Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Ex Symposion
Marx Újvidéken
Tamás Gáspár Miklós
isteni dolog lehet
ma valamit elárulni
(Tolnai Ottó, 1968/2010)
A magyarokat még mindig a liberalizmus és az (autoritárius) etnicizmus unalmas és kilátástalan konfliktusa foglalkoztatja. Pedig a problémákra egyik se javasol – szellemi kimerültsége folytán – semmi érdekeset.
Az Ex Symposion Magyarországon megjelenő folyóirat, a híres vajdasági, ex-jugoszláviai Új Symposion utóda (ez a lap volt az egyetlen legálisan kapható ellenzéki kiadvány az ún. magyar nyelvterületen, 1965-től 1983-ig, utána elsorvasztották), kiadója Veszprémben van, szerkesztői – ahogy írják: „…a háború elől emigrált vajdasági alapítókon kívül Ceauşescutól elüldözött erdélyiek és »anyaországi« »gyüttmentek«…” – meg mindenfelé. Az Ex Symposion 1993 óta jelenik meg, 2004-ig Tolnai Ottó volt a főszerkesztője, 2005-től Bozsik Péter szerkeszti, jelenleg Pályi Márkkal és Krusovszky Dénessel egyetemben (végig részt vett a szerkesztésben Balázs Attila és Fenyvesi Ottó).
Tudni való, hogy az egyes kisebbségi magyar kultúrák különféle kapcsolatban álltak-állnak az „utódállamok” többségi kultúráival ott, ahol működniük kell. A két szélső eset: Románia és Jugoszlávia (majd Szerbia; a horvátországi és szlovéniai magyar kultúratöredékeknek nincs a vajdaságiétól erősen különböző karakterük). Az erdélyi magyar (magas)kultúrára a román nem volt mélyebb hatással, és az a kevés, ami volt, is eltűnni látszik mostanában.
A horvát, szerb, szlovén, sőt: boszniai, montenegrói kultúra elemei eljutnak Magyarországra (számtalan exjugoszláv könyv jelenik meg folyton, olyan elismert értelmiségi fordít sokat, mint Radics Viktória, aki jelentős kritikusnak, esszéírónak, irodalomtudósnak számít Magyarországon), de az erdélyi magyar írók – otthon vagy Pesten – föladták a kultúraközvetítő funkciót; a román kultúra (meg a szlovák) többé-kevésbé feledésbe merült Magyarországon, csak a szerbhorvát-szlovénnek és a lengyelnek (sokkal kisebb mértékben a csehnek) vannak nyomai.
Arról nem is szólva, hogy az Ex Symposion olyasmikre vállalkozik, amik Erdélyben vagy Felvidéken (vagy mondjuk Erdéllyel foglalkozó magyarországi folyóiratokban) elgondolhatatlanok lennének. Különszámot adott ki Sinkó Ervinről. Képzeljünk el egy-egy Gaál Gábor- vagy Fábry Zoltán-emlékszámot! (Igaz, Sinkó Ervin életműve romolhatatlanabb.) Közölt az Ex Symposion szatirikus „exjugó lexikont” is, amely ugyan igazán nem barátságos a Tito-rezsimmel, de tele van az egykori ország iránti aprólékos figyelemmel, amely már-már a szeretet szinonimája.
Kolozsvárt és Pesten olyan históriai és művelődéstörténeti könyvek és tanulmányok jelennek meg Erdély utóbbi évtizedeiről, amelyekben egyetlen román nyelvű munkára utaló lapalji jegyzet vagy hivatkozás sincs. Alig hallunk kétnyelvű szerzőkről.
A Gerusija-különszám (Ex Symposion 81, megj. 2013) pedig még nagyobb anomália. Hiszen nem pusztán arról nem nagyon érkezik hír Magyarországra, hogy van új, korszerű és fiatal radikális baloldal Kelet-Európában – elsősorban a volt Jugoszlávia országaiban és Lengyelországban (no meg persze Kelet-Németországban), de Romániában, Csehországban, Bulgáriában, Ukrajnában is – , de néhány marginális szektakiadványon kívül arról se, hogy Magyarországon (vagy legalábbis magyar nyelven) is akad efféle.
A Gerusija mindenféle (szerb, bosnyák, magyar, horvát) eredetű vajdasági ifjú balosok (többnyire marxisták) csoportja. (Persze a kilenc emberből hárman Belgrádban élnek, ketten meg Németországban: de Újvidéken alakultak meg.) A szó görög, és öregséget jelent. Ezt mondja a csoport kiáltványa: „…Hegel és Marx is azt sulykolja, hogy fiatal emberek nem érthetik meg a dialektika legfontosabb elveit, a tagadás erejét és az ellentmondás feszültségét, ezért át kell alakítanunk őket: az öreggé válás a radikális elmélet kiterjesztése. A bölcselet alapvetően öreg! Nem is kíván fiatal lenni, se lendületes, se lobogó, se az élvezet helye – a neoliberalizmus ideális helye – , ahol az örök ifjúság hirdetői árulják a ráncosodás elleni szereiket… […] Mi nem vagyunk gerontológusok. Mi nem az öregedés tüneteit vizsgáljuk, hanem kihasználjuk minden előnyét. Mi öregek vagyunk. Az öregség nem biológia, az öregség az új szubjektivitás. Változtassuk meg a szubjektivitást, változzunk geruziánusokká! Nem az évek számától függ, hogy valaki öreg-e. Az öregséghez bátorság kell! We can’t change the country. Let us change the subject!”
Egy másik kollektív írásban, amely a csoport lapja (Stvar, a. m. „Dolog”) 3. számának vezércikke: „Mivel az ország, ahol a kiadványunk megjelenik – Szerbia – , két domináns politikai tömbre oszlik – jobboldalira és liberálisra (az Első és a Második Szerbiára) – , az a feladat várt ránk, hogy egyértelműen a Harmadik lehetetlen szerepét, a baloldali elméletek világos megfogalmazását vállaljuk.”
Saša Hrnjez tanulmánya a kurrens uralkodó ideológiákkal szemben határozza meg a pozícióját, Kant „tájékozódni a gondolatok között” stratégiáját alkalmazva: „…az ész politikai használatát az a szükséglet vezérli, hogy a kapitalizmus túloldalán léteznek föl nem fedezett terek. Belépni az ismeretlen sűrű éjszakájának e mérhetetlen terébe – olyan alapvetés ez, amely megnyitja a lehetőségek lehetőségét a történelmi praxis mezején. Antikapitalista kantiánusság az antikapitalista spinozizmus helyett?”
Đorđe Hristov dolgozatát a kommunizmusról – egészen képtelen tömörsége miatt – lehetetlen összefoglalni, de számtalan elődéhez hasonlóan ez is az utópizmust próbálja elkerülni: „A jelenlegi rendszer már bizonyára nem viseli el a komplexitás és az elkerülhetetlen transzformabilitás óhatatlanul elkövetkező fokát; ámde ugyanilyen alkalmatlan a posztmodern neolitikum nem regulatív képzete, vagy a természettel harmonizáló élet elképzelése, amelyek a kommunizmus nevének hallatán megszállják a jelenkort.”
Losoncz Márk szép esszéje az anarchizmusról kategorikusan kijelenti: „Foucault diagnózisát, miszerint többé már nem lesz melankolikus, szomorú lázadás, az anarchisták megelőzték, és ők is valósítják meg.” Losoncz Márkkal, a csoport magyar tagjával (aki többedmagával még egyetemista) interjú is készült, elmondja a Gerusija és a Stvar izgalmas történetét, elmagyarázza az egész galeri szembehelyezkedését a nálunk egyedül ismert jugoszláviai baloldali irányzattal, az ún. praxisfilozófiával, itt fontos Althusser közvetett hatása (a szlovén neomarxistákon – Rastko Močnik, Mladen Dolar, Slavoj Žižek, Alenka Zupančič – keresztül). Losoncz Márk azt is leszögezi, hogy menekülnek a kizárólagos elméletiségtől, mint ördög a tömjénfüsttől. (Tanúság erre az Ex Symposion különszámában a sok kitűnő írás a diákmozgalmakról. Kiemelkedik közülük a figyelemre méltó versekkel is szereplő Maja Solar költő cikke az akadémiai prekariátusról.)
Losoncz Márk nagyon fontos dolgokat mond a többi kelet- európai országban ma is zömmel ismeretlen „titói” Jugoszlávia hagyatékáról és a Ðinđić-féle neoliberális kurzus rémségeiről (ezt a korszakot és a meggyilkolt Ðinđić miniszterelnök szerepét az összmagyar sajtó teljesen félreértette, pedig Ðinđić nem volt kevésbé nacionalista – Frankfurtban képzett ultrabalos volt pedig valaha, még le is csukták Ljubljanában 1974-ben –, mint etatista ellenfelei).
Losoncz Márk „az utópikus többletről” beszél, majd: „A kételyekre pedig igazi választ csak a valóság adhat – ez kifejezetten kellemes arculcsapás.”
A szám talán legprovokatívabb, a weimari kommunista avant-garde hangulatát idéző fejezete Ivan Radenković esszéje, „A zene, a piac és a munkásosztály”, amely engem ugyan nem győzött meg, de bevallom: élveztem. Úgy odacsördít, hogy még.
A legszenzációsabb tanulmány pedig szerintem Aleksandar Matković műve az adósságról (ez is az elviselhetőség határáig tömörített, iszonyúan sűrű munka), amelyet egyszerűen elolvasásra ajánlok. Remélhetőleg világnyelveken is megjelenik, mert a témáról szóló – egyre terjedelmesebb – irodalom egyik legeredetibb és legmélyebb darabja.
Az ilyen kurta ismertetés természeténél fogva igazságtalan és elégtelen. De talán meggyőztem az olvasót, hogy szerezze meg ezt a folyóiratszámot – a múlt héten még kapható volt az Írók Boltjában a budapesti Andrássy úton – , és remélem, hogy egyre több dolog terjed el majd belőle az interneten is.
És talán azt is észreveszi majd valaki, hogy Kolozsvárt két (!) baloldali könyvkiadó is működik – az Idea és a Tact – , döbbenetesen jó könyveket adnak ki (persze csak románul), és hogy egész Kelet-Európa világnézeti térképe megváltozott, s erről mintha csak a magyarok nem tudnának. A magyarokat még mindig a liberalizmus és az (autoritárius) etnicizmus unalmas és kilátástalan konfliktusa foglalkoztatja. Pedig a problémákra egyik se javasol – szellemi kimerültsége folytán – semmi érdekeset.
*
Az írást a Transindexről tallóztuk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >