar Kultúrát ismét eggyé, az egész nemzet birtokává tenné”. És sorolja Berzeviczy kifogásait a Nyugat/a nyugatosok ellen: szerintük a múlt teher, „a mából, legfölebb a tegnapból” indulnak, a „külföld jelenkori hatása” fontosabb a hazai tradíciónál, és hogy „amit magyar ember produkál, az szükségképp magyar”, bármenyire nincs benne „nemzetlélek”. Mi nem érthető ebben? Fekete, Nagymesterével, a (ki tudja, mire) halálsértett Makoveczcel épp ilyesmi vádak mentén alapított társaságot a Széchenyi Művészeti Akadémia ellen. Aztán elintézte, hogy – sok mindent, nem sorolnám. Be lettek írva az alaptörvénybe, és irgalmatlanul kistafírozták őket. Irgalom nélkül azok rovására, akik ebben a bináris oppozícióban nem vesznek részt, nem köteleződnek el a végrehajtó hatalmat gyakorlók, az erőforrások fölött aktuálisan diszponálók valamelyikéhez. Nincs kedvük hozzá.

Érkezésük, ízlésük, röstellnének párt-kiskátét fölmondani, nem fehéren-Feketén látják a dolgokat, nem illenek sehová. Nem is kellenek sehová.

Nem biztos, hogy igazuk van.

Nem biztos, hogy jól teszik. Ez itt ugyanis ilyen. Végzetesen vagyunk kettéosztva. Zsigerileg működik, nincs feloldás. Nem látom, hogy volna feloldás. „Veszélyes és gyanús, ha a lövészárkok között, a drótakadályok árnyékában két ellenséges katona összeparolázik”, írta egykor Illyés (Van-e jobboldali és baloldali irodalom?), „itt is, ott is fölbomolhat a fegyelem”. Hát itt (és ott) nem bomlik föl. „Még az is kiderülhet, hogy közös ellenségünk van” – nem, nincs közös ellenség. Illyés szerint egykor jobb és bal legalábbis tagadta a megosztottságot, az irodalom „mintha egy különös szekta” volna. Ma nem.

Semmi ilyesmi. Hogy „a »tehetséges« az aranypróba”, és „az így fémjelzett irodalom valóban egy és oszthatatlan”, hogy „a párt, mely ezt akarná kettészakítani (…) szörnyűséget akarna” – ugyan! A lehet más a politika, az utolsó ezer év legszebb, legkorrektebb politikai javaslata itt és most nem kell. Akik képviselték, azoknak sem. Ez mély.

Mély, mély, nagyon. Örvény. Tessék elfogadni. Hagyni, hogy lehúzzon. Ne kapálózz! Nem is kapálóznak. Senki, sehol, soha. Pár (tucat?) aktivista, szemben passzivisták millióival. Az ajánlat mellett, melyet egy politikai párt foglalt a nevébe, azok sem tartottak ki, akik képviselték. Csupa helyes-rendes, jóakaratú, szeretetre méltó, okos és fölkészült, radikálisan antikorrupt fiatal nő és férfi, épp ama törésvonal mentén zúgtak ketté, melynek betapasztására szövetkeztek. Nem bírták ki. Nem bírjuk ki. Kell a rossz.

A rossz másik. A másmilyen. Más hajtapadás. Nem csupán a szegény adófizető nép, de a elit is így van bedrótozva. Te is, aki olvasod. A döntéshozó pedig azonnal leveszi, egy gonddal kevesebb, erőforrások elvonhatók, maradékot a klienseinek löki, a felek egymást eszik majd. Örülnek a maradéknak, habzsolják, ami a nyakuk közé zuhan, ide mindent, oda semmit. Most mi jövünk, mondja egy (magát ügyesen át)rendező figura, és hát persze, hogy nem ők jönnek, nekik se jó, túlnyerték magukat, mint a románok Trianonnal. Paralizált a helyzet. Tapasztaltam, hogy kulturális kérdések tárgyalásánál a képviselők üveges tekintettel hagyták el a parlamenti patkót. Egyfajta „wenn ich Kultur höre, entsichere ich meinen Browning” („ha a kultúráról hallok, kibiztosítom a Browingomat”, Hermann Göringnek tulajdonított mondat Hanns Johst egyik színdarabjából) attitűd, de nem arról van szó, hogy utálnák a kultúrát, mint a kukoricagölödint, hanem csak nem érdekli őket a dolog. A kultúra aktorai (más-más okokból, mint a cigányok vagy a hajléktalanok) nincsenek a horizontjukban – nem lévén szerepük a szavazatmaximálásban.

