Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A Csodacsapat
Ez a magyar válogatott helyrezökkentette az időt; végre a dicsőséges múlt múzeumába helyezte az Aranycsapatot – amelynek emléke bizony nyomasztotta is az utódokat –, büszkén, bátran a magasba emelte a tekintetét, s visszaszerezte nekünk a jelent. Szerető Szabolcs (Magyar Nemzet):
Magyarok generációi nőttek föl úgy, hogy nem volt részük hasonló élményben, nem élhettek át olyan szilaj örömünnepet, mint most mi a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek során. Néhány perccel a portugálok elleni meccs – nem túlzás, az Eb eddigi legjobb, legsziporkázóbb összecsapása volt ez a 3-3 – lefújása után még hitetlenkedve írom ide a tényt, amire reális lehetőségként úgy tíz napja gondolni is alig mertünk, azt is legfeljebb csak magunkban: Magyarország csoportelsőként, veretlenül jutott a legjobb tizenhat közé. Eközben Portugália csapata, amelyik számos sztár mellett a soraiban tudja a világ egyik legjobb futballistáját, a harmadik helyről épphogy túlvergődött a csoportkörön.
Egyszerűen nem találom a szavakat, a jelzőket nemzeti tizenegyünk teljesítményének értékelésére, az érzéseim leírására. Megpróbálom hát valahogy körülírni ezeket. Eszmélésem óta azt hallottam mindenhonnan, hogy a magyar foci szégyent hoz ránk, hogy gyalázatos, a kollektív örömszerzés helyett csak a közösségi kudarcok forrása. Mintha valamikor, az aranykor végeztével, az 1954-ben elveszített berni döntővel, Puskás, Kocsis, Czibor és annyi más legenda forradalom utáni külföldre távozásával kizökkent volna az idő, s egy véget érni nem akaró hanyatlástörténet szemtanúi lettek a magyarok egymást követő nemzedékei. A nekibuzdulásokat, a részsikerek nyomán felszikrázó lelkesedést rendre koppanás, csalódás követte, amelyekre dühösen vagy egyre inkább lemondó legyintéssel reagált a közönség.
Az első igazi futballélményem az 1978-as argentin világbajnokságra való kijutás – Bolívia lerohanása –, majd az ott elszenvedett három vereség volt. Az akkori meghatározó játékosaink, Nyilasi, Törőcsik és a többiek jórészt csak szidalmakat kaptak, hiszen úgymond hol voltak ők Albertéktől vagy az Aranycsapattól. Aztán eltelt néhány év, és Nyilasiék, majd Détáriék lettek az etalon, akikhez képest a közítélet szerint labdába sem rúghattak az utódok. Később már hanyatlás sem volt: poshadt, reménytelen állóvízzé vált a magyar labdarúgás, megfosztva a világversenyekre való kijutás esélyétől.
Nincs most itt hely és lehetőség elemezni a mostani diadalmenet okait, csupán azt érdemes rögzíteni, hogy hihetetlenül rövid idő alatt valóságos forradalom zajlott le a magyar válogatott körül, amelyben kulcsszerep jutott a német közegből érkezett Dárdai Pálnak és Bernd Storcknak. Talán a német munkafelfogás és precizitás volt, amely igazi csapattá formálta az igenis jó képességű játékosainkat – Gerát, Dzsudzsákot, Szalait és társait –, de biztos, hogy kellett ebbe valami sajátosan magyar is. A lelkesedés, a legjobb értelemben vett fanatizmus és a hazaszeretet eggyé forrasztott csapatot és szurkolót stadionon (és határokon) belül és kívül. Kiderült, hogy van az a hit, amely hegyeket mozgat meg.
Nem tudom, hogy mitől más a foci, mint a többi sportág, és hogyan képes megnyitni az egyéni és közösségi létezés sporton túli dimenzióit. Boldog vagyok, hogy ott lehettem szombaton Marseille-ben, amely már órákkal a mérkőzés előtt felszabadult magyar örömünnep helyszínévé vált. És a stadionban tudtam, hogy nem lesz baj, még ha vezetett is Izland. Ez a magyar válogatott helyrezökkentette az időt; végre a dicsőséges múlt múzeumába helyezte az Aranycsapatot – amelynek emléke bizony nyomasztotta is az utódokat –, büszkén, bátran a magasba emelte a tekintetét, s visszaszerezte nekünk a jelent.
Valóságos csoda, amit véghezvitt a csapatunk, és a történet folytatódik. Hajrá, Magyarország!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >
A kíméletlen múlt utánunk nyúl
A múlt nem csak szép, hanem sokszor kíméletlen is, utánunk nyúl, akkor is, ha ennek nem >