Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Halott ország
„Hol van a fordulópontja a bukásnak? Ha a korrupciós botrányok hínárja végül lerántja Orbán Viktort és családját?”
„A politikai életben is ugyanúgy kell gondolkodni, mint háborúban, és egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy egy-egy esemény következményét nem a jelentőségén lehet lemérni, hanem azon, hogy milyen benyomást kelt az emberekben.”
Alexis de Tocqueville: Emlékképek 1848-ról
Magyarországot politikailag megbénítja, hogy szétesett elitje a bizonytalan és ugyanakkor félelmetesen kiismerhetetlen társadalomra vár, hogy kijavítsa az elit hibáit, sőt bűneit. A megosztott és minden hitében csalódott társadalom pedig egy új, tiszta és hiteles elitre vár, amely elhozza végre a tartós nyugalmat, békés rendet és a gazdasági felemelkedést.
A jobboldali, látszólag magabiztos, belül meghasonlott elit titkon még mindig nem szabadult meg attól a nagy megrázkódtatástól, amit korábbi vereségei idéztek elő. Még mindig baloldali liberálisnak tartja a többséget, és magát kisebbségnek. Ugyanakkor a baloldali, szétzúzott elit immár történeti mélységűre növeli a magyar társadalom jobboldaliságát, reakciós elmaradottságát.
És valójában
mindkét elitrész azon a véleményen van, hogy a magyar társadalomtól nem várható semmi jó,
ebben a társadalomban megbízni, ennek a társadalomnak az értelmét meggyőzni, érzelmeit tartósan megtartani lehetetlen. A társadalom többsége viszont úgy érzi, hogy az elitek mindig tévútra, zsákutcába vezették őket, kizárólag magukkal, saját érdekeikkel törődnek, ezért úgy ahogy van, az egész elittől meg kellene szabadulni.
A jobboldali elit szerint e társadalom a szocializmusban és a rendszerváltásban a baloldalt támogatva elvesztette nemzeti érzéseit, magyarságtudatát, bárkinek eladná magát egy tál lencséért. A balliberális elit szerint e társadalomnak se demokratikus, se modernizációs, se európai polgári hagyományai, értékei nem voltak és nincsenek, ezért nem lehet tőle várni, hogy demokrata és nyugati legyen. De még se a jobboldali, se a baloldali elitek nem írták le saját történelmi traumájukat: hogyan és miért jutottunk ide? Az alul lévők szerint hangjuk nem hallatszik fel, véleményüket nem veszi senki figyelembe, egyszerre kívánnak több demokráciát és beleszólást, illetve, hogy mindenki hagyja őket békén a közügyekkel.
A kopernikuszi világból a ptolemaiosziba
Az a magyar társadalom és elitjei, amelyek az 1989-es rendszerváltás idején belátták, hogy kopernikuszi világban élnek, hogy nem köröttük forognak a világ eseményei, hanem ők forognak világeseményekkel, képesek voltak világtörténeti feladatok végrehajtására. Fokról fokra elitjeink visszatértek a ptolemaioszi világképhez, és ide vitték vissza a társadalom éppen felvilágosodó, felnyíló tömegeit is. Kölcsönösen visszavezették választói csoportjaikat a saját sérelmek, saját szűk világok világképébe. Megint körülöttünk forog a nap, és nem mi a nap körül.
Mindkét oldalnak megvan a maga katasztrófasorozata, amelyet belsővé tett, amelynek sérelmeit ápolja. A jobboldalnak az első világháború elvesztése, a baloldali forradalmak és a Trianon-trauma. Ehhez tevődik hozzá a rendszer összeomlása a II. világháborúban. Majd a szovjet megszállás és a rá következő több évtizedes szocializmus. A rendszerváltás első húsz évét is sokkok, összeomlások sorozataként élik meg, és sérelemtörténetként ábrázolják. Ilyen sokk az 1990. októberi taxisblokád, amikor a nemrég győztes, első rendszerváltó jobboldali kormány működése megbénul, ami végül az 1994-es jobboldali összeomláshoz vezetett. Majd jobboldali katasztrófa, a 2002-es, kokárdás nemzeti forradalom választási bukása, az elbukott 2004-es népszavazás a kettős állampolgárság ügyében, amelyet megerősített a 2006-os újabb választási vereség.
