Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Napi ajánló
Önként ajánlkozott ügynöknek a népszerű humorista
„A Pesti Srácok-cikk Vitrayt a játszma gyanútlan résztvevőjének mondja, ugyanakkor a cikknek már a címébe is beleírták a nevét, ami így rossz fényt vethet rá.” Index:
Peterdi Pál 1965-ben komoly nyomás nélkül, önkéntes felajánlkozások után lett az állambiztonság ügynöke – derül ki a 2000-ben meghalt humorista, sportújságíró beszervezését feltáró levéltári aktákból. Mező Gábornak a Pesti Srácokban megjelent cikke és a bemutatott dokumentumok szerint a Kádár-rendszerben, de a rendszerváltás után is népszerű humoristát, a Tücsök és bogár műfaj magyar meghonosítóját nem nagyon kellett agitálni, különféle előnyökért cserébe maga is kereste a lehetőségét, hogy miben tudja segíteni az állambiztonságot.
Beszervezési dossziéja szerint Peterdi Pál 1961-ben adott be útlevélkérelmet, hogy feleségével együtt kéthetes látogatásra Bécsbe utazzon. Az állambiztonság ekkor kezdte körbeszaglászni a jelentésekben megbízhatónak és rendszerhűnek mondott újságírót, aki már az útlevélosztályon folytatott első beszélgetésen burkoltan felajánlkozott: örömmel megismerkedik azokkal a bécsi újságírókkal, akik érdeklik a kora kádári hatalmat, és felvetette a tisztnek:
hogyha kimegy, »szivesen áll rendelkezésünkre«, ha valamilyen kérdés érdekel bennünket, »szivesen utánanéz«.
„Peterdi Pál pontosan tisztában lehetett azzal, hogy mire kérik, és semmilyen gátlást, vonakodást nem mutatott” – írja Mező Gábor. A Képes Sport főmunkatársaként dolgozó Peterdi az ügynöknyilvántartásban „Pálmai” lett, és elsősorban külföldi újságírókra állították rá. Többek között a Helsinkiben tartott VIT-ről jelentett, a baloldali világtalálkozóról groteszk módon azt írta, hogy az imperialisták kiprovokált verekedésekkel zavarták meg az eseményt: a huligán elemek és ellenséges csoportok zavarkeltései miatt „ő sem tudott rendszeres tudósítást adni – a hangulatot és lelkesedést illetően – amely pozitív képet mutatott volna a VIT-ről.”
Peterdit végül 1965-ben vették fel az állambiztonság titkos állományába. Megvan az aláírt nyilatkozata:„Tudomásom van arról, hogy a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szervei és a köztem lévő kapcsolat szigorúan bizalmas” – szignálta. Először egy, a jégkorong-vb-n megismert kanadai–magyar sportújságíróra, Bastyovanszky Lászlóra állították rá, akivel Peterdi Vitray Tamással együtt készült könyvet írni a hokiról. A Pesti Srácok-cikk Vitrayt a játszma gyanútlan résztvevőjének mondja, ugyanakkor a cikknek már a címébe is beleírták a nevét, ami így rossz fényt vethet rá. Peterdi további titkos küldetései az ígéret szerint a cikk folytatásából derülnek majd ki.
Következő cikk: Hetvenöt százalékos elégedetlenség a vajdasági magyar pártok választási szereplésével
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >