Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Napi ajánló
A pokol is neki lángolt
Rotschild Klára különös élete
„Találkozott-e Gábor Zsazsa Münnich Ferencnével? Jovanka Broz Tito Mary Zsuzsival vagy Halász Judit Ligyija Gromikóval?” Legát Tibor (Magyar Narancs):
Nem elképzelhetetlen, hisz mindannyian rendeltek ruhát a Váci utca 12. szám alatt működő Clara szalonból.
„Ruhakölteményei 120–400 dollárért kaphatók. Diplomaták és pártvezetők feleségei öltözködnek nála, a szovjet követségen dolgozó 500 nő java tőle rendelt ruhát az októberi forradalom 50. évfordulójára rendezett ünnepségre” – írta a Life magazin 1967 decemberében Rotschild Kláráról, kiemelve, hogy a divattervező Kelet-Európában egymaga testesíti meg azt, amit Párizsban Christian Dior és Yves Saint Laurent. A cikkhez gazdag fotóanyagot is mellékeltek, magyar manökenek pózolnak a Hortobágyon, a Hősök terén. Szép lányok, szép ruhák, nyoma sincs a Kelet-Európára oly jellemző szegényházi hangulatnak. Azt persze a Life szerkesztői is tudták, hogy ezt a kelet-európai vircsaftot csak néhány kivételezett élvezheti (megírták, hogy 80 dollár az átlagfizetés, a hétköznapi nők pedig 7 dolláros konfekciót hordanak), a 10 oldalas cikket mégsem a szokásos lesajnálás jellemzi, inkább a rácsodálkozás.
Hogyan működhet egy divatdiktátor a diktatúrában? Ráadásul ilyen névvel!
Rotschild Klárának a névrokonságon kívül semmi köze a híres bankárdinasztiához, budapesti szabócsaládba született 1903-ban, apjának két divatterme volt a belvárosban, anyja szabászként dolgozott nála, majd miután elváltak, saját boltot nyitott a Dorottya utcában.
Vihar előtt
Ahogy azt a szintén szabófamíliából származó, Rothschildékkal (Klára apja, Ábrahám még th-val írta a nevét) rokonságban álló Ungvári Tamás mesélte, az 1920-as évek belvárosában szinte egymásba értek a szabóságok, de vevő is bőven akadt. „A mai napig őrzöm anyám méretkönyvét, nyolc különböző mérettel dolgozott. A kuncsaftnak elég volt bediktálni a telefonba, hogy milyet akar, legfeljebb átvételkor még igazítottak egy kicsit a ruháján” – részletezte Ungvári az akkori gyakorlatot. De Klára nem ezt a hagyományt folytatta. 33 éves korában nyitotta meg saját üzletét, előtte hozzáment egy dúsgazdag textilkereskedőhöz, Glücksthal Pálhoz, aki a legmesszebbmenőkig támogatta neje mániáját.
Rotschild Klára soha nem tanult meg rendesen rajzolni, szabni és varrni, inkább „megálmodta” a ruhákat, amit aztán a jó kezű és tisztességesen megfizetett alkalmazottak elkészítettek. Ám ennél is fontosabb – és karrierje szempontjából döntő –, hogy tisztában volt azzal: a magas színvonal, a minőség és a megbízható munka önmagában semmit sem ér, körítésre is szükség van, pletykára, cirkuszra. Az első szalon nagyszabású bemutatóval nyitott 1934 tavaszán, s hamarosan nemcsak a fiatal, jómódú kuncsaftok kapták fel, de a sajtó is. Izgalmas kreációit a francia tervezők munkáihoz hasonlítgatták. S érkeztek sorra a hírességek; Faruk egyiptomi király násznépe itt rendelt ruhát, ahogy Horthy István kormányzóhelyettes felesége is.