Schöpflin Aladár Van-e jobboldali és baloldali irodalom című egykori vitacikke szerint csak irodalom van, jobb-, bal- „vagy más jelzős irodalom nincs”. Bár ezt jobboldali fórumokon még nem olvasta, „ami azt a gyanút kelti”, teszi hozzá malíciával, hogy „mégiscsak vannak olyan fórumok, melyek jelzőket tesznek az irodalom elé”. A jobb-bal megkülönböztetés új dolog, így Schöpflin, a 19. század végén „a hivatalos megkülönböztetés nemzeti és nemzetietlen volt”. Jelenti mindez egyrészt a „hatalmi eszközök alkalmazását”, másrészt olyan helyzetet teremt, „amilyen a kisebbségeké a nacionalista államban”, és amíg „hatósági segédlettel, irodalmi értékeket irodalmon kívüli mértékkel mérnek, addig” satöbbi.

Vita 1933-ból.

Hogy ki nyer ma? Senki.

Nincs mozgás. Nem látom, hogy mindennek a mutatis mutandi száz éve ugyanúgy őrlő malomnak a zakatolása bárkit igazán zavarna. Elvagyunk. Némi zavar és zavarosban való halászás, ezek tobzódnak, amazok már megkapták a magukét, a többség lapít, gondolván, hátha fönnakad valami. Így marad.

Most már mindig is. Száz év, ugyan már, rövid az élet! Volna még az, hogy Orbán, ne légy g! Gonosz.

2015. november 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ez maga a rendszer

S persze ugyanez köszön vissza a folyamatosan hangoztatott nemzetiségi politikában, ahol a „nemzeti érzés”, a „magyarság >

Tovább

„Farkasokkal táncoló”

Az Economist elemzése szerint a bizonytalanság és a feszültség egyszerre jelentkezik a beharangozott ukrajnai béketárgyalások előtt, >

Tovább

Az ukrán-magyar kémjátszma

Az sem világos, hogy mi történik az Ukrajnából származó titkosszolgálati információkkal. „A legnagyobb kockázat az, hogy >

Tovább

Orbán összeesküvés-játéka

Orbán belpolitikai játszmát folytat az összeesküvéssel, az Ukrajnával kirobbant kémvádat az ellenzék ellen igyekszik fordítani – >

Tovább

Egy horogkereszt-szörnyeteg Von der Leyen fejjel

Mivel az USA már nem számít ellenségnek, most az EU került a moszkvai propaganda célkeresztjébe. Megjelent >

Tovább

Választási pamflet

Csakhogy nekünk nem olyan Európa kell, amelyben egy sírgyalázóval bármiben is egyet lehet érteni. A mi >

Tovább

BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT

A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >

Tovább

Elváltak haragos útjaik

A rezsim félreérthetetlenül, pont úgy viszonyul Magyar Péterhez, ahogy üldöző az üldözötthöz, miközben Gyurcsány Ferenc, aki >

Tovább

Orbán ügynökei kémkedtek Ukrajnában?

Az ukrán vádakból az rajzolódik ki, hogy a magyar katonai hírszerzés a többi közt fel akarta >

Tovább

A politikai újonc Magyar Péter véget vet Orbán bűvhatásának

Tavaly február óta rakétasebességgel tör előre a Tisza elnöke – állapítja meg a svájci közmédiában, az >

Tovább

Az összebékíthetetlen táborok

Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >

Tovább

Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja

Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >

Tovább