A baloldal katasztrófasorozata az 1914-es munkásszolidaritás megsemmisülésével, a világháborúba meneteléssel kezdődik. A baloldal sorsa évtizedekre megpecsételődött a háború és a két forradalom elvesztésével. Vereségként élte meg, hogy képtelennek bizonyult a rendszer, majd a háború elleni ellenállás megszervezésére a II. világháború idején. A baloldal egy része győzelemként, másik része vereségként fogta és fogja fel az 1948-as fordulatot, az 1956-os forradalmat, majd a Kádár-rendszert. Ugyanennyire megosztott a rendszerváltás kérdésében. A baloldal a 2006 őszétől húzódó történelmi időszakot egy folyamatos katasztrófasorozatként érzi és érti, amelyből nem tud magához térni.
Ezt a történeti lélektani bénító jelenséget már Bibó István leírta: „A baloldal ki nem mondott közmeggyőződésévé válik, hogy az ország többsége tudatosan és határozottan jobboldali. Valahogy olyanféleképpen, ahogyan a Tanácsköztársaság után az ellenforradalom huszonöt esztendeje alatt minden magyar úr szíve mélyén meg volt győződve, hogy az ország többsége kommunista, vagy ahogy még régebben, a szabadságharc után a dinasztia meg volt győződve, hogy az ország többsége radikális kossuthista; pedig mindkét esetben számukra csakugyan ijesztő és nem vitásan valóságos, de egyoldalú és félrevezető tapasztalatok okozta optikai csalódásról volt szó.”
Az egymást erősítő sérelmek és az egymás elleni dühök ahhoz a már ismert nemzeti érzelemhez vezetnek, hogy szenvedéseink kivételesek, amiért méltán érdemelnénk kivételes nemzetközi elbánást.
Hogyan is érthetnék a nyugatiak azt a keserűen ironikus mondatot, amit Czeslaw Milosz írt le: „A világ akkor is menne a maga útján, ha nem léteznének azok az országok, ahonnan mi jövünk.” Bibó: „Semmi sem terméketlenebb, mint magunknak ez az érdekességgel való felsallangozása, ez az »elátkozott királyfi« módjára való viselkedés, mely egyrészt a tehetetlenség önmagát ünneplő kihívója, másrészt a régi, Nagy-Magyarországra méretezett magyar és úri felsőbbrendűségi tudatnak egy kósza maradványa. E lelki beállítás számára mindig megrázkódtatást jelent, hogyha szembekerül azzal a ténnyel, hogy egy bizonyos távolságról nézve magyarnak lenni semmivel sem érdekesebb, mint mondjuk lettnek vagy albánnak.”
A „nincs alternatíva” halálos ítélete
Az a társadalom, amely a huszadik században már többször kereste, de nem találta az „elátkozott királyfi” politikusi modelljét, most váratlanul rátalált. Megtalálta a „mi” királyfinkat, aki az egész világnak megmutatja az „elátkozott ország” összes sérelmét, aki kiáll értünk. E királyfi éppoly kevéssé tudta és tudja kikerülni a hívei által vele szemben támasztott követelményeket, ahogy a hívek az általa támasztottakat. Nem okozhat csalódást, meg kell felelnie a várakozásoknak, hacsak nem akarja pozícióját, sőt életét veszélyeztetni. Minél erősebbé válik a követőire gyakorolt nyomás, annál erősebbé válik a hívek rá gyakorolt nyomása. Valójában politikai füvesember, gyógyító sámán. Egy olyan társadalmat gyógyít ráolvasással, amelyben a benne élők elviselhetetlennek érezték volna az életüket, ha szembesülnek önnön tehetetlenségükkel és bizonytalanságukkal. „A mágikus cselekedetek és mitikus hittételek balzsamként, gyógyírként hatnak, megvédik az embert a tudat élességétől, a sokkoló felismeréstől, hogy tehetetlenek a fizikai létüket és az életük értelmét egyaránt fenyegető történések sorával szemben” – írja Norbert Elias.
Mind az elit, mind a társadalom lemond arról, hogy saját egyéni vagy közösségi mozgását általánosként, az egészre vonatkoztassa. A jobboldal örömmel a királyfitól vár minden jót, a baloldal fogcsikorgatva tőle vár minden rosszat. Mintha mindenki belenyugodott volna abba, hogy a köznek egyetlen hatékony mozgatója, a sérelmek és haragok legügyesebb begyűjtője, a Rendszer ura lehet, akinek se személyesen a Rendszeren belül, se a Rendszernek magának nincs és nem is lehet alternatívája. A nincs alternatíva az a bűvös kifejezés, amely a nekirugaszkodásokat és a belenyugvásokat lezárja. A halálos ítélet nem a Rendszer és mozgatója, hanem a társadalom felett. 2010 óta valamennyi mozgolódás azzal végzi: győzhetett volna, győzhettünk volna, de lássuk be, nincs alternatíva.
Hol van a fordulópontja a bukásnak?
Ha a korrupciós botrányok hínárja végül lerántja Orbán Viktort és családját? Ha a társadalom számára világossá válik, hogy a fenntartható növekedés nem felfelé, a fejlett világ felé visz, hanem lefelé és kifelé Európából? Ha a társadalmi egyenlőtlenséget a középrétegek is elviselhetetlennek érzik? Ha a közszolgáltatások szintje az elviselhetőség szintje alá kerül? Ha külső és/vagy belső segítséggel eltakarítják az egész politikai elitet mint korrupt, hozzá nem értő, a társadalommal szinkronba kerülni és kormányzásképtelen elitet?
Hol a fordulópontja az emelkedésnek? Ha a társadalom nem marad magára, hogy elitek nélkül szülje meg az új világot? Ha a jobboldali és/vagy baloldali radikalizmusok, a káosz helyett a közép, új és régi, másként gondolkodó és tapasztalatokkal rendelkező erők megállapodása, békés átmenet kezdődik? Ha az Orbán-rendszer demokratikus ellenzéke akar, tud, mer kormányképes alternatívát állítani? Ha sikerül a politikainál szélesebb társadalmi, gazdasági, kulturális egyezséget kötni egy európai felzárkózás, a jogállam és demokrácia helyreállítása érdekében?
A nagy vizek zúgnak már
Egy halott országból akkor lesz élő haza,
ha magunkból csinálunk alternatívát.
„Az olyan témák, mint a bosszú, hazafiság, száműzetés, üldöztetés, fajgyűlölet, vallásos hit, lojalitás, vezérimádat hirtelen ismét elevenbevágóan valóságossá váltak” – mondja Orwell. Egyszerre világossá vált, hogy az országot és benne minket, a kontinenst és benne minket, sőt, a világot és benne minket elveszejthetik.
Babits Mihály írta a Politikában: „Martinuzziak kora jött újra. Összeszorított / fogak, keserű alkuvás, erdélyi ravaszság. / Már látom a csukott ajk s nyitott szem hőseit. /A régi fények égnek még előttünk, se fogyva, se lengve: / de lábunk óvatos, hogy el ne tiporjuk vetéseinket, / és szótlan, tartott, lélekzetfojtott lett bennünk a Hit. / Óh, vetéseink, gyenge kis magvaink, sarjadjatok fűvé / gyűljetek pázsittá, duzzadjatok bársonnyá, kezdjétek szőni / a reményszín szőnyeget a Nap sugárlábai alá! / Most harcol ő a Tél óriásaival. A gazda / vár, kinéz, kerítést csinál, öntöz. A nagy vizek / zúgnak már. Vigyázni kell. Vésszel és áldással jön a Láng.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >
Kik akadályozzák, hogy újra demokrácia legyen?
Most viszont Magyar Péternek köszönhetően esélyt kaptunk egy második rendszerváltásra, sok minden újrakezdésére, újragondolására – szinte >
Bárki is nyer Romániában, belekerül a 22-es csapdájába
Marc Champion arra számít, hogy holnap a szélsőjobbos Simion fut be elsőként a megismételt romániai elnökválasztáson, >
Ébresztő volt a csaknem 24 órás spanyol és portugál áramszünet
Így véli a Financial Times szerkesztősége, amely szerint a kormányoknak a zöld átmenet mellett gondoskodniuk kell >