(...) De 1944-ben már a befolyásos ismerősök sem tehettek semmit, Glücksthal Pál munkaszolgálatosként halt meg, Klára szülei pedig Auschwitzban. Ő maga egy védett házban vészelte át Budapest ostromát, s 1945-ben úgy látott munkához, mintha mi sem történt volna. 1947-től az államosításig ismét rendszeressé váltak a Rotschild-szalon divatbemutatói. A tulajdonos Rákosiék hatalomra jutása után is talpon maradt – sokakkal ellentétben.
De hogyan válhatott az úri világ öltöztetője, ez az „osztályidegen, gyanús elem” a proletárdiktatúra ikonjává? Nagyon egyszerűen: az új elitnek szüksége volt rá. Leginkább azért, mert többségüknek lövése sem volt, hogyan kell viselkedni, reprezentálni nemzetközi eseményeken, milyen az igazán jó megjelenés, az etikett és így tovább. Ráth Károly athéni követ 1957-ben így ír a külügyminiszternek: „Megbízólevelem átadásakor hárman három különböző szabású és korból származó frakkban voltunk, ami aligha járulhat hozzá országunk tekintélyének öregbítéséhez. Egyikünk cilindere pl. olyan kicsi volt, hogy a fejére sem tudta tenni, a frakkja pedig legalább 40 évvel ezelőtt készült, és kétszer is belefért volna.” Tíz évvel korábban a legfelsőbb vezetés is hasonló problémákkal nézett szembe, Rákosi például így panaszkodott 1948-ban: „Azt mondták, hogy a diplomáciai fogadásra a kommunista főtitkárnak is frakkban kell megjelennie. Egyelőre sikerült kivédenem ezt, de nem garantálom, hogy a »sok lúd disznót győz« alapon előbb-utóbb még engem is nem fognak frakkba bújtatni.”
(...) A divattervező neve a hatvanas évek közepére ismét fogalommá vált, immár a Nők Lapja és az Ez a Divat írt róla lelkes cikkeket. A Váci utcai üzletet annak ellenére is Rotschild Klára szalonjaként emlegették, hogy közben a Centrum Áruházak Vállalathoz tartozott. „Személye, megjelenése, ugyanúgy a CR védjegy része volt, mint a Vogi nevű uszkár, aki a Vogue után kapta a nevét. Roppant hiú, nett, magára, külsejére nagyon adó asszony volt. Saját tervezésű ruháit viselte, naponta járt fodrászhoz, idős korára fehér haját rózsaszínnel, kékkel színezte” – mondta Simonovics Ildikó. A lendületes imázsépítéshez kellett azonban Kádárék új politikája is. 1956 után újra lehetett a divatról írni, amihez az újságírók aligha találtak volna jobb és hitelesebb médiumot Rotschild Kláránál. A hatvanas évek eléjétől az MTI fotósai nemcsak azokat a pillanatokat örökíthették meg, hogy Gabor Zsazsa vagy Reza Pahlavi iráni sah felesége néz körül a szalonban, de azokat is, amikor Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter vagy Joszip Broz Tito jugoszláv elnök neje. Vagy a szerény Kádár Jánosné.
(...) S ő nemcsak a modelleket, de a bemutatók „exkluzív hangvételét” is hazahozta Párizsból. A szalonja mellett a Gundelban, a Gellért Szállóban vagy a tetőteraszos, Petőfi téri lakásán rendezett bemutatóin válogatott manökenek mutatták be az új kollekciókat, s a potenciális vásárlók mellett a legmenőbb színésznők és táncdalénekesek is felvonultak (természetesen Rotschild-modellben). Nyugati italokat szolgáltak fel, amerikai cigit szívtak; akik részt vehettek egy-egy ilyen eseményen, joggal gondolhatták magukat az élet császárának.
Utoljára a saját halálát rendezte meg. 1976-ban kiugrott lakásának hatodik emeletéről – azért lett öngyilkos, mert tönkrement a fogbeültetése, és nem bírta elviselni az ezzel járó fájdalmat. Mások szerint egyszerűen szégyellte volna a kivehető protézist.
Következő cikk: Hosszút a magyar szövetség közlésére hivatkozva keverik doppinggyanúba
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >